Ahogy meg van írva

0
998

A választások után is minden pontosan úgy történt, ahogy az meg volt írva. A Fidesz-keménymag ünnepel, a pártsajtó kicsit fáradtan rajong (nem lehet könnyű hónapokon keresztül 0–24-ben, hatmillió változatban elismételni a migráns szót). A Fidesz-politbüro elégedetten mosolyog és énekel, Mészáros Lőrinc gazdagodik, a határon túli NER-huszárok pedig egymás vállát veregetik bőszen – írja jegyzetében Finta Márk a pozsonyi Új Szóban.

„Az ellenzéki szimpatizánsok háborognak, csalást emlegetnek, dühükben talán még az országot is elhagyják néhányan, de a többség nem – esetleg majd telefonálnak a Klubrádióba. Az ellenzéki sajtó olykor cinikus humorral bűnbakot keres, olykor byroni spleenben vizionálja a demokrácia végét – minden attól függ, bezárták-e már gazdasági okokra hivatkozva. Az ellenzéki politikusok tehetetlenségükben egymás fejét vagdossák le, majd szépen sorban maguk is lemondanak és eltűnnek a süllyesztőben, kivéve Gyurcsányt. Őt egy tűzokádó unikornisménessel sem lehetne kipurgálni a politikából.”

A pozsonyi lap jegyzetírója tovább gondolja a közeljövőt:

„Az MSZP pártelnök-castingot hirdet, ahol egy kohász és egy mezőgazdász szerelemgyerekét keresik, akivel azonosulni tudnak a vidéki szavazók, de végül csak Kunhalmi Ágnes jelentkezik, így végül letesznek a tervről. A Jobbik visszatér a gyökerekhez, Toroczkait pártelnökké választják, a cukiságkampány kiscicáit vízbe fojtják. Az LMP és a Momentum sörözni indul, szigorúan a Nagykörúton belül. Simicska külföldre költözik, és svédországi hirdetőoszlopokra írja fel, hogy Orbán egy g..i.”

Finta Márk szerint a NER egyelőre nem fáradt el, nem csontosodott meg, vannak még tartalékai, hogy rója tovább a sorokat a nagykönyvbe. Hogy minden úgy menjen tovább, ahogy meg van írva.

„Lesz közmunka dögivel, a kicsinált korrupcióellenes civil szervezetek munkatársait is felveszik, legalábbis akikből Németh Szilárd nem főzött pacalt. A kormány beláthatóságprogramjának keretein belül épülnek a sokmilliós kilátók az országban, mindent lehet majd látni mindenhonnan, legalábbis míg el nem fogy az uniós pénz. Ezután tízmilliárdos plakátkampány kezdődik az EU ellen 2020-ra.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .