David B. Cornstein: Magyarországon minden nagyon jó

0
942
Áder János köztársasági elnök és David B. Cornstein, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az új amerikai nagykövet szerint Magyarországon minden nagyon szép, minden nagyon jó és ezért ő mindennel nagyon meg van elégedve. David B. Cornstein a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratnak adott interjút, ott mondta el, hogy Magyarországon csupa boldog és elégedett emberrel találkozott. Szerinte az országban vallás-, szólás- és sajtószabadság van, ha bármelyik sérülne, akkor ő biztosan felszólalna ez ellen.

Mint mondta, eddigi tapasztalataival rendkívül elégedett, pedig sok emberrel találkozott, de senki sem panaszkodott. A NGO-vezetők (a nem kormányzati szervezeteket, azaz, a civileket kell érteni ez alatt) nem panaszkodtak arra, hogy zaklatná őket a hatalom, és a vallási,  valamint világi vezetők sem mondták neki, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen”.

David B. Cornstein szerint még a rabbik is jól érzik magukat, legalábbis abban az értelemben, hogy egyik rabbi sem mondta neki, hogy „itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű”.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy David B. Cornstein amerikai nagykövet csupa krónikus hazudozóval találkozott, és a velük folytatott beszélgetésekből vonta le ezeket a következtetéseket, gondoljuk végig, hogy David B. Cornstein miként juthatott az általa említett megállapításokra.

Lehet, hogy egyszerűen csak rosszul kérdezett. A rabbiktól például azt kérdezte, hogy az elmúlt években hány zsinagógát gyújtottak fel és hány zsidó származású magyart deportáltak Magyarországról idegenrendészeti eljárás keretében. Erre mondhatták neki a magkérdezett rabbik, hogy egyet sem, vagyis, eszük ágában sem volt azt válaszolni, hogy „itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű”.

Az NGO-vezetőktől pedig feltehetőleg azt kérdezhette a magyarországi helyzettel elégedett amerikai nagykövet, hogy elmúlt néhány évben hány civil szervezet vezetőjét börtönözték be, hányat lőttek le a nyílt utcán, otthonában, vagy a hivatalában. Miután a válasz nyilván nemleges volt, egyértelmű, hogy David B. Cornstein nem azt a választ kapta, hogy „ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen.”

David B. Cornstein az üzleti élet vezetőivel is egyeztetett, és állítása szerint közülük senki nem panaszkodott korrupcióra. Ez is nagyon életszerű, feltéve, hogy az amerikai nagykövet azt kérdezte a vele találkozó gazdasági vezérektől: készül-e a közeli jövőben tönkremenni, esetleg öngyilkosságot elkövetni, vagy, teszem azt, felrobbantani a saját gyárát, amiért Magyarországon eddig soha nem látott méreteket öltött a korrupció?

Nyilván erre is nemleges válasz érkezett, amiből David B. Cornstein helyében mi is azt a következtetést vonnánk le, hogy Magyarországon nincs korrupció, különben az üzleti élet vezetői tele lennének az ezzel kapcsolatos panaszokkal.

David B. Cornstein minden jel szerint jó nagykövete Donald Trump amerikai elnöknek. Nem biztos, hogy más amerikai elnöknek is jó nagykövete lenne, sőt, feltételezhető, hogy más amerikai elnök regnálása esetén nem is lehetne nagykövet.

Azért még David B, Cornsteinnek is van hová fejlődnie. A magyarországi viszonyokról áradozó nyilatkozatában ugyanis kritikusan szólt az orosz függőségről, valamint megemlítette azt is, hogy a magyar kormánynak alá kellene írnia a megállapodást a CEU-ról, mert az nem az USA, hanem Magyarország érdeke.

Még időben szólunk, nehogy baja essék David B. Cornstein amerikai nagykövet úrnak: ezt a két utóbbi megjegyzést nem ártana újból átgondolni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .