Az Egyesült Államok és Ukrajna „jelentős előrelépést értek el a Trump elnök által javasolt béketerv összehangolásában” a genfi tárgyalásaik során, közölték a két ország a Fehér Ház közös nyilatkozatában.
„A végső döntéseket hétvégi tárgyalások keretében Ukrajna és az Egyesült Államok elnökei hozzák meg” – állt a vasárnap esti közös nyilatkozatban. Az is nyilvánosságra került, hogy Trump hálaadást jelölte meg mint határidőt az Ukrajnával való megállapodás elérésére.
Trump eredeti 28 pontos béketerve arra kényszerítené Kijevet, hogy Ukrajna további keleti területeket adjon át az oroszoknak, beleegyezzen, soha nem csatlakozik a NATO-hoz, és teljes amnesztiát fogadjon el a háborús bűnökkel vádolt oroszok számára, egyszerűbben pontos másolata volt Putyin régóta hangoztatott követelésének.
A közös nyilatkozat szerint: „A tárgyalások konstruktívak, fókuszált és tiszteletteljesek voltak, hangsúlyozva a közös elkötelezettséget egy igazságos és tartós béke elérése iránt” – állt a közleményben, hozzátéve, hogy bármely jövőbeli tűzszüneti javaslat „teljes mértékben meg kell tartania Ukrajna szuverenitását.
„A Fehér Ház a vasárnap este kiadott egy közleményt adott ki, amelyben szerint a módosítások után az ukrán tárgyaló csoport is úgy érzi: „A tárgyalások megerősítették, hogy minden fő aggályukat — biztonsági garanciákat, hosszú távú gazdasági fejlődést, infrastruktúra védelmet, hajózási szabadságot és politikai szuverenitást — alaposan megvizsgálták a találkozó során.”
A terv példátlan biztonsági garanciát is tartalmaz az Egyesült Államoktól és Európától, amely a NATO 5. cikkelyén alapul, és amely kötelezné a szövetségeseket, hogy az ukrajnai támadást az egész „transzatlanti közösség” elleni támadásként kezeljék.
„Mindkét fél üdvözölte a folyamatos előrehaladást, és megállapodtak abban, hogy hétfőn folytatják a konzultációkat tovább a végleges megállapodás felé.
Az amerikai csapat tájékoztatta Trumpot a vasárnapi előrehaladásról, aki „elégedett a jelentésekkel”. Rubio jelezte a tárgyalásokat hétfőn folytatják, mert „még mindig van munka.”
Zelenszkij korábban az X fiókjában azt írta, hogy genfi delegációja a „megvalósítható megoldások” megtalálására összpontosít a háború befejezésére.
„Jelenleg úgy van a megállapodás, hogy az amerikai javaslatok számos ukrán nézőponton alapuló elemet tartalmaznak, amelyek kritikus az ukrán nemzeti érdekek szempontjából. További munka folyik annak érdekében, hogy minden elem valóban hatékony legyen”
– írta.





















