Egy nyolcvanöt éves, nemzetközi szaktekintélynek számító történészt a bürokrácia kiírta az élők sorából. Egy devizahiteles lakáslízing tartozás miatt törölték a választói névjegyzékből, és érvénytelenítették a társadalombiztosítási számát. A napokban levelet kapott: számíthat a kilakoltatásra is.
A zuglói lakásában beszélgetünk.
– Úgy látom, jól van.
– Leszámítva a korommal együtt járó gyengeséget. Több csonttöréses operáción estem túl, botok segítségével járok-kelek a lakásban, szívritmus- szabályzóval élek, a lakást elhagyni nem tudom.
A falakon körben, a polcok zsúfolva ezernyi aktával, a szekrényben kartonok, a szociáldemokrácia múltjának megannyi irata. Kéthly Anna levelei, az SZDP és az MKP egyesülésének dokumentumai. Mozdulni is alig lehet tőlük.
– Ezek egy része még feldolgozásra vár – mondja Strassenreiter Erzsébet. – Amíg szellemileg bírom, igyekszem haladni a munkával, ám ha kilakoltatnak, ennek vége. Nem tudom, mi lesz az archívumom sorsa.
1.
2007 januárjában rosszul döntött. Ahogyan minden anya, akinek egyetlen gyereke van, aláírt a fia kérésére egy kezességi nyilatkozatot. A saját tulajdonában lévő lakását adta fedezetül egy 16 millió forintos devizás lízinghitelhez. Vállalkozás indításához volt szüksége pénzre a családnak. 25 évre szólt volna a megállapodás, de ahogyan nagyon sok másik vállalkozással is megtörtént, beütött a krach. Csőd, felszámolás, a devizahitelek eszetlen drágulása miatt fizetési nehézségek, majd a forintosítás következett. 16 milliót időközben visszakapott a bank, de a 16 millióra becsült lakásra adott kölcsön tartozása a kamatok miatt mára 25 millióra nőtt.
Hosszas tárgyalások, levélváltások sora következett. Mára elfajultak a dolgok, hiszen februárban az OTP Lízing Zrt. felmondta a szerződést, és felszólította az idős asszonyt, hogy február 25-ig költözzön ki, és adja át a lakását értékesítésre. Ellenkező esetben lesz nemulass, a rendőrség segítségével szereznek érvényt a döntésnek. Kiteszik az utcára, és természetesen a kilakoltatás költségei is őt terhelik majd. Nyomatékot is adtak a fenyegetésnek: felhívták a figyelmét arra, hogy 2018. április 30-án lejár a kilakoltatási moratórium.
Némi érzékeltető az egyik „hivatalos levélből”: „Ön, mint Lízingbevevő köteles az ingatlant a mindenkor hatályos üzletszabályzat 17.1.1. pontja alapján a Lízingebadónak, vagy Megbízottjának a felmondástól számított öt (5) napon belül szükség esetén kitakarított, szeméttől megtisztított, esetlegesen bentlakó személyektől és ingóságoktól kiürített, nem lakott állapotban visszaadni. Ön, mint Lízingbevevő ennek a kötelezettségének a fenti határidőn belül nem tett eleget…”
– Komolyan megijedtem, mert elég sokat foglalkoztam történészként a Horthy-korszak kegyetlen kilakoltatási gyakorlatával, és naponta látom a tévéhíradókban, hogy ez ma sem megy másként. Nincs az a civil szervezet, hivatal, amelynek elég tekintélye volna ahhoz, hogy meg tudja akadályozni a bankokkal szemben akár a sokgyerekes, szegény családok utcára tételét is.
2.
Megpróbált egyezségre jutni a „lakása tulajdonosával”. Levelet írt Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának. Nem kért érdemeire tekintettel különleges elbánást, csupán azt, hogy segítsen tisztázni, hogyan került ilyen helyzetbe, és milyen kiutat látna egy kölcsönösen elfogadható, új megállapodásra. Megértve az OTP érdekeit is, azt javasolta, hogy a nyugdíjából vonjanak le a tartozás csökkentésére havi 50 ezer forintot, azaz évi 600 forintot. Választ a levélre nem kapott, talán el sem jutott az elnök-vezérigazgató elé a levele.
Az utóbbi hónapokban már csak az OTP Lizing Zrt. volt hajlandó levelezni az idős asszonnyal. Dörgedelmekre, jogszabályi helyekre való hivatkozással kötötték az ebet a karóhoz: elfogyott a türelmük, a 71 négyzetméteres lakást kijelölték értékesítésre.
Levél levelet követ, aztán jelzik, hogy hamarosan küldenek egy értékbecslőt, akit „kötelesek beengedni a lakásba”, mert ha nem, és ismét sorolták a törvény fenyegető pontjait. Egyben elismeri a bank, hogy a tőketartozást rendezték, a követelésük ennek ellenére jelenleg 25 millió forint. Ha készpénzben kiegyenlítik, eltekintenek az árverezésről.
– Értékbecslő nem jött, hiába vártuk, azóta sem tudjuk, mennyire taksálnák a lakásom árát. Aligha járnának jól vele, hiszen ahhoz, hogy a forgalmi értéken el lehessen adni, milliókat kellene rákölteni.
– Mi volna az ajánlata?
– Azt ajánlottam, állapítsanak meg egy elfogadható bérleti díjat, amit életem végéig fizetnék. Aztán, ha még igényt tartanak a lakásra, hát vigyék.
– A válasz?
– Nem. Ők nem önkormányzat, nem foglalkoznak lakások bérbeadásával.
3.
A zuglói önkormányzat is széttárta a képzeletbeli karjait. Elküldtem Szabó Rebeka alpolgármesternek az üggyel kapcsolatos leveleket, amire néhány órán belül gyors választ kaptam:
„Nagyon sajnálom, hogy Strassenreiter Erzsébet történész asszony ilyen helyzetbe került, de sajnos általában is elég csekélyek a jogi lehetőségek a devizahitel miatt bajba jutott emberek ügyében, az önkormányzatnak meg illetékessége sincs ezekben az esetekben. Egyáltalán zuglói a történész asszony? Ha igen, forduljon az önkormányzat ügyfélszolgálatához, ott felkészült jogászokkal konzultálhat.” Pont.
Nem derül ki az alpolgármester asszony számára, hogy a nehéz helyzetbe került panaszos zuglói lakos? Erről egyetlen gombnyomással meg lehet győződni. Vagy mégsem ott lakik, ahol lakik?
4.
Alighanem erről lehetett szó, mert az OTP Lizing Zrt. kissé „előre szaladt. Buzgón tett egy újabb lépést, és azzal, hogy felmondta a lízingszerződést, egyben töröltette is a kerületi lakosok névsorából adósát.
– Ez akkor derült ki, amikor április 8-án szavazni akartam. Tekintettel arra, hogy nem tudom elhagyni a lakásomat, kértem egy mozgó urnát. Április 6-án levelet kaptam a választási irodától, hogy nem is értik, milyen alapon fordulok hozzájuk. Ezt írták: „A megadott személyi azonosító a központi névjegyzékben nem található, vagy nem egyezik a kérelmező adataival. Lakóhelyének címét 2018. január 19-én fiktívvé nyilvánították. Ön Magyarországon nem rendelkezik sem lakóhellyel, sem tartózkodási címmel, emiatt Önt a központi névjegyzékből törölték. Lakóhely cím létesítésével tudna visszakerülni a választó/ választható állampolgárok közé…” Pecsét, aláírás.
– Annyira sérelmezi, hogy nem választhatott?
– A választás állampolgári jogom lett volna. Az a gyanúm, talán az állampolgárságommal is gond lehet…
Dr. Palásthy Katalin, a történész asszony háziorvosa. A minap meglepetten tapasztalta, hogy régi betegének taj-számát érvénytelenítették. Ő szokta felírni a szív- és vérnyomás gyógyszereket, noha csodákra nem képes, alighanem az ő érdeme, hogy az idős tudós asszony máig szellemileg friss, munkaképes.
– Én még ilyesmivel nem találkoztam – mondta telefonon a doktornő. – A nyugdíjasok a társadalombiztosítási jogosultságukat nem tudják elveszíteni, nem is szoktuk vizsgálni az ő esetükben.
– És ha – feltételezve, de nem megengedve – kórházba kellene utalnia betegét?
Rövid hallgatás után felelte:
– Gondolom, ellátnák, de a kezelési költségeket kiszámláznák.
5.
Csendben ülünk a lakás nagyobbik szobájában. Az erkélyajtó nyitva, a kopott függönyt unottan babrálja a huzat.
– Sok mindent megéltem már. Voltak nehezebb és könnyebb korszakai az életemnek, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek. Tegnap szembesültem azzal, hogy olyan vagyok, mint akik halálra ítélt a bürokrácia. Ha holnap orvoshoz kellene fordulnom, nem kaphatnék segítséget. Törölték a taj-számomat, nem írhatják fel a gyógyszereimet, nem vehetnek fel a kórházba. Azt sem tudom, magyar állampolgár vagyok-e még.
Nyújtja a karját.
– Csípjen meg! Élek még?
Melysegesen szomoru, felhaborito. Erdekelne mi lett vele, a tortenet befejzetlensege meg aggasztobb. Kap majd segitseget valakitol, lesz hova mennie?
és a kedves fiú,mint egyetlen gyermek és minden kárnak a forrása:: meghalt?!Mert ha én kezességet vállalok,akkor hülye vagyok,de ha a gyerekemért teszem,akkor szülő vagyok,-de ha a gyermekem nem áll mellém e nyomorúságban,akkor a gyermekem nem ér meg sajnos egy prédikációs misét sem.
Igen, nekem is ez tűnt fel, hogy sehol sincs emlegetve a gyermek! Pedig valahol csak lakik, mondjuk oda bejelenteni az anyját? Nem ez lenne az alap? Máris nem lenne számkivetve! Nagyon szomorú történet, sajnos szinte iskolapéldája a magyar „Adj’ Uram, de rögtön!’ mentalitásnak. Mikor értik már meg az emberek, hogy a saját jövőjükért ők maguk a felelősek? Hogy ilyen esetben neki kellene alaposan utánanéznie a dolgoknak, nem hagyni a rábeszélésnek, hisz az én bőrömről van szó! Ezt elsősorban a fiúra értem, de az anyára is.
Egy nyugdíjasnak nem torolhetik ki a TAJ számát!!!!Ilyen nincs.Sztem szólni kéne Karácsony Gergőnek,ő biztosan segít.
Hogyne! Rohanni fog!
Írták: Jár az ellátás, a HAJLÉKTALANOK ellátása. De ismét kérdem: Hol lakik a fia, miért nem jelentkezett be oda de azonnal? Vagy esetleg más valakihez, csak van rokon, barát, tisztelő!
Nagyon sajnálom a Hölgyet, hogy idős korára ezt kell végigélnie. Arról nem esett szó, hogy a fia mit tesz az érdekében, remélem nem az utcára, hanem hozzá kerül, ha mégis kilakoltatják.
Persze a devizahitelre nem rábeszélni kellett volna az embereket, hanem lebeszélni róla, ismertetve a veszélyeit az előnyei mellett. Aki ezért felel, annak bizonyára nincsenek ilyen gondjai.
Réti Boglárka. Aki ezért felel, annak bizonyára nincs lekiismerete, embersége, fikarcnyi embersége, tükre amibe belenézne, becsülete…………..lehetne sorolni. És ez vonatkozik mindenkire aki tehetne, vagy kellene tegyen valamit, fiútól az akármilyen ügyintézőig, gusztustalan banki, és állami bármilyen intézkedésig dev. hitel ügyben. Mert Mo jobban teljesít, legalábbis átverésben, hajléktalan gyártásban, árokba taszításban. Magyarország én így NEM szeretlek.
Néhány kérdés azért nem hagy nyugodni. A fia vette fel a pénzt, amit aztán elveszített. Ő is utcára került? Ha igen, ha nem, miért nem gondoskodik az anyjáról, aki miatta került bajba? Hogyan jön ide a Horthy-rendszer? Vagy jobban érzi magát bárki attól, hogy belekeveri a politikát egy elhibázott pénzügyi döntésbe? Értem én, hogy az asszony nehezen mozog, de újra kérdezem: miért nem a fiát keresi, hogy segítsen neki, miért az önkormányzat a hibás, hogy nem rohan segíteni?
Elolvastam az egész cikksorozatot. A kapitalizmusban elszabadulni képes embertelenség és egy ember – az anyukájával szembeni – mérhetetlen felelőtlensége, párosulva a mai napig ható önreflexió-elégtelenségével… Szörnyű. Olyan mechanizmusokat kellene működtetnünk, amelyek megnehezítenék, hogy a társadalom tagjait végromlásba döntő folyamatok akár elkezdődhessenek.