ÉRTÉKELVŰ KÜLPOLITIKA

0
956
twitter.com

Sokaknak okozott megdöbbenést Orbánék újabb lépése a svéd és finn NATO-tagság ratifikációjával kapcsolatban. Korábban már megjelölték február 27-ét a ratifikáció országgyűlési tárgyalásának napjaként.

Már ez is – vagyis, hogy Orbán-Magyarország hónapokkal a többi NATO-tagállam után, csak Törökországot megelőzve készül ratifikálni a csatlakozást, az Orbán-kormánynak a többi tagállammal való szembenállást, illetve a putyini Oroszország iránti lojalitását volt hivatott kifejezni.

Hónapokig azzal „nyugtatgatták” a két érintett országot, hogy a ratifikációra „még az idén”, 2022-ben sor kerül. Azután jött a finneknek tett ígéret: még februárban, és ebből február 27 lett, márciusi szavazással. Fel is vették a napirendre, majd Orbán közölte pénteki rádiónyilatkozatában: a Fidesz-frakcióban vita folyt a dologgal szemben: többek szerint

„az mégse járja, hogy azt kérik tőlünk, hogy vegyük fel őket, ők pedig nyilvánvaló hazugságokat terjesztenek Magyarországról, a magyarországi jogállamról, a demokráciáról, az itt folyó életről, és hogy’ akar valaki úgy a szövetségesünk lenni egy katonai rendszerben, hogy gátlástalanul hazugságokat terjeszt Magyarországról?”

Vajon mit akar ezzel Orbán, hiszen a végén úgy is megszavazzák a ratifikációt?

Éppen azért van erre szükség. Ugyanúgy, mint a szankciókkal szembeni uszításra és hazudozásra, noha Orbán mindegyikhez hozzájárul. Egyrészt világossá kell tenni kedves orosz és török barátai, Putyin és Erdoğan számára, hogy nem elvi okokból szavazza meg azt, amit szíve szerint nem szavazna meg.

Nekünk annak idején azt tanították, hogy Lenin szerint a külpolitika a belpolitika meghosszabbítása más eszközökkel. Orbánnál is az.

Az országon belül önkényuralmi rendszert épített fel és működtet, márpedig az önkényuralomhoz hozzátartozik, hogy amit az önkényúr akar, azt ne korlátozza a külvilág.

Ezért tekinti a nemzeti szuverenitást az első számú értéknek, amin a saját szuverenitását, vagyis teljhatalmát érti: az ő szuverenitását az országon belül ne korlátozza senki, és ne korlátozzák őt az országon kívülről sem. Ezért áll szemben az Európai Unióval, amely az alakuláskor közös értékeket fogalmazott meg, és a tagországoktól azok követését várja el, kéri számon.

Országon belül az első számú érték a tekintélyelvűség: mindenkinek el kell fogadnia az ő eszméit: a „munkaalapú társadalmat”, azaz a jóléti állam leépítését, a szolidaritás elutasítását, a vallásosságot mint értéket, a régimódi családfelfogást, ahol „az anya nő, az apa férfi”, a vagyonszerzés kultuszát és így tovább.

Minthogy a Nyugat liberális demokrácia ezek ellentétét, a toleranciát és a szolidaritást képviselik („megbolondult a világ”), a mai Orbán számára természetes ellenfelet jelentenek. A keleti világ önkényuralmaival rokonszenvez („itt otthon érzem magam, nem úgy, mint Brüsszelben”), hiszen azok nem kérnek számon tőle olyan normákat, amelyektől viszolyog.

Valódi szövetségesei Putyin, Alijev, Erdoğan és Hszi.

Putyin Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának, ami az Ukrajna elleni agresszióra adott válasz fontos eleme, első számú áldozata. Orbán viselkedése mindenekelőtt neki szól. Persze a hazai közvéleménynek is: senkinek ne legyen kétsége azt illetően, hogy hol is áll ő a világban. Indoklásként arra hivatkozik, amit önkényuralmi rendszeréről ott mondanak. (Ugyanolyanokat mondanak Németországban, Hollandiában és másutt is Nyugaton, Norvégia még pénzelte is a civil szervezeteket, amíg szabad volt neki, de hát nincs mit tenni, ők már benne vannak a NATO-ban. Erdoğan nem amiatt tiltakozik csatlakozásuk ellen, amit mondanak, hanem amit tesznek: megtűrik területükön a kurd „terroristákat”.

Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy Orbán külpolitikája értékalapú külpolitika.

Hogy az ellenzéké az-e, majd meglátjuk, amikor szavaznak a Fidesz újabb „politikai nyilatkozatáról” – Közel egy évvel ezelőtt, amikor a korábbi Országgyűlés utolsó ülésén kellett szavazni egy, az ukrán állammal való szolidaritást elutasító politikai nyilatkozatról, a legtöbben nem merték nem megszavazni azt.

A „legeurópaibb párt” sem merte.

És most?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .