Kezdőlap Címkék Vida Attila

Címke: Vida Attila

LMP Zugló: sem a Jobbikkal, sem Puzsérral

0

A zuglói LMP – az országos pártszervezettel ellentétben – helyben kizárja az együttműködést a Jobbikkal és Puzsér Róberttel. Vida Attila, a párt zuglói szervezetének elnöke azt mondta az Azonnalinak, hogy még nem döntötték el, kit szeretnének polgármester-jelöltnek.

Vida Attila hangsúlyozta: ők csak és kizárólag „a zuglói politikai realitások ismeretében” döntöttek arról, hogy a Jobbikkal nem fognak együttműködni. Úgy vélik, a Jobbik megmaradt szavazótábora és a többi párt szavazótábora alapvetően nem kompatibilis egymással. Puzsér Róbert egyesületével pedig azért nem működnek együtt, mert „nem észlelhető a létezésük Zuglóban”.

Az LMP helyi vezetője szerint a többi ellenzéki párttal való együttműködésről várhatóan két héten belül döntenek.

A zuglói LMP döntése ellentmond az LMP politikájának, hiszen a párt Puzsér Róbertet támogatja főpolgármester-jelöltnek, és azon fáradoznak, hogy egy új pólust hozzon létre a Jobbikkal közösen.

A Civilzugló Egyesületet vezető Várnai László közben közölte, hogy indulni akar a kerületi polgármesteri tisztségért és bejelentkezett az LMP és a Momentum támogatásáért, de még egyik párt sem döntötte el, kit szeretne polgármester-jelöltnek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!