Együtt: Orbán miatt keresnek kevesebbet a magyarok az Európai Unióban

2
5133

Az Európai Unió munkaügyi kérdésekben illetékes tanácsa megszavazta, hogy közelíteni kell egymáshoz a keleti és nyugati munkavállalóknak fizetett bért. Magyarország azonban a szavazáson a döntés ellen voksolt.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke szerint a kisebbségben maradt magyar álláspont antiszociális, az európai munkaerőpiac egysége ellen lép fel, ráadásul hosszabb időre akarná bebetonozni a magyar munkavállalók alacsonyabb rendűvé minősítését. Ismét bebizonyosodott: Orbán Viktor képtelen a magyar érdekek érvényesítésére, illiberális államfelfogásával elszigetelte magát az Európai Unióban.

Az Európai Unió munkaügyi kérdésekben illetékes tanácsa, hosszú vita után, magyar szempontból is fontos döntést hozott:

közelíteni kell egymáshoz a keleti és nyugati munkavállalóknak fizetett bért, amennyiben a dolgozók hazájuktól távol dolgoznak.

Magyarország – néhány más kelet-európai országgal együtt – a döntés ellen szavazott, de kisebbségben maradt, mondhatjuk ismét.

Felmerül a kérdés: az állítólag annyira versenyképes Magyarországnak milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ugyanazon elvégzett munkáért a magyar munkavállalók kevesebb bért kapjanak, mint mondjuk az ugyanazon a munkahelyen dolgozó francia, német vagy osztrák kollégáik?

- Hirdetés -

Az itt is kisebbségben maradt magyar álláspont nemcsak antiszociális, nemcsak az európai munkaerőpiac egysége ellen lép fel, de hosszabb időre akarná bebetonozni a magyar munkavállalók alacsonyabb rendűvé minősítését. Miközben Orbán Viktor, most éppen október 23-án, nem győzi hangsúlyozni a magyarság kivételes képességeit, különös küldetését, aközben

a nyilvános szájkarate leple mögött maga a magyar munkások másodosztályúvá minősítéséért száll síkra.

Ezúttal megint kisebbségben maradva.

Orbán a legutóbbi hét utolsó napjait Brüsszelben töltötte, ahol Európa legfontosabb vezetőivel beszélhetett, kávézhatott a szünetekben, vagy vonulhatott – volna – félre, hogy meggyőzze őket a magyar álláspont indokoltságáról. Nincs nyoma annak, hogy ezt tette volna, sőt már a nem kormánylakáj sajtó képviselőivel sem volt hajlandó találkozni, hogy esetleg beszámolhasson lobbizása eredményéről, és ne csak a nem létező Soros-tervről akarjon beszélni.

- Hirdetés -

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem volt véletlen, hanem átgondolt dolog! Ha nő az országhatáron kívül elérhető jövedelem, még nagyobb kivándorlás várható. Ki marad az országban? További gondolatokat inkább nem írom le.

  2. ORBÁN HAZAÁRULÁSA ÉS ALKUJA AZ UZSORÁS BANKÁR KASZTTAL!!!
    „A bankadó mértéke 2016-2019 közötti időszakban, a 2014 évi banki mérlegek alapján számolva, 2016-tól kezdődően 31 bázispontra, 2017-től 2018 végére 21 bázispontra csökken. A 2019-től a bankadó mértéke már az EU-ban uralkodó normáknak megfelelő szinten kell lennie. Az ezt tartalmazó törvényeket a kormány 2015 júniusáig a parlament elé viszi.
    A kormány vállalta, hogy a devizaalapú hitelek forintosításáról szóló, 2014-es LXXVII. törvény végrehajtását úgy kell biztosítani, hogy annak kivitelezése során a bankszektorra az árfolyamkockázathoz kapcsolódó további költségek ne háruljanak.
    A bankszektort a nemteljesítő hitelek (npl) leépítésében segítő törvénymódosításokat úgy kell megtervezni, hogy azok a nemzetközi legjobb gyakorlatokat tükrözzék, különös tekintettel e programok áttekinthetőségére és piaci alapú működésére.
    Az ingatlanárverések és kilakoltatások további szigorításától tartózkodni kell.
    A már létező, a bajba jutott hitelesek ingatlanjainak megvásárlására vonatkozó programot ki kell bővíteni és a bekerülési feltételeket pedig lazítani kell.”
    https://www.youtube.com/watch?v=WvfLeWJR8kc

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .