Kezdőlap Címkék Tokió

Címke: tokió

Koronavírus: Észak Korea kihagyja az olimpiát

Az első állam, mely hivatalosan jelezte, hogy nem vesz részt a tokiói olimpián a Covid-19 világjárvány miatt – írja az AP hírügynökség. Phenjanban állítólag már március végén meghozta az erről szóló döntést Kim Dzsong un elnök.

A mindenható diktátor állítólag maga is átesett a vírus megbetegedésen, de hivatalosan erről soha semmit sem közöltek. Észak Koreában hivatalosan nincs járvány, de szigorú intézkedések vannak ellene.

Tokió 2021

Az olimpiát tavalyról halasztotta el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely fogadkozik: idén mindenképp megrendezik azt. A japán szervezők ugyanakkor közölték: külföldi nézők nem vehetnek részt az olimpián.

Észak Korea döntésével kapcsolatban Tokióban úgy reagáltak, hogy még nem kaptak hivatalos értesítést.

Koreai-japán kapcsolatok

Mindkét Koreában erős ellenszenv tapasztalható Japánnal szemben, mely 1910 és 1945 között gyarmatként kezelte a koreai félsziget népét. A férfiakat munkaszolgálatra vitték Japánba, a nőket pedig bordélyházba hurcolták, ahol japán katonák rendelkezésére kellett állniuk.

Emiatt Kim Dzsong un-nak nem eshetett nehezére a lemondás.

Amikor korábban Dél Koreában rendeztek téli olimpiát, akkor Kim Dzsong un megragadta az alkalmat. Húgát küldte Dél Koreába ebből az alkalomból. Ő volt az Észak Koreában 1945 óta uralkodó Kim dinasztia első tagja, aki Dél Korea földjére lépett.

Ha Tokióban jövőre sem lesz olimpia, akkor törlik a rendszerből

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint nem lehet felfüggeszteni a sport naptárat. Még senki sem tudja, hogy milyen lesz a világ vírus helyzete jövő júliusban.

Ha a japánok nem tudják akkor sem megrendezni az olimpiát, akkor már végképp nem számolunk vele – mondta a BBC-nek Thomas Bach, a NOB elnöke. Aki arra hivatkozott, hogy 3-5000 ember foglalkozik az olimpia szervezésével. Ennyi embert nem lehet folyamatosan fizetni. Idén azért marad el az olimpia a japán fővárosban, mert a koronavírus járvány miatt nem lenne biztonságos a megrendezése.

Lehet, hogy jövőre sem lenne az

Ezt pedzegetik többen is Japánban és másutt. Senki sem tudja ugyanis biztosan, hogy nem lesz-e új világméretű vírus járvány, amely tragikus hatással lenne egy olyan tömeg rendezvényre mint az olimpia. A japán szervezők egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben. Csak a legutolsó pillanatban mondták le az idei olimpiát, mert egyre több ország jelezte: problematikus lenne a részvétele a korona vírus válság miatt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság csak március 24-én döntött úgy, hogy az idei olimpiát jövőre rendezik meg Tokióban.

Pénzhiány Párizsban

Közben a francia sajtó már arról számol be, hogy a következő olimpia szervezői is pácban vannak: nagyon jelentős plusz költségekkel jár ugyanis, hogy egészségügyi szempontból biztonságos olimpiát varázsoljanak 2024-ben. A jelenlegi helyzetben a szponzorok enyhén szólva nem igazán lelkesek amiatt, hogy nekik kellene fizetniük az egészségügyi plusz kiadásokat. Guy Drut gátfutó olimpiai bajnok, aki korábban sport miniszter is volt Párizsban, bízik az állami támogatásban, de emellett nemzetközi pénzeket is szeretne begyűjteni. Gondot okoz, hogy senki sem tudja: a szép új világban, mely a vírusválság után kialakulóban van, milyen vonzereje lesz az olimpiának – rendezzék azt Tokióban vagy Párizsban.

Olimpia csak jövőre?

A koronavírus miatt elképzelhető, hogy el kell majd halasztani az olimpiai játékokat is. Ha így alakulna, akkor célszerű lenne jövő nyáron megtartani az olimpiát, mert szervezési szempontból ez okozná a legkisebb problémát. Erről nyilatkozott a japán szervező bizottság egyik tagja a Wall Street Journal című amerikai lapnak.

Takahasi Harujuki szerint elképzelhetetlennek tűnik, hogy nézők nélkül rendezzék meg az olimpiai játékokat Tokióban. A koronavírus járvány miatt viszont mind többen helyen tiltják be az olyan rendezvényeket, amelyeken több mint ezer ember venne részt.

Olimpiai miniszter: meglesz az olimpia

Nemrég a tokiói olimpia megszervezéséért felelős japán miniszter úgy nyilatkozott, hogy megtartják az eredeti időpontban az olimpiát. Dehát akkor még úgy tűnt, hogy Kína eredményesen leküzdi a korona vírus járványt, amely a világ többi részén nem okoz olyan nagy gondot. Ámde időközben kiderült: a járvány visszavonulóban van Kínában, de annál gyorsabban terjed külföldön. Egész Olaszországot karanténba kellett zárni a korona vírus miatt!

A koronavírus járvány hónapokig eltarthat – figyelmeztette a közvéleményt Merkel kancellár. Németország politikai vezetője azt is elmondta: fennáll a veszélye annak, hogy a lakosság többsége megfertőződik a korona vírussal! Ez pedig olyan többlet terhelést róna az egészségügyi hálózatra, amelyet az nem lenne képes elviselni Németországban, és minden bizonnyal másutt sem.

Több száz autó rekedt egy tokiói alagútban

0

A nagy havazások miatt, komoly fennakadások voltak a légi és vasúti közlekedésben is, egy nap alatt több száz közúti baleset történt, és a sérültek száma is több százra rúg.

A japán fővárosban és a környékbeli prefektúrákban néhány óra alatt húsz centiméter hó esett. Utoljára 2014 februárjában tapasztaltak ilyen erős hóesést a tokióiak.

Drámai volt a helyzet a 18 kilométer hosszú, tokiói Jamate alagútban. Több száz személygépkocsi rekedt benne egész éjszakára, mivel a területfenntartók minden igyekezete ellenére az alagút egyik kijáratánál a gépkocsik nem tudtak felkapaszkodni a behavazott emelkedőn, elzárva ezzel az alagút kijáratát. Az autósok mintegy tíz órán át vesztegeltek odabenn, de sokan a tűzoltólépcsőkön keresztül elhagyták az alagutat. Kígyózó sorok alakultak ki az alagútban veszteglő buszoknál, mivel a bent rekedt emberek csak a bennük lévő mosdókat tudták használni.

Egyedül a tokiói Haneda repülőtéren mintegy 150 járatot kellett törölni, és emiatt közel kilencezer embert töltötte az éjszakát a reptér várótermében.

Az NHK hírtelevízió szerint a fővárosban egy nap leforgása alatt 740 közúti baleset történt. A mentőszolgálat arról tájékoztatott, hogy több mint háromszáz ember sérült meg a havazással összefüggésbe hozható incidensekben, 182-en pedig kórházi ellátásra szorultak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK