Hja, kérem, időszámításunk előtt (nem szekularizáltak számára Kr.e.) 356-ban még könnyű volt az ilyeneknek. Ha valaki bement egy templomba, nem figyelt arra a kutya se, és ha égő fáklyával tette, hát akkor azzal! Ő tudja, nem? Bent sötét van, ő meg nyilván keres valamit. Volt azonban egy fáklyás ember, aki nem istennőt látogatni jött, hanem a történelemkönyvekbe való bekerülését forszírozandó felgyújtotta a templomot, melynek következményeképpen akkora világosság lőn Epheszoszban, hogy majd kiverte a szemét az odasereglőknek.
Az ügyben az az érdekesség, hogy nyilazó, szűz Artemisz, a független, határozott nő ókori ideálja nem védte meg templomát, és nem is büntette meg a gazembert, így azt a bíróságnak kellett megtennie. Meg is tette, majd a bűnös kivégzése után a nevének bármifajta említését is megtiltotta, mégpedig szintúgy halálbüntetés terhe mellett, hogy az esetleges követőknek elvegyék a kedvét a hasonló próbálkozástól. Sok sikert persze nem ért el vele, a név könnyedén fönnmaradt, és jóideje már az olyan cselekedeteket jellemezzük vele, melyek révén az elkövető károkozással akar hírnévre szert tenni. Ilyen például Kis Putyin, a pszichopata tömeggyilkos, akinek semmiféle jótulajdonsága nincs, ezért háborúkat kellett indítania, szekérderéknyi pénzt elkölteni, rengeteg embert legyilkoltatni, tetemes anyagi kárt okozni, plusz a gazdaságot tönkretenni, és nem csak az ellenség, hanem saját országában is, hogy valahogy elintézze azt a történelemkönyvbe kerülést. Elvégre Hitler meg Sztálin is benne vannak. Az aztán mégiscsak valami.
Megjegyzendő, hogy még, hogy ha a területszerzés nem is sikerül neki, a történelemkönyv már bizonyosra vehető, mert ennyire mocskos dolgot rég nem tett a Földön rajta kívül senki más. Putyin lett az, aki ebbe a viszonylag békés világba sikeresen visszahozta a gátlástalan, szadista erőszakot, az pedig, hogy a világ többi része nem egy emberként támadt rá fél nap alatt lerendezve a kérdést (áldozat és kármentesen), hanem vannak bőven szegény Putyin rettenetes fenyegetettségét megértők, meg békeharcosok, sőt még támogatók is, világosan megmutatja az úgynevezett „ember” szellemi képességeit és erkölcsi szintjét, ameddig sikerült eljutnia.
Egy mai Herosztratosznak, ha nem egy atomhatalom korlátlan kényura, sokkal nehezebb a dolga. Itt van például Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök, akinek láthatóan nagyon komoly munkájába kerül a történelemkönyvbe való belekerülés. Háborút ugyebár nem indíthat senki ellen, mert abból csak röhögés lenne, templomokat nem gyújthat fel, mivel az ilyesmiből az elkövető elmeállapota kikövetkeztethető, ezért speciális harcot kell vívnia. Olyan harcot amelynek során az ellenség nem tud kárt okozni az immár 14 éve tejjel mézzel folyó, szép hazánknak… illetve hát olyan nincs, de ha már kár, legyen kicsi.
Az első lehetőség egy speciális ellenséggel való harc, amely ellenség nem véletlenül a szövetségesünk. Ilyenből kettő is van, az EU meg a NATO, amelyek közül az első ellen a miniszterelnök úr emberemlékezet óta küzd, ám az utóbbi időben bátran felvette a harcot a másikkal szemben is. Az ilyen ellenségek, amelyek egyben a szövetségeseink, a szövetségből adódón erősen korlátozva vannak a visszacsapást illetően, azaz ha Orbán éjjel nappal rugdossa is őket, nem söpörhetik el néhány gazdasági intézkedéssel másfél nap alatt a komplett NER-t Tiborczostul meg Orbán Győzőstül, hiszen Magyarország a szövetségesük, és ha az ország derék népnek derékhada derék értelmiségének hasznos és logikus irányításával állandóan Orbánt szavazza meg kétharmaddal, akkor ezt tudomásul kell venniük. Miniszterelnök úrnak ugyanakkor remek hivatkozás, hogy a nép őt akarja. A „No Migration, No Gender, No War” rendkívül ócska, az legelemibb ösztönökre apelláló, a gondolkodást totálisan kizáró, különösen bugyuta és mégis félelmetes szlogenrendszerről már nagyon sokszor írtam, ám miután követőim nincsenek (a NER lapoktól ez természetes, a „függetlenektől” megdöbbentő, de már kezdek hozzászokni – lásd 4*2/3; kösz mindenkinek, akit illet), a nép nem lesz felvilágosítva. Ezért a módszer nagyon hatásos, és még sokáig az is lesz. Ennek eredményeképpen, az ország tudjukmelyik része bámulattal figyeli a bátor miniszterelnök úr élethalál harcát Brüsszellel, melyben éjt nappallá téve, hősiesen védelmezi a magyarok érdekeit. Ha nem ő lenne a miniszterelnök, persze nem kellene védelmezni, és simán jönne a pénz, de erről az ország döntően nagy része nem tud.
Az EU meg a NATO sokáig kerek szemmel bámulva, hökkenten állt, és csak mostanában jutott el a tudatukig, hogy ez a krakéler-kókler őket használja egyrészt saját hírverésre, másrészt az itthoni szavazatszám növelésre, miközben ezzel csak úgy mellékesen megbénítja a két szervezet működését. Az eredmény fájdalmas, az EU csak nagyon nehezen tud mindenkire érvényes intézkedéseket hozni, viszont hogy Orbán benne lesz a történelemkönyvekben, mégpedig „Az emberiség fejlődésének és békés egymás mellett élésének fő kerékkötői” fejezetben, az tuti. Mégpedig csupa nagybetűvel. Különösen röhejes, hogy a miniszterelnök (pont ő!) nemrég arról kezdett hablatyolni, hogy az EU elvesztette a versenyképességet, ami valóban így van, és ez főleg neki, meg a hasonszőrűeknek köszönhető. Őt természetesen nem érdekli, hogy mekkora a kár, mivel anyagilag hat nemzedékre előre bebiztosította magát (a mi pénzünkből természetesen), neki az a lényeg, hogy beszéljenek róla. A dolog működik, ő már akkor is hír, ha az EU Tanács ülésén kiküldik a folyosóra, vagy megveszik a beleegyezését, például nem várnak el tőle semmilyen segítséget, de cserébe kussoljon, és szavazzon meg mindent. Ráadásul ezeket itthon nagy sikerként tudja eladni, ami fontos és szükséges ahhoz, hogy haláláig diktátor legyen.
Orbán ellenpéldája a szövetségeseivel nagyonis együttműködő luxemburgi miniszterelnök. Első kérdés: hallott valaki róla? Ugyan dehogy. Tudja valaki a nevét? A családján kívül nem sokan. Benne lesz az annalesekben? Egy nagy fenét. Úgy vész bele az ismeretlenségbe, mint ahogy a szürke szamár járt a köddel. Nem is szeretnék az országában élni. Borzalmas lehet. Sehol egy huszáros tett, egy hősi csíny, amely megakadályozza egy jó lépés megtételét, és az EU ott áll, bambán mereszthetve a szemeit, mi meg vigadhatunk, hogy miniszterelnök úr már megint megvédte a magyar szuverenitást. Igaz ugyan, hogy az az ő szuverenitása, mert nekünk magyaroknak minden szempontból jobb lett volna egy kompromisszum egy kicsit kevesebb szuverenitással, de jóval több pénzzel, amelyből például a tanárok fizetésemelése biztosítható, ugyanis a magyar vezetés úgy gondolja, hogy azt Brüsszelnek kell fizetni, nem nekünk, aminél nagyobb ökörséget nehéz akár csak elképzelni is. Így viszont a pénz nem jön, ami miatt Orbán fizetése nem lesz kisebb, csak a miénk. Az se sokkal jobb nekünk, ha átutalnak, mert az meg a büdzsén tátongó lyukak betömésére kell.
Van még egy ellenség, aki ellen rettenetesen küzd a miniszterelnök úr. Még jobb, mint az EU meg a NATO, mert nagy előnye, hogy még annyira sem tud ártani Orbánéknak mint az előbbiek. De ez titok, helyette a következőről hazudozik a propagandaminisztérium:
„Az Operation Soros, vagyis a Soros-hadművelet olyan nyílt és fedett akciók sokaságából áll, amelyek alapvetően meg akarják változtatni a közép- és kelet-európai térséget. A Soros-birodalom története a ’80-as évek derekán indult és ma is tart. Mindent fel akar számolni, alá akar ásni, amiért a 20. században milliók ontották a vérüket: a demokráciát, a szabadságot, az önrendelkezést és a nemzeti szuverenitást. Az egész világot behálózó szervezetei mostanra identitásunk alapjait is meg akarják rendíteni. Át akarják nevelni a gyermekeinket, szét akarják rombolni a családjainkat, el akarják venni a hazánkat.”
Egyvalami igaz belőle: Soros valóban meg akarja változtatni mindazt, ami nem demokratikus, és például Magyarország nagyon nem az. Már sokszor írtam róla, például itt, és persze más is megpróbálkozott Sorosról írni, például a nagyeszű G. Fodor Schmidt Mária óvó szárnyai alatt. Természetesen nem ócska kis publicisztikát, hanem komoly formátumú könyvet (megvétele minden szervezetnek kötelező).
Sikerült a mentornak is tetsző címet adni: „Orbán kontra Soros”, melyről és az ehhez hasonlóról nekem mindig a muszlimok Allahhoz való hajlongásos imádkozása ugrik be a sok kis imaszőnyegen. Szerző Orbánt természetesen előre vette (hajlongás egy-kettő), és a címet úgy fogalmazta meg, mintha a két egyenlő szinten lévő személy „küzdene” (hajlongás három-négy), pedig két dologról a két személy vonatkozásában biztosan nem beszélhetünk: egyrészt azonos szintről, másrészt „küzdelemről”. A szint félelmetesen eltér, lévén az egyik világszerte megbecsült személyiség, a másik meg egy kis nemzet nem valami nagyeszű miniszterelnöke, aki magas nívón csak a kekeckedést műveli. A küzdelmet illetőleg meg mondható, hogy Soros szidalmazása nem küzdelem. Az ostoba szidalmazás meg pláne nem.
Amin jót mulattam:
„Stumpf István a laudációjában rámutatott: Soros Györgyöt és Orbán Viktort, korunk két meghatározó és önmagán túlmutató személyiségét párhuzamba állítva kettejük világképét és harcát egy magyar elemző írja meg.”
Különösen tetszett Orbán, mint „kormeghatározó (hehe) és önmagán túlmutató (hehehe) személyiség”. Tervezem is, hogy megveszem a könyvet, és ha rosszkedvem lesz, beleolvasok. Majd igyekszem halkan röhögni, hogy ne zavarjak másokat.
