Kezdőlap Címkék Vucic

Címke: Vucic

Ara-Kovács Attila: Vucic engedelmesen utánozza Orbánt

Eléggé pesszimistán nyilatkozom a jogállamiság és a médiaszabadság terén kialakult jelenlegi helyzetről – mondta Ara-Kovács Attila, az EP Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének magyar tagja a Danas-nak arra a kérdésre, hogy miként értékeli Szerbia jelenlegi helyzetét és a jogállamiságát.

“A populista rezsimek fennmaradását kizárólag társadalmuk manipulálásával lehet biztosítani, amely nem valósítható meg a jogállamiság megsértése vagy a választóktól a megfelelő információk megfosztása nélkül.” Orbán Viktor rendszere az egyik legjobb példa erre, és az a benyomásunk támad, hogy

Vučić úr engedelmesen utánozza a magyar vezetőt. Magyarországon azonban könnyen belátható, hogy a rezsim a kénytelen improvizálni és visszalépés nélküli úton van, ami óhatatlanul a rendszer összeomlásához vezet ” – tette hozzá a képviselő.

Emlékeztetni kell arra, hogy a szerbiai koronavírus miatti rendkívüli állapot idején Ara-Kovács levelet küldött Oliver Varheji szomszédsági és bővítési biztosnak, amelyben kijelentette, hogy hazánkban a helyzet “rendkívül aggasztó az alkotmányos és az emberi jogok szempontjából”.

Hogyan látja azt a tényt, hogy egyetlen új Európa-párti ellenzéki párt sem képviselteti magát az új szerb parlamentben?

– Ez akkor történik, amikor egy ellenzéki párt úgy dönt, hogy bojkottálja a parlamenti választásokat. Korábban nem akartam tanácsot adni a szerb ellenzéknek, bár “minden oldalról” véleményt kértek. De pártom, a Magyar Demokratikus Koalíció soha nem tenne ilyet, egyszerűen azért, mert a választások bojkottja egyenértékű a demokratikus alternatíva feladásával. Tudom, hogy a politikai pártok bizonyos befolyásos egyének és nem kormányzati szervezetek nyomása alatt nagyon komolyan gondolták, hogy a bojkott szükséges eszköz.

Most a szerb ellenzék saját példájából tanulhatja, hogy ezt nem szabad megtenni, és hogy nagyon káros, ha egy politikai párt nem kormányzati szervezetként próbálkozik.

A pártoknak csak a parlament révén van befolyása, és semmi más. Most a szerb ellenzéknek le kell tanulnia ebből a leckéből, újjá kell építenie, majd törekednie kell az együttműködésre, mivel a lengyel ellenzék már megpróbálja, és úgy készüljön fel, mint a magyar ellenzék a 2022-es választásokra.

Gondolod, hogy Szerbia európai útja tovább lassul vagy felgyorsul a következő hónapokban?

– Nem látom, hogy Vučić úr miért vezetne másfajta politikát, mint eddig. Ráadásul a korábbinál több mozgástér van, mivel az Európa-párti ellenzék nincs képviselve az Országgyűlésben. Ezért válaszom az, hogy késleltessem Szerbia uniós integrációját, és ezt személy szerint nagyon sajnálom.

Gondolod, hogy az európai országokban, például Szerbiában és Magyarországon az emberek jobban tudatosították a jogállamiság fontosságát a rendkívüli állapot idején, amelyet a Covid-19 járvány miatt vezettek be?

– Nem tudom, hogy a jelenlegi szerb vezetés mennyire sikeresen orvosolta a járvány következményeit, de tény, hogy Magyarország elmélyítette a válságot, mert nem tett valós lépéseket, hanem manipulációk sorozatával válaszolt a kihívásokra.

Az Európai Unióban a magyar termelés a legnagyobb stagnáláson ment keresztül, amely önmagában azzal fenyeget, hogy gazdasági válságot okoz.

Társaságok ezrei zárnak be, és legjobb esetben becslések szerint több mint százezer ember veszítette el munkáját. Ez részben magyarázható a kormány dilettantizmusával, valamint azzal, hogy a kormány célja nem a válság orvoslása volt, hanem a saját politikai túlélésének biztosítása.

A kémügy ellenére szívesen látott vendég Belgrádban Putyin

Erről nyilatkozott a hamburgi Der Spiegelnek Aleksandar Vucic szerb elnök. A nacionalista politikus, aki a háborús bűnös Szlobodan Milosevics szóvivője volt egykor, most nagy barátja Vlagyimir Putyinnak és Orbán Viktornak. Ezenkívül be szeretne lépni az Európai Unióba.

Ez a portfolió az Európai Unióban Várhelyi Olivérhez tartozik majd vagyis nem lesz hátrány Szerbia számára Orbán Viktor barátsága. Dehát az igazi nagy barát mégiscsak Vlagyimir Putyin , aki a Balkánon szeretné eljátszani a cárok szerepét: minden szlávok vezérének képzelheti magát. Igaz, hogy az Európai Unió erről más véleményen van. Horvátország és Szlovénia is csak mérsékelten lelkesedik Putyinért éppen, mert Belgrádban oly közeli barátnak tekintik őt.

Miért kémkedtek nálunk?

Ezt kérdezte Aleksandar Vucic elnök amikor kiderült, hogy az orosz nagykövetség egyik katonai attaséja egész kém hálózatot épített ki Szerbiában. Akcióinak egy részét lefilmezték. Ebből kirobbant a botrány, amely annális kínosabb volt, mert Putyin elnök december negyedikén Belgrádba érkezik. Olyan jók a kapcsolataink Oroszországgal, hogy ezt kém ügyek nem zavarhatják meg – hangsúlyozta Aleksandar Vucic, aki a hamburgi Der Spiegelnek nyilatkozott.

Orosz kémkedés Szerbiában

Videó került fel az internetre arról, hogy a belgrádi orosz nagykövetség egyik katonai attaséja pénzt ad át a szerb hadsereg egykori tisztjének. 11 hasonló esetről van tudomásunk – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök miután részt vett a Védelmi Tanács ülésén. Ezen megvitatták a videó ügyét. Kiderült, hogy az oroszok egész kém hálózatot működtettek Szerbiában.

Miért – kérdi a szerb elnök, aki Putyin nagy barátja

Szerbia igen szoros kapcsolatban áll Oroszországgal. Nem ítélte el Moszkvát a Krím félsziget annektálása miatt. Az oroszok viszont nem ismerik el Koszovó függetlenségét. Szerbia ugyan jelentkezett az Európai Unióba, de a NATO-ba nem! Amikor az USA hadügyminisztere összehívta a balkáni védelmi minisztereket Zágrábban, akkor oda mindenki elment – kivéve a szerbeket!

Vucic elnöknek alkalma lesz személyesen érdeklődni Putyin elnöknél, mert december negyedikén találkozik vele. Az orosz elnök, aki fiatalabb korában a titkosszolgálat tisztje volt az egykori NDK-ban, elmondhatja neki, hogy egy nagyhatalom mindenütt kémkedik: a baráti államokban éppúgy mint ellenséges területen. A videó tehát csak azt leplezte le, hogy az orosz hírszerzés már nem régi: a katonai attasé nem vette észre, hogy szorgosan filmezik miközben pénzt ad át egy szerb kapcsolatának Belgrádban.

A washingtoni vizit – új megvilágításban

„Ha Orbán továbbra is kijátszani igyekszik majd a három nagyhatalmat egymás ellen, leginkább Amerikától kell tartania, hisz az mindenképp a szövetségesi rendszeren belül kívánja tartani Magyarországot, másfelől az oroszok és kínaiak sem veszítenek sokat, ha ejtik Orbánt. A miniszterelnök fideszes legitimitása viszont komolyan meggyengülhet, ha bebizonyosodik: teljes kudarc az, ami eddig épült, s az Amerika-ellenes hisztéria legalább annyit ártott az országnak, mint az oroszokkal és kínaiakkal kialakított több, mint baráti viszony.” – kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Bár a washingtoni kormányzati források továbbra is hallgatásba burkolóznak a május 13-i Orbán-látogatás mögött meghúzódó célokkal kapcsolatban, elemzői körök egyre újabb rétegeit tárják fel, adott esetben sejtetik a Trump-Orbán találkozó valódi hátterének. Nyilvánvaló, a találkozó a magyar miniszterelnökkel elnézőbb Fehér Ház és a kevésbé elnéző State Department közötti egyfajta kompromisszum eredménye volt, de ma már nem engedményként tárgyalja a legtöbb, a döntésre rálátó forrás az eseményt, inkább egy folyamat kezdetéről beszélnek, melynek célja Orbán belehajszolása egy olyan döntésbe, amelyet az eddig mindenképpen el akart kerülni.
Az időzítés is emelte Orbán számára a tétet és a vonzerőt – egyben elaltatta óvatosságát – az európai parlamenti választások előttre téve a találkozót. Mindezek tükrében az eleve meghirdetett témák – fegyvervásárlás, az olajimport további diverzifikálása – mellékes szál, a megbeszéléseken ennél nagyobb súlyt kapott a Pekinghez és Moszkvához fűződő különleges viszony, s ez utóbbit illetően Ukrajna euro-atlanti közeledésének Magyarország általi blokkolása. Különösen annak tükrében, hogy a Nyugat számára eddig favoritként kezelt Petro Porosenko volt elnök megbukott a legutóbbi választásokon s ezzel kinyílt, de legalábbis sokkal bizonytalanabbá vált az ukrajnai helyzet.

Ma már mindenki ezekről a szempontokról beszél, kiemelve: a magyar miniszterelnök hirtelen elkerülhetetlen választási helyzetbe került, márpedig a lehetőségek teljességgel összeegyeztethetetlenek az eddig vitt magyar politikával.

Ha ez így van, akkor felül kell vizsgálni azt a korábbi vélelmet – ezt egyébként magam is osztottam –, hogy Orbán washingtoni látogatása nettó segítség és legitimáció azoknak az erőknek, amelyek szélsőjobboldali összefogást próbálnak kovácsolni Európában az eddig épített demokratikus rend megdöntésére. A kényszer, ami a magyar miniszterelnökre nehezedik ugyanis nem, hogy erősítené, de jelentősen gyengíteni fogja nemzetközi tekintélyét, befolyását, szövetségesi potenciálját, így súlyát is egy efféle szélsőjobbos összefogásban.

Mivel is kell Orbánnak szembenéznie?

Ha a washingtoni elvárások bármelyik elemét teljesíti, akár Moszkva-Kiev, akár a „kínai nyitás” vonatkozásában, eddig vitt politikája egy csapásra elveszíti értelmét, az attól remélt haszonról nem is beszélve. A rá leselkedő kockázatok közül az egyik legnagyobb, hogy Orbán további renitenciája Trump alulmaradását hozza magával annak State Departmenttel vívott iszapbirkózásában. Állítólag Washingtonban többször hányták a Fehér Ház-i adminisztráció szemére, hogy miért kell elnézni Orbánnak olyan cselekedeteit – ráadásul „házon belül” (euro-atlanti szövetségesi viszony) –, amilyeneket a „házon kívüli” Nicolás Maduro venezuelai elnöknek Washington nem néz el?

A legjellemzőbb e téren a Bush elnök által valaha Budapestre küldött – végtelenül korlátolt – egykori nagykövetnek, April Foley-nak a The Washington Times-ban napvilágot látott minapi cikke, melyben ugyan agyba-főbe dicséri Orbánt és Szijjártó külügyminisztert, hogy aztán hozzátegye: a magyar-orosz és magyar-kínai kapcsolatokban egy gyökeres fordulat Washington számára prioritás, s annak elmaradása tekintetében nincs pardon.

Ugyanilyen meghatározóak azok az érdekek, amelyek Peking és Moszkva szándékait mozgatják. Igaz, mindkét nagyhatalom számára Orbán csak egy, méghozzá nem is a legfontosabb lehetőséget jelentette saját céljaik elérésében.

A Budapest-Belgrád vasútvonal megépítése Orbánnak és Aleksandar Vučić szerb elnöknek fontosabb, mint Pekingnek, elvégre a kínai áruk európai beáramlása volumenében ezerszer nagyobb a pireuszi, nápolyi, rotterdami, hamburgi stb. kikötők révén, mint ezen a vasútvonalon.

Viszont annak megépítése Belgrád uniós kötődését növelné, márpedig Szerbia csatlakozása az unióhoz ezen a fejlettségi és politikai elkötelezettségi szinten legalább akkora katasztrófa lenne, mint Orbán személyes jelenléte ugyanott.

Orosz szempontból is jócskán leértékelődött a magyar miniszterelnök, elvégre az a kém és befolyási hálózat, amit Moszkva oly nagy gonddal építgetett a kontinensen, ma már tettre kész. (Persze nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy az orosz ügynökök és bűnözők Magyarországon keresztül az elmúlt közel tíz évben, feltűnés mentesen eláraszthatták Európát.) Ráadásul a magyar diplomácia ma már nem jut hozzá a legfontosabb NATO-titkokhoz, így nincs esély arra, hogy azokat illetéktelenekkel – netán épp oroszokkal – megoszthassa.

És a Fidesz magyarországi mozgástere szempontjából sem egyszerű a helyzet, márpedig tudjuk, a miniszterelnök számára ennél nem létezik fontosabb dolog. Ha Orbán továbbra is kijátszani igyekszik majd a három nagyhatalmat egymás ellen, leginkább Amerikától kell tartania, hisz az mindenképp a szövetségesi rendszeren belül kívánja látni Magyarországot, másfelől az oroszok és kínaiak sem veszítenek sokat, ha ejtik Orbánt. A miniszterelnök fideszes legitimitása viszont komolyan meggyengülhet, ha bebizonyosodik: teljes kudarc az, ami eddig épült, s az Amerika-ellenes hisztéria legalább annyit ártott az országnak, mint az oroszokkal és kínaiakkal kialakított több, mint baráti viszony.

Az utolsó előtti rigómezei csata

Döntő szakaszába érkezett a Koszovóról szóló tárgyalássorozat Belgrád és Pristina között. A tét, hogy a volt szerb tartomány végre normális állam, ENSZ tag lehessen, Szerbia pedig zöld fényt kapjon az EU-ba. A két államfő, Aleksandar Vučić és Hashim Thaci a hajrában bedobta az atombombát: a területcserét. Mindez tiszta blöff is lehetne, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mögé állt a kiszámíthatatlan Trump-csapat.

Hogy mi is történt a kilencvenes évek legvégén Rigómezőn azaz Koszovóban és milyen borzalmak előzték meg a NATO-bombázást, majd Milošević szerb diktátor trónfosztását, Koszovó önállósodását díjnyertes dokumentumfilm részlete szolgálhat illusztrációként.

„A különleges rendőrségi erők piroti osztagában volt az a rendőr, aki meglátott egyet az albán holttestek között, akinek néhány arany foga volt. Levágta a fejét, megfőzte, kivette az arany fogakat, megszárította, megnyúzta, majd kilakkozta. Hazavitte a fejet és asztali lámpát készített belőle. Utána azt mesélte, hogy egy halott albán nőnek a fejével is ezt tette, hogy a feleségének is legyen saját asztali lámpája.

Így esténként ő egy férfi lámpát gyújthatott meg, a felesége meg egy nőit.“

Ez nem egy horrorfilm nagyjelenete, hanem részlet egy szerb rendőr tanúvallomásából, amely a Tanúk (Svedoci) című, 2015-ben bemutatott szerb dokumentumfilmben szerepel. A Szabad Európa Rádió belgrádi szerkesztői által készített filmben három szerb rendőr meséli el a rémtetteket, amelyeket a Szerb Rendőrség Különleges Osztályának tagjai követtek el Koszovóban 1998-1999-ben. A „védett tanú“ státuszt kapott három rendőrtiszt már évek óta harcol azért, hogy ezek a háborús bűnök napvilágra kerüljenek és a bűnösök (szerintük minden rendőri egységben 4-5 ilyen bűnöző volt) elnyerjék méltó büntetésüket. A filmben a tanúk ennek az ellenkezőjéről számoltak be: a fegyvertelen civileket szenvtelenül gyilkolók egyre gyorsabban haladtak előre a rendőrségi szamárlétrán.

Ne gondoljuk, hogy a másik fél nem tudna ilyen dokumentumfilmet készíteni, csakhogy erre Koszovóban még nem érett meg a helyzet. A Koszovói Felszabadító Hadsereg rémtetteiről főleg a külföldi sajtó számolt a tömeggyilkosságoktól a drog- és szervkereskedelemig. Ennek a gerilla seregnek a vezetői töltik ma be Koszovó legfontosabb tisztségeit, élükön a volt parancsnokkal, Hashim Thacival. De nem marad le mögötte a miniszterelnök Ramush Haradinaj, akit Belgrád üldöztetett nemzetközileg az Interpollal.

Sikertelenül, akárcsak a horvátok Hernádi Zsoltot.

A szerb egyszemélyes tárgyalócsapatot pedig nem más mint az az Aleksandar Vučić vezeti, aki száz muszlimot akart egy szerbért megölni még a kilencvenes évek elején, majd a koszovói háború idején tájékoztatási miniszterként szorgalmas üldözte a „hazafiatlan” újságírókat.

Ez a két derék férfiú folytat évek óta Brüsszelben tárgyalásokat Mogherini EU biztos közvetítésével. És ők dobták be az eddig még mindig vérfürdőt okozó területcsere ötletét. Nem tudni részleteket, de mindenki úgy véli, hogy Koszovó északi, szerbek lakta részét cserélnék ki Dél-Szerbia néhány községével (Presevo völgye), ahol viszont az albánok vannak többségben.

Ezt eddig mindenki hevesen ellenezte: Európában főleg Merkel német kancellár volt többször is kategorikus, miszerint márpedig a Balkánon (is) a határok sérthetetlenek. Koszovóban és Szerbiában is nemcsak az ellenzékiek, hanem a civilektől kezdve az egyházakig mindenki, más más érdekből, a területcsere ádáz ellenfelei.

A két elnök (Vučić és Thaci), ha tényleg kirukkolnak egy ilyen tervvel, akár a saját bukásukat is okozhatják.

A régióban a következmények is súlyosak lehetnek: az összetákolt Bosznia-Hercegovinában a szerb rész soviniszta elnöke (Milorad Dodik) azonnal vérszemet kapna és csatlakoztatná fél Boszniát Szerbiához. Onnan is megindulhat a nem szerb lakosság menekülése. Nem beszélve Macedóniáról, ahol a lakosság harminc százaléka albán nemzetiségű. Vagy a szerbiai bosnyákokról. A Balkánon szinte nincs olyan terület (kivéve Szlovéniát), amely etnikailag „tiszta” lenne.

Ha már ekkora a nemzetközi és otthoni ellenállás és fegyveres konfliktusok valószínűsége is óriási (a Balkánon már nincsenek komoly hadseregek, de fegyverek dögivel), akkor mégis miért mernének egy ilyen lépést megtenni?

Nincs más magyarázat csak az, hogy Washingtonban (és Vučić Moszkvában is) zöld fényt kaptak.

Megváltozott az amerikai diplomácia nyelvezete. Most már az az alapállás, hogy mindent támogatnak, amiben a két fél megegyezik. Mindent. Hasonlóképpen reagált a hivatalos Moszkva is. Ők is minden megállapodást támogatnak, azzal, hogy hozzáteszik: ami a szerb érdekeket figyelembe veszi.

Mindent összevetve, úgy tűnik, több vesztenivalója a szerb elnöknek van, hiszen a területcsere ténye már azt jelenti, hogy de facto elismeri Koszovót, ami a szerbek Trianonja lesz. Vagy már régen az, csak nem vesznek róla tudomást.

„Magyar felemelkedés nem lehetséges Szerbia nélkül”

Ezt találta mondani a magyar külügyminisztérium második embere, Magyar Levente az idei vajdasági Szent István napi ünnepségen, amelyet hagyományosan a palicsi tó partján tartottak. Jó, nem könnyű magvas gondolatokat ilyen alkalomkor a politikusoknak magukból kisajtolni, de ami túlzás az túlzás. Vagy csak annak tűnik.

Az ominózus és egyben sommás megállapítás híven tükrözi Szerbia és Magyarország kormánysajtójának egybehangzó álláspontját, miszerint a két ország kapcsolata elérte a történelmi csúcsát. Feljebb már aligha lehet menni, de azért a két főszereplő, Orbán Viktor és Aleksandar Vučić ennek érdekében továbbra is mindent megtesz.

De miért is? A válasz nem egyszerű, annál is inkább, mert józan ésszel mindenki csak jól járhat azzal, hogy nincs többé acsarkodás, elmúlt a láncos kutyák korszaka, a szajré áfával vagy nélküle vidáman utazik Szegedről/Kiskunhalasról a szabadkai ócskapiacra. A magyar fináncok ugyan a határokon még azért éreztetik uniós felsőbbrendűségüket a schengenen kívül rekedtekkel szemben. De mi ez ahhoz képest, hogy akár ki is oktathatnák őket. Meg ki is nyitathatnák velük a gépkocsi csomagtartóját, akár többször is. Idejük lenne rá, hiszen csupán néhány órát várakoztatják őket a belépéssel. De ez a történelmi magasságokból aligha látszik.

Belgrád részéről az elragadtatás (színlelt vagy nem – várjuk ki a végét) logikus, a mértéke kevésbé.

Szerbia az EU felé menetel, ha lassan és akadozva is, egy klubon belüli feltétlen szövetséges nagyon is jól jön neki. Szegény országról lévén szó az is számít, hogy az egész nem kóstál semmit. Sőt, ha a Magyarországról bejövő forint milliárdokat vesszük figyelembe, akkor abból többféle haszon is származik. Egyrészt nem kell finanszírozni (vagy csak egy kicsit) a vajdasági magyar intézményeket, mert a magyar miniszterelnök bőkezűen osztogatja a magyarországi adófizetők pénzét nemcsak stadionokra, fociakadémiákra, hanem traktorokra, fogorvosi székekre és más haszonjárművekre is. A szerb állampolgárok, akik magyarok is, ebből csak tobzódhatnak és hát egy államfőnek (Vučić) ez azért jóleső érzés lehet. Járulékos haszon, hogy Orbán Viktor megbízásából a vajdasági magyarok legnagyobb pártjának vezetője, Pásztor István ilyen anyagi haszon ellenében minden zokszó nélkül megszavaztat mindent, amire csak a szerb kormányzó párt rámutat.

És itt kezd a dolog picit sántikálni.

Az utóbbi időben két olyan ügyben foglalt furcsa állást a Vajdasági Magyar Szövetség (a Fidesz ottani kizárólagos partnere), ami méltán váltott ki felháborodást a közvélemény azon részében, ami nincs a VMSZ teljes kontrollja alatt. Ilyen kevés van, de még létezik. Az egyik az volt, hogy szó nélkül tudomásul vette: megkurtították a hatalmas nemzetközi sikertörténetként tálalt kisebbségi kulturális autonómiát. Konkrétan a vajdasági magyarok egyfajta kisebbségi parlamentjének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a szerb törvénykezés csökkentette a hatásköreit. Egyszóval: kevésbé szólhat bele saját dolgaiba (oktatás, kultúra, tájékoztatás). Amíg néhány más szerbiai kisebbség (szandzsáki bosnyákok, montenegróiak) nyilvánosan kikeltek az új jogszabályok ellen, a VMSZ azzal foglalkozott, hogy a saját közvéleményével elhitesse: valójában nem is történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben.

A magyar kormány (a nemzeti és a keresztény kurzus örök letéteményese) egy szót sem szólt.

Nehogy az Ácó (a Vucsics) megsértődjön.

A másik ügy még kínosabb kellene, hogy legyen a szimbolikus politizálás bajnokaként jegyzett Orbán-kormánynak. De nem az. Történt ugyanis, hogy a vajdasági parlamentben (még ilyen is van) a VMSZ simán megszavazta, hogy november 25. legyen Vajdaság Napja. Így nagy betűkkel. Majdnem száz évvel ezelőtt a sebtében összehívott „népgyűlésen” a Bácska, Bánát és Szerémség lakosságát képviselő szláv „népképviselők” megszavazták a délvidéki régió elcsatolását. Az ottélő magyarokat és németeket nem nagyon kérdezték. Ezt kell majd idei évtől ünnepelni a tartományban. A magyaroknak is. És ezt szavazta meg a VMSZ, annak ellenére, hogy a szavazatai nem kellettek a törvény elfogadásához. Pásztor István, érezve a helyzet fonákságát, azonnal Pestre utazott, egyenesen Orbán Viktorhoz, aki teljes lelki nyugalommal megerősítette vajdasági partnerének a döntését. Ez az Ácó (a Vucsics) tudhat valamit.

Ezek után, végül is, a külügyminisztérium illetékesének Szent István napi nyilatkozata már nem is olyan meglepő.

Stadionlázban Szerbia is

0

Hamarosan megvalósulhat a régen dédelgetett terv: Szerbiában a közeljövőben nemzeti stadion épülhet, tudatja az N1 televízió (a CNN nyugat-balkáni leányvállalata). Csak 80, esetleg 130 milliárd forintba kerülne. Az ebben a szakmában kezdő szerbek a befektetés megtérülését vitatják.

A nemzeti stadion építéséről szóló ötletelések még 2013-ban kezdődtek, jövő szeptemberben pedig már a munkálatok is megkezdődhetnek.

„Mondok egy hírt: ha minden rendben lesz, ha minden úgy megy, ahogyan kell az Európai Labdarúgó Szövetséggel is, meg mindenki mással is, már jövő év szeptemberében hozzákezdhetünk az építéshez.

Ha pedig elkezdjük az építést, gyorsan el is készülünk. Valódi szépség lesz.“

– mondta a minap Aleksandar Vučić szerb államfő.

Arról viszont, hogy ez a fociszépség mibe fog kerülni, mindmáig nem lehet tudni konkrétumokat. A nyilvánosság az illetékesektől többféle összeget hallott, amelyek között akár 100 millió eurós eltérések is vannak. Ez arra utal, hogy nem készültek szakmai számítások, tekintettel arra, hogy már nincsenek szakemberek, akik képesek lennének ezt a feladatot elvégezni, állítják a közgazdászok.

„Ha valaki most azt hiszi, hogy az objektum 250 millióból (80 milliárd forintból) kijön, akkor a végösszeg olyan 400 millió (130 milliárd forint) lesz. Ezek szinte elképzelhetetlen számok. Nem vagyok biztos benne, hogy bárki készített volna olyan költségelemzést, amely figyelembe vette volna a megtérülést is, márpedig nem lenne szabad olyan objektumokat építeni, amelyek nem képesek visszaforgatni a befektetési költségeiket.“ – állítja Mahmud Bušatlija közgazdász.

Slobodan Georgiev újságíró szerint a nemzeti stadion építése teljes képtelenség, amelyet kommentálni sem érdemes, hiszen semmi sem indokolja gazdaságilag a projektot, tekintettel arra, hogy

Szerbiának ezernyi más, fontosabb gondja van, ráadásul a legszegényebb európai országok közé tartozik.

„Itt nincs annyi lehetőség, hogy azt a stadiont minden héten megtöltsék az emberek, pedig valamilyen haszon belőle csak ebben az esetben lenne. Most építsünk valamit, amire egyrészt nincs pénzünk, másrészt nincs pénzünk arra sem, hogy fenntartsuk, harmadrészt nincsenek meg a feltételek, hogy hetente feltöltsük és a jegyeladásból fenntartsuk, teljes értelmetlenség, nyári szórakozás, aminek reális alapja nincs“ – mondta Georgijev.

A korábbi elképzelésekkel ellentétben pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a nemzeti stadion Surčin mellett épülne fel, a kivitelező pedig egy spanyol cég lehet.

 

Mire jó a barátság Orbánnal?

Federica Mogherini, az EU külügyminisztere Aleksandar Vučić szerb elnököt kérdezi (a koszovói válság az apropó):

“Most mit fogsz tenni?”

“Szerzek egy magyar útlevelet…”

A szabadkai zsinagóga megnyitása Orbánnal és majdnem zsidók nélkül

Több évtizedes halogatás után, főleg a magyarországi adófizetők pénzéből (kb. 2 millió euró, 600 millió forint) újjávarázsolták a szabadkai zsinagógát. Az ünnepélyes átadási ünnepségen megjelent a szerb államfő, Aleksandar Vučić és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is kapott meghívót, de csak levélben köszöntötte a fontos eseményt.

Árnyékot vet az ünnepségre, hogy a mintegy 200 tagú szabadkai zsidó közösségből csak elenyésző számú kapott meghívót a zsidó templom újbóli megnyitására. A közösségi médiában ez hatalmas elégedetlenséget váltott ki és az érintettek leírták: most már értik, hogy a hitközség vezetősége miért közölte velük, hogy nekik áprilisban egy külön ünnepségük lesz.

Egyikük facebook-bejegyzésében azt írta: Csak most értettem meg, hogy közösségünk tagjainak miért mondták: a mi megnyitónk áprilisban lesz. Egy másik bejegyzés: Ez egy olyan esemény, amelyen a zsidó hitközség tagjai nem kívánatos személyek. „A protokolláris megnyitón pártkáderekkel töltik meg a zsinagógát, a zsidó halandóknak meg áprilisban lesz saját megnyitójuk.”

„Hát persze, ők itt a legfontosabbak.

A zsidók meg csak kulisszának kellenek!

Szégyelljék magukat!”

A több mint 900 férőhellyel rendelkező zsinagóga termét ezért elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai és aktivistái töltötték meg. Ez a párt a Fidesz partnerszervezete, amely nyíltan kampányol a magyarországi kormánypártok mellett a soron következő választásokra.

A magyar miniszterelnök, nagy karimájú fekete kalapban elmondott beszédében a következőket is mondta: „Erkölcsi kötelességünk kiállni egy olyan Magyarország és Európa mellett, ahol

a zsidók és a keresztények félelem nélkül élhetnek és gyakorolhatják vallásukat.”

Orbán Viktor hangsúlyozta: a zsinagóga átadása üzenet, hogy ilyen az a világ, az az Európa, amelyben élni akarunk, amelyet képviselünk és amelyet meg is tudunk védeni.

A szerb köztársasági elnök megköszönte Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a támogatást, amelyet a magyar kormány nyújtott a szabadkai zsinagóga felújításában. Vučić megismételte:

a történelem során még soha nem volt ilyen jó barátság szerbek és magyarok között.

A magyar miniszterelnök egyébként sem töltötte tétlenül idejét Szabadkán, hiszen a zsinagógában tartott ünnepség előtt felköszöntött egy 65. születésnapját ünneplő vajdasági asszonyt és erről facebook-oldalán is beszámolt.

Kora reggel az észak-bácskai városban szemfüles fotósok megörökítették, hogy munkások szállítják Mátyás király még fel nem avatott  szobrát a majdani helyszínére.

A szabadkai zsinagóga stílusában épült városházán tartott közös sajtóértekezleten a szerb elnök összesen 12-szer mondott köszönetet Orbán Viktornak a Szerbiának nyújtott önzetlen támogatásáért.

Orbán válaszában Churchillt is idézte (ha lefaragjuk a kulturális alapokat, akkor miért harcolunk), majd biztosította a szerb államfőt további támogatásáról.

Azzal fejezte be, hogy nemsokára választások lesznek Magyarországon és az eddigi együttműködést köszönte meg a szerb partnernek. Vučič ezt nem hagyhatta szó nélkül és azt mondta: folytatódik az együttműködés, mert ő mindig eltalálja a választások eredményét.

Az újságírók természetesen nem kérdezhettek.

Szerb-horvát háborús kártérítősdi

Szerbia diplomáciai hadjáratot kezdett: múlt hét végén Budapesten közös magyar-szerb kormányülés volt, sok virágcsokorral, amellyel a magyar külügyminiszter, majd maga a miniszterelnök is Ana Brnabić szerb miniszterelnöknek kedveskedett, de kézzel fogható eredménye a csúcstalálkozónak aligha volt. A legmegrázóbb pillanattal a magyar kormányszóvivő, Kovács Zoltán szolgált, aki csúfosan belesült a szerb kormányfő nevének felkonferálásába. Ilyen Zágrábban nem történt, de a szerb elnök nem úszta meg incidens nélkül.

Hetekig tüzelte saját közvéleményét Horvátország és Szerbia a már korábban bejelentett államfői találkozó előtt. Ezúttal Aleksandar Vučić szerb elnök a vendég és Kolinda Grabar-Kitarović, horvát államfő a vendéglátó. Jogi szempontból a két elnök azonos helyzetben van, hiszen mindkét volt jugoszláv tagállamban közvetlenül választják ugyan meg az államfőt, de szerepe főleg protokolláris. Csakhogy a jognak a Balkánon sincs sok köze az államvezetéshez. Amíg Horvátországban majdnem Áder János féle szerepre szorítkozik Grabar-Kitarović asszony (noha néha meg-megszólal hol az ellenzék, hol a saját, kormányzó, jobboldali pártja őszinte sajnálatára), addig Aleksandar Vučić Szerbia koronázatlan királyának számít és senki sem gondolja komolyan, hogy tevékenysége a nagykövetek fogadásában merül ki. Az alkotmány értelmében a legkomolyabb mandátummal rendelkező közszereplő, Ana Brnabić, csupán az elnök jobbkezének számít. És még ebben a megállapításban is jó adag, hölgyeknek kijáró tisztelet megnyilvánulása van. Ezért volt például a minapi magyar-szerb kormánycsúcs csak tartalom nélküli látványosság, hiszen az egyik főszereplő (Vučić) nem is volt jelen.

A két ország kormánypárti médiája

(ebbe beletartozik mindkét közszolgálai televízió, de közel sem olyan formában, mint Magyarországon)

és a tabloidoknak nevezett bulvársajtó, amely, főleg Szerbiában közvetlenül a titkosszolgálatoktól kapja a bizalmas információkat. Nos, a két ország között bőven akad a múltból maradt nyitott probléma, mint például a rendezetlen határkérdés, a Vihar nevű sikeres horvát hadművelet (1995) után Szerbiába menekült szerb nemzetiségű horvát állampolgárok juttatásai, a horvát és a szerb kisebbség helyzete. És igen: a háborús kártérítés. Csak erről nem akart tárgyalni a szerb államfő, hiszen tudvalevőleg Horvátországnak van követelése Belgrád felé, hiszen a területén folyt háború.

A horvát sajtó két nappal a látogatás előtt megszellőztette, hogy a horvát fél élni fog az alkalommal és felveti a témát.

Így is történt. Reggel még minden békésen és rendben zajlott. Vučić megérkezett a Pantovčakra, a mindenkori horvát elnök palotájába,

előtte katonai tiszteletadás, szerb zászlók a horvát utcákon, virág a vendéglátónak.

Akár Európa akármelyik fővárosában.

A két államfő újságíróknak röviden értékelte a tárgyalásokat, majd Vučić a kíséretével elindult a kormányépületbe, ahol Andrej (végzetes név, mert Kovács Zoltán három nappal korábban ezzel a névvel akarta bemutatni a szerb miniszterelnökasszonyt, csak belecsuklott a hangja) Plenković miniszterelnök fogadta. Ahogy befejeződött a tárgyalás, Plenković Trump nyomdokain haladva a Twitteren közölte: tárgyaltak a háborús kártérítésről.

Így indította útjára a szerb államfőt, aki gyalog tette meg az utat a szomszédos épültig, a horvát parlamentig (Sabor).

A testőrök mellett haladó riporterek hada csak egyetlen kérdést szajkózott: volt-e szó a háborús kárpótlásról. Vučić állta a sarat, sőt egyszer még röviden válaszolt is:

„Igen, Plenković ezt felhozta, de nekem erről egészen más véleményem van.”

Utána azonban valami kihozta a sodrából. A Sabor felé félúton hirtelen megállt és valakinek odaszólt: „Csak nem gondolja, hogy megijedek a beszólásától. Bármikor válaszolok erre”.

Csak később derült ki, hogy a közbekiáltó egy Miro Bulj nevű parlamenti képviselő volt, a Most párt tagja. Ez pedig úgy derült ki, hogy ő maga mondta el percekkel a szóváltás után a riportereknek.

„Azt kérdeztem tőle, hogy mikor látogat a horvát Glinába. Azért, mert a Šešelj-féle mozgalomban (Szerb Radikális Párt, amely mostanság Szerb Haladó Párt néven kormányozza Szerbiát)

ő volt a legnagyobb háborús uszító.

Azoktól az emberektől kellene bocsánatot kérnie, mert hatalmas kárt okozott az ottani szerb kisebbségnek, majd Horvátországnak.”

A Glinában élt szerbek, a kilencvenes évek elején, a Belgrádból áradó propaganda hatására fellázadtak a horvát hatalom ellen, kikiáltották „függetlenségüket” és „csatlakoztak” Szerbiához. Közben egymást gyilkolgatták az ottani horvátokkal. Aztán 1995-ben jött a horvát felszabadítás vagy megtorlás és a glinai szerbek száma az egynegyedére csökkent.

Kárpótlást viszont senki sem akar fizetni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK