Trump elnök a közelmúltban győzelmet aratott a Legfelsőbb Bíróságon: a bírók beleegyeztek, hogy megvizsgálják az ügyét, miszerint korábbi elnöki szerepe mentelmi jogot biztosít számára a szövetségi vádak ellen. Ennek a büntetőügynek a központi kérdései között szerepel: Mit jelent az államfőnek, hogy „gondoskodik a törvények hűséges végrehajtásáról”, ahogy azt az Alkotmány előírja?
Trump és ügyvédei azzal érveltek, hogy ez az alkotmányos záradék szinte teljes mentességet biztosít számára a bírói felügyelet alól, nem pedig egy elszámoltathatósági intézkedés, amelynek célja az elnök felelőssége a törvények betartatásáért. Míg a kommentátorok mindkét oldalon arra összpontosítottak, hogy mit jelent a törvények „hűséges végrehajtása”, kevesen veszik olyan szorosan figyelembe a záradék másik kifejezését: a „vigyázz” buzdítást.
A jogtudósok ezt a kifejezést általánosan úgy értelmezik, hogy ez egyszerűen azt jelenti, hogy „biztosítani”, mint „biztosítani, hogy a törvényeket hűségesen hajtsák végre”. De ez az olvasat megváltoztatja a több évszázados politikai gondolkodást egy Trump vádemelése feletti kérdésről és az idei választás eredményéről:
Mit jelent az állami tisztviselők számára, hogy gondoskodási kötelezettségük van?
Ezt a kérdést komolyan vették az ókori Athénban, ahol egy Kr.e. 403-ban született rendelet utasította az egyik hagyományos kormányzótanácsot, az Areopágus Tanácsát, hogy „Gondoskodjon a törvényekről, hogy a tisztségviselők alkalmazhassák azokat a törvényeket, amelyek átment.” Feltűnő a hasonlóság az Alkotmányban foglaltakkal: mindkettő a törődésről beszél, és a törvények végrehajtásához köti.
Az athéni utasítás azonban kifejezettebben utal a „gondoskodásra” abban az értelemben, hogy gondnok vagy gyám. Ez azt sugallja, hogy a tisztviselők kötelessége nem egyszerűen a törvények végrehajtásának biztosítása, hanem szellemiségük védelme is. Törődés nélkül, az általános demokratikus rendszer sorsa iránt közömbösen végrehajtani azt jelenti, hogy egyáltalán nem hajtjuk végre megfelelően.
A 18. századi amerikai kontextusban ezeknek az elképzeléseknek is volt visszhangja, amint azt az alkotmány ratifikálásáról szóló viták is megmutatták. A kormány és a média kommentelői a szövetségi tisztviselők „közbizalmáról”, a nép „szolgáiként” vagy „bizalmas őrzőiként” betöltött szerepükről, valamint az elnökről, mint a „törvények legfőbb őrzőjéről” beszéltek. Még az elnök alkotmányos esküje is, miszerint „megőrzi, védi és megvédi az Alkotmányt”, a gyámság fogalmára hivatkozik, egy olyan uralkodási eszmére, amely jóval túlmutat azon az elképzelésen, hogy az elnök csupán a nemzet vezérigazgatója (vagy hű végrehajtója).
Az ókori athéni filozófus, Platón „Államférfi” című könyvében a törődést az állammesterség alapvető dimenziójaként azonosította. A „Törvényekben” azzal érvelt, hogy a jó alkotmányhoz az Areopágus Tanácsához hasonló testületre van szükség, amely képes „őrködni a törvények felett”. Még a „Köztársaság” című párbeszédében is ahelyett, hogy a filozófusok korlátlan uralma mellett érvelt volna, mint ahogy azt sokan gondolták, azt javasolta, hogy a vezető gyámok egy csoportja nevelje, válassza ki és felügyelje a tisztségviselőket (és hogy a gyámokat magát teszteljék és válasszanak ki elődeik).).
Ez alkotmányos szabály, amint azt a párbeszéd görög nyelvű címe is sugallja (Politeia, szó szerint „Alkotmány”), amelyben egyetlen tisztviselő sem mentes az ellenőrzéstől, hogy megfelelően gondoskodik-e.
Mit tanulhat az Egyesült Államok ezekből az ősi elképzelésekből? Kezdetnek talán felismerjük, hogy saját alapító okirataink azt sugallják, hogy demokráciánk telója – akárcsak a görögöknél – a nép javát szolgálja.
Akárcsak az amerikai Bar Assn. a szövetségi bírójelölteket „jól képzettnek”, „képzettnek” vagy „nem minősítettnek” minősíti, ez a testület átlátható, előre kiválasztott és pártoktól független kritériumok alapján minősíthetné a főbb pártelnök-jelölteket. Bár egy ilyen tanácsnak nem lenne hivatalos szerepe a választási folyamatban, minősítése egy egyedülálló szakértői csoport mérlegelő megítélését jelezné.
Sőt, a potenciális tagok saját soraiba való szűrése során a volt elnökök tanácsa további üzeneteket küldhet a korábbi vezetők magatartásáról. Ahogyan Platón gyámjait más gyámok tesztelték és választották ki, úgy ez a csoport is önrendőrködhetett, és a tagságot olyan tényezők alapján határozta meg, mint a hivatal előtti, a hivatalban és az utáni teljesítmény, a megfelelő gondoskodás – vagy annak hiánya – tanúsítása tekintetében. a demokratikus folyamat és az alkotmányos rendszer. A tagságból való kizárás hatással lehet arra, hogy az Országos Levéltár támogatta az elnöki könyvtárat és a korábbi elnököknek hagyományosan adományozott egyéb kitüntetéseket.
Az biztos, hogy egy ilyen tanács ki van téve az emberi hibák és erkölcsi kudarcok teljes skálájának – elvégre legalább egy tucat amerikai elnök volt vagy volt rabszolgatartó –, és a választók figyelmen kívül hagyhatják ítéleteiket. És talán csak úgy hangzik, mint egy új működő szövetkezeti testületet javasolni az amerikai kormányzásnak ebben a törékeny korszakában.
Másrészt a korábbi tisztségviselők kollektív tapasztalata lehet pontosan az, amire szükségünk van ahhoz, hogy megőrizzük az elnök alkotmányos kötelességét a kellő körültekintéssel. Minősítésük minden amerikait emlékeztetne arra a leckére, amelyet az ókori görögök is felismertek: hogy a gondoskodás az uralkodás alapvető eleme.
JANE MANNERS ÉS MELISSA LANE
*Jane Manners a Temple Egyetem Beasley School of Law adjunktusa. Melissa Lane a politika professzora a Princetonban, és a „ Rule and Office: Platon’s Ideas of the Political ” című könyv szerzője.
