A nemzeti identitással kapcsolatban van egy dolog, amit semmiképpen nem tudok elfogadni. Ez pedig a vér szava. A vér a törzsi életforma „kelléke”. A vér szava mindig a kizárólagosság üzenetét hordozza. Aki nem a mi vérünkből való, az ellenség.
- rész
Olvasom, hogy a besztercebányai speciális bíróságon zajló per részletei még a szakembereket is meglepték. A vádlottak, a dunaszerdahelyi alvilág tagjai, az enyhébb ítélet reményében egy sor olyan gyilkosságot is beismertek, amiről eddig senki sem tudott. Vallomásaik hemzsegnek az olyan kifejezésektől, mint megfojtotta, agyoncsapta, főbe lőtte, vagy ledarálta. Persze az áldozatok sem voltak ártatlanok. Ahogyan az egyik bulvárlap írta: Maffiózók gyilkoltak maffiózókat.
A dunaszerdahelyi polgárok sajnos kénytelenek voltak hozzáedződni az ilyen gyilkosságokhoz. A kilencvenes években a Pápay-klán emberei tartották rettegésben a környéket. Joe Papát és embereit 1999-ben halomra lőtték egy szerdahelyi kávéházban, és jöttek Sátor Lajos emberei, akik folytatták a régiek „munkásságát”. Aztán Sátor Lajost is agyonlőtte valaki, és maradtak a mostani perben szereplő vádlottak, akik kegyetlenségben nem maradtak le „dicső elődeiktől”.
Nemrég betértem egy kávéra egy szerdahelyi kávéházba. A bejárat mellett, a falon feltűnt egy emléklap. Szlovák és magyar nyelven adja az emberek tudtára, hogy 1999-ben ezen a helyen gyilkoltak meg tíz dunaszerdahelyi polgárt. A zárómondat így szól: Tisztelet emléküknek.
Hát, itt valami baj van az értékekkel, vagy a morállal. Azt senki sem vitatja, hogy mindenkinek jogában áll családtagjait, barátait gyászolni. Ezt megteheti magánemberként, otthon, zárt körben. Egy kávéház előcsarnoka viszont nem magánterület, és a kávézóban meggyilkolt maffiózók nem ártatlan áldozatok voltak, hanem egy kegyetlen maffiaháború vesztesei.
És van még egy bökkenő a dologban. Tudjuk, hogy a mai fiatalokat nem érdekli a történelemtanulás. Irtóznak attól, hogy különféle dátumokat és eseményeket biflázzanak. Ami volt, az volt, nincs értelme régmúlt dolgokról vitázni, mondják. Így viszont fennáll az a veszély, hogy húsz–huszonöt év múlva a szerdahelyiek már nem fognak emlékezni a részletekre, és azt fogják gondolni, hogy annak idején valóban tíz tiszteletreméltó embertársuk életét oltotta ki a kegyetlen gyilkos. Valakinek majd az is eszébe jut, hogy szobrot kellene állítani az ártatlanul meggyilkolt polgártársaik emlékére.
- rész
Szeretem a focit és szurkolok a DAC-nak. Néhány évvel ezelőtt arról írtam, hogy a nemzeti kisebbségek identitását úgy lehet a leghatékonyabban fejleszteni, hogy létrehozunk egy kristályosodási gócot, amely körül lerakódhatnak az identitás kristályai.
Ez a góc lehet egy híres oktatási intézmény, egy ismert ipari létesítmény, egy világhírű művész, vagy egy sikeres feltaláló is. Ám a legnagyobb hatású góc egy nemzetközileg is sikeres focicsapat lehetne. Lásd a Barcelona és a katalánok „szövetségét”. Nagyon megörültem, amikor Világi Oszkár felismerte ennek a dolognak a horderejét, és minőségi változást hajtott végre a klub életében. Köszönet érte. Ám ebben a második részben is van egy bökkenő.
Személyiségemnek egyik fontos alkotóeleme a nemzeti identitás, kialakulásában az anyanyelvé volt a vezető szerep. A magyar nyelv nélkül egészen más ember lettem volna. Gondolkodásomat és érzésvilágomat is a nyelv formálta. A nyelven keresztül ismertem meg a kultúra alkotásait is. Később a kultúra a nyelvvel közösen formálta az értékrendszeremet és az érzelemvilágomat, vagyis identitásom nemzeti részét.
Ám a nemzeti identitással kapcsolatban van egy dolog, amit semmiképpen nem tudok elfogadni. Ez pedig a vér szava. A vér a törzsi életforma „kelléke”. A vér szava mindig a kizárólagosság üzenetét hordozza. Aki nem a mi vérünkből való, az ellenség.
A DAC himnuszában van egy rész, mely szerint a vér az, ami összeköt bennünket, mert mi egy vérből vagyunk. Nos, ezeket a szavakat érdemes lenne még egyszer átgondolni.
A Liverpool szurkolói azzal biztatják magukat és csapatukat, hogy aki velük jár, az sosem lesz egyedül. Himnuszuk nem kizárólagos, hanem univerzális értékeket hirdet.
Az interneten rátaláltam a DAC-himnusz másik változatára is. Szerintem inkább azt a verziót kellene énekelni.
Hunčík Péter (Új Szó)
