A növekvő egyenlőtlenség mind a gazdaságokon belül, mind a világ leggazdagabb és legszegényebb nemzetei között a 2008-as globális pénzügyi összeomlás óta egyre nagyobb aggodalmat váltott ki. Tehát nem meglepő felfedezni, hogy a globális járvány – és az oltásvédelem iránti rohanás – tovább fokozza az egyenlőtlenséget.
- A kutatások azt mutatják, hogy az oltások mindenki számára történő biztosításának költségei jóval alacsonyabbak, mint az az ár, amelyet a vírus visszatartásának elmulasztásáért kellene fizetnünk
- A beszerzéseket követő jelentések azonban azt mutatják, hogy a gazdag nemzetek sokkal többet vásárolnak, mint amire szükségük van, míg a szegények küzdenek azért, hogy elegük vakcinájuk legyen
A „vakcinaegyenlőtlenség” és az oltás nacionalizmus egyértelműen igazságtalan, ugyanakkor nevetségesen kontraproduktív is.
A Duke Egyetem Globális Egészségügyi Innovációs Központjának kutatásai azt mutatják, hogy a mindössze 38 millió lakosú Kanada megerősítette, hogy 338 millió oltóanyag-adagot vásároltak. Feltételezve, hogy az országban mindenkinek két adagra lesz szüksége, ez azt jelenti, hogy majdnem ötször több oltóanyag van a kelleténél.
Mi indokolja a jelen helyzetben egy ilyen mennyiségű vakcina lefoglalását?
Az Egyesült Királyság 457 millió megvásárolt vakcina-dózisával 3,4-szer több, mint amire a lakosságának szüksége lesz. Az EU és az Egyesült Államok együttesen elrendelt 3 milliárd adaggal elegendőek ahhoz, hogy kétszer is beoltassák lakosságukat.
Ahogy Jonathan Wheatley egy hónappal ezelőtt a Financial Times-ban megjegyezte:
„Míg az Egyesült Királyság célja, hogy szeptemberig koronavírus elleni oltásokat kínáljon Nagy-Britanniában minden felnőtt számára,
a világ számos részén akár három évig is eltarthat a lakosság beoltása, amely során amikor a vírus tovább fog terjedni. ”
Világszerte összesen 8,2 milliárd oltóanyag-dózist vásárolva a Duke University adatai azt mutatják, hogy a világ magas jövedelmű országai – amelyek a világ népességének 16 százalékát teszik ki – 4,6 milliárdot, azaz 56 százalékot fogtak el.
Ezzel szemben az Afrikai Unió 55 tagja kezébe került 670 millió oltóanyag-adag – ez elegendő ahhoz, hogy beoltja az összes lakosság alig több mint egynegyedét.
Az oltási vagyonra és a nem létezőekre osztott világ nyilvánvaló igazságtalansága mellett miért pazarolják el a világ gazdag nemzetei ennyi milliárdot? Mint a Financial Times szerkesztősége nemrégiben elmondta:
„Alapvető fontosságú, hogy elkerüljük a kétszintű világot, ahol az oltott gazdagok tetszés szerint barangolhatnak, a szegényebb országokból érkezők azonban el vannak zárva.”
A Rand Corporation nemrégiben készült tanulmánya arról számolt, hogy a Covid-19 leállításainak egy éve 3,45 billió dollárba kerül a világgazdaságnak. Ha az oltóanyagot előállító nemzetek és a gazdag nyugat gyorsan biztosítja magának az oltásvédelmet, a fejlődő világ lakosságának beoltásának elmulasztása továbbra is globális gazdasági veszteségeket okoz számunkra, évente 60 és 340 milliárd USD között.
Nem csoda, hogy Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője óriási erkölcsi tesztként beszél az oltóanyag-forgalmazás kihívásáról:
„A világ katasztrofális erkölcsi kudarccal néz szembe a pandémia elleni küzdelem eszközeivel való egyenlő hozzáférés terén… és egy potenciálisan katasztrofális gazdasági kudarccal.”
Bill és Melinda Gates is, akiknek alapítványa 1,75 milliárd dollárral járult hozzá a Covid-19 kutatásához figyelmeztettek egy olyan jövőre, ahol csak a leggazdagabbak férhetnek hozzá oltáshoz.
„A világnak milliárdokat kell költenie, hogy billiókat spórolhasson meg, és több millió ember halálát megakadályozza.”
Mivel már közel 2,5 millióan halottak, ez nem jelentéktelen figyelmeztetés.
Izrael egyszerű, világos szemléltetést adott e drámai számtanra. 9 millió lakosának csaknem felét már beoltotta, átlagosan csillagászati csillagonként 23,50 dollárt fizetett a Pfizer és a Moderna vakcinák korai szállításáért (az EU 14,70 dollárt fizet a Pfizer oltásért és 18 dollárt a Moderna oltásért), de mégis kiszámítja, hogy a vakcinázás teljes költsége csak két nap veszteséget okoz a járvány lezárása miatt.
A WHO korai szakaszában együttműködött másokkal a Covax szövetség létrehozásában annak biztosítása érdekében, hogy a világgazdaság legszegényebb részein élő népesség is hozzáférhessen a szükséges mennyiségű oltásokhoz.
A cél 2 milliárd adag biztosítása és a legszegényebbek 20%-ának beoltása 2021 végéig.
Ez aligha fogja eredményezni az elvárt nyájimmunitás biztosítását, de legalább kijavítja az oltóanyag-nacionalizmus szabadpiaci tülekedéséből fakadó egyenlőtlenségek egy részét.
Egy másik nemzetközi tanulmány, amelyben megvizsgálták az oltás nacionalizmusnak a gazdag nyugaton jelentkező károkozását, úgy becsüli, hogy a fejlődő világban mindenki beoltása 27 milliárd dollárba kerülne Covaxnak, de az oltás elmulasztása összehasonlíthatatlanul többe fog kerülni.
Minden érintett számára különösen demoralizáló kell legyen ez az együttműködés iránti nemzetközi vonakodás.
Sürgős szükség van a globális együttműködésre.
Mit jelentene egy ilyen kudarc, amikor a vezetők arra készülnek, hogy az év végén Glasgow-ban az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján (COP26) gyűljenek össze, hogy együttműködésre szólítsák fel a globális felmelegedést?
Itt is felmerül a felkérés, hogy működjenek együtt milliárdok elköltésében billió megtakarítás céljából.
Milyen esélye van azonban az éghajlatváltozással kapcsolatos együttműködés fellendítésének, amikor még a 2 millió Covid-19 haláleset zord valóságával, valamint a világgazdaság hirtelen és sokkoló összeomlásával a világválság óta bekövetkezett legsúlyosabb recesszióba sem vagyunk képesek az együttműködést élénkíteni?
Büszkék lehetünk tudósok világszerte folytatott együttműködésére az oltóanyagok kifejlesztésében a világjárvány leküzdésére. Nem félelmetes, hogy jelenleg több mint 100 oltás van fejlesztés alatt, és hogy az olyan gyógyszerészeti óriások, mint az AstraZeneca és a Johnson&Johnson megígérték, hogy haszon nélkül juttatják el vakcinájukat mindenhova. Az oltások elosztásának politikai kudarca azonban éles ellentétben áll a tudósok példamutató együttműködésével.
Politikai vezetőinknek szégyenkezniük kell.
