Kezdőlap Címkék Új Szó

Címke: Új Szó

A szlovák külügy bírálja a nemzeti összetartozás évéről hozott magyar döntést

0
“A történelmi évfordulókról szóló megemlékezéseknek nem szabadna felszakítaniuk a régi sebeket és állandóan életben tartaniuk a történelmi traumákat, ami károsítja a kölcsönös bizalmat és a jószomszédi kapcsolatokat” – mutatott rá a szlovák külügyminisztérium pénteki nyilatkozatában, reagálva a magyar Országgyűlés keddi döntésére, amely 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította.

A szlovák diplomácia kifogásolja a többi között a magyar parlament azon állítását, miszerint a békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig megoldatlanok – írja a közszolgálati TASR hírügynökség. Ez az állítás Pozsony szerint olyan érzést vált ki, mintha a magyar nemzeti kisebbségeket veszélyeztetnék, diszkriminálnák és jogaikat korlátoznák a Magyarországgal szomszédos országokban, tehát Szlovákiában is. A külügyminisztérium úgy látja, hogy ez az állítás indokolatlan, mert a nemzeti kisebbségek minden tagja teljes jogú állampolgára Szlovákiának. “Amit azonban elutasítunk, az a nemzeti közösségek határozatban említett önrendelkezési jogának a támogatása” – áll a külügyminisztérium állásfoglalását.

A tárca hangsúlyozza: nem kívánja megkérdőjelezni egyetlen állam jogát sem a történelmi események értékelésére és a megemlékezésekre, amelyek országonként eltérőek lehetnek. “Fontos azonban, hogy ezek az eltérések ne gyakoroljanak negatív befolyást a jelenlegi és jövőbeni jó kölcsönös együttműködésre” – közölte a szlovák külügyminisztérium, és hozzátette, hogy ennek alapjait Pozsony a szlovák-magyar szerződésben, a két ország EU- és NATO-tagságában, valamint a visegrádi együttműködésben látja.

MTI/Új szó

Ráég-e Gruevszki exminiszterelnök ügye a magyar kormányra?

0

Kommunikációs szempontból katasztrofális teljesítményt nyújtott a magyar kormány Nikola Gruevszki, Budapestre szökött volt macedón miniszterelnökkel kapcsolatban, az azonban még kérdés, milyen politikai következményekkel kell számolnia, akár odahaza, akár külföldön. Ezzel vezeti fel elemző cikkét Kósa András a pozsonyi Új Szóban.

A szerző emlékeztet arra: Szijjártó Péter külügyminiszter elismerte, hogy folyamatosan egyeztet macedón kollégájával a kétéves börtönbüntetése elől Magyarországra szöktetett Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ügyében. Szijjártó Péter nyilvánvalóan „megnyugtatásképpen” mondta, amit mondott, arra utalva, hogy a magyar és a macedón kormány között nem okozott nagyon súlyos feszültséget a Gruevszkinek adott magyar menekültstátusz.

Kósa szerint akkor ez mégis politikai ügy, mert „az bizonyára nem jutott eszébe a magyar külügyminiszternek, hogy ezzel saját, sőt Orbán Viktor korábbi kijelentését hazudtolja meg. Eddig ugyanis azt hangsúlyozta minden kormányzati szereplő, az ügy részükről pusztán jogi tartalmú, ilyen formában közük sincs hozzá, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal az egyedüli illetékes az ügyben”.

A tervezett szöktetéssel kapcsolatban a pozsonyi napilap szerzője megállapítja:

nem ez az egyetlen eset, hogy Gruevszkivel kapcsolatban a kormányzati kommunikáció saját magát cáfolja meg utólag. A Népszava írta meg, hogy még november 12-én, vagyis aznap, amikor Gruevszki nyilvánosságra hozta a Facebookon, hogy Budapestre szökött és menedékjogért folyamodik, mert odahaza halálos fenyegetések érték, a külügyminisztérium központi kommunikációs ukázban utasított minden érintettet, hogy az üggyel kapcsolatban kérdésekre csak annyit lehet válaszolni, az illetőnek nincsenek róla információi. Csakhogy előbb maga az albán kormány közölte, Gruevszki egy napot az ország területén töltött, majd magyar diplomaták segítségével távozott Montenegró felé, majd a Deutsche Welle német rádió gyakorlatilag minden részletében rekonstruálta a volt kormányfő szökését, azt is kiderítve, hogy Gruevszkit Montenegróban és Szerbiában magyar diplomaták segítették és egy általuk kiállított dokumentummal tudott belépni Magyarországra. Ez pedig nyilvánvalóvá tette, Gruevszkit egyrészt egy nagyon kiterjedt, több országban párhuzamosan zajló akció részeként szöktették Magyarországra, amiben számos diplomatának és más kormányzati szereplőnek kellett aktívan közreműködnie, másrészt, hogy az egészről a legmagasabb kormányzati szinten döntöttek, hiszen nincs olyan diplomata, aki egy politikailag ennyire kényes ügyben saját szakállára cselekedne.

Kósa ezek után kitér „az ügy talán legkínosabb részére”, amikor a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának keddi ülésén Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója arról beszélt, Gruevszki menedékkérelmének elbírálása hosszadalmas folyamat lesz (a törvény 60 napot ad rá), majd két órával később a kormányhoz nagyon jól bekötött Magyar Idők már megírta, Gruevszki megkapta a politikai menedékjogot. Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos alelnöke szerint ez alapján valaki „egyértelműen hazudott az ügyben”, ezért jövő hét szerdára újra összehívta a bizottságot. Az biztos, hogy Végh Zsuzsanna közlése, majd az utána történtek arra utalnak, valahonnan súlyosan befolyásolták a hivatal munkatársait a gyors döntés érdekében.

A szerző szerint mindez ráadásul utólag nyer értelmet, ugyanis a szokatlanul hamar meghozott verdikt még éppen megelőzte a macedón kormány kiadatási kérelmét. Így viszont a jog szerint a politikai menedékjog előrébb való a kiadatásnál, vagyis Gruevszki biztonságban érezheti magát, sőt szabadon mozoghat az országban, lévén, immár legálisan tartózkodik itt.

Ez azonban több érdekes kérdést is felvet. Az olasz Osservatorio Balcani e Caucaso Transeuropa (OBCT) elemzőintézet az ügyben közölt cikke például számos érdekes információt említ azzal kapcsolatban, hogy a Zoran Zaev vezette macedón kormány esetleg szándékosan „félrenézett”, és hagyta megszökni Gruevszkit az országból. A cikk szerint például érthetetlen, hogy az elvileg 24 órás rendőri védelem/megfigyelés alatt álló politikus hogyan tudott csak úgy felszívódni. Ráadásul a Fokus macedón lap már egy augusztus 24-i cikkében arról írt – Gruevszki pártjának magas rangú tisztviselőire hivatkozva –, titkos alku köttetett a két kormányfő között: Gruevszki elmenekülhet a börtön elől, cserébe pártjának ellenzékben ülő képviselői közül kellő számban szavaznak majd együtt a kormányzó szociáldemokratákkal az ország uniós integrációja szempontjából alapvető jelentőségű névváltoztatásra (Macedóniáról Észak-Macedóniára.)

A szavazás sikeresen megvolt, nyolc Gruevszki-párti képviselő megtette a várt szívességet a kormánynak, majd a volt miniszterelnök elmenekülhetett – innentől kezdve mindenki gondoljon, amit szeretne, de a macedón sajtóban is jelent már meg olyan véleménycikk, ami szerint az egész ügy valójában cirkusz. Az is furcsa, hogy a macedón hatóságok a nemzetközi elfogatóparanccsal és a kiadatási kérelemmel is elkéstek.

Az Új Szó szerzője kitér a cikkében a kétoldalú kapcsolatok lehetséges alakulására:

Még az sem világos, milyen változást hozhat a magyar–macedón kapcsolatokba az ügy. Magyarország elvileg Szkopje uniós és NATO-integrációjának lelkes támogatója, Gruevszki esetében azonban arra hivatkoztak, ott az igazságszolgáltatás nem jogállami módon működik, márpedig egy ilyen fontos demokratikus intézmény működési zavara kizárja a támogatást. Ennek ellenére a magyar kormányközlemény hangsúlyozta, Budapesten továbbra is a „mindenkori macedón kormányt” tartják stratégiai partnernek. Macedón részről volt ugyan egy kezdeti kardcsörtetés, Dux László szkopjei magyar nagykövet bekéretésével a külügyminisztériumba, ezt azonban nem követték további konkrét lépések. Tény, a magyar kormányhoz köthető üzleti körök rendelkeznek gazdasági érdekeltségekkel Macedóniában. Vagyis a Zaev-kormánynak azért lenne lehetősége kellemetlenséget okozni Orbánéknak, ha igazán szeretne, de ennek egyelőre nincs jele.

Kósa András végül arra kérdésre keresi a választ, hogy kizárják-e a Fideszt a Néppártból:

Elmaradtak a komolyabb nemzetközi reakciók is, az USA külügyminisztériuma a Népszava megkeresésére annyit közölt, „figyelemmel kísérik az eseményeket”, és szerintük Gruevszki ellen „transzparens és megfelelő módon” folyt az eljárás, így továbbra is azt szeretnék, hogy hazájában vonják felelősségre. Johannes Hahn, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa azt írta, „világos válaszokat vár Orbán Viktortól” az ügyben. Mindenki döntse el maga, ezek mennyire kemény, vagy éppen puha reakciók. A magyar ellenzék természetesen igyekezett minél jobban rárepülni a botrányra, Hadházy Ákos független képviselő például embercsempészésért tett feljelentést, a DK európai parlamenti képviselője pedig az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, Manfred Webert kérdezte arról, ezek után vajon kizárják-e a Fideszt. Weber mindössze annyit üzent, „nem akarok további szakadást Európában…”

Így motiváld kormányodat!

0

„Új hajléktalanellátók építéséhez is szükség van ám betonra. Rengeteg betonra! Hahó, kormány! Hahó, haverok! Állami megrendelés, gigaberuházás a horizonton! Magyarán: el lehet lopni jelentős részét!” Stumpf András a pozsonyi Új Szóban elemez:

Súlyos határsértés történt Magyarországon. Nem, nem valami migráns szakította át a kerítést Röszkénél – a magyar kormány törte át baltával a jogállam falát október közepén. Igen, a hajléktalanokról lesz szó, mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy vígan csettintettem, amikor bármely pesti aluljáróban átható, tömény húgyszagot volt alkalmam belélegezni, hogy őszinte gyönyörömet leltem a kelésekben, fekélyekben és tetvekben, amelyek látványát öntudatlanul fekvő emberi roncsok voltak kedvesek biztosítani önnön testük közszemlére bocsátásával – jelzem, cseppet sem így áll a dolog. Az aluljáró nem erre való és pont. Én sem alhatok ott, meg más sem. Senki. A köztéri pad sem alvásra való. Könnyű belátni, mire igen: arra, hogy leüljön rá – bárki. Hátizsákkal, csomaggal, banyatankkal vagy anélkül, ahogy tetszik. Csakhogy Magyarországon akárki nem ülhet ám padon. Hajléktalan nem teheti. Az új rendelkezések végrehajtási útmutatója értelmében a rendőr, ha reklámszatyrokat lát valakinél, aki ücsörögni merészel, és ebből arra következtet, hogy az illető hajléktalan, háromszor felszólítja és már viheti is be. Meg a bíróságra. Hogy mégis hol legyenek a hajléktalan személyes tárgyai, ha nem nála – tekintve, hogy senki nem biztosít neki szobát, vagy legalább zárható tárolószekrényt –, arra nincs válasz. Azaz van, a „tettenérés” után rögtön: a tűzben. A tulajdonhoz való alapjog így ég el néhány perc alatt, mindenféle ítélet nélkül. Magyar állampolgárok tulajdona. Nem migránsoké – állampolgároké, akikkel szemben tehát a magyar államnak, a közösségnek igenis kötelességei vannak. Tulajdonhoz való joguk biztosítása, például. Gyengébbek kedvéért: azért, mert kevés tulajdona van valakinek, azt még nem égetheti el az állam büntetlenül. Ha a kormány nemcsak írná a törvényeket, de néha el is olvasná azokat, tisztában lehetne ezzel. Nem máshol: a fideszes iPadeken gránitszilárdságúvá nemesített mesterműben szerepel ez a jog, ahogy a tisztességes tárgyaláshoz, jogorvoslathoz való jog is. Ez most mind nincs, ha hajléktalan vagy. S még valami nincs: segítség. Elfogadom, hogy kényszer nélkül nem megy, de nagyon nem mindegy, hogy hova viszik az aluljáróból elkényszerített hajléktalant. A menthetetleneknek hajléktalankórház, a menthetőknek kicsi szoba és akár közmunka kell. Ez persze szervezés és sok pénz lenne. Úgynevezett valódi munka, nem csupán politikai. Csak hát utóbbi bőven elég a hatalomhoz, s forrás arra szerencsére akad. Propagandára sokszor annyi, mint a hajléktalanellátásra. Bónusz: nem csak az én adómból. A hajléktalan munkanélküli adójából is. Bizony, Európa legmagasabb áfáját fizeti ő is, bármit vesz. Ha kannás bort, annak ráadásul nem „csak” 27 százalékát, de a jövedéki adót is. A cigi árának úgy 70 százaléka vándorol rögtön az államkasszába: a dolgozók, a hajlékosok befizetései mellé. Hogy aztán egy részükből jusson valami működésre, aztán elengedhetetlen Soros-plakátokra, más részük meg a miniszterelnök családtagjainak és barátainak zsebében rövidesen elveszítse közpénzjellegét, egy-egy túlárazott állami megrendelésnek köszönhetően.

De ezen már tényleg ne rugózzunk! Minek? Ez van. Megtehetik. Megteszik. Aztán büszkén röpködnek magángépen kormánybiztosok cicái, hogy vesebeteg cicájukat Los Angelesben gyógyíttassák. Ezzel tényleg nincs mit tenni. Legyünk inkább konstruktívak! Motiváljuk együtt a kormányzatot: vegyék észre, hogy bizony új hajléktalanellátók építéséhez is szükség van betonra. Rengeteg betonra! Hahó! Állami megrendelés, gigaberuházás a horizonton! Egy-két kórházi hajléktalan-szárny, apró szobás, olcsó bérlakások… Ezt is mind fel kell építeni.

Magyarán: el lehet lopni jelentős részét! Akkor már lopjanak olyasvalami felépítéséből, amire tényleg szükség van. Sovány vigasz, persze, de: többre most nincs remény.

Sargentini – avagy az őrület habos tengere

Ezzel a címmel közli a pozsonyi Új Szó Stumpf András magyarországi újságíró jegyzetét, aki a többi között megállapítja: az EU-döntéshozatal béna kacsa, ebből a jelentésből sem lesznek végül szankciók… az újdonság csupán annyi a Sargentini-történetben, hogy most először saját pártcsaládja is szembefordult Orbán Viktorral.

Stumpf arról is ír, hogy az EP szavazás követően „hisztérikus rohamot kapott Hoppál Péter”: a nemrégiben még kulturális államtitkárként tündöklő fideszes parlamenti képviselő idegrendszere azután mondta fel a szolgálatot, hogy feltettem neki egy kérdést nem sokkal azután, hogy megosztott egy montázst a Facebookon. A képeken többek között Theresa May brit miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Nicola Sturgeon skót miniszterelnök szerepelt. És persze a hét embere: a magyar kormányt elítélő európai parlamenti jelentés szerzője, Judith Sargentini. Mindegyikük arcképén az állítás: „Nincs gyereke”. De volt ott még más is. „Nekik nem számít a jövő, a haza, Európa, a keresztény kultúra. Csak a Carpe diem… Ennyi.” – ezt fűzte még hozzá a képviselő. „Hoppál Péter, II. János Pálnak nem számított a kereszténység? Sem Európa?” – tettem fel erre a kérdést, finoman igyekezve rámutatni arra a blődségre, hogy bárki hazaszeretete, Európa-szeretete vagy a kereszténysége attól függene, van-e neki ivadéka. Erre Hoppál: „Iskolapélda! Így kell kiforgatni az eredeti szavaimat, belemagyarázni, amit nem írtam. Gratulálok! Sajnálom, hogy egy Stumpf Andrásnak már csak ennyire telik. Népszerűségért csaholni oda, ahol már semmi nincs.” A képviselő, az állampolgár szolgája csahosozza az állampolgárt, mert az kérdezni mert.

Stumpf András szerint „érthető persze az idegfeszültség”: Hoppál mégiscsak afféle kultúrember, muzsikus, valahol mélyen biztosan bántja, hogy a Sargentini-ellenes ádáz küzdelemben tőle is elvárják az őrület terjesztését. Jókai Mórnak ezek szerint nem számított a haza. Kodály Zoltánnak sem. Ady Endréről nem is szólva. Vagy ott van Márai Sándor. Szabó Magda. József Attila. Klebelsberg Kunó. Mennyi gyerektelen, hazátlan bitang! Hogy a nemzésügyben megbocsáthatatlan renyheségről bizonyságot tevő Deák Ferencről már szót se ejtsünk. Nyilván őt sem érdekelte a hon.

Stumpf András konklúziója: Ez a kis történet persze csepp csak az őrület tengerében, amelyet újra habosra korbácsolt a Sargentini-jelentés. Maga az anyag sok ponton felületes, balos nézőpontból összetákolt iromány (antiszemitizmust is emleget például, ami teljes nonszensz), az európai parlamenti vitában viszont előjöttek lényeges szempontok is: a jogállam lebontása, a magyar kormányfő legszűkebb körének csodával határos gazdagodása. Persze, teljesen mindegy: az EU-döntéshozatal béna kacsa, ebből a jelentésből sem lesznek végül szankciók. Orbán Viktor csak nyerhet rajta, ezért is tartja napirenden, s támadja meg a szavazás számítását. (A jogi csűrcsavart nem részletezném, abban még igaza is lehet, de: a tartózkodással szavazó képviselők pontosan tudták előre, hogy szavazatuk nem számít majd bele az eredménybe, a jelentés kétharmados elfogadása tehát teljesen legitim.)

„Az újdonság csupán annyi volt tehát a Sargentini-történetben, hogy most először saját pártcsaládja is szembefordult Orbán Viktorral. De jelent ez valamit?

Egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy kiteszik a Fideszt az Európai Néppártból, ha meg mégis, hát legfeljebb jövőre odakerül, ahová az elmúlt években amúgy is benavigálta már a vezetője: az európai szélsőjobbra.”

Orbán Viktor kockázatos játékba kezdett

0

A magyar kormányfő már nyíltan arra játszik, hogy általános politikai trendforduló következik be Európában. Dupla vagy semmi. Így vezeti fel elemző cikkét Kósa András a pozsonyi Új Szóban:

Van benne rendszer – nagyon röviden így jellemezhetnénk Shakespeare klasszikusával a magyar kormányfő nyár végi–ősz eleji külpolitikai mozgásait. Orbán Viktor egy tőle szokatlanul hosszú nyári szünetet követően – amibe egy általa a Facebookon közölt horvátországi út mellett egy titokzatos, teljes diszkrécióval megejtett görögországi utazás is belefért – fejest ugrott a nemzetközi politikába.

Ennek első fejezeteként Milánóban találkozott Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel…

(…) A CNN kommentárjában megjegyezte, az Orbán–Salvini „első randevú” minden bizonnyal arra volt jó, hogy a felek kísérletet tegyenek egy EU-szkeptikus, jobboldali populista tömb létrehozására akár már a jövő májusi európai parlamenti választásokra.

Kósa András ezt követően megállapítja: Tény, hogy a Fidesz és maga Orbán Viktor is egy ideje már nyíltan hangoztatja, hogy jövőre meggyengülnek az úgynevezett főáramú politikai erők, és az erősen unió-szkeptikus pártok erősödhetnek meg. Ez annyiban abszurd, hogy – a párt politikusaival folytatott háttérbeszélgetések alapján – a Fideszben szinte nyílt kárörömmel figyelik a helyzetet, vagyis saját pártcsaládjuk, az Európai Néppárt (ennek tagja többek között a Bugár Béla vezette Híd is) meggyengülését, és mindenki azt várja, hogy a magyar kormánypárt pozíciói jelentősen megerősödnek majd az EPP-frakción belül. Vagy ha nem, hát akkor egyszerűen lelépnek.

(…) Igaz, Orbán Viktor még júniusban „belengette”, hogy ők akár ki is léphetnek, de ezt akkor még csak blöffnek tartották. Most, a Salvinivel folytatott megbeszélések után már reálisabbnak tűnik egy új formáció létrehozása jövőre, mint korábban valaha.

Kósa András szerint a tendenciát ráadásul más tényezők is erősítik: Emmanuel Macron francia elnök már meg is üzente a duónak, hogy nyugodtan lássák őbenne a legnagyobb politikai ellenfelüket, mivel ő jövőre egy olyan páneurópai politikai mozgalmat szeretne gründolni, amelyik kifejezetten az integráció elmélyítéséről és a menekültekkel kapcsolatos szolidaritásról szól. Hogy az immár uniós szintre emelt játszma nyertese ki lesz, az ma még megjósolhatatlan, de könnyen belátható, hogy Orbán vagy sokat nyer, vagy sokat veszít. Amennyiben valóban megerősödnek a Fideszhez hasonló politikai erők, akár európai szinten is erős vezetővé válhat, de ha nem jön be a számítása, akkor perifériára is sodródhat, bár utóbbit természetesen erősen relatíve kell értelmezni, mert egy kétharmaddal regnáló, az EP-ben 12–15 képviselővel bíró (a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint ennyi mandátum biztosan kinéz a Fidesznek jövőre) miniszterelnököt természetesen nehezen lehet majd látványosan ignorálni.

Mégis, az utóbbi esetben Orbánnak inkább maradna egy sokkal értéktelenebb „játszótér”, az EU-n kívüli kapcsolatok. Ezt persze nem úgy kell értelmezni, hogy a magyar kormányfő kiléptetné az országot az unióból, hanem „csak” abban az értelemben, hogy külpolitikai elismerést máshol kell majd keresnie. Ezt Moszkvában biztosan kevésbé találná meg, bár az utóbbi időben gyakrabban találkozik Orbán Putyinnal, mint bármely más vezetővel, ezek a megbeszélések valószínűleg csak kifelé tűnnek felhőtlen hangulatúnak.

Az Új Szó publicistája ezt követően megállapítja: Egy térség ellenben biztosan van, ahol a magyar kormányfő bármikor feltétlen elismerésre számíthat: talán nem véletlen, hogy cikkünk megírásának idején is még Kirgizisztánban tartózkodik, a „türk tudatú népek” Nomád Világjátékán. A magyar kormányfő ezzel olyan illusztris társaságba keveredett, mint Recep Tayyip Erdogan török, Ilham Aliyev azeri, Nurszultan Nazarbajev kazah és Savkat Mirzijojev üzbég államfő. A magyar kormányfő vonzalmának a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok iránt nehéz racionális indokát találni: Magyarországnak hangsúlyozottan nincsenek külpolitikai céljai a térségben – erről egyetlen külügyi stratégia sem szól – a kétoldalú kereskedelem volumene ezekkel az országokkal elhanyagolható mértékű, évi pár millió, tízmillió euró. Igaz, ezekben az országokban nyilván nem hozzák szóba például a CEU-t.

Orbán, a kellék

0

A Salvini–Orbán-csúcs ideológiája nem más, mint lezavarni egy belpolitikai célokat szolgáló külügyi találkozót: ez az új trend. Már nemcsak Donald Trump találkozik ilyen szándékkal az észak-koreai diktátorral – javarészt értelmetlenül, hiszen azóta is inkább a fordítottja történik annak, amit vártunk – elindult ez a trend Európában is – írja Feledy Botond a pozsonyi Új Szóban.

Ennek fényében könnyebb értelmezni, hogy az olasz belügyminiszter, egyben miniszterelnök-helyettes, aki a közvélemény-kutatásokban immár lassan az élre álló Liga tömörülés elnöke, Matteo Salvini miért találkozott kedden a magyar miniszterelnökkel Milánóban. A választásokon a második helyen végző Salvini azóta a politikusi népszerűségi lista élére került, köszönhetően a folyamatos kampányüzemmódnak. Bár az olasz parlament gyakorlatilag nem tudott elfogadni új törvényeket; koalíciós partnerével, az Öt Csillag Mozgalommal sem felhőtlen a viszonya; az ígéretek közül is számos teljesítetlen maradt, de ez az olasz szavazókat egyelőre nem tántorította el.

Salvini menekültellenes retorikája miatt sikeres, ehhez kellék számára Orbán Viktor – állapítja meg az Új Szó publicistája, aki szerint Slvini és Orbán biztosan egyetérthet abban, hogy a határoknál kell az embertömegeket megállítani. Ez az, ahol Salvini is mutatott a választóinak eredményeket, még ha küzd is a hazai igazságszolgáltatással ebben az ügyben. Ami megosztja őket, az nem annyira a menekültkvóták ügye – hiszen a menekültek újraosztásáig egyikük sem kíván eljutni –, hanem a soron következő európai parlamenti választások közeledte.

A magyar miniszterelnök igyekszik a Merkel–Macron-duótól minél távolabbra pozícionálni magát, és egy bevándorlásellenes koalícióval átvenni az Európai Néppárton belül a többséget. Csakhogy eközben Salvini is meghirdette a maga, immár európai Ligáját: ő szeretne lenni a felkent európai radikális vezető. Mindketten ugyanarra törekednek, és ebben egy ideig akár még segíthetik is egymást, egy ponton viszont eljöhet a konfrontáció. Ez persze nem annyira Milánóban, mint Brüsszelben várható, bő fél év múlva.

Ahogy az a minapi magyar nagyköveti értekezleten a külügyminiszter, Szijjártó Péter szavaiból is kiérezhető volt: a rövid távú érdekkövetést zászlóra tűző országok konfliktusai gyorsan eszkalálódnak. Hiába panaszkodott a miniszter, hogy milyen súlyosan érintheti a magyar gazdaságot az amerikai–kínai–uniós vámháború, ez az „America first” gondolkodás következménye, amelyet szövetségeseivel együtt az elejétől kezdve kétségekkel kéne szemlélnie Magyarországnak, nem pedig lelkendezni felette.

Feledy Botond következtetése: a kompromisszumkultúrát hangosan és büszkén elutasító vezetők nehezen fognak egymással együttműködni. A következményekért pedig megint csak egymást fogják vádolni, ami viszont egy ördögi kört eredményez: hiszen ezzel újra a maguk erősebb érdekérvényesítését fogják sulykolni. Nehéz biztató jeleket találni arra, hogy fordulat nem csak a gödör legalján lehet.

Pörög a kultúrharc Magyarországon

0

A pozsonyi Új Szó szerkesztőségi összefoglalóban ír arról, hogy egymásnak ugrottak a kormányoldalon a kultúra irányítói, vagy azok, akik most kérnek maguknak helyet az irányításban. Valószínűleg a háttérben itt is a pénz áll, szeptemberben új fordulatot vehetnek az ügyek.

A Fidesz-kormány már a 2010-es első kétharmados választási győzelme után támadást indított a magyar tudományos és kulturális élet ellen, úgy tűnik, nyolc év elteltével újabb kultúrharc következik – állapítja meg a pozsonyi napilap.

Akkor filozófusokat támadtak, idén elsősorban irodalmárok kerültek célkeresztbe.

Saját embereiket sem kímélik, ha „liberális elhajlással” gyanúsíthatók.

A támadást ezúttal is a kormánypárti sajtóban hirdették meg.

A harci kürtöt – ki más – a kormány félhivatalos lapja, a Magyar Idők fújta meg, még a választások előtt. Az azóta már cikksorozattá terebélyesedett kampány során a szerző, Szakács Árpád „Kinek a kulturális diktatúrája?” címmel kezdetben még „csak” arról írt, a „balliberálisok” számos területen, elsősorban a filmipar, a színház, a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi részlegein, az irodalomban és természetesen a médiában is „kulturális diktatúrát” valósítanak meg, csak azok a szerzők, művészek, tudósok érvényesülhetnek, akik a nekik megfelelő módon láttatják a világot, bezzeg például a magyar történelemről alig születnek jó filmek, könyvek. Szakács természetesen személyében is megtámadott egy sor ismert embert, a Magyar Narancs alapítójától, Vágvölgyi Andrástól kezdve Heller Ágnesen át a lapunkban is rendszeresen publikáló Kiss Tibor Noéig – lajstromozza az előzményeket az Új Szó.

„Egy darabig úgy tűnt, a jelenség megmarad a szokásos kormánypárti sorosozás szintjén, de a választások után és különösen az elmúlt egy-két hétben némileg váratlanul komolyabbra fordult az ügy, ugyanis

Szakács Árpádnál sokkal fajsúlyosabb szereplők is ringbe szálltak.”

Mindenekelőtt Orbán János Dénes, aki előbb az Erdélyi Magyar Írók Ligáját alapította meg, majd Kolozsváron a helyi irodalmi élet egyik fontos fórumaként szolgáló Bulgakovról elnevezett kultúrkocsmát üzemeltette – sikerrel. Később Magyarországra költözött és az induló Magyar Idők kulturális rovatának vezetője lett, de ennél is fontosabb talán, hogy a hatalom közvetlen kegyeltje, vezetője ugyanis az Előretolt Helyőrség nevű „Íróakadémiának”, amit a kormány közvetlenül is támogat, és amely bevallottan egy új típusú kortárs irodalmat próbál megteremteni. Mint azt Szabó Tibor Benjámin, az Atheneum kiadó igazgatója írta a Facebookon megjelent bejegyzésében, Szakács Árpádéval szemben Orbán János Dénes szavainak súlya van: miután leírta, hogy Karafiáth Orsolyát is egy tehetségtelen, nemzetietlen valakinek tartja, a költőnő megbízását rögtön visszavonta egy fideszes önkormányzat egy vetélkedő zsűrijéből.

Orbán János Dénes ráadásul nem is csinál titkot abból – folytatódik az Új Szó összefoglalója –, hogy

hatalmi úton, adminisztratív eszközökkel nyúlna a kultúrához és a szellemtudományokhoz.

A Heti Válasz utolsó digitális számában megjelent interjújában arról beszélt, teljesen át kellene alakítani az ELTE magyar szakának képzési programját, mert szerinte ott csak „elidegenítik az irodalomtól” az olvasókat. Orbán János Dénes és a hozzá hasonló kultúrharcosok gondolkodásmódját a legjobban az a Tusnádfürdőn lezajlott beszélgetés adja vissza, aminek során az Előretolt Helyőrség vezetője többek között azt mondta: „Ha már egyszer megszavaztak minket, akkor a kultúrpolitikánkat is megszavazták. Ez a valami, ami ellen mi küzdünk, távolabb mutat. Amikor verspályázatot írtunk ki, a versek nagy része arról szólt, hogy mekkora tragédia, ha nincs wifi!”.

Majd hozzátette, „fel kellene függeszteni” a szinhaz.hu állami támogatását, mert az online lap főszerkesztője azt mondta, nem ad teret az Előretolt Helyőrség tagjainak. Erre válaszolta indulatosan L. Simon László volt kulturális államtitkár, hogy: „Nem tudom, hogy miben szocializálódtatok Erdélyben, de ne menjünk ebbe az irányba könyörgöm, az anyaországban!”

Az uborkaszezon ellenére tehát a kultúrpolitikában továbbra is pörögnek az események Magyarországon – írja az Új Szó. Bár valószínűleg igaza lehet a már idézett Szabó Tibor Benjáminnak, amikor azt írta: a történtek nem egy központi forgatókönyv szerint zajlanak, hanem a lehetőséget megérezve a kormánypárti oldalon is egymásnak ugrottak a felek a potenciális források fölötti ellenőrzésért. Ezt támasztják alá egy fideszes képviselő szavai is, aki arról beszélt az Új Szónak: nincs „központi irányítás” az események mögött, hozzátéve, hogy

„a Fidesz frakcióban még mindig többen olvasnak Magyar Narancsot, mint Magyar Időket”.

Ebben a helyzetben egyelőre csak találgatni lehet, mire gondolt Orbán Viktor Tusnádfürdőn, amikor arról beszélt: szeptembertől itt is „nagy változások” jönnek majd.

A sötét oldal

0

Milyen volt az, amikor megjelölték a hatalomnak nem tetsző emberek és szervezetek házát, székhelyét? Ugyanilyen. Csakhogy ez a kép nem évtizedekkel ezelőtt készült, hanem most, Budapesten, a Dohány utca 20 szám alatt. A Magyar Helsinki Bizottság épületének bejáratára Orbán-párti fiatalok a következő feliratot ragasztották: „Bevándorlást támogató szervezet”, majd sajtótájékoztatót tartottak a kötelességtudó kormánypárti média jelenlétében. Ezzel vezeti be írását Michal Hvorecký szlovák író, publicista a pozsonyi Új Szóban.

Hvorecký szerint ami Magyarországon zajlik, arról náluk még csak beszélnek – bár egyre hangosabban. Az elnyomás, a megbélyegzés és az erőszak a közbeszéddel kezdődik.

Az író emlékeztet arra, hogy Fico ősszel ugyanolyan törvényt szándékozik keresztülvinni, amely Orbánnak lehetővé tette azt a gyalázatos tettet, ami megtörtént a legendás budapesti Dohány utcai zsinagógánál (ahol egyébként az 1944–45-ös év fordulóján több száz üldözött és megbélyegzett polgár nyomorogva töltötte az éjszakát, akiket kiüldöztek az otthonaikból, megfosztottak értékeiktől, majd később lemészárolták őket).

„Pellegrini átvette Fico szégyenletes dolgait a nonprofit szervezetekkel kapcsolatban,

és ezzel egyben beállt az ügy mellé. Eközben az olyan civil szervezetek, mint a Helsinki Bizottság, nem jelentenek veszélyt senkire. Valójában a civil társadalom elleni támadások hétköznapivá válása és ennek elfogadása jelenti az igazi fenyegetést az állam alapjaira nézve. Mindezt pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartottam, és kizárólag a totalitárius rendszerekkel hoztam összefüggésbe.”

Hvorecký  emlékeztet arra, hogy Sebastian Haffner újságíró és történész Egy német története című emlékirataiban leírja, ahogy 1933 után, az intenzív agymosást követő években az ő buborékjában, tehát szellemi csoportjában is

egyszerre nem az „antiszemitizmus problémájáról”, hanem a „zsidóproblémáról” kezdtek beszélni az emberek.

Látszólag apróság, a németben még apróbb, mint a szlovák vagy a magyar nyelvben, ám mégis alapvető, sorsfordító változásokat hozott. Úgy vélem, hasonló történelmi pillanatot élünk, amikor a tömeg gondolkodása a propaganda hatására átfordulhat a veszélyes és teljesen előreláthatatlan, sötét oldalra.

V4: a bajkeverők szövetsége

0

Soha nem volt még a visegrádi négyek országainak annyira rossz híre, mint jelenleg. Bár tény, hogy Brüsszelben sokan soha nem vették komolyan ezt a szövetséget, a magyarországi választások és a kormányváltáshoz vezető szlovákiai események után a V4-ek az utolsó pártfogóikat is elveszítették – írja Demecs Péter a pozsonyi Új Szóban.

„Én a szövetséggel kapcsolatban mindig is szkeptikus voltam. Problematikusnak tartom például, hogy a V4-et soha senki nem vette komolyan. Regionális szövetségnek tartották, amely uniós szinten úgy 2015 környékén, a menekültválság kirobbanásakor hallatott magáról először” – idézi cikkében Demecs Zuzana Stuchlíkovát, az Europeum think-thank brüsszeli vezetőjét.

Ezt követően a cikkíró közli a tényállást. „S a problémák ettől a perctől sokasodtak: Orbán Viktor kormánya megállás nélkül bírálja az Európai Uniót, a lengyel kormánynak is megromlott a kapcsolata Brüsszellel, Csehország hivatalos politikájában évek óta hiányzik az uniópárti politika. Míg Szlovákia ezen a téren kilógott a sorból, az utóbbi hónapok eseményei igazolták, hogy Pozsony sem vehető problémamentes tagállamnak.”

„Jelenleg a V4-ek legnagyobb problémája, hogy

már csak nagyon nehezen fognak megválni a bajkeverő címkétől”

– idézet Stuchlíkovától, aki kifejti: „A tagállamok számtalan közös találkozóján soha semmilyen fontos döntés nem született. Nem hiszem, hogy a négy tagállamnak van olyan pozitív témája, amelyet uniós szinten jelenleg propagálhatna annak érdekében, hogy javítsanak igencsak megtépázott hírnevükön.”

Ahogy meg van írva

0

A választások után is minden pontosan úgy történt, ahogy az meg volt írva. A Fidesz-keménymag ünnepel, a pártsajtó kicsit fáradtan rajong (nem lehet könnyű hónapokon keresztül 0–24-ben, hatmillió változatban elismételni a migráns szót). A Fidesz-politbüro elégedetten mosolyog és énekel, Mészáros Lőrinc gazdagodik, a határon túli NER-huszárok pedig egymás vállát veregetik bőszen – írja jegyzetében Finta Márk a pozsonyi Új Szóban.

„Az ellenzéki szimpatizánsok háborognak, csalást emlegetnek, dühükben talán még az országot is elhagyják néhányan, de a többség nem – esetleg majd telefonálnak a Klubrádióba. Az ellenzéki sajtó olykor cinikus humorral bűnbakot keres, olykor byroni spleenben vizionálja a demokrácia végét – minden attól függ, bezárták-e már gazdasági okokra hivatkozva. Az ellenzéki politikusok tehetetlenségükben egymás fejét vagdossák le, majd szépen sorban maguk is lemondanak és eltűnnek a süllyesztőben, kivéve Gyurcsányt. Őt egy tűzokádó unikornisménessel sem lehetne kipurgálni a politikából.”

A pozsonyi lap jegyzetírója tovább gondolja a közeljövőt:

„Az MSZP pártelnök-castingot hirdet, ahol egy kohász és egy mezőgazdász szerelemgyerekét keresik, akivel azonosulni tudnak a vidéki szavazók, de végül csak Kunhalmi Ágnes jelentkezik, így végül letesznek a tervről. A Jobbik visszatér a gyökerekhez, Toroczkait pártelnökké választják, a cukiságkampány kiscicáit vízbe fojtják. Az LMP és a Momentum sörözni indul, szigorúan a Nagykörúton belül. Simicska külföldre költözik, és svédországi hirdetőoszlopokra írja fel, hogy Orbán egy g..i.”

Finta Márk szerint a NER egyelőre nem fáradt el, nem csontosodott meg, vannak még tartalékai, hogy rója tovább a sorokat a nagykönyvbe. Hogy minden úgy menjen tovább, ahogy meg van írva.

„Lesz közmunka dögivel, a kicsinált korrupcióellenes civil szervezetek munkatársait is felveszik, legalábbis akikből Németh Szilárd nem főzött pacalt. A kormány beláthatóságprogramjának keretein belül épülnek a sokmilliós kilátók az országban, mindent lehet majd látni mindenhonnan, legalábbis míg el nem fogy az uniós pénz. Ezután tízmilliárdos plakátkampány kezdődik az EU ellen 2020-ra.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK