A miniszterelnökséget vezető miniszter kormányülés után szokásos csütörtöki sajtótájékoztatójának egyik témája természetesen Trócsányi László volt igazságügyi miniszter EU-biztosi jelölése volt.
Az újságírók szóba hozták a Trócsányival kapcsolatos kifogásokat, melyek szerint Trócsányi felelős a jogállamiságnak az Orbán-kormány általi rombolásáért. Gulyás miniszter – miután már a bevezetőben azt volt képes állítani, hogy akik Trócsányi jelölését kifogásolják, azok „bevándorláspártiak” – két dologgal válaszolt.
Az egyik:
„minden olyan alkotmányos reform, amelyre 2010 után sor került, a magyar közjogi intézményrendszert egyáltalán nem változtatta meg, mondhatni megerősítette a 89-90-ben létrejött közjogi rendszert”.
A másik:
„ezek a változások nem az ő miniszteri időszakára estek”.
Mindkét állítás hamis.
Ismert fideszes érv, hogy Orbánék jogalkotása – ideértve a köztársasági Alkotmány helyébe léptetett alaptörvényt is – lényegében változatlanul hagyta a közjogi rendszert. Megmaradt az Országgyűlés, a kormány, a miniszterelnök, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az ombudsmanok, az ügyészség, a bíróságok, az önkormányzatok, a vegyes választási rendszer.
Igen, a felépítés megmaradt, de a közjogi rendszernek ugyanilyen fontos jellemzője a működés módja.
A köztársaság 1989-ben felépített közjogi rendszerének alapvető jellemzője volt, hogy a folyó kormányzás a mindenkori kormánytöbbség dolga, viszont a közjogi rendszer változtatásához kormánytöbbség és ellenzék megegyezésére van szükség.
A kormánytöbbség ellenzék nélkül nem alkotmányozhat, és nem dönthet a parlamenten és kormányon kívül álló közjogi tisztségek (alkotmánybíróság, ombudsmanok, a Legfelső Bíróság illetve Kúria vezetése) betöltéséről.
Azzal, hogy 2010 óta a fideszes többség ellenzéki egyetértés nélkül dönt minderről, alapjaiban változtatta meg Magyarország közjogi rendszerét.
A fideszesek arra szoktak ezzel kapcsolatban hivatkozni, hogy ők csak élnek a választóktól kapott kétharmados többségükkel. Nemcsak ez történt: míg 2010 előtt nemcsak a képviselők kétharmadának szavazatára volt szükség az alkotmánybírák és a számvevőszéki vezető megválasztásához, de a jelöléséhez is szükség volt a parlamenti frakciók többségének egyetértésére, a Fidesz viszont a jelölésben is a kétharmados többség döntését vezette be, teljesen megszabadulva a konszenzuskényszertől. E változás nagyobb horderejű annál, mintha a választott köztársasági elnök helyére király kerülne, hasonló hatáskörrel. Gulyás miniszter, aki a 2010-ben létrejött kétharmados Fidesz-többségben lett képviselő, és kezdettől ott volt a frakció jogi kabinetjében, nyilván pontosan tisztában van ezzel.
Első ellenvetése tehát aligha tévedés, minden bizonnyal tudatos hamisítás.
Igaz, mindez jóval Trócsányi igazságügy-minisztersége előtt történt. De – és ez a válasz Gulyás második állítására – Trócsányi minisztersége alatt rendületlenül folytatódott. Trócsányi nevéhez fűződik az úgynevezett hetedik alaptörvény-módosítás. Ennek fontos része a közigazgatási bíráskodás szervezeti különválasztása az egyéb bíráskodástól és a Közigazgatási Felsőbíróság felállítása. Ezzel kívánják kormányellenőrzés alá helyezni éppen az állammal folyó jogviták eldöntését.
Az, hogy az Európai Néppárttal folyó egyezkedés jegyében elhalasztották a Trócsányi szívéhez olyannyira közel álló átalakítás bevezetését, nem változtat azon, hogy ez lényegi változás a közjogi rendszerben, s azon sem, hogy miként vélekedhetünk Trócsányi felelősségéről a magyar jogállam felszámolásában.
A hetedik alaptörvény-módosításnak még egy elemét kell feltétlenül kiemelni akkor, amikor az azért felelős korábbi igazságügy-miniszter EU-biztosi kinevezéséről van szó. Minden bizonnyal személyesen neki volt nagy szerepe annak kiötlésében, hogy az alaptörvénybe bekerüljön az „alkotmányos önazonosság” fogalma. A „nemzeti hitvallásba” biggyesztették a következő mondatot: „Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége.” A preambulumot követő Alapvetésben az alaptörvénnyel foglalkozó R) cikket pedig kiegészítették a következő (4) bekezdéssel:
„Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.”
Ez ad alapot szükség esetén arra, hogy ne érvényesítsék az európai jog elsőbbségét a nemzeti joggal szemben, ha jogalkotási szándékuk szembe kerülne az Unió normáival.
Nos, ha valaki korábban igazságügy-miniszterként ilyen kibúvó alaptörvénybe iktatását kezdeményezte, arra aligha bízható biztosi tisztség az Európai Bizottságban, kiváltképp pedig a bővítési biztos tisztsége.
Aki pedig – és itt persze nem Gulyás miniszterre gondolok – azzal akarna bennünket megnyugtatni, hogy Trócsányié kis jelentőségű portfólió lesz az Európai Bizottságban, mivel a következő öt évben sem terveznek bővítést, annak azt válaszolhatjuk, hogy súlyos félreértés áldozata. Egyrészt, a bővítési biztos a tagjelöltekkel folyó sok-sok évig elhúzódó tárgyalások felelőse, amelyek például Szerbiával már elkezdődtek, és korántsem mindegy, hogy ezeket a tárgyalásokat milyen felfogásban folytatják, még ha a bővítés csak a most kezdődő ciklus után valósul is meg. Ami pedig ennél is fontosabb: a Trócsányinak szánt portfóliót bővítési és szomszédsági politikaként fogalmazzák meg, a szomszédsági politika pedig a Nyugat-Balkán mellett az észak-afrikai országokkal, Törökországgal és a volt Szovjetunió utódállamaival, köztük Oroszországgal, Ukrajnával, Fehéroroszországgal vagy éppen Grúziával és Örményországgal kapcsolatos közös uniós politikát is jelenti. Ezt jelentéktelen portfóliónak nevezni vagy tudatlanságra vall, vagy a közönség félrevezetését jelenti. Sajnos ebben a kérdésben Gulyás miniszternek kell igazat adnunk, aki „fontos, nagy jelentőségű” területnek nevezte azt a sajtótájékoztatón.
- Hirdetés -
