Farkasházy Tivadar: NYOLCVAN PLUSZ

0
3028
Fotó: Hócipő

Májusban bejelentettem, hogy idén júniusban nem rendezek Szárszói Találkozót, mert ennyi idő alatt nem tudom a kertet annyi részre felparcelláztatni, hogy minden ellenzéki pártnak jusson egy csík belőle, hiszen egymással szinte szóba se állnak.

De azért nem véletlenül írtam a júniust, mert titkon reménykedtem abban, hátha észhez térnek, és akkor ősszel mégis neki lehet vágni. Ráadásul júniusban Kocsis András szokott éves kerti összejövetelén

találkoztam Botka Lászlóval és Fekete Győr Andrással, és nagy örömömre mindketten megígérték, hogy eljönnek rá.

Júliusban elkezdtem a szervezést, eddigi segítőim mind igen mondtak, a Friedrich Ebert Alapítvány is, ezért augusztus elején egy SMS-t küldtem Botkának, hogy a tervezett időpont szeptember 16-a, de ha nem jó neki, még át tudom tenni. Nem szoktam senkihez igazítani, de a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje nélkül nem igazán érdemes egy választások előtti évben megtartani. Pár nap múlva visszahívott, hogy nem jön el, amúgy is más dolga van, aznap Győrben tart lemondhatatlan nagygyűlést, augusztus 26-án pedig értelmiségi találkozót rendez Szegeden, 200 meghívottal.

Sok sikert kívántam neki, s rögtön lemondtam a sátrat, a székeket, a plédeket, az ebédet, az italokat, amúgy se volt sok kedvem hozzá, látva ezt a cirkuszt, de ha buszokkal elviszik Szegedre a vendégeim felét, akkor nem fognak pár napra rá tízezerért leautózni hozzám, sokan anyagilag kivérzett emberek, ráadásul kiket ígérjek nekik? Tavaly a civilek voltak a dobogón, Sándor Mária, Gulyás Márton, Pukli István és Juhász Péter, én utóbbit is félig annak tartom. Két éve szakkérdésekről volt szó, társadalmi különbségek, alapjövedelem, miegymás, idén a pártok a legfontosabbak, hogy tetszenek vagy nem tetszenek, az más kérdés, de nélkülük nem lehet kormányváltás, ha nincsenek ott a vezetőik, akkor albán légvédelmet játszunk, és rázzuk az öklünket az ég felé?

Azért kíváncsi voltam, kik lesznek Szegeden, az összes lapot átnéztem, négy ismert arcról számoltak be, Botka két, korábban megnevezett támogatójával egyetemben. De mindezt magamban tartottam, nehogy már én legyek bármiféle megállapodás, kibontakozó együttműködés egyik kerékkötője, s végighívtam azt a negyven embert, akivel már időpontot egyeztettem. A győri összejövetelt is kerestem a lapokban, de aznap nem volt ott.

De hisz mi csak egy vékony kis szelete vagyunk a mai világnak, mi se kellünk, mint a kispártok, meg mindazok, akiket hetente kioktatott? Hát nem azt vállalta, hogy akiket csak lehet, azokat mind egyesíti? Majd szervez őt nem kérdező értelmiséget? Egy szegedi pörköltet árubemutatóval? És mi lesz a sok megmaradt kajával? Ha minket se próbál meggyőzni, akkor kit akar?

Ha ennyire nem tetszik neki az ellenzék, netán Orbán helyett is másik ellenfelet kér majd?

Aztán eljutott hozzám, hogy megyei elnökeik értekezletén, s később még egy helyen elmondta, milyen jól sikerült Szeged, majd Szárszóról is szót ejtett, valahogy így: „az összefogáspárti nyolcvan­pluszos szárszói értelmiség majd dödög egy kicsit.”

A szárszói nyolcvanpluszos kifejezést három forrás is megerősítette. Nekiültem és átnéztem, hogy az előző három évben kik voltak nálam, íme, a teljes lista, akikről tudok, s az életkoruk:
• Bócz Endre, volt főügyész (80)
• Ungváry Rudolf, író (81)
• Szilágyi János, riporter (81)
• Gyémánt László, festő (82)
• Haraszty István, mobilszobrász (83)
• Bitó László, szemészprofesszor (83)
• Konrád György, író (84)
• Mécs Imre, villamosmérnök (85)
• Török Ferenc, olimpiai bajnok (85)
• Ferge Zsuzsa, szociológus (86)
• Solymosi Frigyes, kémikus (86)
• Ungvári Tamás, író (87)
• Ormos Mária, történész (87)
• Heller Ágnes, filozófus (88)
• Kende Péter, szociológus (90)
• Vitányi Iván, szociológus (92)
• Makk Károly, filmrendező (92)
• Méray Tibor, író (93)
• Bálint György, kertészmérnök (98)

Bizony, elég gyenge társaság, s jól ismert dödögők. Ott van például Szilágyi Jani, aki az első unalmas hozzászóláskor felpattan, és így kiált a mellette ülőkhöz: nem iszunk inkább egy sört?

Ugye ne menjek végig a többin, hogy ki, mikor, min dödögött? Heller se fér soha a bőrébe, Konrád, Ferge se egy Egry József-féle Balatoni csendélet, Méray Párizsból szekíroz mindig a telefonjaival…

Vagy Botka netán egy korábbi, 2003-as szárszói társaságra gondolt,

amikor ők hatan ültek a pódiumon, Méray Tibor (80), Göncz Árpád (81), Jancsó Miklós (82), Kosáry Domokos (90), Faludy György (93), Fejtő Ferenc (94), s még Habsburg Ottót (91) is felhívtuk? Zárójelben akkori életkoruk.

Ezt nehéz volt eddig magamban tartanom. Most is csak azért adom közre, nehogy már valaki azt higgye, kizárólag fondorlatos összeesküvés végzett Botkával. Lehet, hogy ez is volt benne, de megtette azt ő maga egyedül.

(Forrás: Facebook, megjelent 2017. október 11-én, a Hócipő 2017/21-es számában.)

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .