Életművészek

0
228
Karinthy Színház

Az életművészet, a jómód, az elegancia, az előkelő szalonok, jól gördülő diskurzusok, felvillanyozó flörtök, lángra kapó szerelmek, szellemes társalgások, fullánkos szócsaták, nyelvöltögető gonoszkodások  nagymestere, ünnepelten központi alakja volt Oscar Wilde. Ennek a békebeli, kellemesen léha világnak, amiben őrjítő gondok, nélkülözés, nem borzolják az idegrendszert, szellemes lenyomatát adta legsikeresebb komédiájában, a Bunburyben, amit a Karinthy Színház mutatott be, Karinthy Márton rendezésében.

 

Legalább időnként, de szeretnék kiszakadni a mindennapok idegtépő taposómalmából, és egy ilyen gráciával teli világba belekóstolni, ahol nem adódnak élet-halál gondok, nem kell megküzdeni a létért, ádáz ellenségek sincsenek, csak aktuális perpatvarok, elmés szópárbajok, magánéleti viaskodások, és végül minden bizonnyal beteljesedő szerelmek. Szóval mérget lehet venni a happy endre, így aztán azt is mondhatnánk, hogy kár olyan nagyon izgulni.

És az ember persze olyan nagyon nem is izgul, nem egy ilyen bohóságnál van veszélyben mind a tíz körme, hogy sebtében lerágja valamennyit. De az ilyen darab előadása mégiscsak akkor jó, ha azt érezzük, van tétje, veszélyben van a szerelmek beteljesülése, és ebbe a derék fiatalok szinte belegebednek. Csak ezúttal nem arról van szó, mint mondjuk a Rómeó és Júlia esetében, hogy az ádázul ellenséges közeg válik a szerelem és a szerelmesek gyilkosává. Mindössze két barát, két kikapós aranyifjú, név szerint John és Algernon füllentenek kiadósakat, hogy leplezzék svihákságaikat, szélhámoskodásaikat, gáláns nőügyeiket, ezért amikor kellemetes kihágásra kerül a sor, nem a valódi nevükön mutatkoznak be, és amikor pedig egy szituációból már mindenképpen el akarnak iszkolni, rendszeresen beteg, nem létező nagybácsijuk meglátogatására hivatkoznak, ez az úgynevezett bunburyzés, mert egyikük a Bunbury nevet eszeli ki a fantom nagybetegnek.

Na képzelhetni, hogy ebből aztán lesz kalamajka bőven, félreértések garmadája, helyzetkomikumok sorjáztatása. Az egyik hazugság persze szüli a másikat, mert újra és újra magyarázni kell a már mind magyarázhatatlanabbat, a totális lelepleződés elkerülése érdekében. Ezért aztán már egy valóságos hazugságáradat hagyja el a fiatalemberek száját, ismét és ismét mulatságos valótlanságokkal rukkolnak elő, és teljesen belekeverednek a saját szózuhatagaikba. Makranczi Zalán és Telekes Péter a két életimádó léhűtő. Kiválóan hozzák a gondtalan élvhajhászokat. Lazák, jól vasaltak, gondosan fésültek, sármosak, viccesek, kedvesek, és minden svihákságuk dacára, tulajdonképpen még szimpatikusak is. Persze, hogy beléjük gabalyodik két fiatal hölgy, Tornyi Ildikó illetve Braghini Rozina megszemélyesítésében. Hát mit mondjak, lesz némi hercehurcában, hajcihőben részük, sápítoznak, kardoskodnak is rendesen, és állhatatosak becsülettel. Az egyiküket az anyja, a másikukat a nevelőnője igyekszik féken tartani. Oszvald Marika anyaként kényeskedő, akaratos, a lányát mindenáron rövid pórázon tartani vágyó anya, aki már-már önmaga paródiája. Murányi Tünde karcos, szigorú, pukkancs nevelőnő. Szirtes Balázs komornyik, inas, kiszolgáló személyzet, aki szálfaderekú, a méltóság megtestesítője, és éles szemmel bármire rálát. Rendszeresen van egy éles, szúrós, gyakran aforizmának is beillő megjegyzése.

Karinthy Színház

A játékmód és Tordai Hajnal jelmezei alapvetően korhűek. Ehhez az passzolna, hogy Juhász Kata felépít egy szalont, amit hagyományosan játszott szalonvígjáték esetében nehéz elkerülni. Ő bár vannak kényelmes, mutatós ülőalkalmatosságok, ezt mégis elkerülte, a háttérben lévő, Londont ábrázoló, mozgatható díszletelemek nem passzolnak ehhez a stílushoz.

De az előadás passzol Oscar Wilde-hoz. Elmés, szellemes, szórakoztató.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..