Vidék-Magyarországon jártam, Szolnok és Csongrád megyében. Baráti és családi kapcsolatok révén az elmúlt negyedszázadban több száz alkalommal jártam arra.
Örülök neki, hogy született pesti bennszülött létemre nekem csupán nem egy furán hangzó helységnév, ha azt hallom, hogy Baks, vagy azt, hogy Csanytelek. Ismerem ezeket a falvakat, számtalanszor átutaztam rajtuk az elmúlt években. Sándorfalván is ismerem a boltokat, tudom, hol kell húst venni, hol tejfölt és túrót, mikor van piac, és hol van nyitva ünnepnapkor is a bolt. Olyan név, mint Balástya, nekem nemcsak az ottani rémet juttatja az eszembe – házakat és arcokat is tudok kötni hozzá.
Most, hogy megint Csongrádban jártam, felfigyeltem arra, amit már régebben is tudtam. Hogy mennyi minden épült az utóbbi tíz évben. Új buszpályaudvar az egyik helyen, európai színvonalú töltés a másikon. Megújult utak, főterek, buszmegállók tucatjai.
Jó volt nézni és látni mindezt. Jó volt és furcsa is persze. Főleg, hogy először nem tudtam, mi az, ami furcsa
Aztán rájöttem: szinte mindegyik település bejáratánál ott volt a tábla: Európai falu, Európai város. És nemcsak a csillagok virítottak a kék alapon, de szöveg is volt hozzá: a buszpályaudvar (töltés, út, főtér, stb.) az Európai Unió pályázatának segítségével, uniós pénzből épült. Nem szó szerint, de mindenhol valami hasonló volt a szöveg.
Néztem a táblákat és önkéntelenül is odaképzeltem alájuk még néhány szót. Magyar szavakat, amelyek magyar mondattá álltak össze az elmúlt években, hónapokban: Nem leszünk gyarmat! Állítsuk meg Brüsszelt!
Lefordítom magyarra: Aggyátok ide tieteké pénzet minekünk, aztán mennyetek isten hírével, amíg jól van dolgotok.
Ezt üzenjük mi Európának. Hogy tegyék le szépen a pénzt a küszöbre, lehetőleg minél hamarabb, aztán illa berek, nádak, erek, huss innen!
Felejtsetek el bennünket, mintha soha sem ismertük volna egymást.
Volt már ilyen évekkel ezelőtt, kicsiben kipróbálódott már, hogy milyen. Az lehetett a főpróba, amikor Várszegi Gábor a maga milliárdjaival megmentette az akkor épp a csőd szélén álló FTC-t. A ferencvárosiak elfogadták szépen a milliárdjait, majd miután a mór megtette a kötelességét, lerakta a pénzt, elkezdték őt szépen zsidózni. Várszegi először nem vette komolyan az egészet, de idővel azért megkérdezte magától, hogy kell-e ez neki, hogy a saját pénzén lezsidóztassa magát. Végül az lett, hogy fogta a pénzét és távozott.
Nem tudni, meddig tart az Európai Unió türelme, de valami azt súgja, nekünk inkább szükségünk van rájuk, mint fordítva. Így azután nem gondolom, hogy ha a miniszterelnök Moszkvához hasonlítja Brüsszelt, gyarmatosítónak, vagy éppen vidéki kócerájnak nevezi az Európai Uniót, az a magyar érdekeket szolgálja.
Sok minden épült az elmúlt években, talán nem ártana, ha Bözsi néni – emlékszünk: helló röfik – is tudná, honnan lett erre pénz.
