Kezdőlap Címkék Béketerv

Címke: béketerv

Zelenszkij, a kijevi Mór

Kétségbeesetten kalapozott pénzért Volodimir Zelenszkij Davosban a világgazdasági fórumon, ahol Kína kormányfője nem kívánt találkozni vele pedig korábban Peking még béketervet is közzétett, és Davosban nyugati diplomaták is úgy nyilatkoztak, hogy Kína nélkül nehéz lenne békét teremteni Ukrajnában.

Az ukrán pénzügyminiszter közölte: az első negyedévben még eldöcög a költségvetés Kijevben, de március 31 után kifogy a pénz a kasszából. Az USA 60 milliárd dolláros támogatása pedig éppúgy a levegőben mint az Európai Unió 50 milliárd eurója. Az előbbit Trump hívei akadályozzák Washingtonban, az utóbbit pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök vétózta meg az Európai Unió legutóbbi csúcstalálkozóján. Trump és Orbán e tekintetben is szorosan együttműködik, de miért?

Orbán nem Putyin hanem Trump bábuja Brüsszelben

A magyar miniszterelnök már réges-régen leírta Oroszországot, mert észrevette, hogy az orosz elit képtelen versenyképes gazdaságot létrehozni a hatalmas területű ásványkincsekkel bőségesen ellátott országban. 2010-es hatalomra jutása előtt csakis az Egyesült Államokban és Kínában tett hosszabb látogatást. Washingtonban a demokraták leírták a magyar miniszterelnököt, aki ezekután Trumpot választotta. Trump azt állítja, hogy pillanatok alatt rendezné az ukrajnai válságot oly módon, hogy Zelenszkij feje fölött megállapodna Vlagyimir Putyinnal. Trump elképzelése mögött stratégiai koncepció rejtőzik, melyet olyan szakértők dolgoztak ki mint a nemrég elhunyt Henry Kissinger. Az USA egykori külügyminisztere kiváló diplomáciatörténész is volt, és ebben a minőségében többször is felhívta a döntéshozók figyelmét: az Egyesült Államok érdeke ugyanaz mint a Brit birodalomé volt vagyis megakadályozni egy kontinentális birodalom létrejöttét, amely az Atlanti óceántól a Csendes-óceánig tart. Ezért küzdött Őfelsége kormánya Napóleon császár ellen, és ezért szálltak partra 1944 júniusában az angol-amerikai csapatok Normandiában, mert Marshall és Eisenhower tábornok attól tartott, hogyha sokáig késlekednek, akkor Sztálin marsall csapatai érik el az Atlanti partokat.

Zelenszkij, a kijevi Mór

Az Egyesült Államok szempontjából Zelenszkij szereplése tökéletesen sikeres volt: hosszú évtizedekre tönkretette Oroszország és az Európai Unió együttműködését. A Mór tehát teljesítette  küldetését, a Mór mehet – ahogy Shakespeare ezt Othello esetében megfogalmazta. Ukrajnának valószínűleg bele kell törődnie a területet a békéért programba, melyet Zelenszkij elnök elutasít. Biden vagy Trump meneszti-e a hősiesen kiálló ukrán elnököt, a végeredmény szempontjából mindegy. Washingtonnak ugyanis új oka van arra, hogy megállapodásra törekedjen Putyinnal, ez pedig a gázai háború. A CIA gyanúja szerint a Hamász terrorakcióját Izrael ellen az oroszok és az irániak együtt készítették elő.

A Hamász magasrangú küldöttsége nemsokkal a terrorakció kezdete után Moszkvában tárgyalt.

Blinken amerikai külügyminiszter, aki megpróbálja sarokba szorítani Oroszországot, kénytelen volt rádöbbeni Izraelben, hogy az USA immár képtelen egyedül rendezni a közel-keleti helyzetet ahogy ez még Henry Kissingernek a Jom Kippur háború idején sikerült. Négyszer is járt Izraelben az amerikai diplomácia jelenlegi vezetője, aki gyakran hivatkozott ott zsidó származására is, de hiába: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte: semmiképp sem fogadnak el egy palesztin államot! Márpedig ez az előfeltétele annak a béketervnek, melyet a mérsékelt arab államok – élükön Szaúd Arábiával előkészítenek – az USA csendes jóváhagyásával. Emiatt a gázai háború is elhúzódik márpedig két ilyen konfliktus finanszírozása sok az amerikai és az európai választóknak. Ezért egyre nehezebb pénzt szerezni a külföldi segélycsomagra mind Washingtonban mind pedig Brüsszelben.

Kínán kívül mindenki rosszul jár

A kínai katonai akadémiákon tananyag Szun Ce mester értékelése a háborúról, amelyben ez a klasszikus megállapítás szerepel:

“az jár a legjobban, aki kimarad belőle!”

Li Csiang miniszterelnök gazdasági együttműködést ajánlott a Nyugatnak Davosban. Hszi Csin-ping elnök letette a nagyesküt Biden elnöknek:

“Amíg én állok Kína élén nem támadjuk meg Tajvant, ha az USA nem támogatja a sziget függetlenségét.”

A tajvani választások után Biden elnök sietett megerősíteni: “Az USA továbbra sem támogatja Tajvan függetlenségét.”

Kína közel-keleti béketervet tett közzé, és Vang Ji külügyminiszter bejárta a térséget. Pekingben takaréklángra állították a világhatalmi terveket, mert észrevették, hogy ennek nyílt deklarálása csak ellenfeleket teremt a számukra. Minek beszélni róla, inkább csinálni kell – ez az új kínai irányvonal, amely hosszútávra játszik ellentétben az Egyesült Államokkal, ahol két öregember viaskodik egymással miközben egyikük sem tudja, hogy merre van előre?!…

Gyengül a lengyel-ukrán barátság?

Lemondott Lengyelország mezőgazdasági minisztere, mert az ukrán gabona ügyében nem ért el eredményt Brüsszelben.

Henryk Kowalczyk agrár miniszter a sajtónak elmondta, hogy megállapodott a lengyel gazdák szervezeteivel, hogy megpróbálja korlátozni az ukrán gabona beáramlását az országba, ez ugyanis lenyomja az árakat. Az Európai Unió nem fogadta el a lengyel érveket, melyeket egyébként más hasonló helyzetben levő államok – így Magyarország is – osztanak, az ukrán gabona a jövőben is korlátozás nélkül jöhet az Európai Unióba. Szczecinben, Északnyugat Lengyelországban a gazdák tüntetnek, és az ukrán gabona import teljes leállítását követelik. Mateusz Morawiecki miniszterelnök időt kért a gazdáktól, akik amúgy a konzervatív kormányzat legelszántabb hívei közé tartoznak.

Zelenszkij Varsóban

Az ukrán elnök nyilvánvalóan tárgyal majd a gabona problémáról is, de nem ez lesz a súlypont hiszen a két állam stratégiai szövetséget kíván kötni egymással. Egészen pontosan ez szerepel Antony Blinken amerikai külügyminiszter tervében, amely egy erős lengyel-ukrán katonai szövetséggel akarja ellensúlyozni az orosz fenyegetést. Ki fogja pénzelni ezt a szövetséget? Az USA vagy az Európai Unió? Esetleg mindketten? Az IMF és a Világbank előzetes felmérése szerint évi 411 milliárd dollárra lesz szükség Ukrajna újjáépítésére. Ennyi pénze a világon senkinek sincs erre a célra. Katonai szövetséget viszont nem lehet úgy működtetni, hogy nincsen hozzá elég pénz.

Macron közvetít

Pekingben tárgyal a francia elnök, aki szeretne olyan ukrajnai békejavaslatot összehozni, melyet az USA és Kína egyaránt támogat. Emmanuel Macron ezért felhívta Biden amerikai elnököt, aki állítólag rábólintott arra, hogy a kínaiakkal együtt hozzanak létre valamilyen olyan béketervet, amely mind Moszkva mind Kijev számára elfogadhatónak tűnhet.

Hszi Csin-ping elnök nemrég három napon át tárgyalt Moszkvában, és bár nem sok minden derült ki a tárgyalásokról, de az nyilvánvaló lett, hogy Putyinra komoly hatást ma egyedül a kínai elnök tud gyakorolni egy ukrajnai tűzszünet ügyében.

Orbán Kínába készül

0

A magyar miniszterelnök nemrégiben a Karmelita kolostorban fogadta Kína első diplomatáját. Vang Ji államtanácsos lángost evett együtt Szijjártó Péter külügyminiszterrel. Így készítették elő Orbán pekingi útját, mely korábban a Covid járvány miatt maradt el.

Azért lehet különösen érdekes egy ilyen látogatás, mert a kínaiak közzétettek egy béketervet Ukrajnával kapcsolatban. Zelenszkij ukrán elnök érdeklődve fogadta a kínai kezdeményezést.

Közvetíthet-e Peking Oroszország és Ukrajna között?

Szívesen találkoznék Hszi Csin-ping elnökkel – jelentette ki Zelenszkij ukrán elnök a háború első évfordulóján. Korábban Putyin bejelentette: a kínai elnök hamarosan Moszkvába látogat, hogy megvitassák a kínai béketervet.

Ukrajna növelheti a mozgásterét, melyet az USA jelenleg elrabol – hangsúlyozza a pekingi Global Times a kínai béketervvel kapcsolatban. Amelyet azért fogadtak örömmel Kijevben, mert deklarálja Ukrajna jogát a teljes területi szuverenitásra.

“Itt be is fejeződhetne a kínai béketerv” – nyilatkozta a CNN hír televíziónak Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó, akinek az ukrán elnök külön kifejezte háláját, mert megszervezte Biden elnök kijevi villámlátogatását múlt hétfőn. Kína nem ítélte el az orosz agressziót, és a béketerv nem szól az oroszok által megszállt területekről Ukrajnában.

“Azt hiszem, hogy jó dolog, ha Kína elkezd beszélni Ukrajnáról. A kérdés az, hogy mi jön utána. A tettek a szavaknál sokkal fontosabbak” – mondta Volodimir Zelenszkij elnök.

Ukrajna elnöke azért fogadta kedvezően a kínai béke javaslatot, mert mindenképp szeretné elkerülni azt, hogy Kína tovább közeledjen Oroszországhoz, és fegyvereket szállítson neki.

“Szeretnék hinni abban, hogy Kína nem szállít fegyvereket Oroszországnak” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij elnök.

Blinken amerikai külügyminiszter Münchenben a biztonságpolitikai világkonferencián azzal vádolta meg Pekinget, hogy kamikaze drónokat akar szállítani az oroszoknak. Ezek a kamikaze drónok állítólag hatékonyak lehetnek azok ellen az amerikai és német páncélosok ellen, melyeket Ukrajna hamarosan megkaphat. A CIA igazgatója úgy nyilatkozott, hogy Kína még nem szállított drónokat Oroszországnak, az amerikai külügyminiszter épp azért figyelmeztette Vang Ji államtanácsost Münchenben, hogy ne is tegye ezt meg, mert ebben az esetben komoly amerikai szankciókkal kellene számolnia.

“Amíg Kína béketervvel áll elő addig nem szállíthat fegyvert”

– nyilatkozta az AP hírügynökségnek Volodimir Feszenko ukrán biztonságpolitikai szakértő.

Putyin elfogadja, Biden elutasítja a kínai béketervet

Az orosz elnök bejelentette, hogy Hszi Csin-ping elnök Moszkvába látogat. Vang Ji államtanácsos készítette elő a látogatást, aki Magyarországról repült Moszkvába, ahol az orosz külügy örömmel fogadta a kínai béketervet. A BBC külpolitikai szakértője szerint Peking meg akarja menteni Putyin arcát ezzel a béketervvel hiszen az orosz elnök agressziója semmiféle eredménnyel nem járt viszont jelentős veszteségeket okozott Oroszországnak, amely elszigetelődött a világban.

“Putyin megtapsolta a kínai béketervet. Lehet így benne bármi jó? Semmit sem láttam a béketervben, ami bárki másnak kedvezne mint Oroszországnak”

– nyilatkozta Biden elnök az ABC Newsnak.

A kínaiak tűzszünetet javasolnak, de ez Ukrajna számára nem elfogadható:

“Minden tűzszünet, amely lehetővé tenné Oroszországnak, hogy Ukrajna egyes részeit megszállva tartsa, nem béketerv hanem arról szól, hogy befagyassza a háborút, Ukrajna vereségét. A következmény az orosz népírtás folytatása lenne”

– írta Twitteren Mihajlo Podoljak, Zelenszkij ukrán elnök egyik tanácsadója.

Az európai nagyhatalmak másképp ítélik meg az ukrajnai háború esélyeit mint Biden

Franciaország, Németország és Nagy Britannia arra ösztönzi Ukrajnát, hogy keresse a megegyezés útját Oroszországgal, és ennek érdekében mondjon le területének egy részéről – írja a Wall Street Journal.

“Mi azt ismételgetjük, hogy Oroszország nem győzhet, de hát mit jelent ez? Ha sokáig ilyen intenzitással folyik a háború Ukrajnában, akkor az ukránok veszteségei elviselhetetlenek lesznek. Senki sem hiheti el, hogy Ukrajna valaha is képes lesz a Krím félsziget visszafoglalására” – mondta egy magát megnevezni nemkívánó magasrangú francia diplomata a Wall Street Journal tudósítójának.

Mit mondott Biden Kijevben és Varsóban? A nyugati világ egységét dicsérte az orosz agresszióval szemben. A béketárgyalásokról egy kukkot sem szólt. Amikor Macron elnök és Scholz kancellár Párizsban Volodimir Zelenszkij elnökkel találkozott, akkor mielőbbi béketárgyalásokra akarták rávenni Ukrajna államfőjét.

Macron elnök például ezt mondta: nekünk franciáknak is sikerült kibékülnünk a németekkel. Talán Oroszország és Ukrajna között is fennállhat ez a lehetőség. Macron elnök Münchenben a biztonságpolitikai világkonferencián kijelentette: egyik fél sem győzhet a harctéren Ukrajnában!

Zelenszkij azt válaszolja a békefelhívásokra, hogy a háború előtt az ő kérésére tárgyalásokat javasoltak a nyugati hatalmak Putyinnak, de az orosz elnök nemet mondott.

“Most mi mondunk nemet, mert nincs kivel tárgyalnunk”

– így az ukrán elnök.

Van-e amerikai béketerv?

Korábban a Washington Post kiszivárogtatta azt a Blinken tervet, amely valamiféle cordon sanitaire-t hozna létre Oroszország nyugati határainál. Ez Finnországtól Bulgáriáig tartana. Mi lenne Ukrajna szerepe? Ukrajna nem lenne a NATO tagja, de védelmi egyezményt kötne Lengyelországgal. A két állam katonai ereje – mögötte a NATO garanciájával elegendő elrettentő erő lehetne Oroszországgal szemben.

Biden elnök az oroszokkal folyó titkos tárgyalásokon Ukrajna területének mintegy 20%-át állítólag felajánlotta Putyinnak. Ez a Krím félszigetet és a Donbaszt jelentené. Jelen körülmények között Zelenszkij elnöknek ezt nemigen lehetne elfogadtatnia a közvéleménnyel Ukrajnában. A patthelyzet további elhúzódó vérfürdőt jelent.

Vang Ji államtanácsos, a kínai diplomácia vezetője Münchenben azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy megszakította a titkos tárgyalásokat Oroszországgal. Ezért álltak elő a kínaiak a saját béketervükkel. Amelyet Zelenszkij elnök érdekesnek talált. Biden viszont így nyilatkozott:

„Putyinnak tetszett, akkor mi lehet a jó benne?”

Moszkvába készül a kínai elnök, hogy megakadályozza a hidegháborút

A kínai diplomácia vezetője az orosz vezetés második számú emberével, Patrusevvel tárgyalt Moszkvában a két nagyhatalom viszonyáról és az ukrajnai rendezésről.

Vang Ji államtanácsos Münchenben a biztonsági világkonferencián arról beszélt, hogy a kínaiak ezen a héten előterjesztenek egy béketervet, amely tűzszünetet hozhatna Ukrajnában. Kuleba ukrán külügyminiszter a NATO központjában úgy nyilatkozott, hogy a kínai terv elég homályos, még sok részlet tisztázásra vár. Zelenszkij elnök tízpontos béketerve Ukrajna teljes területének szuverenitásáról szól, ezért elfogadhatatlan Oroszországnak, amely 2014 elfoglalta a Krím félszigetet, majd a most folyó háború során négy másik ukrán tartományt nyilvánított orosz területnek. Putyin tavaly február 24-én azt követően indította meg a háborút Ukrajna ellen, hogy Pekingben a téli olimpia idején tanácskozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Kína nem ítélte el az orosz agressziót.

Az Egyesült Államok az ukrajnai háború kezdete óta arra ösztönzi Kínát, hogy ne támogassa az orosz agressziót, mert akkor szankciókkal számolhat. Legutóbb Blinken külügyminiszter fenyegette meg ezzel Vang Ji államtanácsost a biztonságpolitikai világkonferencián Münchenben. A kínaiak állításuk szerint nem szállítanak fegyvereket Oroszországnak, de felvásárolják az olcsó orosz olajat és földgázt, és ezzel komoly támogatást nyújtanak Putyinnak.

Ki támogatja a kínai béketervet?

Macron francia elnök nagy reményeket fűz a kínai rendezési tervhez amint erről nyilatkozott is miután tárgyalt Vang Ji államtanácsossal Párizsban. Scholz német kancellár ugyanezen az állásponton van, de ezt nem képviselheti nyíltan, mert a külügyminiszter, Annalena Baerbock osztja az amerikai álláspontot. Biden nyilvánvalóan elutasította a kompromisszumot azzal, hogy ellátogatott Kijevbe. Az USA vezetésével a NATO tagállamok többsége Ukrajna béketervét támogatja, amelynek minimális esélye sincs a diplomáciai sikerre.

Zelenszkij elnök bízik a katonai sikerben.

Soros György a müncheni biztonságpolitikai világkonferenciához intézett videó üzenetében kimondta: a cél Putyin megbuktatása és Oroszország feldarabolása. Ez viszont megerősítheti Putyin pozícióját Moszkvában, ahol a hatalom megpróbálja harmadik nagy honvédő háborúnak eladni az Ukrajna elleni agressziót. (Az első a Napóleon elleni győzelem volt, a második a náci Németország legyőzése.) A jeles baloldali filozófus, Jürgen Habermas arra hívta fel a nyugati vezetők figyelmét, hogy amennyiben célként Putyin megbuktatását tűzik ki, akkor nincs esély a tűzszünetre, a háború gyors befejezésére. Épp ellenkezőleg fennáll a harmadik világháború veszélye. Putyin orosz elnök be is jelentette, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a START egyezményben, mely a nukleáris fegyverek telepítését szabályozza.

Biden Ukrajna területének egyötödét felajánlotta Moszkvának

William Burns, a CIA igazgatója, aki korábban moszkvai nagykövet volt, nemrég Kijevbe utazott, ahol Biden elnök béketervéről egyeztetett az ukrán vezetőkkel.

A Biden féle béketervet Burns CIA igazgató vezette fel az Ukrán elnöknek. Zelenszkij határozottan elutasította a béketervet, amely a Krím és a Donbasz átadását jelentené Oroszországnak. Elutasította annak ellenére, hogy ezeken a területeken mindenütt orosz nemzetiségű a lakosság többsége, és legnagyobbrészt az orosz csapatok ellenőrzése alatt állnak.

Moszkvában Dmitrij Peszkov úgy nyilatkozott, hogy készek feltétel nélkül tárgyalni Ukrajnával. Közben viszont Putyin félmilliós sereget összpontosít egy új offenzívára. Minderről a svájci Neue Zürcher Zeitung számolt be német diplomáciai forrásokra hivatkozva.

A CIA cáfolata szerint “egyes állítások teljesen hamisak”.

Jól időzített korrupciós botrány Kijevben

Sorra buknak le Zelenszkij emberei: kabinetfőnökének helyettese, legfőbb szponzora, a dollármilliárdos oligarcha és az egész hadügyminisztérium, amelynek élelmezési botrányában állítólag maga a miniszter is érintett.

Ha az USA valóban fegyverszünetet akar, akkor ebbe Zelenszkij elnöknek is bele kellene mennie hiszen egy napig sem tarthatná magát az Egyesült Államok támogatása nélkül. Saját közvéleménye előtt azonban Zelenszkijnek el kell játszania a rendíthetetlen hős szerepet. Ehhez járulhatnak hozzá az amerikai Abrams és a német Leopárd tankok. Nagy kérdés, hogy az eddig felajánlott összességében 120-130 tank – ebből 80 Leopárd  – elegendő e ahhoz, hogy megváltozzanak a stratégiai erőviszonyok?

A második világháború legnagyobb tankcsatájában Kurszk mellett az akkor legkorszerűbb Tigris tankok nem tudták a győzelmet kicsikarni, mert az oroszok annyi gyengébb képességű T34-es tankot állítottak velük szembe, hogy a sok lúd disznót győzött.

Blinken kontra Orbán

Az amerikai külügyminiszter béketerve Európa keleti felére valamiféle cordon sanitaire-t jelent, olyat, amilyet az első világháborúban győztes entente a Szovjetunióval szemben hozott létre.

Finnország, a balti államok, Lengyelország, Csehszlovákia és Románia alkotta a kordont, amely Európa fejlettebb részét elzárta a kommunista Szovjetunió fenyegetésétől. Most ugyanezek az országok képeznek védőbástyát egy újabb orosz agresszióval szemben a Blinken tervnek megfelelően.

Mi lesz Ukrajnával?

Az Egyesült Államok és más NATO országok támogatásával Európa egyik legerősebb hadserege jön létre , amely ugyan nem lesz a NATO tagja,  de védelmi szövetséget köt Lengyelországgal. Ez már komoly katonai erőt jelent.

Románia hasonló védelmi szerződést köthetne Moldáviával bár itt gondot jelent, hogy Tiraszopol környékén orosz katonák állomásoznak.

Putyin megtarthatná a Krímet és a két orosz többségű tartományt Ukrajnában – Luhanszk és Donyeck – különben permanens partizán háború színtere lenne.

Zelenszkij jelenleg úgy nyilatkozik, hogy ez Ukrajna számára elfogadhatatlan, de a jól időzített korrupciós botrány Kijevben minden bizonnyal kijózanító hatást gyakorol az ukrán vezetésre.

Mire számít Orbán?

A magyar miniszterelnök keresztet vethet a visegrádi együttműködésre hiszen mind a három másik ország fontos szerepet játszik a cordon sanitaire megteremtésében. Putyin barátjának nincs hely az amerikai elképzelésben. Orbán emiatt Ausztria irányában tájékozódik hiszen ők nem NATO tagok, semlegesek. Persze emlékeznie kell arra, hogy az oroszbarát osztrák vezetőket a CIA levadászta vagyis hosszútávú programnak ez aligha tekinthető.

Igazában Orbán Viktor abban reménykedhet, hogy 2024-ben megbuknak a demokraták Washingtonban, és a republikánusok más diplomáciát képviselnek majd. A 100 éves Kissinger vonalát követik: paktálnak Moszkvával és Pekinggel sőt alkalomadtán még Észak Korea duci diktátorával is.

Blinken amerikai külügyminiszter hamarosan Pekingbe látogat. Ha meg tud egyezni a kínaiakkal, akkor Putyin rákényszerülhet a béketárgyalásokra vagy legalábbis a fegyverszünetre.

Meddig áll ki Orbán Putyin mellett? A haszon ebből minimális – a földgázt nem kapja Magyarország olcsóbban. Lehet, hogy Orbán Viktor jól pénzel ebből, de kérdés, hogy emiatt érdemes-e kockára tenni a hatalmát? Putyin barátai mindenütt megbuktak Európában. Ebben a sorban utolsó mohikánként kitartani nettó ráfizetés.

Az amerikai koncepció szerint Magyarország a Balkán része, mely nem igazán érdekli az Egyesült Államokat. Pontosabban csakis a tengeri kikötők jelentenek stratégiai érdeket. Ami a gazdaságot illeti, az német érdekszféra a Blinken tervben. Miután Orbán Viktornak nem sikerült olyan kapcsolatot kiépítenie Scholz kancellárral mint Angela Merkellel, ez sem sok jót ígér a magyar miniszterelnöknek. Akinek utolsó reménye, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök épp mostanában paktál le az Európai Néppárttal, ahonnan Orbán kilépett mielőtt kirúgták volna. Ki Giorgia Meloni főtanácsadója? Mario Draghi, a korábbi kormányfő, akit tárt karokkal fogadnak mind Washingtonban mind Brüsszelben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!