Kezdőlap Címkék TV2

Címke: TV2

Elmagyarázom Tvrtkonak

Ma reggel Vujity Tvrtko megint a következő megjegyzést tette az ATV Startban: „én még most sem értem, hogy mi az a kormánypárti meg ellenzéki sajtó, de egyszer majd meg fogom érteni” (2019. 06.16. 06:32)

Félig persze igaza van: ellenzéki sajtó, tehát az ellenzék instrukcióit végrehajtó sajtó valóban nincs Magyarországon, legfeljebb független sajtó, független média. De hogy kormánysajtó, kormánymédia ne lenne, azt Vujity Tvrtko sem gondolhatja komolyan. De ha komolyan nem érti a különbségtételt, akkor megpróbálom elmagyarázni.

Lassan két évtizede tapasztaljuk, hogy van olyan országos napilap, és vannak olyan hetilapok, ahol úgy jelennek meg a Fidesz közleményei, mint egykor a Szabad Népben majd Népszabadságban az egykori állampárté. Sőt azt is, hogy a Fidesz kezében levő ügyészségtől származó információk először a Magyar Nemzetben (néhány évi szünettel, akkor a Magyar Idők töltötte be ezt a szerepet) jelennek meg. A parlamentben azután mint „sajtóra” hivatkoznak ezekre az információkra.

Azt is láttuk, hogy a Hírtévé (ismét néhány éves szünettel) mint a Fidesz illetve az Orbán-kormány hivatalos televíziója működött, ott is csak azt lehetett látni-hallani, amit a Fidesz láttatni-hallatni akart. Az elmúlt kilenc év „köz”-televíziója és átvétele óta a TV2 is a Fidesz illetve az Orbán-kormány szócsöve: amit ők mondani akarnak, azt ezek a csatornák elmondják, amiről ők hallgatni akarnak, arról ezek a csatornák hallgatnak.

Én ezt határozottan állíthatom, mert rendszeresen megnézem a „köz”-televízió adásait. Azok a rádió- és televíziós csatornák, azok a nyomtatott és elektronikus sajtótermékek, amelyek nem így működnek, függetlenek, és okkal megkülönböztethetők azoktól, amelyek, mint az egykori pártállamban annak sajtója, rádiója és televíziója, „pártunk és kormányunk” szellemi és politikai képviseletét tekintette illetve tekinti feladatának.

Próbálok segíteni, hogy az „egyszer majd meg fogom érteni” mielőbb bekövetkezzék.

Kicsiny ügyeink – Kávé Szele Tamással

Kávét kérek, csak úgy egyszerűen, két cukorral – ma nincs egy meghatározott témánk, fecsegjünk csak úgy, bele a vakvilágba, a mi kis ügyeinkről, arról, hogy milyen világban élünk, milyen emberek között, mi magunk is milyenek vagyunk, milyenek lettünk. Hát, hogy is mondjam csak: nem dicsekedhetünk. Ennyi botrány és szamárság a harmincas évek óta nem volt Magyarországon.

Pedig az a szélhámosok aranykora volt, és a magyar svindler-szellem azóta sem halt ki teljesen – valóságos mai Strasznov Ignác lehetett az a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon egy klasszikus kóklermódszerrel próbálta meg lerázni az érdeklődő Szél Bernadettet. Szél Bernadett a fóti gyermekotthon ügyében érdeklődött a szervnél, amiről tudjuk, hogy idén május végén el kell hagyják a mostani lakói, vagyis az állami gondozott gyermekek – született erről kormányhatározat is:

„A Károlyi István Gyermekközpontban biztosított ellátásokat a jövőben más helyszíneken nyújtja a rászoruló gyermekek számára – tudta meg lapunk. A gyermekeket Kalocsán, Aszódon, Zalaegerszegen és Budapesten helyezik el.

Várhatóan az év első felében bezárja a kapuit a fóti Károlyi István Gyermekközpont, az ott gondozott gyermekeket négy településen helyezik el. Zalaegerszegen és Kalocsán európai uniós forrásból megvalósuló új, korszerű férőhelyek garantálják majd a gyermekotthoni ellátás minőségének javulását. A tárca hangsúlyozta, Zalaegerszegen és Kalocsán a központi speciális gyermekotthon vezetése, szervezete és szakmai irányítása is megújult, így az ombudsman által megállapított korábbi hiányosságok megszűntek. E két helyszín mellett Aszódon és Budapesten helyezik el a most még Fóton gondozott gyermekeket.”

Az ügy roppant korrupciógyanús, ingatlanpanamáról szólnak a hírek, ugyanis a Károlyi-kastélyból szálloda lesz, a gyermekek elhelyezése is több, mint aggályos, mint arról írtunk is volt, hiszen a megjelölt intézmények zsúfoltak, alkalmatlanok… nos, a gyermekek sorsáról próbált érdeklődni Szél Bernadett, mivel az valamivel fontosabb emberi szempontból, mint az ingatlané – érdekes, hogy kormányoldalon ez mintha fordítva lenne.

Nos, roppant figyelemreméltó választ kapott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság egyik illetékesétől:

„A fóti Károlyi István Gyermekközpontban (továbbiakban: KIGYK) speciális, különleges ellátás igénylő gyermekek illetve kísérő nléküli kiskorúak kitagolásáról a 2122/2017. Kor. határozattal módosított 2063/2016. Korm. határozat rendelkezik.”

Hát, ha rendelkezne, jó lenne – csak az a helyzet, miszerint 2063/2016. iktatószámon kormányhatározat egész egyszerűen nem létezik. 2122/2017. iktatószámon már van egy, de ez nem a fóti gyermekotthonról, hanem a csokhoz adott állami támogatás előkészítéséről szól. És van egy 2063/2017 néven is, csakhogy abban mindössze a civil szervezetek támogatása kapcsán esik szó gyermekekről. Az „illetékes” abból indulhatott ki – valószínűleg kisebb pályán mozgott mostanáig – hogy az ügyfelek úgysem néznek utána a törvényhelyeknek, kormányhatározatoknak, körülbelül tudta, hogy kell kinéznie a számozásnak, és odaírt két varázsigét, hátha az elkergeti a kényelmetlen érdeklődőt.

Nice try, mondja az angol, ügyes próbálkozás, de megbukott. És akkor mi lesz most?

Mi lenne? Semmi. Tévedés történt, melyet senki sem fog korrigálni, és kész. A gyermekeket szétzavarják az arra alkalmatlan intézetekbe és valamelyik NER-lovagnak lesz egy kacsalábon forgó szállodája. Majd ott ad egy sajtótájékoztatót, javasolnám, hogy a gyermekvédelem tárgyában tegye, az lenne az igazi.

Mi meg váltsunk témát.

Tetszettek hallani, mi lesz a Gellért-hegyen? Volt már pár ötlet, ugyanis az, ami most van, vagyis, hogy Szent Gellért szobra legyen ott, ha már ő adta a hegy nevét, reménytelenül logikus, így tehát tarthatatlan állapot: 2010 óta már sok javaslat felmerült, mit kéne odatenni. Szent Gellért még maradhatna, de a Szabadság-szobor is kellemetlenül emlékeztet a szabadság fogalmára… helyette javasoltak már Nemzeti Panteont is (ráadásul, mivel Makovecz Imre tervezte, ennek komoly esélye is volt a megvalósulásra), Szent Koronát, igen nagy méretben, de most eldőlni látszik a kérdés: via ferrata lesz.

Ami annyiban jó, hogy nem teszi tönkre a látványt, lévén a via ferrata tulajdonképpen nem egyéb, mint egy extrém természetjárási forma, amikor  a turisták ösvények helyett a sziklafalakra fúrt létrákon és drótköteleken közlekednek. Még nem alpinizmus, de már nem séta. A magyar állam most háromszáz millió forintot fordítana kis honunkban az ilyen via ferraták építésére, ami sportfinanszírozási szempontból aprópénz: még egy átlagos stadion költségének is csak a harmincada, a Puskás-stadion hatszázszor ennyibe fog kerülni, de azért mégis pénz és nem utolsó sorban a természetet befolyásoló tényező. Időközben már építik is az első, vaslétrákból és drótkötelekből álló via ferratát az eddig óvott Gellért-hegyre – ezt még az állami támogatástól függetlenül, illetve a költségeinek maximum a harminc százalékát állja a kormány. Tulajdonképpen, ahogy az Indexnek Nádasdi Oszkár sziklamászó nyilatkozott:

„Ez nem a természetjárás, hanem a kalandpark alternatívája. A via ferratákat a világban mindenhol több száz méteres sziklákra építik. Magyarország alacsony sziklái nem igazán alkalmasak ilyesmire. Cseszneknél például 15 méter magas falakra építettek utakat.”

Igen, már léteznek ilyenek az országban, csak hát láthatjuk: nem az igaziak. Próbáljunk udvariasan fogalmazni: Magyarországon kissé eltúlzott fogalmak élnek arról, mi is az a hegy… de hagyjuk is ezt, lássuk inkább, hogy fog kinézni a Gellért-hegyen ez a látványosság?

Úgy, hogy a turisták az Erzsébet híddal szemben, a sziklán futó pályán kapaszkodhatnak fel a Gellért-hegy tetejére.

Hát, nem szeretnék ítélkezni, nem is tisztem, sem pro, sem kontra nem látok döntő érvet – annyi igaz, hogy egy gigantikus Szent Koronánál vagy Nemzeti Panteonnál mindenképpen jobb ötlet, és kevesebbet ront a városképen, aztán a többit majd meglátjuk.

És azt tetszettek hallani, hogy mi tiszteletben tartjuk mások kultúráját, ha azok is tiszteletben tartják a miénket?

Nem bolondultam meg, csak eszembe jutott az óriásplakátok szövege:

„Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”

Ebből az következne, hogy ha mi megyünk külföldre, ugyanígy teszünk más országokéval.

Vagy nem: a múlt hét egyik extrémnek is nevezhető híre volt, miszerint erősen megkergették a TV2 stábját Sri Lankán, ugyanis az Ázsia Expressz második szériájának forgatása közben a szereplők a feladatuk szerint tradicionális esküvői viseletbe öltöztek. Mármint a férfi szereplők, női ruhába. Ezek után egy közeli templom felé indultak, ám kissé zaklatott tömeg gyűlt köréjük, ordítva, és egyiküket meg is ütötték. Majd a szállodájukat vették ostromzár alá – valahogy sikerült megúszni a nagyobb bajt, de azért érdekes a történet.

Érdekes, mert feltevődik a kérdés, hogy mi történne, ha két matyóhímzett menyasszonyi ruhába öltözött, kopasz ám szakállas arab sejk akarna bemenni a Mátyás-templomba filmforgatás céljából?

Nyilván valami hasonló, csak nálunk nem a tömeg vagy a hívek intézkednének, hanem a karhatalom. De igen nagy volna a felháborodás, és magam előtt látom az Origo vagy a Magyar Nemzet másnapi címlapjait…

Látom, de nem reprodukálom.

Hát, most mi nem tartottuk tiszteletben mások kultúráját. Így jártunk. Megjegyezném, pontos adatok híján azt nem lehet megállapítani, mely vallás templomáról volt szó, de tekintve Sri Lanka lakosságának vallási megoszlását – 70% buddhista, 12% hindu, 10% muszlim és 8% keresztény – nagy az esély arra, hogy buddhista szentéllyel gyűlt meg a stáb baja.

Az jó, hogy komoly kár nem esett senkiben, az viszont gondolkodóba ejti az embert, hogy a forgatócsoport hová indult folytatni a munkát.

Indiába.

Hát, ha ott sem tartják tiszteletben a ráadásul egymás mellett élő vallásokat, kultúrákat, nem ússzák meg egy pofonnal…

Remélem, az indiai kormány kitesz nekik néhány óriásplakátot, miheztartás végett.

De hindi nyelven ám!

Bréking nyúz, 2018. november 14. – Tudósítás a másik valóságból

1

A francia kormány cenzúrázza a Facebookot, Macron erről korábban négyszemközti megbeszélést folytatott Mark Zuckerberggel. Szavazati jogot adna a migránsoknak a svéd szociáldemokrata párt. Ezzel szavazókat akar szerezni magának a folyamatosan gyengülő baloldal. Botkát felőrölte a hatalom és a rengeteg sötét ügy. Fogyatkoznak körülötte az emberek, mert mindenki benne van valamilyen zűrös sztoriban.

A francia kormány emberei az első külső cenzorok a Facebook történetében

Emmanuel Macron még korábban négyszemközti megbeszélést folytatott a Facebook alapítójával, Mark Zuckerberggel. Az egyeztetés eredményeiről most hétfőn számolt be a francia elnök, a fejlemények pedig aggasztóak.

Macron a kezdeményezést „okos szabályozásnak” nevezte, és a jövőben hasonló módon szeretne eljárni a Google-lel, az Apple-lel, valamint az Amazonnal kapcsolatban is. Hogy mi számít majd rasszistának vagy bántónak? Azt majd a francia titkosszolgálat eldönti. (888: Macron és Zuckerberg együtt cenzúrázhatja a Facebookot)

A svéd baloldal is migránssimogató 

Szavazati jogot adna a bevándorlóknak a svéd baloldali, szociáldemokrata párt. Javaslatuk szerint ugyanolyan jogok illetnék meg a migránsokat, mint a született svédeket. A szakértő szerint ezzel szavazókat akar szerezni magának a folyamatosan gyengülő baloldal. Eközben már Svédországban is megalakulóban van egy iszlám párt. (Tv2 Tények: Migránsoknak adnának szavazati jogot)

Botkát felőrölte a hatalom és a rengeteg sötét ügy

Elfáradt, rutinból dolgozó baloldali városvezetés, hűtlen kezelésért börtönre ítélt Botka-bizalmasok, az elszalasztott lehetőségek miatt zúgolódó bal- és jobboldali elit, baloldali korrupciós ügyekben fuldokló Szeged, és egyre aktívabb helyi jobboldal.

„Lacit felőrölte a hatalom és a rengeteg sötét ügy. Fogyatkoznak körülötte az emberek, mert mindenki benne van valamilyen zűrös sztoriban. Ujhelyi is jobban tenné, ha visszavonulna végre a rengeteg pénzével. Laciknak az se tett jót, hogy az MSZP élén pillanatokon belül megbukott. Mi, szegediek nem is néztük jó szemmel, hogy akkor itt hagyott minket, majd amikor belebukott a miniszterelnök-jelöltségbe, visszajött a városba. Ha ló nincs, a szamár is jó?” – kérdezte az MSZP-szavazó szegedi ismerős. (Origo: Megrogyott a szocialista vezetés Szegeden)

Mészáros Lőrinc folyamatosan hízik: átveszi a TV2-t is?

0

Akár heteken belül Mészáros Lőrinc sajtócégéhez kerülhet a TV2, egyúttal szinte teljesen kihullik a lappiacról Andy Vajna. A saját magával fuzionáló gázszerelőé lehet az összes vidéki napilap.

Orbán Viktor elégedetlen a Vajna-féle média teljesítményével, a feltétlen engedelmes Mészáros Lőrinc változtathat ezen. A 444.hu információja szerint akár heteken belül hozzá kerül Vajnától a TV2 és a Lapcom Zrt., amely a Borsot, a Délmagyarországot és a Kisalföldet adja ki. A „vevő” Mészáros egyik cége, az Opus Global Nyrt. szárnyai alatt működő Opus Press Zrt., a Mészáros-féle médiabirodalom fő zászlóshajója, a Mediaworks Hungary Zrt. tulajdonosa lehet. (Ez a cég szerezte meg annak idején, majd zárta be két éve a Népszabadságot.)

Vajna kiesett a pikszisből,

ez régóta keringő vélemény. Kisebb elkötelezettséggel szolgálja ki a kormány politikáját, főleg a bulvár Borsban, mint a Fidesz-sajtó egyéb termékei. A TV2 híradója ugyan rendesen beszállt mindenféle ügybe (amelyek egyike miatt a héten kezdődött bírósági személyiségi jogi per Czeglédy Csaba kezdeményezésére), de a csatorna a beléje öntött

állami hirdetési milliárdok ellenére vastagon veszteséges,

szemben az „ellenség” RTL Klubbal, amelynek sokkal nagyobb a nézettséges és stabilan profitábilis.

A 444.hu úgy tudja, hogy Vajna egyedül a Rádió 1-et tarthatja meg. Ha megvalósul ez a terv, akkor a megszellőztetett korábbi felvásárlási híreket is figyelembe véve Mészáros Lőrincé lesz az összes megyei napilap.

Éppen ma számoltunk be arról, hogy Mészáros két tőzsdei holdingcége, a Konzum és az Opus Global jövő tavaszig befejeződő fúzióra készül, egyetlen gigavállalkozásba gyúrva össze a 300 milliárdot meghaladó tőkeértékű vállalkozásokat.

Bezúdult Hadházyékhoz a „Tények” stábja

Bementek az udvarukba, ezzel birtokháborítást követtek el. Személyiségi jogokat is sértettek, mert beleegyezésük nélkül magánterületen filmezték a politikus családját. Öröm az ürömben, hogy a felesége büszke rá.

 

Hadházy Ákos ma kezdte meg aláírásgyűjtésért az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, s már az első nap különös dolgok történtek a házuknál. Mint a Facebookon írja, „kormánypárti tévések jöttek be a kertünkbe és onnan filmezték a házamat és a családomat. Így a mai nap a dezinformációs diktatúra tökéletes bemutatására is alkalmas: a „Tényekben” nyilván egy újabb rágalmazó „hír” fog megjelenni a családomról a kormány számára kínos téma helyett.”

Bár ami történt, elkeserítő, a politikus mégis örül, mert, mint írja, a felesége videóra vette a stáb mozgását, és a következő szöveggel osztotta meg a zaklatókról készített videót: „Eddig azt gondoltam, a férjem politikusi tevékenysége szélmalomharc, és örültem volna neki, ha visszatér az eredeti hivatásához és állatokat gyógyít ismét.

Ma viszont úgy látom, hogy amelyik politikust ennyire támadják, hogy a kertjén belülre beküldik a tv-stábot, ami nyilvánvalóan birtokháborítás, ezzel együtt nyilvánvalóan feljelentjük őket és nyilvánvalóan megnyerjük a pert (nyilvánvalóan évek múlva), hát itt kezdtem el úgy gondolni, hogy bizonyára van értelme Ákos munkájának, máskülönben maximum kinevetnék, de békén hagynák. Büszke vagyok a férjemre és kitartok mellette! 😍”

Az ominózus felvétel itt látható.

Sajátságos logika dönthet a TV2-ről (is)

0

„A Gazdasági Versenyhivatal feladata fellépni a piaci, a Médiahatóságnak pedig a véleménymonopólium ellen, így jogállami működés mellett fel sem merülhetne, hogy egy kézbe kerüljön két országos televízióscsatorna, illetve a mérhető olvasottsággal rendelkező megyei lapok teljes portfoliója”  mondta a FüHü-nek a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke. A Népszava tegnap írta meg, hogy információi szerint ilyen lehetőséget fontolgat a hatalom. A Gazdasági  Versenyhivatal – egyelőre legalábbis – semmitmondó választ adott megkeresésünkre.

Ha a Népszava értesülései helytállók az egyelőre terv szintjén létező elképzelésekről, akkor akár már nyáron jelentős átrendeződések lehetnek a Fideszhez tartozó médiabirodalomban. Hírek szerint ugyanis Orbán Viktor nem elégedett a TV2-vel, s felpörgetné a hatalmi- és gazdasági médiakoncentrációt. Több forgatókönyv létezik, az egyik szerint Mészáros Lőrinchez kerülhet a jelenleg Andy Vajna érdekeltségébe tartozó TV2 és a két megyei napilap, a Kisalföld és a Délmagyarország. Egy másik elképzelés szerint egy-egy cégbe szerveznék át az összes kormányközeli nyomtatott lapot, a rádiócsatornákat és a televíziókat is, hogy „átláthatóbb legyen a rendszer működése.

Fotó: Flickr.

Hargitai Miklós az esetleges fúzió kapcsán portálunknak úgy vélekedett, hogy

jelenleg Magyarországon alapvetően nem a jogszabályok, hanem valamilyen más logika mentén születnek a verseny- és médiahatósági döntések az ilyen fúziós ügyekben.

Példaként említette, hogy amikor a Népszabadságot is tulajdonló Ringier egyesülni akart az Axel Springerrel – ahogy egyébként az európai piacon mindenütt ez a felállás –, akkor a Gazdasági Versenyhivatal öt éven át vizsgálta az ügyet, s kemény feltételeket szabott, közte a portfoliók szétválasztását, amely egy részének értékesítéséből jött egyébként létre utóbb a MédiaWorks. Ugyanakkor amikor Mészáros Lőrinc szándékozott felvásárolni még a második legnagyobb megyei lapokat birtokló Pannon Lapok Társaságát is, akkor egy hónap alatt lezavarva engedélyezte a  tranzakciót.

A Gazdasági versenyhivatal portálunk kérdésére tegnap úgy nyilatkozott, hogy hozzájuk nem érkezett bejelentés a Népszava által megírt tranzakciókkal kapcsolatban. Elvi jellegű kérdésünkre pedig úgy reagáltak: „meghatározott összefonódással kapcsolatos konkrét kérdések vonatkozásában a GVH elméleti síkon nem foglal állást tekintettel arra, hogy nem tudni, egy esetleges piacvizsgálatnak – amelyhez jelenleg sem adatokkal, sem információkkal nem rendelkezünk – milyen eredményei lehetnek”.

Hargitai Miklóstól éppen azért rákérdeztünk, hogy a MÚOSZ lépne-e, ha a fúziós tervek igaznak bizonyulnának. Az újságírók szövetségének az elnöke azt mondta, hogy ők maguk is kezdeményezhetnek verseny- és médiahatósági vizsgálatot. Magánvéleményként azonban hozzáfűzte:

a két hatóságnak hivatalból, magától kellene észrevennie és vizsgálatot indítani, ha  hogy ilyen ügy kézzel fogható közelségbe kerül. Ám, ha maguktól nem vizsgálódnának a MÚOSZ megfutná a szükséges köröket.

Mészároshoz vezényelhetik Vajna ebül szerzett jószágát

Sajtóhírek szerint elvehetik Andy Vajnától a TV2-.t és hozzácsatolják Mészáros Lőrinc médiabirodalmához. Nem teljesít jól a TV2, s bár a bevételei magasabbak, mint a konkurens RTL Klubé, a vállalkozás mégis veszteséges. Magasak a költségei Vajna András tévéjének, innen jön a veszteség.

Pedig annak idején, bő két kévvel ezelőtt, annyira akarta Vajna azt a tévét, hogy meg is szerezte.

Már nagyon kellett neki. Belegondolt, hogy maholnap betölti a sokadik életévét, és még soha sem volt saját tévéje. Férfiemberrel gyakorta előfordul, hogy nagyot álmodik. Akkorát, amekkorát ébren sosem merne. Van, aki menő futballista, mielőtt felébred, mások méregdrága sportkocsi volánjánál ülnek.

Aztán mindnek beleér a keze a bilibe.

Vajnának a tévé kellett, erről álmodott, ki tudja mióta. Ő maga mondta ezt, amikor bejelentette, hogy megvette a TV2-t.

Csak hát nem volt neki elég pénze. Hiába volt neki sok a kaszinókból, az sem volt elég. Sokba kerül egy tévé, nagyon megkérik az árát.

Ezért kellett a vásárláshoz a kölcsön. Sok milliárd jó magyar forint.

De gond egy szál se, kapott Vajna pénzt az Eximbanktól. Mely bankot azért hozták létre az adófizetők pénzéből, hogy a magyar exportot és importot támogassa. A Vajna által megtulajdonolt tévé ugyan se nem import, se nem export, de mégis kapott tőlük néhány milliárdot. Biztosan mindenki kap, aki kér, elég bemenni a bankba és annyit mondani, hogy veszteséges tévét szeretnék vásárolni.

De ekkor még mindig nem volt elég a Vajna pénze, veszni látszott a nagy álom. Hüpp. Mi lesz, ha nem lesz tévé? Hüpp megint.

Öröm az ürömben, hogy ahol a legnagyobb a szükség, ott közel a segítség. Vajnára rátalált az OTP. Vagy fordítva, nem tudjuk. Nem voltunk ott a rátalálásnál, csak a tényt vagyunk képesek rögzíteni. Az OTP is adott neki néhány milliárdot, mert jó befektetésnek látta, amikor Vajna mondta neki, hogy a tévé veszteséges. Pedig, nem is kellett volna mondani, tudta ezt magától is az OTP. Mindenki tudta, mégis adtak.

Azt remélték, hogy Vajna majd nyereségessé varázsolja a tévét. Hogyan? Legyen az ő titka. Meg azoké, akiknek vannak erről sejtéseik. Vagy, teszem azt, tudomásuk.

Mi leginkább arra tippelünk, hogy bár Vajna nem varázsló, de azért, mint sokan mások a magyar közéletben, ő is tud néhány trükköt. Nem nagy cselek ezek, inkább amolyan földszintes magyar ügyeskedések, de nálunk elmegy ez is. Ennél kifinomultabb, rafináltabb megoldásokra a magyar ugaron nincs szükség, a pengés foci a mi talajunkon meghalna a szépségben.

Azt találták ki az erre szakosodott illetők, hogy majd a kormány hirdet Vajna tévéjében. Nem keveset, sokat. És akkor Vajnának nem lesz gond visszafizetni a pénzt a bankoknak, meg még marad is neki valamennyi.

Így aztán mindenki jól jár.

Kivéve mi, magyar adófizetők. De ez persze nettó demagógia, mert valójában mi is jól járunk. Közénk is lövethetne ugyanis Vajna, de hál’ istennek, őt nem olyan fából faragták: igazi sorozatok helyett tévésorozatokkal is beéri.

Most, a hírek szerint, elhajtják tőle az ebül szerzett jószágot. Mészáros Lőrincé lesz ez is, mint annyi más ebben az országban.

Bréking nyúz, június 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az ellenzék gyenge teljesítménye miatt unatkozó újságírók, a Kökény-Szalai Vivien kemény munkája miatt hetek óta szenzációsan szereplő Tények, Láriferi visszatérése és az elkeserítő képet festő politikusi gárdájával egy süllyedő hajó képét festő Jobbik a pénteki brékingben.

 

A szenzációs Tényekről ír az Origo

„Hetek óta szenzációsan szerepel a Tények, rendszeresen megveri a másik kereskedelmi televízión látható híradót. Azaz: a Tényeket nézik a legtöbben.

Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója azt mondta az Origónak: „Két és fél év kemény munkája van mögöttünk, ez a munka érett be. Nagyon büszke vagyok a csapatomra.”

A TV2 Tények az utóbbi időszakban minden nap megveri az RTL híradót, így a Tények a legnézettebb híradó Magyarországon. A teljes lakosság tekintetében (úgynevezett 4+) a Tények magasan piacvezető.

Ráadásul többször megverte a Tények riválisát az RTL-nek fontos, a 18 évesnél idősebb, de 49 évesnél fiatalabb nézők között is.” (Origo: Szenzációsan szerepel a TV2 Tények, rendszeresen megveri az RTL híradóját)

Fake news-t leplezett le a 888

„A zoom.hu meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a Fidesz állítólag előrehozná a 2019-es önkormányzati választás időpontját a májusi EP-választás idejére. A 888.hu megkeresésére azonban a Fidesz kommunikációs igazgatója cáfolta a ballib lap értesülését. Hidvéghi Balázs közlése szerint a zoom.hu egy álhírt közölt. …

A fideszes politikus szerint feltehetően azért születhetett meg a baloldali zoom.hu szerkesztőségében a minden alapot nélkülöző álhír, mert nagyon unatkoznak az ellenzék gyenge teljesítménye miatt, és mással egyébként sem tudnak olvasottságot szerezni maguknak.” (888: Fake news, hogy a Fidesz előrehozná az önkormányzati választást)

Néhány jobbikos hirtelen szimpatikus lett a Figyelőnek

„A Jobbik a totális eljelentéktelenedés útjára lépett, gyakorlatilag önmagát számolja fel a párt. Vona Gábor lemondását követően sorra lehetetlenítették el és zárták ki a megmaradt népszerű és ismert Jobbikos politikusokat. Dúró Dóra, Morvai Krisztina, Toroczkai László és a további meghatározó arcok távozásával kizárólag másod, illetve harmadvonalbeli politikusok maradtak a Jobbikban, akikkel csupán hosszú agonizálásra lesz képes az egykori nemzeti párt.

Ezt a reménytelen helyzetet ismerte fel Simicska Lajos is, aki láthatóan bedobta a törölközőt és teljesen lemondott a „Jobbik-projektről”. Külső finanszírozó híján a mostani elkeserítő képet festő politikusi gárdával egy süllyedő hajó képét festi a Jobbik.

Gyurcsány visszatérésétől fél a Magyar Idők

„Politikai elemzők szerint hamarosan a baloldal újraegyesítésére tehet kísérletet Gyurcsány Ferenc, merthogy az MSZP közelgő tisztújító kongresszusa után sem lesz béke a szocialista pártban, ezért aztán – tiszta sor – jő Láriferi! Visszajő! Nem is volt ez kérdés sosem.

Gréczy Zsolt DK-honatya ugyan megpróbál ködösíteni, szánalmas Fidesz-teóriákról beszél, ám a végén csak kinyögi: „Gyurcsány Ferenc nem pusztán a demokratikus oldal, hanem az egész magyar belpolitika egyik legfontosabb szereplője, és a jövőben is az marad.” (Magyar Idők: Szorítunk Feriért)

A Pesti Srácok elmerült a Lázár-rejtélyben

„A magyarországi baloldal és a liberálisok, újabban már csak az utóbbiak, mert előbbiek gyakorlatilag megszűntek, lassan harminc éve folytat totális háborút a Fidesz és Orbán Viktor ellen. Tulajdonképpen a haldokló liberális pártok helyét átvenni próbáló propagandagépezet tevékenysége is ebben a konstellációban értelmezendők. Lázár János „alteregójának” megjelenése az Indexen, már majdnem pozitív kontextusban, minimum gyanakvásra ad okot, bizonyosan valamilyen ártó szándék van mögötte. …

Lázár eddigi sikeressége alapján valóban utódjelölt is lehet.

Ebben az esetben a jelölt szó szerint értendő és a jelölő meg Orbán Viktor. Ha csak valami nem változik meg nagyon az eddigiekhez képest, akkor ugyanis Orbán fogja kijelölni az utódját is. Természetesen vannak pozícióharcok a Fideszben is, csakhogy itt van valaki, aki az igazi destrukciót meg tudja büntetni.

Ezért van még Fidesz és ezért nincs már MSZP. …

Én személy szerint Lázár képességeit nem vitatnám avval kapcsolatban, hogy alkalmas csúcsvezetőnek, de azt, hogy megvan-e benne az ehhez szükséges erő az önkorlátozásra, csak ő és a felesége tudja. Na meg Orbán Viktor.

Lázár jó és sikeres munkatársa volt a miniszterelnöknek, kvázi pihenési szándéka is érthető ennyi munka után, mint ahogy az is teljesen jogosan gondolható, hogy más típusú (háttér) feladatokat kapott a miniszterelnöktől. Vagy talált ki magának olyanokat, amelyekhez megkapta Orbán jóváhagyását.

De ha szimplán elfáradt vagy megbukott, akkor is elegánsan tette azt.

Az meg teljesen nyilvánvaló hogy ma Magyarországon az a kormánypárti politikus, aki az Indexet akarja használni arculatépítésre, vagy közvetlenül személyes politikai célok elérésére, az teljesen hülye. Ma már egy pozitív Indexes cikk egy ellenzéki politikust is lejárat, nem hogy egy kormánypártit. Jelen esetben ugye az a gyanús, hogy az írás nem eléggé lejárató. Mi jöhet még?”

 

Sas Józsi: Na hagyjál már békén!

„A mai hatalom nem kedveli a szókimondó humort, ha teheti, még a civil megszólalásokat is elfojtja!”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Sas József, aki egyszer ugyan már visszavonult, de újra színpadra lépett. A színművész szerint minden hatalom fél attól, ha kiröhögik, a mai viszont bezáratta a Mikroszkópot, s a kabarénak azóta sincs saját színháza. Sas József „jóváhagyta” az alábbi interjút, de többször félbe akarta azt szakítani.

Bár nem látszik rajtad, nyolcvan éves leszel januárban, azt tervezted, hogy visszavonulsz. Pihenéssel töltöd már az idődet?

Majd a szervezetem fogja eldönteni, hogy visszavonulok, vagy sem. Egyelőre azonban sehogy sem pihenek. Arra ráérek majd, ha megöregedtem. Tavasszal van még négy előadásom a Fészekben, illetve rábeszéltek egy ötödikre is. Alig hirdették meg, máris minden jegy elfogyott. Ilyen körülmények között nem tudok lazítani. Ha jó idő van, mint most, akkor kiülök a kertembe, napozok, olvasgatok, szinte észre sem veszem, hogy közben fejben csiszolgatom a következő előadást. Tudod, hogy a kabaré soha sincs kész, a napi aktualitásoknak megfelelően állandóan frissíteni kell, naprakészen kell tartani. Márpedig naponta történnek újabb dolgok.

Szóval dolgozol, de mi pihentet igazán?

A kert, a zene, irodalom. Az újság időnként már fáraszt, azt csak mértékkel fogyasztom. Ugyanis ma már jobban vigyázok magamra, az előadásokat is délutánra hirdettük, nehezen bírnám már az éjszakába nyúló produkciókat. Fáraszt, de kérlek, ne mondd el senkinek, már az időjárás is megvisel néha, nehezen bírom a frontokat, s persze megkínoz a nagy időjárás változás, és tavaszi viharok is. A társadalmi feszültségek nemkülönben. De sajnos teljesen nem tudok kiszállni a napi dolgokból, mert amint megpróbálom, azonnal súlyos elvonási tüneteim vannak. Úgyhogy örülnék, ha most te is békén hagynál!

Nemrég azt nyilatkoztad, hogy a politikai kabarénak vége, helyébe lép a dumaszínház, vagyis a stand up. Ehhez képest alig lehet jegyet kapni a Sasfészek produkcióra. Lehet, hogy tévedtél?

A dumaszínháznak megvan a maga helye. Ez a felgyorsult világnak egy villámgyors műfaja. Van, aki olyan szinten csinálja, hogy eláll a szavam. Hihetetlen reflex és agy kell hozzá. Felkészültség és bátorság, amilyen a ma született srácokban szerencsére megvan! A Bödöcs egyszerűen remek, úgy ahogy van, de a többiek is nagyon jók. Ha lenne még Mikroszkóp, ott lenne a helyük.  De a színházat 2012-ben jogutód nélkül megszüntették, pedig kabarészínház mindig létezett, mert volt, és ma is van rá igény. Néha még engem is meglep, hogy már hetedik éve színházat csinálunk a Fészek Klubban. Beregi Petivel, akinek zseniális magánszámai vannak, meg a Baranyi Lacival. De két tehetséges fiatal is elejétől ott van velünk, Varga, meg Aradi! És persze ott vannak a lányok: Ress Hajnalka és Plasztán Anett. Az első évben a jelenleginél több eladást tartottunk, teltház volt akkor is, és az van ma is. Igaz, mostanában már legfeljebb néhány előadást vállalok.

Ha szerinted is a stand up a fiatal generáció műfaja, akkor mitől vagytok ti is népszerűek? Az idősebb korosztály tart veletek?

Ők is, de jönnek fiatalok is. Mi már a Mikroszkóp Színpadon ráéreztünk arra, hogy az embereket érdekli, mi történik az országban, s szívesen nevetnek önmagukon, és persze a napi politikán is. A kritikus hangot megtartottuk – de nem ökölbe szorított kézzel rontunk a közéletre – mindezt megkaphatják nálunk ma is, a Sasfészek kabaréban. A nevetés és a röhögés között mindig ott van a véleményünk. Azt tapasztalom, hogy ha a tíz-, vagy 15 évvel ezelőtti műsorokat leadják a tv-ben, azoknak még ma is van aktualitása. Csak a neveket kellene kicserélni. Szinetár Miklós egyszer azt mondta, hogy produkcióink az ország történetét, társadalmi viszonyait mutatják be – a humoron keresztül. Aki tehát meg akarja ismerni az elmúlt évtizedeket, akkor nézze meg a Mikroszkóp Kabarékat. Felszabadít, ha kiröhögjük magunkat.

Ehhez képest – mint mondtad – a Mikroszkóp Színházat 2012-ben jogutód nélkül megszüntették. Hiányzik, de mégsincs?

Néha azt érzem, hogy ez a színház még ma is létezik. Társulata, az egykori kabarészínészek még ma is élnek. Igaz, a többségének nincs állása.

Az átkosban volt állásuk, mert akkor még engedték a kabarét?

Úgy tűnik! Ma már kevesen tudják, hogy a Mikroszkópból Komlós János csinált egy gondolatgazdag színházat, ő volt a védőernyő, mert őt engedték.

Mármint az akkori hatalom…

Persze. 1967-et írtunk, Komlós után jött Marton Frici, aki minden tehetséget felkarolt, segített, megvédett, mert erre is szükség volt akkoriban is. Aki humorral foglalkozott, nagyon sokat köszönhetett neki. Fellépett a színházban a legendás Hofi Géza, Markos – Nádas! Nem sorolom, megtalálod a neveket a lexikonban, kérlek, ne hagyj ki senkit, nekem időnként már lyukas az agyam.

S persze téged is Marton fedezett fel, s lett is belőled színházigazgató. A rendszerváltás éveiben vagyunk…  

Valóban, 1985-től én vettem át a kabarét, s igyekeztünk a nehezen kivívott kritikus-nevettetés műfaját tovább vinni. Hidd el, akkor sem volt könnyű, a hatalom soha sem szerette, ha kinevetik.     

Mintha azt éreznéd, hogy ti nem voltatok olyan bátrak, mint a standupos srácok..

Bátrak voltunk mi is, de más idők voltak, mások voltunk mi is. Ne felejtsd el, hogy mi másféle diktatúrában éltünk. A mai fiatalok azért felszabadultak, mert ők úgy érzik, hogy valódi demokráciában születtek, ebben a tudatban élnek! Ők már felszabadultabbak, néha kegyetlenül kemények is.  A mi életünket meghatározta a három „T”, tehát a „támogatott”, a „tűrt”, és a „tiltott”. De ne hidd, hogy ez ma nem így van, csak ezek a fiúk már másképp mernek a dolgokhoz hozzáállni. Pedig a mai „elvtársak” is ugyanúgy viselkednek, mint a régiek. Sőt!… a régiek egy klottgatyában mentek nyugdíjba, ezek meg…(legyint)

Szerinted erre a bátorságra vevő a mai közönség, amely nemrég ismét vállára vette a korruptnak látszó hatalmat?

Azt tudom, hogy a kabaréhoz kell a bátorság is, de az önmagában kevés. Kell hozzá humor is. Kell hozzá olyan képesség, amely úgy mutatja meg a lényeget, hogy a közönség röhögjön rajta. Belül meg sírjon. Ez nem könnyű műfaj, de a fiatalok között sok a tehetséges ember, színháza viszont ma már nincs a kabarénak. A hatalomnak nincs rá igénye.  

A közönség akar még röhögni a mai politikán?  

Persze, hogy akar! De hagyj engem békén, menj ki az utcára, hallgasd meg a tüntetéseken felszólalókat! Aztán megtudod, hogy milyen hangulatban van Magyarország. Ne engem, az embereket kérdezgesd!

Te érzékeled, hogy milyen hangulatban van a közönség?

Igen, ma Magyarországon vegyes a hangulat. Van, aki nagyon jól érzi magát, boldog. Sokan viszont cefetül érzik magukat, mert nem arra számítottak, ami ma van. Hallgasd meg az embereket a villamoson, a közértben, a piacon, vagy a kocsmában. Ott elmondják az igazat. Azt is elmondják, ha kapnak tízezer forintos Erzsike utalványt, de azt is, hogy ez mire elég. Aki pedig ennél is szabadabban mer gondolkodni, annak a feje felett jól láthatóan gyülekeznek a felhők.

A legnagyobb bajnak azt érzem, hogy ma ez az ország ketté van szakítva. Még emlékszem, a miniszterelnök tíz évvel ezelőtt elhangzott beszédére, amikor a polgári köröket figyelmeztette: „majd szólok, ha mozdulni kell!” Akkoriban kérdeztem a nézőket, hogy ők tudják-e, ki ellen akar mozdítani a miniszterelnök. Valaki bekiabálta, hogy „egymás ellen!

Mára be is igazolódott, – hogy olyan mélyre ásták az árkokat, hogy azt az unokáink sem fogják tudni betemetni!  

De ugye ezen nem röhögött a közönség?

Nem röhögött, persze, hogy nem!  Engem viszont most felkavar! Mondd, minek vettél rá, hogy dumáljak neked, jobb lett volna, ha pihenni hagyod az öreg színészt.

Talán, mert van igény az emberekben, hogy meghallgassák a véleményedet?

Természetesen, de mi a színpadon minden este mondjuk a magunkét! Tudnod kell, hogy a régen rögzített Mikroszkópos műsoraink ma is a legnézettebb produkciók közé tartoznak. Még az ismétlések is hatalmas sikerrel mennek. Kár, hogy a felvételek egy része nem kerülhet adásba, mert azok a Vajna-féle TV 2-nél vannak.

Szóval az emberek vevők arra, hogy a kabaré a kormányt fricskázza?

Dehogy fricskázzuk, esténként mondjuk a magunkét. A korrupció, a lopás, a csalás, a visszaélés, a családi gazdagodás és az emberi butaság ellen! A mai hatalom nem kedveli a szókimondó humort, hiszen még a civil megszólalásokat is elfojtja, ha teheti. Ma a kabarénak ugyan nincs színháza, de mégis működik. Ha nem a színpadon, akkor az utcán. De az már nem is kabaré!

Na, most már tényleg hagyjál békén.

A Klubrádióban sem lesz választási reklám

Lényegében megerősítette a Független Hírügynökség értesülését a Klubrádió vezetője, hogy a csatorna nem fog választási hirdetéseket közölni. Idén, meglepetésre, az RTL Klub sorompóba állt, a TV2 viszont elzárkózik a reklámok közlésétől.

„Nem vágyaik netovábbja” – ezzel reagált a Független Hírügynökség kérdésére Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója. Vagyis az, hogy ingyen közöljenek választási hirdetéseket a kampány idején. Arató szerint ez piaci termék, amiért azonban nem kérhetnek pénzt. Ezt a szabályt 2013-ban a Fidesz saját maga érdekében vezette be – mondta Arató, hozzátéve: 2010-ben még jelentős bevételük volt a kampányhirdetésekből. Formális döntést valószínűleg nem hoznak, amely párt megkeresi őket, annak válaszolni fognak.

Eddig két nagy médium közölte, hogy beszáll a reklámok közlésébe:

az RTL Klub és az ATV.

A HírTV és a TV2 csoport viszont elutasította a lehetőséget. (Az RTL online felületén emellett pénz ellenében is mód lesz hirdetni. Az ATV ugyancsak kinyitotta online felületét, ahogyan a zoom.hu is fogadja a reklámokat.)

Az RTL döntése meglepő volt, mert korábban a nagy kereskedelmi tévék egyaránt távol tartották a politikai hirdetéseket a képernyőről. Ezeket ugyanis a törvényes reklámidő terhére sugározhatják ingyen, ráadásul a nézők szemében – a tapasztalatok szerint – riasztó a tömény politika.

Az öt éve megváltozott szabály értelmében az országos állami csatornáknak (M1, Duna, Kossuth Rádió) kötelező a politikai reklámok közlése kampány idején, s azonos terjedelemben minden olyan párt számára, amely országos listát tud állítani. A kereskedelmi média szabadon dönthet, de ha igent mond, pénzt nem kérhet a szpotokért, s naponta háromszor kell leadniuk ezeket, mindösszesen 470 perc terjedelemben.

Figyelembe véve az országos médiaviszonyokat, az RTL Klub döntése azt jelenti, hogy az ellenzéki pártok kampánybeli megjelenése

lényeges felülreprezentáltságot tesz lehetővé

számukra a „normál” képernyős szereplés idejében és tartalmában egyaránt (a nyomtatott sajtóról már nem is beszélve). A TV2-ben és az állami csatornákon például, noha nem lesznek kampányvideók, a kormány Soros-reklámjai (tájékoztatásnak nevezve) folyamatosan futnak.

A médiumoknak február 17-ig kell bejelenteniük, ha kívánnak kampányhirdetéseket közölni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK