Az embert minden nap meglepi valami. Takács Péter egészségügyi államtitkár, aki magát a NER Old Shatterhandjának tekinti a neki hálás apacsok földjén, a következőt nyilatkozta a kormánypárti Ultrahang podcastban:
„Most mennek nyugdíjba a kollégák és háziorvos utánpótlás nem volt. Ezt nagyon könnyű a kormányra rákenni, meg biztos, hogy a korábbi egészségügyi kormányzatok nem is foglalkoztak olyan kiemelten a háziorvoslással, mint ahogy én mostanában csinálom, de azért egy kicsit az orvosszakma is legyen önkritikus! Tehát a háziorvos az – hogy is mondjam – egy maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova, a klinikumba nem fért be, ami szerintem egy borzasztóan degradáló dolog, és ebben az orvostársadalomnak is [van felelőssége].”
Takács vélhetően nincs tisztában azzal, hogy a háziorvosok az alapellátásban dolgoznak a lakosság egészségügyi ellátásának első vonalában. Ha ők nem lennének, az egészségügyi ellátás azonnal (!) összeomlana. Nekem nem úgy tűnik a feladataik alapján, hogy egyfajta second hand orvosocskák lennének. Rájuk van bízva az általános orvosi ellátás, az alapdiagnózis felállítása, a gyakori betegségek kezelése, a gyógyszerrendelés, a beutaló adása szakorvoshoz vagy kórházi vizsgálatra, a betegség-megelőzés (szűrés, tanácsadás, oltás), a krónikus betegek gondozása, valamint a táppénzes igazolás, orvosi igazolások kiállítása.
Az államtitkár szavai nem csak ezeket a nagyon fontos feladatokat ellátó orvosokat gyalázza meg, hanem alkalmas arra, hogy a közbizalmat aláássa velük szemben, ami az egész egészségügyi szakma értékének inflálódásához vezet.
Azaz Takács maga roncsolja azt a rendszert, aminek a minél magasabb szintű megvalósulásáért felel.
Ezt hiszem le kellene mondania, mert sorozatosan bizonyítja, hogy olyan pozícióban van, amihez – a szavaival élve – maradékelven és a lojalitása alapján jutott.
Takács idézetgyűjteményének méltó gyöngyszeme lett az, amit most mondott, Csakhogy ezek nem egy Old Shatterhand jellemére valló ember mondásai, hanem John Wesley Hardiné, a vadnyugat egyik leghírhedtebb törvényen kívüli alakjáé.
Viszont tanúi lehettünk egy orvosi csodának: esetében az ultrahang kimutatta a súlyos morális problémákat, az ostobaságot és a kegyetlenséget is.





















Takács – államtitkár, így nem az a feladata, hogy véleményezze az alárendeltjei milyenségét, hanem, hogy megoldja a felmerülő problémákat! Arról beszéljen, hogy mit tett (mit tervez tenni) a háziorvosi munka feltételeinek biztosítására!!!!
– Megoldotta a háziorvosképzés színvonalának emelését?
– megoldotta a „maradékelv” megjelenésének csökkentését?
– megoldotta a háziorvosok folyamatos továbbképzését?
– megoldotta a háziorvosi praxisok kiegyensúlyozását?
– megoldotta a háziorvosok bérezésének az emelését, különösen annak figyelembevételével, hogy a munkakörülményeik legtöbb esetben sokkal rosszabbak, mint a többi orvosé?
– megoldotta a jól képzett nővérek, egyéb kisegítők elegendő számú és minőségű képzését, hogy a háziorvos az igazi feladatát gördülékenyen elláthassa?
– csökkentette a felesleges adminisztrációt?
– biztosította a betegbarát (a mindenki számára a legkönnyebben elérhető) ügyeleti rendet, ami ugyanakkor figyelembe veszi azt is, hogy az orvosok is emberek, nem pedig kizsigerelhető eszközök?
– biztosította a háziorvosok számára az eszköz és műszerparkot, valamint a képesítésüknek megfelelő (pl. többszörös szakorvosok) jogosultságokat?
– lehet folytatni!!!
Ugye, hogy NEM!!! Akkor szememben nem a háziorvosok „minőségével” van probléma!
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna! Megfelelő viszont még akkor sem.