Kezdőlap Címkék Strassenreiter Erzsébet

Címke: Strassenreiter Erzsébet

Egy halálra ítélt kálváriája 3. – A végjáték

Ezzel a címmel már két alkalommal is foglalkoztunk Strassenreiter Erzsébet várható kilakoltatásának ügyével (itt és itt). A 85 éves, nemzetközi hírű történész, aki a két világháború közötti évek szociáldemokráciájának avatott szakértője, alighanem hajléktalan lesz élete hátralévő éveire. Közeledik a végjáték, mondta legutóbbi beszélgetésünk alkalmával.

Az eset hétköznapi, de mégsem az. Ezekben a hetekben sok száz banki adós kap értesítést arról, hogy lejárt a moratórium, tartozását átadták a végrehajtónak, számítson a kilakoltatásra.

Strassenreiter Erzsébet is csak egy a ki tudja hány ezer devizaadós közül, akinek a nyakán mostanában készülnek szorosabbra húzni a kötelet. Az ügy jó pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyetlen fia arra kérte, segítsen elindítani egy vállalkozást. Ehhez majd 16 millió forint svájci devizaalapú hitelt kellett felvenni, amihez

kezesként a mamát jelölte meg, fedezetként pedig a lakását is beíratta a szerződésbe.

Az idős hölgy végig sem gondolta, mibe rántják bele, de érezte, nem mondhat nemet, hiszen a fia jövőjéről van szó. Az üzlet megköttetett, a vállalkozás beindult, egy ideig ment is a szekér, de aztán bekövetkezett a csőd. A fiú fizetésképtelen lett, a kamatok az egekbe szöktek, a tudós asszony nyugdíjából sem lehetett fedezni. Az adósság pedig hónapról hónapra, évről évre nőtt, míg tavaly el nem fogyott a bank türelme.

Kétségbeesett levelek jöttek-mentek, de megállapodás nem született. Illetve lehetetlen feltételeket kínált a hitelező, amelyek teljesíthetőségét még az sem gondolhatta komolyan, aki a nevét adta hozzá a bank nevében.

Az ügy eljutott egy olyan pontra, amikor már mindenki feladta a reményt,

hogy talán bérlőként a lakásban maradhat, folytathatja az ott felhalmozott páratlanul értékes történelmi dokumentumok feldolgozását.

A zuglói önkormányzat lehetett volna az a „menedék”, amely lehetővé teszi számára, hogy ha nem is a megszokott környezetében, de valahol a kerületben, egy bérlakásban, folytathatja a munkáját. Kerestük az önkormányzatot,

Szabó Rebeka alpolgármesterig nem jutottunk el, sem telefonon, sem levélben.

A hozzá intézett leveleink a munkatársaknál landoltak, akiktől csupán semmitmondó válaszokat kaptunk: forduljon a család az ügyfélszolgálat jogászaihoz, a hivatal nem rendelkezik kiadható bérlakással.

Felvetődött, hogy talán a Donáth László evangélikus lelkész által működtetett, a Békásmegyer-Ófalu tőszomszédságában található bentlakásos otthonban keresnének menedéket az idős kutató számára, ahol élethosszig tartó ápolást kínálnak, de a havi költségek magasabbak a nyugdíjánál. Szóba sem jöhetett.

Egy ismerőse felajánlotta, hogy

van a város szélén egy egyszobás kis háza, ahová beköltözhetne, amíg jobb megoldást nem találnak a számára,

de abban az esetben az ellátását kellene valakinek megoldania. Ahogyan a korral együtt jár, az ízületek, a porcok megkoptak, nehezére esik a járás. De ez is több a semminél.

Ami a 85 éves történész asszonyt talán még annál is jobban izgatja, mint hogy hová költözzön, ha el kell hagynia az otthonát az az: mi lesz az iratokkal, a dokumentumokkal telezsúfolt szekrényei sorsa?

Az egész szakma megoldást keres „Straszi” gondjára – írta a minap Dr. Prof. Székely Gábor, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője. Ők is próbálkoznak Karácsony Gergelytől segítséget kapni, de ha nem megy, még mindig ott az a kis házikó menedéknek. Az iratairól az egyetem gondoskodik, egy részük, az értékesebb Kéthly hagyaték, már az Intézetben van, megvették tőle, de visszaadtak egy-egy másolatot mindegyikből, hogy dolgozni tudjon velük. Megígérték neki, azt is, hogy amint dönt az átköltözésről, kap gépet, internetet, és minden segítséget, ami a munkához nélkülözhetetlen.

Ami mindig szívszorító, az a rengeteg jegyzet: ezek annyira személyhez kötődőek, hogy más nem tudja használni őket, amint az már sok esetben kiderült

– jegyzete meg a professzor is.

„Közeledik a végjáték”, mondta legutóbbi beszélgetésünk végén, de nem kérdeztem meg, mire gondolt. Úgy vettem, eldöntötte, a kis házba költözik, s ezzel lezárul a lakhatási kálváriája. Ha a mozgás nehezére is esik, majd arra is találnak valami megoldást, s bízik a kollégák ígéretében, ott is dolgozhat majd. Mert munka nélkül nem tudja elképzelni az életét, és annyi de annyi feladata volna még…

A „halálraítélt” kálváriája 2. – A kivégzés

Egy nyolcvanöt éves, nemzetközi szaktekintélynek számító történészt a bürokrácia kiírta az élők sorából. Egy devizahiteles lakáslízing tartozás miatt alakult úgy, hogy törölték a választói névjegyzékből, és érvénytelenítették a társadalombiztosítási számát. A napokban levelet kapott: számíthat a kilakoltatásra is. Joggal gondolhatta, ezzel halálra ítélte a társadalmi bürokrácia.

 

Beláthatatlan következményei vannak, amikor az ember úgy hoz valamilyen döntést, hogy nincs tisztában annak minden következményével.

– Nekem is vén fejjel kellett ezt megtanulnom – sóhajt egy mélyet és eldörzsöl egy könnycseppet a szeme sarkában.

Strassenreiter Erzsébet igazi tudós asszony. Ma nála senki nem tud többet a szociáldemokrácia múltjáról és jelenéről, Kéthly Anna életútjáról, a szociáldemokraták tündökléséről és bukásáról. Csak éppen azzal nem számolt, hogy a történelem ismétli önmagát: ahogyan a Horthy korszakban szemrebbenés nélkül utcára lehetett tenni az adósokat, ez ma sincs másként.

– Pedig mennyi cikket írtam erről! Mindenki csak a másikról gondolja, hogy azzal megtörténhet a legrosszabb, de vele nem…

– Alá kellett írnia azt a hitelszerződést?

– Egyetlen fiam van. Ő kért meg rá, hogy segítsek neki. Ebből a pénzből akarta megalapozni a családja jövőjét. Három gyereket nevelt, jó állása volt, sokat is keresett. Azt mondta, ne féljek, ő majd rendszeresen fizeti a törlesztéseket. Most kilakoltatással fenyegetnek. A fiam rossz döntései vezettek ide.

– Az ember könnyen gondolhatja, ha jól megy a sora, nagy baj nem történhet…

Bélával már „régi” telefonos ismerősök vagyunk, jó ideje próbálom megérteni, hogyan hozhatta ilyen helyzetbe az édesanyját.

– Amikor leszerződött a mama lakására, tudnia kellett, ha nem fizeti pontosan a részleteket, az ő lakását veszik el.

– Ezzel tisztában voltam. De úgy gondoltam, ha jön valami bevétel majd megint fizetek. Sok mindennel próbálkoztam, volt, ami úgy tűnt bejöhet, aztán mégsem. Tönkre ment a cégem, nekünk is a három gyerekkel mindig kisebb és olcsóbb lakást kellett bérelnünk.

– Az idős édesanyját könnyelműség volt ilyen helyzetbe hozni.

– Egyszer havonta 140, máskor 170 ezret kellett volna törleszteni az OTP Lízingnek. A csőd után reményem sem volt havonta ennyit törleszteni. A megélhetésünk is veszélybe került. Évek óta kerestem valami megoldást. A felvett összeget már régen visszafizettük, 2015-ben, amikor új megállapodást szerettem, volna kérni, azt mondták, akkor tárgyalhatunk, ha befizetek egy összegben újabb 3,5 milliót. Ennyi pénzem nem volt.

– Ilyen egyszerű?

– Ilyen egyszerű.

Korábbi cikkünkben arról is írtunk, hogy az idős asszony háziorvosa vette észre, érvénytelenítették betege TAJ-számát.

– Ez annyit jelent, hogy nem is kaphat orvosi ellátást? – kérdeztem dr. Szomolányi Borbálától, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő jogi főosztályának vezetőjétől.

– Ellátás minden magyar állampolgárnak jár. Amikor a háziorvos ellenőrzi a jogviszonyt, és „piros lámpát” jelez a rendszer, akkor arra kell következtetnie, hogy a beteg biztosítási jogviszonya rendezetlen.

– Régi betegéről van szó, akiről tudja, hogy nyugdíjas. Nyugdíjasnak is lehet „rendezetlen” jogviszonya?

– Lehet. Erről egy 1997-es törvény rendelkezik, amely kimondja, hogy Magyarországon kizárólag azok az idős emberek jogosultak egészségügyi szolgáltatásra, akik saját jogon kapnak nyugdíjat, vagy arra valamelyik hozzátartozójuk révén jogosultak. Ennek pedig az a feltétele, hogy az illető tb szempontból belföldinek minősüljön.

– Lehetséges, hogy egy magyar állampolgár, aki évek óta ki sem teszi a lábát a lakásából, egyik napról a másikra elveszítse a „belföldiségét”?

– A „belföldiség” fogalmát az 1992-es, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény határozza meg. Azokra a magyar állampolgárokra terjeszti ki a „belföldiség” fogalmát, akik bejelentett lakóhellyel rendelkeznek. Még ide lehet sorolni a bevándoroltakat, a letelepedett jogállásúakat és a menekülteket, oltalmazottakat is.

– Egy nemzetközi hírű, elismert, magyar tudósról beszélünk…

– Ha bepirosodott a TAJ-száma, az arra utalhat, hogy nem rendelkezik bejelentett lakóhellyel.

– Ennek ellenére jár neki orvosi ellátás?

– Természetesen jár. Jogilag hajléktalan lett, a hajléktalanok alapellátó központjait kell igénybe vennie.

 

– Azt ugye tudja, hogy az édesanyját hajléktalanná tette? – Béla tisztában van ezzel, de látszólag nem ez foglalkoztatja:

– Hibáztam, amikor nem bankkölcsönt vettem fel. Hibáztam, amikor elhittem az ügyintézőnek, hogy előnyös egyezményt kötünk. Nem figyeltem oda, hogy ezzel a szerződéssel a lakása az OTP Lízing kezébe kerül. Ha egy banknak tartoztunk volna, legfeljebb követelhette volna a jussukat, míg a Lízing cég birtokon belül van, édesanyámat bármikor ki is teheti onnan. Senki nem mondta el nekem, hogy mi a két szerződési forma között a különbség. Ha ezt tudom, soha nem kötök megállapodást lízing céggel.

– A hitelfelvevő kötelessége tájékozódni.

– Akkor, 2005-ben mindenki azt tanácsolta, hogy a svájci hitel és a lízing a legjobb megoldás. De akik akkor ezt ajánlották, ma nincsenek sehol, vagy ha netán még ott dolgoznak, elintézik egy vállrándítással.

Meg kell hallgatni természetesen a másik felet is. Egy március 19-én keltezett levélben az OTP Lízing Zrt. vezérigazgatója, Szántó Csaba, részletes levélben indokolta meg, miért fogyott el részükről a türelem. Levélváltások sorát idézte, és természetesen az adóst – illetve rajta keresztül a fizetésképtelenné vált R. Bélát – okolta a történtekért, aki évekig jelét sem adta a fizetési szándékának.

Egy évvel ezelőtt úgy látszott, mindkét fél számára elfogadható megállapodás volna, ha egy „hitelképes” személy – R. Bélát már nem tekintették annak -, újabb lízing megállapodást kötne a lakásra. Talált is a család valakit, aki átvette a szerződéshez szükséges dokumentumokat, de amikor megtudta, hogy mintegy 18 millió forintnyi adósság törlesztését kellene vállalnia, visszakozott. Ez jóval több volt annál a 13 millió forintnál, amelyet a család – a 12 milliós hitel törlesztéseként már befizetett 16 millió forinton felül – felajánlott az OTP Lízingnek.

Itt megfeneklett az ügy. Az idén, január 10-én megindították az ingatlan kiürítésére irányuló végrehajtási eljárást, az idős asszonyt kijelentették a lakásából. Ám hagytak egy kiskaput: április 15-ig „türelemmel” lesznek, ha valaki jelentkezik a mintegy 18 millió forintos szerződés folytatására. Akkor eltekintenek a kilakoltatástól.

 

Amikor tartozásról van szó, akkor csak a pénznek van szerepe. Fizet, vagy nem fizet az adós? Nem számít a kora. Nem számít az életműve. Nem kell tekintettel lenni a lakásban évtizedek munkájával felhalmozott pótolhatatlan történelmi dokumentumok sorsára. Arra sem, hogy – talán éppen a hitelező egyik alkalmazottjának rossz tanácsa – hozta ilyen helyzetbe az érintetteket.

Egy határon túl nincs türelem. Nincs méltányosság. Egy lízing cégnek nem kötelessége a 85 éves adóssal élete végéig tartó méltányos lakbérről tárgyalni. Birtokon belül van, töröltetheti a „belföldiségét”, elvetetheti a választói jogát.

Hajléktalanná, földönfutóvá teheti, noha a beteg, idős asszony mozdulni is alig tud. Kilökheti a társadalomból. Jogi értelemben a semmibe.

Magyarország, 2018. május 8.

Egy „halálraítélt” kálváriája

Egy nyolcvanöt éves, nemzetközi szaktekintélynek számító történészt a bürokrácia kiírta az élők sorából. Egy devizahiteles lakáslízing tartozás miatt törölték a választói névjegyzékből, és érvénytelenítették a társadalombiztosítási számát. A napokban levelet kapott: számíthat a kilakoltatásra is.

A zuglói lakásában beszélgetünk.

– Úgy látom, jól van.

– Leszámítva a korommal együtt járó gyengeséget. Több csonttöréses operáción estem túl, botok segítségével járok-kelek a lakásban, szívritmus- szabályzóval élek, a lakást elhagyni nem tudom.

A falakon körben, a polcok zsúfolva ezernyi aktával, a szekrényben kartonok, a szociáldemokrácia múltjának megannyi irata. Kéthly Anna levelei, az SZDP és az MKP egyesülésének dokumentumai. Mozdulni is alig lehet tőlük.

– Ezek egy része még feldolgozásra vár – mondja Strassenreiter Erzsébet. – Amíg szellemileg bírom, igyekszem haladni a munkával, ám ha kilakoltatnak, ennek vége. Nem tudom, mi lesz az archívumom sorsa.

1.

2007 januárjában rosszul döntött. Ahogyan minden anya, akinek egyetlen gyereke van, aláírt a fia kérésére egy kezességi nyilatkozatot. A saját tulajdonában lévő lakását adta fedezetül egy 16 millió forintos devizás lízinghitelhez. Vállalkozás indításához volt szüksége pénzre a családnak. 25 évre szólt volna a megállapodás, de ahogyan nagyon sok másik vállalkozással is megtörtént, beütött a krach. Csőd, felszámolás, a devizahitelek eszetlen drágulása miatt fizetési nehézségek, majd a forintosítás következett. 16 milliót időközben visszakapott a bank, de a 16 millióra becsült lakásra adott kölcsön tartozása a kamatok miatt mára 25 millióra nőtt.

Hosszas tárgyalások, levélváltások sora következett. Mára elfajultak a dolgok, hiszen februárban az OTP Lízing Zrt. felmondta a szerződést, és felszólította az idős asszonyt, hogy február 25-ig költözzön ki, és adja át a lakását értékesítésre. Ellenkező esetben lesz nemulass, a rendőrség segítségével szereznek érvényt a döntésnek. Kiteszik az utcára, és természetesen a kilakoltatás költségei is őt terhelik majd. Nyomatékot is adtak a fenyegetésnek: felhívták a figyelmét arra, hogy 2018. április 30-án lejár a kilakoltatási moratórium.

Némi érzékeltető az egyik „hivatalos levélből”: „Ön, mint Lízingbevevő köteles az ingatlant a mindenkor hatályos üzletszabályzat 17.1.1. pontja alapján a Lízingebadónak, vagy Megbízottjának a felmondástól számított öt (5) napon belül szükség esetén kitakarított, szeméttől megtisztított, esetlegesen bentlakó személyektől és ingóságoktól kiürített, nem lakott állapotban visszaadni. Ön, mint Lízingbevevő ennek a kötelezettségének a fenti határidőn belül nem tett eleget…”

– Komolyan megijedtem, mert elég sokat foglalkoztam történészként a Horthy-korszak kegyetlen kilakoltatási gyakorlatával, és naponta látom a tévéhíradókban, hogy ez ma sem megy másként. Nincs az a civil szervezet, hivatal, amelynek elég tekintélye volna ahhoz, hogy meg tudja akadályozni a bankokkal szemben akár a sokgyerekes, szegény családok utcára tételét is.

2.

Megpróbált egyezségre jutni a „lakása tulajdonosával”. Levelet írt Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának. Nem kért érdemeire tekintettel különleges elbánást, csupán azt, hogy segítsen tisztázni, hogyan került ilyen helyzetbe, és milyen kiutat látna egy kölcsönösen elfogadható, új megállapodásra. Megértve az OTP érdekeit is, azt javasolta, hogy a nyugdíjából vonjanak le a tartozás csökkentésére havi 50 ezer forintot, azaz évi 600 forintot. Választ a levélre nem kapott, talán el sem jutott az elnök-vezérigazgató elé a levele.

Az utóbbi hónapokban már csak az OTP Lizing Zrt. volt hajlandó levelezni az idős asszonnyal. Dörgedelmekre, jogszabályi helyekre való hivatkozással kötötték az ebet a karóhoz: elfogyott a türelmük, a 71 négyzetméteres lakást kijelölték értékesítésre.

Levél levelet követ, aztán jelzik, hogy hamarosan küldenek egy értékbecslőt, akit „kötelesek beengedni a lakásba”, mert ha nem, és ismét sorolták a törvény fenyegető pontjait. Egyben elismeri a bank, hogy a tőketartozást rendezték, a követelésük ennek ellenére jelenleg 25 millió forint. Ha készpénzben kiegyenlítik, eltekintenek az árverezésről.

– Értékbecslő nem jött, hiába vártuk, azóta sem tudjuk, mennyire taksálnák a lakásom árát. Aligha járnának jól vele, hiszen ahhoz, hogy a forgalmi értéken el lehessen adni, milliókat kellene rákölteni.

– Mi volna az ajánlata?

– Azt ajánlottam, állapítsanak meg egy elfogadható bérleti díjat, amit életem végéig fizetnék. Aztán, ha még igényt tartanak a lakásra, hát vigyék.

– A válasz?

– Nem. Ők nem önkormányzat, nem foglalkoznak lakások bérbeadásával.

FH

3.

A zuglói önkormányzat is széttárta a képzeletbeli karjait. Elküldtem Szabó Rebeka alpolgármesternek az üggyel kapcsolatos leveleket, amire néhány órán belül gyors választ kaptam:

„Nagyon sajnálom, hogy Strassenreiter Erzsébet történész asszony ilyen helyzetbe került, de sajnos általában is elég csekélyek a jogi lehetőségek a devizahitel miatt bajba jutott emberek ügyében, az önkormányzatnak meg illetékessége sincs ezekben az esetekben. Egyáltalán zuglói a történész asszony? Ha igen, forduljon az önkormányzat ügyfélszolgálatához, ott felkészült jogászokkal konzultálhat.” Pont.

Nem derül ki az alpolgármester asszony számára, hogy a nehéz helyzetbe került panaszos zuglói lakos? Erről egyetlen gombnyomással meg lehet győződni. Vagy mégsem ott lakik, ahol lakik?

4.

Alighanem erről lehetett szó, mert az OTP Lizing Zrt. kissé „előre szaladt. Buzgón tett egy újabb lépést, és azzal, hogy felmondta a lízingszerződést, egyben töröltette is a kerületi lakosok névsorából adósát.

Ez akkor derült ki, amikor április 8-án szavazni akartam. Tekintettel arra, hogy nem tudom elhagyni a lakásomat, kértem egy mozgó urnát. Április 6-án levelet kaptam a választási irodától, hogy nem is értik, milyen alapon fordulok hozzájuk. Ezt írták: „A megadott személyi azonosító a központi névjegyzékben nem található, vagy nem egyezik a kérelmező adataival. Lakóhelyének címét 2018. január 19-én fiktívvé nyilvánították. Ön Magyarországon nem rendelkezik sem lakóhellyel, sem tartózkodási címmel, emiatt Önt a központi névjegyzékből törölték. Lakóhely cím létesítésével tudna visszakerülni a választó/ választható állampolgárok közé…” Pecsét, aláírás.

– Annyira sérelmezi, hogy nem választhatott?

– A választás állampolgári jogom lett volna. Az a gyanúm, talán az állampolgárságommal is gond lehet…

Dr. Palásthy Katalin, a történész asszony háziorvosa. A minap meglepetten tapasztalta, hogy régi betegének taj-számát érvénytelenítették. Ő szokta felírni a szív- és vérnyomás gyógyszereket, noha csodákra nem képes, alighanem az ő érdeme, hogy az idős tudós asszony máig szellemileg friss, munkaképes.

– Én még ilyesmivel nem találkoztam – mondta telefonon a doktornő. – A nyugdíjasok a társadalombiztosítási jogosultságukat nem tudják elveszíteni, nem is szoktuk vizsgálni az ő esetükben.

– És ha – feltételezve, de nem megengedve – kórházba kellene utalnia betegét?

Rövid hallgatás után felelte:

– Gondolom, ellátnák, de a kezelési költségeket kiszámláznák.

5.

Csendben ülünk a lakás nagyobbik szobájában. Az erkélyajtó nyitva, a kopott függönyt unottan babrálja a huzat.

– Sok mindent megéltem már. Voltak nehezebb és könnyebb korszakai az életemnek, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek. Tegnap szembesültem azzal, hogy olyan vagyok, mint akik halálra ítélt a bürokrácia. Ha holnap orvoshoz kellene fordulnom, nem kaphatnék segítséget. Törölték a taj-számomat, nem írhatják fel a gyógyszereimet, nem vehetnek fel a kórházba. Azt sem tudom, magyar állampolgár vagyok-e még.

Nyújtja a karját.

– Csípjen meg! Élek még?

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK