Dráma az NFL-ben, súlyosan megsérült a liga egyik legjobb játékosa

0
1118

Eltört Aaron Rodgersnek, a Green Bay Packers irányítójának a kulcscsontja. A kétszeres MVP, aki sokak szerint a liga legjobb játékosa, lehet, hogy már nem is játszhat a szezonban. Megsérült az egyik legígéretesebb fiatal irányító, Jameis Winston is. Több hihetetlen elkapás volt az NFL hatodik játékhetének meccsein, és persze megint születtek meglepetések. Nincs már veretlen csapat a ligában.

A hét meccse: Kansas City Chiefs – Pittsburgh Steelers 13-19

A múlt héten meglepő vereséget szenvedő Steelers az eddig még veretlen Chiefshez látogatott. Az várható volt, hogy Roethlisberger nem fogja megint ötször eladni a labdát, még akkor sem, ha a Chiefs védelme jónak számít, ráadásul visszatérhetett az eddig hiányzó Dee Ford. A hazai irányító, Alex Smith viszont eddig MVP-formában játszott, és ott van mellette az újonc csodafutó, Kareem Hunt is.

Az első pontok aztán szokatlan módon születtek: a Chiefs sérült centerét helyettesítő Zach Fulton rosszul adott fel egy snapet, kipattogott a labda az endzone-ból, ez safetyt jelent, két pontot kaptak a vendégek.

Egyből jött az ő hibájuk is: nem tudták elkapni a safety után következő puntot – ilyen esetben viszont a rúgó csapat visszaszerezheti a labdát, így is történt. Mezőnygólt tudtak ebből szerezni.

- Hirdetés -

A Steelers főleg Le’Veon Bell futásaival haladt előre,

ezzel az órát is jól kontrollálták, végül, már a második negyed elején, Bell vitte be a labdát az endzone-ba.

A Chiefs támadói nem tudtak haladni, Roethlisberger viszont elővette a múlt heti énjét: a  hazai védő, Marcus Peters kezébe dobta a labdát. A támadók viszont ezzel sem tudtak mit kezdeni.

Punt után a saját egyyardosáról jöhetett a vendégcsapat. Bell továbbra is nagyszerű volt, 100 yard fölé jutott az első félidőben, de Roethlisberger is pontosan passzolt, ha kellett. Végül a védők közvetlenül az endzone előtt tudták megállítani a támadást, maradt a mezőnygól.

Két perc volt vissza az első félidőből,

az volt ekkor a kérdés, hogy szereznek-e a hazaiak first downt,

addig ugyanis ez nem sikerült nekik. Végül összejött, ez volt a maximum, aminek örülhettek, hiszen utána kétszer is sackelték Alex Smitht, így véget is ért a félidő.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: a Chiefs megint nem tudott előrehaladni, igaz, ezután a Steelers támadását is megállították a védők. Sőt, az egész negyed eszerint a forgatókönyv szerint zajlott, egészen a végéig amikor Smith egy fantasztikus menekülése után sikerült egy hosszú játékot összehozniuk a hazaiaknak – de pontot ezután sem tudtak szerezni.

Viszont a Steelers is csak a félpályáig jutott, kizárólag Bell futásainak köszönhetően. Ezután jött megint Smith: újabb menekülése után DeAnthony Thomashoz passzolt, aki a védőket lerázva szerzett touchdownt.

Kicsit több, mint hat perc volt ekkor hátra – Bell futásaival haladt a Steelers, majd Roethlisberger passza után óriási mázlival szerzett Antonio Brown touchdownt.

A Chiefs válaszul gyorsan eljutott egy mezőnygólig, és miután kivédekezték a Steelers támadását, még egyszer visszakapták a labdát a hazaiak – ezzel viszont már nem tudtak sok mindent kezdeni,

így nem maradt veretlen csapat a ligában.

A vendégeknél Roethlisberger közepes teljesítményt nyújtott, Le’Veon Bell viszont igazolta, hogy a liga egyik legjobb futója: 179 yardig jutott, Antonio Brown pedig 155 yardot kapott el. Kareem Huntot és a Chiefs futójátékát nagyszerűen állította meg a Steelers védelme, és bár Alex Smith végül 246 yardot passzolt, ennek nagy részét az utolsó negyedben.

Minnesota Vikings – Green Bay Packers 23-10

Komoly hiányzók voltak mindkét oldalon a csoportrangadón: a hazaiaknál a támadóoldalon, Sam Bradford irányító és Stefon Diggs elkapó sem játszhatott sérülés miatt, a múlt héten emlékezetes győzelmet arató vendégeknél viszont a védelemben voltak sérültek: az egyik legfontosabb ember, Morgan Burnett mellett két cornerback, Davon House és Kevin King, valamint a linebacker Ahmad Brooks sem játszhatott.

Aztán az első negyedben szívrohamot kaptak a Packers-szurkolók:

a sokak által a liga legjobb játékosának tartott Aaron Rodgers megsérült.

Egy passznál már eldobta a labdát, amikor az egyik védő földre döntötte (furcsa módon a bírók nem látták szabálytalannak), ráesett a karjára, és le kellett cserélni. Az első hírek szerint eltört a kulcscsontja, vagyis hetekig biztosan nem játszhat, de arra is van esély, hogy az egész szezonban nem léphet már pályára.

A Rodgers helyére beálló Brett Hundley első passzkísérleténél interceptiont dobott. Vele kevésbé tudtak haladni a támadók, így hiába szerzett a védelem többször is labdát.

Ráadásul a támadófalból és a védelemben is sorra estek ki fontos játékosok a vendégeknél, ráadásul a bírók is az ő kárukra tévedtek egy-két kérdéses esetben. A hazaiaknál pedig még az ilyen valószínűtlen elkapások is sikerültek:

Még a védőknek is:

A Green Bay Packers egészen eddig még a Super Bowlra is esélyesnek számított – innentől kezdve viszont a rájátszás is bravúr lenne tőlük. A Vikings viszont, főleg a védelme miatt, továbbra is esélyes a rájátszásra.

Atlanta Falcons – Miami Dolphins 17-20

Az első félidőben 17-0-ra elhúzott a sokkal esélyesebb Falcons, de aztán óriási meglepetésre két touchdownnal és két mezőnygóllal fordítottak a vendégek. A Falcons támadhatott a végén a győzelemért – de Matt Ryan eladta a labdát.

A vendégek a második félidőre feljavuló védelemnek is köszönhették a győzelmet, Jay Ajayi pedig 130 yardot futott.

A Dolphins győzelme nagy meglepetésnek számít, a Falconsnál viszont úgy tűnik, hogy a támadókoordinátor Kyle Shanahan távozása egyre komolyabb gondot jelent.

Baltimore Ravens – Chicago Bears 24-27

A hazaiaktól hiányzott az egyetlen valamirevaló elkapó, Jeremy Maclin, ami még inkább megnehezítette az idén elég gyengén játszó Joe Flacco dolgát. Aki hamar dobott is egy interceptiont, igaz, ehhez komoly szerencse kellett a védők részéről:

A vendégeknél újra a múlt héten bemutatkozó Mitch Trubisky kezdett, de a futó, Tarik Cohen adott touchdown-passzt:

https://twitter.com/NFL/status/919625873942241280

Utána azért Trubisky is:

https://twitter.com/NFL/status/919638496964354048

Később Flacco egyik passzából 90 yardos interception-visszahordás lett:

https://twitter.com/NFL/status/919652689541087232

Ennek ellenére a negyedik negyedben magára talált a hazai csapat és sikerült is egyenlíteniük, méghozzá egy puntvisszahordás és egy sikeres kétpontos miatt:

Jöhetett a hosszabbítás, ott viszont a nagyszerűen játszó Jordan Howard hosszú futása után a Bears egy mezőnygóllal győzni tudott.

Egyik irányító sem játszott kiemelkedően:

Flacco 180 yard mellett TD-t nem passzolt, kétszer viszont eladta a labdát, Trubisky pedig 113 yardig és egy TD-ig jutott – ő egy fumble-t veszített el. Jordan Howard viszont végül összesen 167 yardot futott.

A Ravenst egyértelműen a védelme és a speciális egység tartotta meccsben: utóbbi kickoff- és puntvisszahordásból is pontokat szerzett, a támadósor miatt viszont aggódhatnak a csapat szurkolói.

Houston Texans – Cleveland Browns 33-17

Újonc irányítók párharcára lehetett számítani, de a vendégeknél az újonc DeShone Kizert leültették a cserepadra a múlt héten, így Kevin Hogan kezdett. A hazaiaknál meg a remekül játszó Deshaun Watson, aki most is osztogatta a jobbnál jobb labdákat:

Hiába dőlt ki a Texans legfontosabb védői közül kettő az egész szezonra a múlt héten (J.J. Watt és Whitney Mercilus), Hogant négyszer is sackelték, és három passzát is ellopták, mindössze 140 yardig jutott – ez egyébként szokatlanul sok, tíz játékos között oszlott meg. És bár Watson is eladta egyszer a labdát, ő három TD-t is passzolt.

New Orleans Saints – Detroit Lions 52-38

Meglepetésre a hazai védők is pontot szereztek, az endzone-ban sackelték Staffordot, aki ráadásul elejtette a labdát, így touchdown lett belőle.

Aztán viszont több védő is nagyot hibázott:

A Saints védelme ezután kitett magáért, még két TD-t szereztek, a támadók pedig sorra érték el a pontokat. Így a vendégeket csak a bravúros elkapások vigasztalhatták:

https://twitter.com/NFL/status/919646594546286592

Valódi pontháború volt a meccsen, a negyedik negyedben a vendégek egy puntot és egy interceptiont is TD-re vittek vissza, de ez is kevés volt. Ami érdekesség:

a védelmek és speciális egységek összesen öt touchdownt szereztek.

Mindkét irányító felemás teljesítményt nyújtott: Drew Brees 186 yardot és két TD-t passzolt, de kétszer el is adta a labdát. Stafford 312 yardig jutott, de 50 százalék alatti pontossággal, ő három TD mellett háromszor adta el a labdát, és még két fumble-t is elvesztett.

A futások csak a hazaiaknál működtek: Mark Ingram 114 yardja és két touchdownja mellett Alvin Kamara is eljutott 75 yardig.

New York Jets – New England Patriots 17-24

Komoly meglepetést okozott idén eddig a Jets, pozitív mérleggel álltak, ezt a meccset is két TD-vel kezdték, Jeremy Kerley kapta el mindkettőt, egyik szebb volt, mint a másik:

Utána azonban magára talált a Patriots, és módszeresen pontokat szerezve megfordították a meccset. Igaz,

ehhez kellett egy erősen vitatható bírói döntés,

amivel elvettek egy touchdownt a Jetstől.

Tom Brady két TD-passz mellett egyszer eladta a labdát, a Jets-irányító Josh McCown majdnem 100 yarddal többet passzolva 354-ig jutott, de két TD mellett ő két interceptiont dobott. Brady ezzel a legtöbb győzelmet elért irányító lett.

Washington Redskins – San Francisco 49ers 26-24

Az eddig még nyeretlen 49ersnél már valószínűleg a jövőre gondoltak, amikor a héten, saját kérésére, elengedték NaVorro Bowmant.

Annyira nem mentek viszont a támadások, hogy meccs közben lecserélték a kezdőirányító Brian Hoyert, az újonc C.J. Beathardra. Ez annyira bejött, hogy hiába kerültek 17-0-s hátrányba, Carlos Hyde két futott touchdownjával ki tudtak egyenlíteni.

Innen kezdődtek az izgalmak.

Megint elhúztak kicsit a hazaiak, Beathard azonban gyönyörű TD-passzt adott:

A végén pedig még a győzelemért is támadhattak, de ez már nem sikerült. Beathard végül 245 yardot és egy TD-t passzolt, egyszer ugyan eladta a labdát, de az már a legvégén, az utolsó, kétségbeesett kísérletnél történt. Már be is jelentették, hogy a jövő héten ő fog kezdeni.

Kirk Cousins is eladta egyszer a labdát, de ő emellett passzolt 330 yardot és két touchdownt, ráadásul egy TD-t még futott is.

Arizona Cardinals – Tampa Bay Buccaneers 38-33

A hazaiak leigazolták Adrian Petersont a Saintstől, ahol nem sok szerepet kapott, itt viszont rögtön touchdownnal mutatkozott be.

Ezt még két hazai TD követte, vagyis gyorsan elhúzott a Cardinals. Ráadásul

megsérült a vendégek irányítója, Jameis Winston.

Fitzpatrick nem szállt be rosszul a meccsbe, bár a három TD-passz melletti két interception nem mutat olyan jól. Winstonnál jó jel, hogy sérülése után az oldalvonalnál dobálgatott, tehát neki lehet, hogy nem kell sokat kihagynia.

Peterson nagyszerűen mutatkozott be: 134 yardot és két touchdownt futott. A David Johnson sérülése után eltűnt futójáték újraéledésével Carson Palmer is sokkal jobban játszott, összesen négy rossz passza volt (igaz, az egyik interception lett), 283 yardot és három TD-t hozott össze. Ki kell még emelni Larry Fitzgerald 138 elkapott yardját.

Jacksonville Jaguars – Los Angeles Rams 17-27

Egyre ritkábban látni kickoff-visszahordást, itt viszont így indult a meccs: a vendégek újonca, Pharoh Cooper hordta vissza a labdát:

De erre egy másik újonc, az egyre figyelemreméltóbb teljesítményt mutató Leonard Fournette is egy hosszú TD-vel válaszolt – mind a hat eddigi NFL-meccsén szerzett touchdownt.

Itt is, ott is szereztek touchdownt, a vendégek aztán egy blokkolt punt utáni pontszerzéssel húztak el kicsit:

Ez a különbség pedig meg is maradt a végéig. A Ramsnél Jared Goff nem játszott túl jól, csak 124 yardot passzolt, Todd Gurley viszont futott 116-ot. Fournette a hosszú TD-nek köszönhetően jutott el 130 yardig, a hazai irányító, Blake Bortles pedig ugyan passzolt 241 yardot, de egy touchdown mellett egyszer eladta a labdát.

Oakland Raiders – Los Angeles Chargers 16-17

Derek Carr felépült a sérüléséből, így újra ő volt a kezdő irányító a Raidersben. A Chargers a múlt héten megszerezte első győzelmét, de itt nem ők voltak az esélyesek.

A hazaiak szerezték meg a vezetést, de aztán Melvin Gordon fantasztikus repülésével egyenlített a Chargers:

Némi meglepetésre ezután a védelmek jól álltak a lábukon, és nem nagyon születtek pontok. Egészen a negyedik negyedig, amikor előbb Gordon szerezte meg második touchdownját, majd jött Cordarrelle Patterson:

Ezután viszont kimaradt az extra pont, és ez sokba került, mert így az utolsó pillanatokban a Chargers egy mezőnygóllal nem döntetlenre mentette a meccset – hanem megnyerte. Ezzel mindkét csapat 2-4-gyel áll, ami főleg a Raiders esetében nagy meglepetés.

Derek Carron látszott a sérülés, csak 171 yardig jutott, kétszer el is adta a labdát. A Chargers nyerő embere megint Gordon volt: 83 futott yardja mellé szerzett 67-et elkapásokkal is.

Denver Broncos – New York Giants 10-23

A meglepetésre még nyeretlen Giants négy legjobb elkapóját elvesztette a múlt héten, köztük az egész liga egyik legnagyobb sztárját, Odell Beckhamet, akinek eltört a bokája. Ráadásul sérült az első számú futó, Paul Perkins is, így aztán mindenki sima hazai győzelemre számított.

Aztán jött az egész forduló talán legnagyobb meglepetése.

A cserefutó Orleans Darkwa (117 yard) és az újonc tight end, Evan Engram (82 yard, egy TD) a hátára vette a támadósort, Eli Manning pedig, bár csak 128 yardig jutott, de vigyázott a labdára, egyszer sem adta el.

Nem úgy a másik oldalon Trevor Siemian, aki két interceptiont is dobott, az egyiket ráadásul Janoris Jenkins touchdownra vitte vissza.

https://twitter.com/NFL/status/919742425161129985

Siemian hiába jutott el 376 yardig, az eladott labdák lerontják a teljesítményét. Meg is sérült, ezért egy időre Brock Osweilernek is be kellett állnia helyette.

A vendégek védelme a Broncos futásait gyakorlatilag teljesen eliminálta, összesen 46 yardig jutottak a földön. A hazai támadók közül egyedül Demaryius Thomast lehet kiemelni (133 yard), de ő is és Emmanuel Sanders is megsérült, utóbbi tűnik súlyosabbnak.

https://twitter.com/NFL/status/919738762854260736

A Gians-védők pedig nem csak a futásokat állították meg, de szétszedték a Broncos támadófalát is: Jason Pierre-Paul egymaga háromszor sackelte Siemiant.

Az utolsó meccsen a Tennessee Titans fogadja az Indianapolis Coltsot hétfő éjjel. A forduló első találkozóján a Philadelphia Eagles 28-23-ra nyert a Carolina Panthers otthonában.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .