Ha az oroszok fejpénzt fizettek a táliboknak az USA katonáinak lelövéséért miért akar Trump békülni Putyinnal, főleg ha ez a Szíriában megölt orosz katonák miatt történt?
A New York Times – titkosszolgálati forrásokra hivatkozva – azt írta, hogy az oroszok fejpénzt fizettek Afganisztánban a táliboknak minden egyes lelőtt amerikai katonáért. A New York Times szerint ez bosszú akció volt amiatt, hogy Szíriában az amerikaiak által támogatott milíciák sok orosz katonát öltek meg, akik Asszad elnök oldalán harcoltak a polgárháborúban.
Mind Moszkva mind pedig a tálibok cáfolták a New York Times állításait. „Nem igaz, hogy a GRU (orosz katonai hírszerzés) pénzt fizetett volna a táliboknak és a hozzájuk közelálló fegyveres csoportoknak amerikai katonák meggyilkolásáért.” – közölte Oroszország washingtoni nagykövetsége. A tálibok, akiket eredetileg az amerikaiak támogattak a nagy Szovjetunióval szemben, de később szembefordultak az Egyesült Államokkal, szintén tagadnak: „19 éve folytatunk dzsihádot, ezalatt az idő alatt semmilyen külföldi hatalom semmiféle szolgálatától sem kaptunk pénzt!”
Az Egyesült Államok által vezetett koalíció 2001-ben szállta meg Afganisztánt, mert Oszama bin Laden ott szervezte meg a szeptember 11-i merényletsorozatot Amerika ellen. Erre utalnak a tálibok a 19 éves szent háborúval.
Időközben az USA megegyezett a tálibokkal Afganisztán jövőjéről, mert Trump elnök végképp ki akar vonulni Afganisztánból. Az USA elnöke egyidejűleg javítani szeretné a kapcsolatot Putyin elnökkel.
A New York Times viszont arra emlékezteti Trumpot, hogy Oroszország az USA stratégiai ellenfele. Mindent bevet az USA-val szemben. Ezzel szemben a tálibok azt állítják, hogy ők nem támadják az amerikai csapatokat, mert tartják magukat a megegyezéshez. Ennek értelmében az USA fokozatosan kivonja csapatait Afganisztánból, ahol jövő tavasszal magára maradhat a nagyon bizonytalan belső támogatással rendelkező demokratikus rendszer.
De a nagyhatalmak vetélkedésében ez senkit sem érdekel …
A Reuters hírügynökség szerint ebben állapodott meg Zalmay Khalilzad, Trump elnök külön megbízottja a tálibok képviselőivel Katarban. Ha ez a kivonulási terv valóra válik, akkor véget érhet az Egyesült Államok leghosszabb háborúja.
Az amerikaiak 2001 szeptember 11-e után rohanták le Afganisztánt, ahol Oszama bin Laden és terrorista társai megtervezték a nagyszabású terrorakció sorozatot, melyet az Egyesült Államokban hajtottak végre. 2011-ben amerikai kommandósoknak sikerült levadászniuk Oszama bin Ladent Pakisztánban. Afganisztánban azonban nem sikerült békét teremteniük. A tálibok, akik annak idején az USA és Pakisztán támogatásával szerveztek gerilla háborút a Szovjetunió ellen Afganisztánban, iszlám államot hoztak létre az országban. Ezt sikerült szétvernie az amerikai hadseregnek, de a polgári rendszer megszilárdítása mind a mai napig nem következett be. A demokratikusan megválasztott kormány hatásköre lényegében csak Kabulra terjed ki, és még a fővárosban is gyakoriak az iszlamista merényletek.
Választási kampánya során Trump megígérte az amerikaiak kivonulását Afganisztánból. Hosszan tartó tárgyalások kezdődtek, melyeket amerikai részről Zalmay Khalilzad, az USA egykori kabuli nagykövete vezetett. Az amerikaiak mindenképp garanciát akarnak arra kapni, hogy Afganisztán nem lesz újra a nemzetközi iszlamista terrorizmus központja. Bonyolítja a helyzetet, hogy időközben a szomszédos Pakisztánban olyan miniszterelnök került hatalomra, aki jó kapcsolatokat ápol az iszlamista erőkkel az egész térségben. Az Egyesült Államok a háborút megnyerte, de a békét nem. Ezért kivonulása kockázatos művelet az egész térség szempontjából, de Donald Trump többször is úgy nyilatkozott : az USA immár nem akar a világ csendőre lenni!
Donald Trump amerikai elnök Afganisztánnal és Dél-Ázsiával kapcsolatos kijelentései kapcsán a legtöbb médium és szakértő azt emelte ki, hogy Washingtonban még mindig nem döntöttek a csapatnövelés létszámáról, vagy már felhagytak az amerikai külpolitika egyik legfontosabb irányelvével, a demokráciaterjesztéssel és nemzetépítéssel. Azonban a Trump-beszéd egy másik aspektusból is fontos lehet, amire kétrészes elemzés is igyekszik rámutatni: a világ ízelítőt kaphatott arról, hogy a sok robbantásos és öngyilkos merényletes hír hátterében milyen geopolitikai játszmának folynak Afganisztánért.
Felhagyott álmok
Augusztus 21-én Donald Trump ismertette azt Egyesült Államok Afganisztánnal kapcsolatos stratégiáját, amellyel a Fehér Ház az év eleje óta adós maradt. Az amerikai és más nemzetközi lapok, médiumok és szakértők leginkább azt hangsúlyozták ki, hogy Trump semmi érdemleges információval nem szolgált az Arlingtonban lévő Fort Myer katonai támaszponton tartott beszédében. Továbbra is homály fedte az afganisztáni csapatnövelés pontos számát; nagy általánosságokban beszélt a szélsőséges iszlamisták elleni harcról; még az afganisztáni kivonulás időpontját vagy módját sem közölte, csupán annyit, hogy ennek „méltóságteljesnek, nem elhamarkodottnak” kell lennie.
hivatalosan is elrendelte az afganisztáni csapatnövelést.
A Pentagon szintén pár nappal korábban jelentette be, hogy a korábbi közvélekedéssel ellentétben nem 8400, hanem 11 000 katonát állomásoztat a közép-ázsiai országban. Szintén ekkoriban hangzott el az amerikai tisztségviselők részéről, hogy Donald Trump amerikai elnök 4000 katona kiküldetésére hatalmazta fel Mattist.
Donald Trump amerikai elnök és a háttérben James Mattis védelmi miniszter. A kép és Trump teljes Afganisztán-beszédének forrása: heavy.com
A másik rész, amit előszeretettel emeltek ki a kommentátorok a Trump-beszéddel kapcsolatban az, hogy Trump szakított az amerikai elnökök eddigi gyakorlatával: vagyis az Egyesült Államok már lemondott egy demokratikus rendszer kiépítéséről és „nemzetépítésről”, legalábbis Afganisztán tekintetében, amely az amerikai hadtörténelem leghosszabb katonai missziója. Helyette kizárólag a terrorizmus elleni harcra fog koncentrálni, valamint ezzel párhuzamosan a tálibokkal való viszony javítására.
Ez többek közt azt jelenti, hogy
ha a mérsékeltebb irányvonalat képviselő afgán hadurak hajlandóak lemondani a Nyugat-ellenes retorikáról és felhagyni az amerikai katonák és civilek ellen indított támadásról,
akkor Washington is békén hagyja őket, sőt, közvetít, anyagi és más jellegű támogatást nyújt nekik.
Nem arról van szó, hogy most a tálibok politikájában 180 fokos fordult állt volna be, és most hirtelen szimpatizálni kezdtek volna a korábbi ellenséggel. Emögött kőkemény stratégiai és taktikai okok állnak: a tálibok nem akarnak egyszerre két ellenséggel is harcolni. Ugyanis az önmagát Iszlám Államnak (ISIS) nevező terrorista szervezet már 2014 óta komoly riválisa a táliboknak és ezzel párhuzamosan az al-Kaidának.
A tálibokat egy ideig békén hagyták, de ennek a látszólagos fegyverszünetnek vége szakadt: az afganisztáni ISIS-sejt főparancsnoka hivatalosan is hadat üzent az afganisztáni táliboknak, azzal vádolva őket, hogy „hipokriták és tekfírek (hitetlenek), akik már régóta elárulták az iszlámot”. Azóta már
nem egy súlyos összecsapásra, tálibok ellen végrehajtott öngyilkos merényletre és véres leszámolásra is sor került Afganisztánban.
A tálibok már eddig is aggódva – és nem kevés irigységgel – szemlélték azt, hogy az ISIS népszerűségre az ő rovásukra nőtt meg a közép-ázsiai országban, ezáltal egyre kevesebben csatlakoznak hozzájuk, miközben az „Iszlám Állam” folyamatosan ráteszi a kezét a mákültetvényeikre, így egyre nagyobb szerepet hasítanak ki a kábítószerkereskedelemből.
Visszatérve az amerikai elnök beszédére, Trump többször hangsúlyozta, hogy az amerikaiak már belefáradtak az afganisztáni projekt támogatásába. Az Egyesült Államok hiába költött dollármilliárdokat az adófizetők pénzéből, még mindig kevés a kézzel fogható eredmény és Afganisztánt egy „költségvetési fekete lyuknak” számít a szemükben.
Még mielőtt az amerikai elnök ismertette volna az új Afganisztán-stratégiát, már több olyan hír is felbukkant az amerikai médiában, amely azt engedte sejtetni, hogy ezen a téren Washington hamarosan meghúzza a nadrágszíjat. Mattis védelmi miniszter júliusban éles szavakkal illette Pentagon túl nagy kiadásait, mint például azt, amikor
28 millió dollárért készítettek egyenruhákat az afgán hadsereg és biztonsági erők számára.
Csakhogy, mint a leszállításkor kiderült a ruhákat ugyanis zöldes-barna álcafestékkel festették le, ami nem éppen előnyös a hegyvidéki-sivatagos környezetben, miközben Afganisztán alig két százalékát borítják csak erdők.
Továbbá egy augusztusi kongresszusi jelentésből kiderült, hogy a Pentagon közel félmilliárd dollárt pazarolt el az afganisztáni kémprogramba, mivel mindössze csak pár afgánt sikerült kiképezni, akiknek hatékonysága, befolyása vagy felkészültsége semmiféle pozitív eredménnyel nem járt. Mindezek tükrében Trump úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államoknak már nem kell többé szerepet vállalnia Afganisztán fejlesztésében és egyben tartásában, ezt a veszteségesnek gondolt és komoly biztonsági kockázatokkal járó feladatot inkább más országokra bízza. Legelőször valószínűleg úgy tűnhet, hogy egyetlen jelentkező sem akadhat Washington helyébe, ám közelebbről megvizsgálva a régióban történő eseményeket korántsincs így. Pont ellenkezőleg:
Afganisztánért olyan kiélezett versenyt folytatnak más államok, amilyenre utoljára a 19. század végén volt példa.
Amerikai kiképzők oktatják az afgán hadsereg katonáit. A kép forrása: Air Force.
A Sárkány figyelme…
Afganisztán, bár szegény ország, ahol a belpolitikai helyzet maga a megtestesült káosz, az elhelyezkedése miatt már régóta a nagyhatalmak és a regionális erős középhatalmak érdekeltségének és figyelmének a fókuszában van. Afganisztán 2012-ben megfigyelői státuszt kapott a Sanghaji Együttműködési Szervezetben (SCO), amely Oroszország, Kína és a közép-ázsiai országok által létrehozott integrációs szervezet, és amelynek teljes jogú tagja India és Pakisztán, miközben más fontos ázsiai országok megfigyelők (Irán) a szervezetben, vagy dialógus partnerségi (Törökország) viszonyban állnak vele.
Azóta Moszkvában és Pekingben is felértékelődött Kabul szerepe, igaz, teljesen más okok miatt. Kína 2002 és 2010 között körülbelül 205, 3 millió dollárnyi segélyt adott Afganisztánnak. A kínai tőkéből épült meg a kabuli és parvani állami kórház; 800 afgán biztonsági tisztet képeztek ki Kína területén; valamint Kínában az afgán árukra kivetett vámok 95 százalékát eltörölték. Peking számára
Afganisztán mind geopolitikai, mind biztonságpolitikai aspektusból fontos szereppel bír:
habár Kínát és Afganisztánt között csupán egy 350 kilométeres hosszúságú, de 15-65 kilométeres széles korridor köti össze, mégis ezen ezrével szivárognak át – vagy egyes esetben visszatérnek – az ujgur és hui (muszlin han kínaiak) fegyveresek, akik Irakban és Szíriában harcolnak az ISIS vagy más terrorszervet oldalán.
Másodszor pedig Afganisztán fontos szerepet tölt be az Egy Övezet, Egy Út (One Belt, One Road – OBOR) elképzelés, ami a Selyemút 2.0-t, vagyis Kínát és Nyugat-Európát összekötő útvonalban. Persze a kínai vezetés tisztában van az országban uralkodó állapotokkal, ezért az Új Selyemút hivatalosan „kikerüli” Afganisztánt és mindössze 100 milliárd dollárnyi összeggel ruházott be az ország úthálózatába, de attól viszont tartanak, hogyha nem segítik az afgán állam fennmaradását, akkor a terroristaszervezetek és a zűrzavar tovább terjed a szomszédos Pakisztánra és közép-ázsiai országokra, ahova Kína már több száz milliárd dollárral fektetett be az infrastruktúra-fejlesztésbe, földgáz-és kőolajiparba, illetve az OBOR kiépítésébe.
Asraf Gáni és Vlagyimir Putyin találkozója UFA-ban 2015-ben. A kép forrása: wikimedia.
…és a Medve ölelő szorításában
Oroszország szerepe Afganisztánban már egy fokkal árnyaltabb, és bizonyos szempontból izgalmasabb. Tudvalevő, hogy az afgánoknak nincsenek kellemes emlékeik a Szovjetunió 1979 és 1989 közötti intervenciójával kapcsolatban, amely miatt a két kormány évtizedekig mégcsak köszönő viszonyban sem volt egymással. Ugyanúgy a 21. század elején
Vlagyimir Putyin támogatta az Egyesült Államok és a NATO afganisztáni hadműveleteit, ideiglenes hozzáférést biztosítva nekik a közép-ázsiai ország bázisokon.
Az amerikai jelenlét és túlzott befolyás miatt az afgán kormányokkal fenntartott kapcsolat gyakorlatilag a nullával volt egyenlő. Csakhogy miután 2014-ben az ISAF (Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) felhagyott a katonai hadműveleteivel és csökkent az afgán kormánynak nyújtott nyugati segítség nagysága, megváltozott a helyzet és a korábbi ellenségek hirtelen közeledni kezdtek el egymáshoz.
Talán túl gyorsan is: idén Moszkva kézifegyverekkel (legutóbb 10 000 Kalasnyikovval) látta el az afgán hadsereget, orosz üzletemberek mintegy 150 afganisztáni projektbe fektettek be, és és újranyitottak az orosz konzulátusokat és a kulturális intézményeket is. Az orosz diplomácia sikeresen kezdett el közvetíteni a tálibok és az afgán között, és idén tavasszal már egy békekonferenciát is tető alá hozott, amelyen az Egyesült Államokon kívül minden regionális szereplő és komoly befolyással rendelkező tálib csoport jelen volt.
Még akkor is, ha nem sikerült ezen a rendezvényen semmiféle áttörést elérni, rámutatott arra, hogy Oroszország ismét megkerülhetetlen tényezővé vált Afganisztánban, méghozzá úgy, hogy maga Kabul „hívta meg” őket az országba. Ahogyan egy Afganisztán-elemző találóan megjegyezte:
„ma már az oroszok sokkal nagyobb biztonságban és testőrök sétálhatnak végig az utcán, mint a nyugati állampolgárok”
A Kreml számára az afgán kapcsolatok javításának megvannak a maguk előnyei: a tálibokkal való megegyezéssel igyekeznek csökkenteni a kábítószerkereskedelmet, Afganisztánból származik szinte a teljes orosz heroinpiac. Továbbá az afgán kormányerők és tálibok lefoglalják az ISIS-t, így ezek a harcosok az afgán hegyekben maradnak, nem pedig Szíriába, Közép-Ázsiába, vagy akár Oroszország területére (Csecsenföld, Dagesztán) utaznak, hogy itt harcoljanak a helyi kormányok és az orosz csapatok ellen ellen.
Sőt, ami igazán csábító lehetőséget kínál Moszkva számára, hogy a tálibokkal való kapcsolat erősítésével újabb nyomást lehet gyakorolni Nyugatra, így már az oroszok nemcsak Szíriában vagy Ukrajnában foglalnák le a figyelmüket és erőforrásaikat, hanem Afganisztánban is.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
