Észak Korea: három rakéta – három kudarc

0
866

Miközben zajlik az amerikai-dél-koreai éves hadgyakorlat a Koreai Félszigeten, Észak Korea több rövid hatótávolságú rakétával hajtott végre kísérletet. A kilőtt három rakéta közül egy a kilövés után szinte azonnal felrobbant, a másik kettő végül a Japán tengerbe zuhant – közölte a Pentagon.

Washington különösen árgus szemekkel figyeli a rakétakísérleteket azóta, hogy Kim Dzsongun büszkén kijelentette: immár az Egyesült Államok egész területét el tudják érni  rakétáikkal.

Washingtonban valószínűnek tartják, hogy a mostani hármas rakétakísérletet azért most hajtották végre, mert javában zajlik a nagy közös amerikai-dél koreai hadgyakorlat a koreai félszigeten. Ezt Phenjanban háborús fenyegetésnek tartják. Korábban azt ajánlották az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának, hogy ha nem tartják meg ezt a hadgyakorlatot, akkor felfüggesztik a rakétakísérleteket.

Washington és Szöul azonban nem hisz Észak-Korea ígéreteinek,a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer már többször átverte a világot.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter nemrég megdicsérte Észak-Koreát amiatt, hogy nem reagált rakéta- vagy épp atomkísérletekkel arra, hogy az ENSZ BT újabb szigorú szankciókkal sújtotta a militarista rendszert, amely gyakran fenyegeti nukleáris háborúval a világot. Donald Trump amerikai elnök már többször is katonai megelőző csapást helyezett kilátásba Észak-Koreával szemben.

Washingtoni hírek szerint erről a katonák lebeszélték az elnököt mondván, hogy a következmények beláthatatlanok lennének. Az USA csendes óceáni erőinek parancsnoka egyenesen úgy fogalmazott, hogy

 

„Észak-Korea diplomáciai és nem katonai probléma”.

Az újabb hármas rakéta kísérletet provokációnak tekinthetik Washingtonban és Szöulban, de kevés eszközük van az észak-koreai diktátor befolyásolására.

Peking mérséklő hatásában bízhatnak.

Kína a világtól elszigetelődött észak-koreai rendszer egyetlen szövetségese, amely mindenáron szeretné elkerülni a katonai konfliktust határai közelében. Nemrég új nagykövetet nevezett ki Phenjanba. Az ő feladata lenne, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse Észak Koreát. Ilyen hatoldalú tárgyalások folytak sikertelenül Pekingben a két Korea, Kína, az USA, Oroszország és Japán részvételével, ám kiderült: Észak Korea titokban folytatja nukleáris- és rakétakísérleteit, hogy teljes jogú atomhatalommá váljon.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .