Találó alcím Az évszázad átverése az Ocean’s 8 című filmnek, mert valószínűleg sok néző átverve érzi majd magát, aki az Ocean’s Eleven élményéből kiindulva egy menő és vicces akciómozit vár a filmtől. Még inkább kellemetlenül érezheti magát az, aki esetleg azt hiszi, hogy feminista alapvetésű nyári popcornfilmre ült be. Vigyázat, a kritika enyhén spoileres.
Nyilvánvaló, hogy már az sem feltétlenül volt jó döntés, hogy trilógiává duzzasztotta Steven Soderbergh az Ocean’s Elevent, de az biztos, hogy az Ocean’s 8-nek már el sem kellett volna készülnie, vagy ha mindenáron ragaszkodtak a női verzióhoz, akkor nagyon sok mindent nagyon másként kellett volna csinálni. Ahelyett ugyanis, hogy megkaptuk volna a méltán népszerű Ocean’s Eleven spinoffját, amiben végre nem csak epizódszerephez jutnak a nők, készült egy nagyon rossz utánzat, amely legalább annyira hamis és felszínes, mint az a világ, amelyben hőseink a nagy balhét igyekeznek végrehajtani.
Az alapkérdés nyilván az, hogy miért volt szükség arra, hogy készüljön egy csak női verzió. Gondolom, a metoo meg a női alkotók mozgalmai miatt Hollywoodban most menő nőpártinak lenni, és nőkre fókuszáló mozikat csinálni. Ezt csak üdvözölni lehet, csakhogy vélhetően nem az a legjobb eszköze, ha újraforgatnak férfiközpontú filmeket ezúttal női szereplőgárdával. Nehéz elképzelni, hogy ez ne hasson totálisan erőltetetten, rossz esetben pedig akár kontraproduktív is lehet az összes jó szándék ellenére.
Az Ocean’s 8-ben a csak emlékében megidézett Danny Ocean (George Clooney) frissen börtönből szabadult húga, Debbie Ocean (Sandra Bullock) arra készül, hogy testvére nyomdokain lépdelve ismét belevesse magát a bűn világába. A nagy balhé és az ezzel járó móka és pénz mellett ott van a bizonyítási kényszer: meg akarja mutatni, hogy ő is képes végrehajtani egy nagystílű melót, illetve szép lassan kiderül, hogy azért romantikus ok is rejtezik a háttérben – hasonlóan ugye az Ocean’s Eleven sztorijához.
A koncepció alapját képező csak női felállást viszont nem túl jól sikerült eladni.
Mivel a szakmában nyilván felül vannak reprezentálva a férfiak, ezért kellett valami ok arra, hogy Debbie miért nőkkel veszi körül magát. A társainak azzal indokolta ezt, hogy a nők kevésbé feltűnők (gondolom, bűnözői szerepkörben). A sztoriból aztán kiderül, hogy az igazi magyarázat inkább az, hogy nem bízik már a férfiakban. Ezzel sikerült azt a nem túl szép üzenetet megfogalmazni, miszerint a női összetartás a férfiakkal szembeni ellenérzésben gyökerezik.
És akkor azt még nem is említettük, hogy mit akar ellopni Debbie Ocean és csapata? Nem kaszinót rámolnak ki, mint Danny Oceanék, hanem igazi csajos bulit csinálnak: a divatvilágban hajtják végre a nagy átverést azzal, hogy ellopnak egy különösen értékes nyakláncot. Ehhez pedig szükségük van olyan komoly bűnözői háttérre, mint többek között egy divattervező (Helena-Bonham Carter), egy felszínes filmsztár (Anne Hathaway) és egy divatmagazin szerkesztősége.
Van egy jelenet, amely szépen összefoglalja, hogy mi lenne a film girl power üzenete, és azt is, hogy miért megy ez félre. Debbie Ocean a nagy akció előtt arról beszél, hogy nem önmagukért csinálják a balhét, hanem
azokért a nyolcéves kislányokért, akik egyszer majd bűnözők szeretnének lenni.
Mindezt egy tükör előtt állva, az ajkát rúzsozva teszi. Gondolom, a filmet esetleg megnéző kislányok pedig majd jól levonhatják a tanulságot, hogy ha olyan szexisek lesznek, mint Sandra Bullock, akkor esetleg egy spinoffban eljátszhatnak női bűnözőket, akik családjuk férfitagjait követve csilivili nyakláncokat lopnak, hogy (vigyázat, itt jön a hatalmas spoiler!!!) megszívathassák a gonosz expasijaikat.
Még mielőtt az olvasó azt hinné, hogy csak ilyen szempontból lehet belekötni a filmbe, és akit az egész feminista vergődés hidegen hagy, akár jól is érezheti magát a moziban, le kell szögezni, hogy az Ocean’s 8 sok más sebből is vérzik.
Annak, aki megnézte az Ocean’s-trilógia eddigi részeit, jó eséllyel unalmas és kiszámítható lesz minden, amit benne lát. Ez az első Ocean’s-film, amelyet nem Steven Sonderbergh rendezett, hanem az Éhezők viadalát is jegyző Gary Ross, és úgy tűnik, inkább csak a külső stílusjegyeit tudta a nagy elődtől ellopkodni, de az már nem nagyon ment neki, hogy valódi feszültséget teremtsen az alapanyagból. Ezen pedig az agyonhájpolt szereplőgárda sem segít.
Sandra Bullock Debbie Oceanje kifejezetten irritáló figura,
akiről egy pillanatig sem lehet elhinni, hogy valóságos. Lou, a Cate Blanchett által alakított barátnője már sok fokkal jobb, de a forgatókönyvben arra nem jutott idő és energia, hogy jobban megismerhessük és megértsük a motivációit. Ugyanez igaz egyébként az összes többi, rossz értelemben véve karikatúraszerű szereplőre, akiket Debbie és Lou a meló érdekében összeszed. Ők is teljesen a levegőben lógnak, holott az Ocean’s Eleven egyik legszórakoztatóbb része pont a csapat összerakása és bemutatása volt. Itt ez ötlettelen és igencsak erőltetett, így az egyébként jó színészek, plusz a betépett hackert játszó Rihanna sem sokat tud hozzátenni a filmhez.
Ott van még a rengeteg kisebb-nagyobb celeb, akik önmagukat alakítják, de a magyar nézőknek valószínűleg nem sok örömfaktort jelentenek majd. Debbie-ék ugyanis az Amerika egyik legfontosabb társadalmi eseményének számító Met Gálán randalíroznak, amiről azt érdemes tudni, hogy sztárok buliznak egymással jótékonykodás ürügyén, és a divatrajongók számára is az év egyik legfontosabb eseményének számít. Itthon azonban valószínűleg jóval kevesebb embert izgat a Met Gála, és sajnos maga a rablás sem sikerült túl érdekfeszítőre. A kötelező nagy csavar pedig olyan, hogy utána az ember csak a fejét fogja. Tehát összefoglalva: hiányoznak a jó karakterek, a feszültség és a humor, azaz gyakorlatilag minden, ami az Ocean’s-filmek kvintesszenciáját jelenti. A felemás feminista üzenet ehhez már csak hab a tortán.
