Kezdőlap Címkék Szita Károly

Címke: Szita Károly

Ismét fideszes önkormányzatok „nagypolitizálnak”?

0

Most a Sargentini-jelentést kommunistázva elutasító önkormányzati határozatok várhatók fideszes önkormányzatoktól. Két éve 2500 település vezetését vették rá a „kötelező menekültkvóta” elleni nyilatkozat elfogadására. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke reméli, nem fognak nagyszámban elfogadni ilyen határozatokat.

„Nagykőrös Város Önkormányzata elítéli a Sargentini-jelentést” – erről, a dr. Czira Szabolcs polgármester által benyújtott előterjesztésről döntött a képviselő-testület szeptember 27-én, csütörtökön – olvasható a város honlapján.

Nagykőrös Város Önkormányzata ezzel elsőként állt ki a hazai települések közül, hogy támogatásáról biztosítsa Magyarország kormányát és Orbán Viktor miniszterelnököt az EU bevándorláspárti, kommunista politikusaival szemben – büszkélkedik a továbbiakban a korábban kisgazda, majd fideszes parlamenti képviselőként ténykedő Czira önkormányzata.

A név szerinti szavazáson végül a határozati javaslatot a teljes FIDESZ-KDNP frakció megszavazta, ellene szavazott László Ferenc (MSZP), tartózkodott Zágráb Nándor és Tornyi Béla Ernő (Jobbik), valamint bár bent volt az ülésteremben, nem vett részt a szavazásban Kustár Tamás Balázs (független).

Az elfogadott határozat értelmében az önkormányzat elítélte a Sargentini-jelentést, amely „minden alapot nélkülöző, hamis, hazug, egyoldalú állításokat tartalmaz, melyek sértik Magyarországot, a Magyar Kormány és a magyar emberek ellen irányulnak”. Egyúttal „felszólítja azokat a magyar Európai Parlamenti képviselőket, akik hazaáruló módon nem utasították el a Magyarországot támadó Sargentini-jelentést, hogy azonnal adják vissza mandátumukat, melyet a magyar emberektől kaptak.”

A határozat felmondja a teljes kormányzati jelszógyűjteményt: migránspárti politikusok alattomos bosszúja, polgári-keresztény értékrendű magyar kormány és magyar nép, Soros György és a hozzá hű, balliberális képviselők megbüntetik Magyarországot, és egyébként is Soros-terv.

A fideszes önkormányzatoknak nyilván van megfelelési kényszerük, de, remélem, nem fognak nagy számban elfogadni ilyen határozatot – mondta a Független Hírügynökségnek Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

Az önkormányzatoknak nem feladatuk pártpolitikai és európai parlamenti ügyekben állást foglalniuk.

Gazdálkodásuk, feladataik elvégzése a dolguk, nem „nagypolitikai” ügyekben véleményt nyilvánítani testületi szavazással, ahogyan azt a Szita Károly-féle esetben is tették tavaly – fejtette ki.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Kaposvár polgármestere két éve indította el kezdeményezését, hogy minél több önkormányzat utasítsa el az Európai Bizottságnak tulajdonított úgynevezett „kötelező betelepítési kvótát”. Decemberben már 2460 település tett eleget a felhívásnak.

Ezek voltak az elmúlt hónap legnagyobb botrányai

A választáshoz közeledve egyre több a botrány – sorra derülnek ki a kormánypárthoz köthető, legalábbis korrupciógyanús ügyek, az ellenzéki pártok pedig egymással veszekednek, hogy kinek kivel kellene összefogni. Összeszedtük a hónap legemlékezetesebb történeteit, időrendben.

(Fontos megjegyezni: a kormánymédia különböző karaktergyilkossági kísérleteivel nem foglalkozunk.)

Újra előzetesben Czeglédy Csaba

A DK politikusát több mint hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják. Ennek ellenére indul a választáson, emiatt kiengedték az előzetesből, de mivel újra felfüggesztették a mentelmi jogát, ismét letartóztatták. A DK szerint azt „hazug látszatot kívánják kelteni”, hogy Czeglédynek köze van az ellenzéki pártok finanszírozásához.

Lázár bécsi videója

Rasszista hangulatú videóval jelentkezett Lázár János Bécsből, amelyben arra panaszkodott, hogy eltűntek a „fehér keresztények”. A miniszter azonnal az ellenzéki bírálatok kereszttüzébe került, de nem csak ők tiltakoztak, hanem Bécsben élő magyarok és osztrák politikusok is.

Semjén svédországi vadászata

A miniszterelnök-helyettes helikopteres segítséggel vadászott rénszarvasra Svédországban, amelyet állítólag egy üzletember fizetett. A kirándulást az ellenzéki pártok azonnal luxusvadászatként kezdték emlegetni, és azóta az is kiderült, hogy Semjén egy háziasított rénszarvast, vagyis valakinek a háziállatát lőtte le, ami miatt a svéd ügyészség elé került az ügy.

A romák és a menekültek párhuzamba állítása

Először Orbán Viktor nevezte bevándorlóknak a miskolci romákat, majd az elvileg a romák felzárkóztatásáért is felelős Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter beszélt arról, hogy az ő integrációjukra szánt pénzt majd a bevándorlóknak kell adni, később pedig Lázár János azt mondta: 600 év alatt sem sikerült integrálni őket.

A kamupártok másolt aláírásai

Több kamupárt is lebukott azzal, hogy másolt ajánlásokat adtak le képviselőjelöltjeiknek. A volt szocialista miniszter, Lévai Katalin pártjáról az is kiderült, hogy Budapesten a 14. és a 7. kerületben a Fidesz ajánlásait másolták le. A jelöltjeik nem is indulhatnak.

Kósa Lajos és az 1300 milliárd

Rejtélyes örökségi ügybe keveredett Kósa Lajos, amivel kapcsolatban az ellenzék szerint egy kérdés van: „gazember vagy ostoba”. A minisztert még debreceni polgármesterként bízta meg egy csengeri asszony egy állítólagos 1300 milliárd forintos örökség kezelésével, amelyből Kósa édesanyjának ajándékoztak 800 milliót. Az ügy főszereplője a Független Hírügynökségnek szólalt meg.

Orbán és az elégtétel

Jogi, erkölcsi és politikai elégtétellel fenyegette meg ellenfeleit március 15-ei beszédében Orbán Viktor. Később már arról beszélt, hogy a kormány „név szerint tudja”, ki tartozik a „2000 Soros-ügynök közé”, emiatt az Együtt feljelentést is tett.

Szita Károly és az ügynökmúlt

A Magyar Nemzet szedte elő a kaposvári polgármester ügynökmúltját, és azt írták: aktívan szolgálta a Kádár-rendszert. Ő válaszul a Facebookon annyit írt: „Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled Simicska Lajos!”

Összefogás a Jobbikkal?

Az ördöggel is össze kell fogni, ezt mondta március 15-én Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc pedig tárgyalni hívta a Jobbikot is – ők viszont visszautasítottak minden ilyen kezdeményezést, mondván, többet veszítenének vele, mint amennyit nyernének. Karácsony azóta már arról is beszélt, hogy még mindig sok a náci a Jobbikban.

Részegség-vád

Részegen tárgyalt velük Gyurcsány Ferenc – erre utalt Vágó Gábor LMP-s képviselőjelölt, miután a párt vezetői leültek a DK és az MSZP-Párbeszéd vezetőivel. A DK elnöke erre perrel fenyegette meg, Vágó bocsánatot kért, amit Gyurcsány elfogadott.

Sikerül-e megegyezni az LMP-vel?

A tárgyalás után is próbálkoztak még az ellenzéki pártok, hogy valamilyen választási megállapodást kössenek, ez azonban nem sikerült. Ennek bejelentését aztán kölcsönös vádaskodások követték minden oldalról. Egyedi visszalépések viszont történtek, és állítólag hasonlókra még lehet számítani.

Szél Bernadett és Polt Péter

„Fideszes módra magyarázták félre”, amikor Polt Péter legfőbb ügyész esetleges maradásáról beszélt, ezt mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Furcsa e-mailek a Fidesztől

Sokan kaptak kampánylevelet Bakondi Györgytől, a miniszterelnök főtanácsadójától, és közülük sokan azt mondták, hogy biztosan nem adták meg e-mail címüket a Fidesznek. A párt szerint viszont „a jelzett személyes adatokat önkéntes hozzájárulás alapján” kezelik.

Az államtitkár és a belize-i offshore cég

A Magyar Nemzet szerint 1,2 milliárd forintnyi dollár van egy olyan belize-i offshore cég számláján, amelyet Szabó Zsolt államtitkár nevére jegyeztek be. Szerinte ez hazugság, és csak Simicska Lajos lejárató akciójáról van szó.

Az újabb 1300 milliárdos ügy

Szintén a Magyar Nemzet írt először arról, hogy egy magyar férfi FBI-védelem alatt áll az Egyesült Államokban, és a gyanú szerint szerepe volt abban, hogy az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis kb. 1300 milliárd forint szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai országokban lévő számlákra, a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költségeként”. A férfi ügyvédje cáfolta a rendőrség állítását, hogy azért nem tudják kihallgatni, mert megszökött.

A belvárosi visszalépések

Azon is összevesztek az ellenzéki pártok, hogy ki lehet az esélyes képviselőjelölt a belvárosban. Egyelőre egy dolog biztos: Juhász Péter már visszalépett, a Momentum, az MSZP-Párbeszéd és az LMP politikusai azonban még nem tudtak megegyezni.

A Fidesz is aláírást gyűjtött a zuglói LMP-s jelöltnek

Mint Barta János elismerte, tartottak attól, hogy nem lesz neki elég. Az LMP válaszul kizárta a pártból, Hadházy Ákos társelnök viszont azt mondta: szerinte vannak a Fidesznek beépített emberei a pártban.

Rogán szabadalma ügyében is nyomoz az OLAF

Rogán Antal 2015-ben két társával együtt bejelentett az elektronikus aláírással kapcsolatos szabadalmat. Két nappal később, a Profitrade 90 Kft. négy tulajdonosa, az egyik föltaláló-társ és szülei, valamint egy a svájci Zug kantonban működő cég több mint 41 millió forint nyereséget vettek ki, amiből ezer-ezer forint a három magyar tulajdonosé lett, a többit a Zug-beli cégnek utalták.

Tiborcz István zavaros ügyei

Az Elios-botrány után újabb zavaros cégügybe keveredett a miniszterelnök veje, akivel kapcsolatban az MTI rendszeresen visszautasítja, hogy közölje az ellenzéki pártok közleményeit. Az LMP-s Váró Gábor, viszont megtrollkodta a rendszert: vicces közleményben üzente meg, hogy „Tiborcz István ülni fog”.

Hangfelvétel Orbán Ráhelről

Juhász Péter, az Együtt elnöke mutatott be egy videót, amelyen a miniszterelnök lánya arról beszél valakivel, hogy van valaki, aki „sok pénzt szeretne keresni a magyar államból”, és „ha van ellentételezés, az még jó is lehet”.

A nemzetbiztonsági bizottság ellehetetlenítése

Egyre több ügyről tárgyalna a bizottság, a fideszes politikusok távolmaradása (vagy kivonulása) miatt azonban folyamatosan határozatképtelen.

Megbüntette Orbánt a Nemzeti Választási Bizottság

A miniszterelnök óvodásokkal kampányolt, emiatt 345 ezer forintra büntették és a videót is el kellene távolítani a Facebookról – ez egyébként egyelőre nem történt meg.

Lapszem – 2018. március 20.

0

Kedden is marad a hideg, téli időjárás, keleten továbbra is lehet havaseső vagy gyenge havazás. A Klaudiák ünneplik névnapjukat, alább pedig elolvashatja a mai lapszemlét:

Magyar Nemzet: Még fél tucat volt ügynök ülhet a kormánypártban

A fideszes Szita Károly ügynökmúltjáról beszélgetett Ungváry Krisztián történésszel a Magyar Nemzet. Ungváry szerint a dokumentumokból az derül ki, hogy a Krakus Péter néven jelentő Szita Károlynak aligha volt ellenére az ügynöki munka, és erkölcsi fenntartásai sem voltak. A történész szerint hiába tagadja Szita Károly hogy ő lenne Krakus Péter, számtalan azonosság van az életrajzi adatai és a Krakus által megadott információk között. Ungváry Krisztián szerint vagy el kell ismernie, hogy azonos Krakussal, vagy vállalnia kellene az írásszakértői vizsgálatot. A történész úgy fogalmazott, hogy az ügynökakták valójában zsarolási adatbankot jelentenek, és a jelenlegi Fidesz-frakcióban is legalább fél tucat olyan képviselő ül, akire terhelő adatok vannak, amit maga a politikai vezetés is pontosan tud.

Népszava: Nem barátkozni akarnak

Megindult egy verseny, hogy ki nem felelős azért, ha nem egy ellenzéki jelölt áll Orbán Viktor jelöltjével szemben április 8-án – mondta Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője, az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK vasárnap esti találkozójáról a Népszavának. Szerinte az LMP taktikai hibából olyan helyzetbe hozta magát, mintha a Jobbik elfogadhatóbb lenne, mint a baloldal, ami nehezen magyarázható. A Népszavának egy korábbi LMP-s is nyilatkozott, aki ámokfutásnak nevezte, amit Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje most csinál. A DK-hoz küldött tárgyalódelegációból is látszott, hogy nem barátkozni akar az LMP, és nyitottabb a Jobbik, mint a baloldal felé, ami megdöbbentő – mondta az egykori párttag a lapnak.

Magyar Hírlap: A fiataloknak is tenniük kell a jövőért

A kormány az elmúlt nyolc évben a mai ifjúság számára építkezett – mondta a Magyar Hírlapnak Böröcz László Fidelitas-elnök. „Ha a következő évtizedekben olyan országban szeretnénk élni, ahol nem kell félni és terrortól tartani, nekünk, fiataloknak is a Fidesz–KDNP-re kell szavazni” – mondta. Megjegyezte, sokan, akik Erasmusszal külföldre utaznak, maguk is láthatják, hogy egyes európai nagyvárosok bizonyos részei hogyan alakultak át a migráció miatt.

Magyar Idők: Ezt a minaretet álmodták Újbudára

Találkozót kezdeményezett a titkosszolgálat vezetője az MSZP-s Molnár Gyulával polgármestersége idején azzal az iszlám központtal és minarettel kapcsolatban, amelyet a Budaörsi út mellett terveztek felépíteni – írja a Magyar Idők. A lap szerint a találkozón, amely aztán nem jött létre, vélhetően a beruházás nemzetbiztonsági kockázataira akarták felhívni Molnár figyelmét. Ezt a kockázatot a Magyar Idők szerint a mecset építtetője jelentette, a Jótékonysági Béke Alapítvány vezetője, Saleh Taayser, aki korábban a magyar elhárítás látókörébe került.

Lapszem – 2018. március 19.

0

Ma a Józsefek és a Bánkok ünneplik a névnapjukat. Nem hogy meleget hozott volna ez a József, ellenkezőleg: folytatódik a télies idő. Túlnyomóan borult lesz az ég, és többfelé alakulhat ki havazás, délkeleten és a keleti határszélen havas eső, ónos eső is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +3 fok között valószínű. Késő estére -5, +1 fokra hűl le a levegő. Lapszemlénk következik.

 

Magyar Nemzet: Muszlim Európára szavazott a Fidesz

Miközben itthon dübörög a kormányzati kampány a migránsok ellen és a keresztény Magyarország megvédéséről, a Fidesz brüsszeli képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban jövőre is elég pénz jusson a menekültek és a migránsok segítésére – írja a lap, amely kiszúrta, hogy a Fidesz összes EP-képviselője megszavazta csütörtökön, hogy az Európai Unió 2019-es költségvetésében megfelelő összeg jusson a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA) számára. Ebből a pénzből lehet majd támogatni a menedékkérők méltóságteljes befogadását a tagállamokban. A megszavazott uniós költségvetés finanszírozást biztosít a migránsok származási országában, valamint a menekülteket befogadó országokban végrehajtott intézkedésekre, ideértve többek között a szegénység, a munkanélküliség, az oktatási és a gazdasági kihívások, valamint az instabilitás kezelésére irányuló intézkedéseket.

Szintén megszavazták a fideszes EP-képviselők, hogy támogatni kell az áttelepítési programokat, valamint a harmadik országbeli állampolgárok hatékony integrációjának előmozdítását.

Arról az MMIA-s uniós keretről van szó, amelyről a Magyar Nemzet korábban megírta: ebből az uniós forrásból finanszírozva 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára. Az Európai Bizottság által létrehozott MMIA forrásaira – a 2014–2020-as időszakban 9,9 milliárd forint – sikeresen pályázott a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, amely a Fővárosi Önkormányzat hajléktalanellátó szervezete.

Népszava: Felavat három virágágyást és elfelejtik neki

Szita Károly nem tagadja ügynökmúltját, ennek felemlegetését azonban a Fidesz csak kampányfogásnak és nem bűnnek látja – vonja le a következtetést a lap, amely – a Magyar Nemzet által lehozott dokumentumokra is hivatkozva – emlékeztet arra, hogy rendszeresen jelentő ügynök volt Szita Károly. Ezt sokan tudják Kaposváron is, az ott élők pártállástól függően értékelik polgármesterük múltját – derül ki a helyszíni körképből. A Népszava által megszólított kaposváriak közül volt, aki szerint az egész csak kitaláció,

„a Simicska keveri a sz.rt”…. Nézze meg, mennyi jót tett a polgármester Kaposvárért, kizárt dolog, hogy egy ilyen ember jelentette volna. Nem ismerek nála tisztességesebbet és lelkiismeretesebbet!” – mondta egyikük.

Más indulatosan fogalmazva ítéli el Szitát, mondván: „Takarodjon el végre, 2005-ben le kellett volna mondani a rohadt besúgónak!” A hangulatot ez a vélemény is tükrözi:„ Jó nagy hülye volt, ha akkor beismeri, mára senkit sem érdekelne. De így már nemcsak azért hiteltelen, mert anno jelentett, hanem mert le is tagadta”. A sok vélemény közül álljon itt egy elég szomorú sommázás: „ Kaposvár olyan, mint Magyarország, csak kicsiben. Vagy még olyanabb… Itt nincs következménye semminek. Csak le kell tagadni, perrel kell fenyegetőzni, vagy éppen hallgatni róla sokáig, aztán elfelejtik az emberek. Szita felavat majd még két szökőkutat, egy körforgalmat és három virágágyást, s a fanatikusoknak ő lesz a szent városépítő.

Még azt is elhinnék neki, ha azt mondaná, saját zsebből fedezett minden beruházást, nemhogy, hogy letagadja az ügynökmúltját…”

Magyar Idők: Pénzügyi érdekek a humanizmus mögött

Cikksorozatot indított Bayer Zsolt, amelynek a középpontjába Soros György és „hálózata” áll: feltárjuk ennek a hálózatnak néhány jellemzőjét, egyes vezetőinek, tagjainak valódi arcát és valódi tevékenységét, szándékaikat, amelyeket megpróbálnak titokban tartani. Az első rész főszereplője a ­Migration Aid nevű „civil” szervezet és annak egyik vezetője, aktivistája, Siewert András. A 2017 nyarán az illegális bevándorlók felkarolására létrejött, magát civilnek nevező szervezet, a Migration Aid  ötlete egyik vezetőjüktől, Siewert Andrástól származik, aki Bayer informátora szerint nem titkolja, hogy

Soros állítólagos emberbaráti akciói valójában azt a célt szolgálják, hogy maximalizálják politikai befolyását Magyarországon.

A 2015-ös migrációs válság idején a Migration Aid volt a legaktívabb NGO a Keleti pályaudvarnál és annak környékén, s az Együtt volt azokban az időkben a legfőbb mentoruk. Pénzügyeik mellett jogi státusuk sem volt tisztázott, hiszen miközben már 2015-ben civil szervezetként segítették a migránsokat, előbb a Keletinél, azután pedig a déli határnál, ilyen nevű szervezet Magyarországon egészen 2017-ig be sem volt jegyezve. 2016-17-ben is igen aktív volt a szervezet, tavaly nyáron a „lapunk számolt be arról, hogy a Migration Aid „vegyes, magyar és migránscsaládokból álló falvat hozna létre Magyarországon”, az ötlet pedig Siewert Andrástól származik”. Az ő akciójuk volt a migránsokat nyaraltatási kísérlete több zalai faluban, majd a botrányok után Siewert András egy sárga csillagos pólóban adott televíziós interjút. A cikk  Siewert Andrásnak is nagy teret szentel, állítva: egy informátor – „egy beépített, oknyomozó újságíróról van szó” – egy Siewerttel történt beszélgetés alapján igyekszik lerántani  leplet a szervezetről és persze főleg Sorosról, azt állítva:

„Végeredményben minden a pénzről szól. Ebben biztos vagyok.”

 

 

Bréking nyúz, március 17. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Szita-ügy sajátos értelmezése, Soros és a Facebook kapcsolata, illetve a demokráciát lebontó ellenzék is fontos téma volt szombaton a kormánypárti sajtóban, miközben továbbra is évekkel ezelőtti migránsos sztorikkal riogatott címlapján az Origo.

Az Origo egy 2012-es dokumentumfilmre hivatkozva számol be a brüsszeli a migránstámadásokról

„Világos bizonyítékát adja egy dokumentumfilm arról, hogy Brüsszel bizonyos részei teljesen élhetetlenné váltak, a nőket folyamatos erőszak éri, a szexuális zaklatás is mindennapos. …

A brüsszeli nőket ért szexuális zaklatásokról szól az a dokumentumfilm, amit még 2012-ben készítettek. A „Femme de la Rue” (Egy nő az utcán) című 25 perces filmben megszólaló nők elmondják, hogy milyen zaklatásnak vannak kitéve a brüsszeli utcákon, főleg azokban a negyedekben, ahol többségében vannak a migránsok. A film önmagában bizonyítéka a no-go zónáknak, amit korábban minden nyugat-európai politikus tagadott.” (Origo: Így zaklatják a migránsok a brüsszeli nőket)

A közszolgálati média objektív beszámolója Szita Károly ügyében

„Simicska támad: Semjén és Kósa után Szita Károly következett.

Történt pedig, hogy 2018.január 1-től Kaposvár Megyei Jogú Város hatályba lépő, a törvény betűje szerinti, rendelete alapján a városban megkezdték az óriásplakát helyeket jelentő táblák leszerelését és elszállítását. … Ugyan többszöri felszólítás után, de végülis a Simicska-féle plakátcég, a Publimont Kft. leszerelte és elszállította a szóban forgó eszközöket. …

Simicska nyilván nem nézte tétlenül Szita rendeletalkotását és lépéseit, hiszen az ország egyik legrégebbi polgármesteréről van szó (Szitát hatszor választották meg polgármesternek, vagyis amikor közvetlen választás volt, akkor mindig), akinek döntéseire, városvezetői lépéseire sokan figyelnek, sokan tekintik példának a kaposvári történéseket. …

Március 17-én reggel Simicska Lajos újságjában, a Magyar Nemzetben meg is jelent egy már évekkel ezelőtt boncolt, de tényszerűen soha be nem bizonyított ügy Szitával kapcsolatban, hogy ti. a rendszerváltoztatás előtt kilenc évig „tmb”, vagyis titkos megbizatású ügynök lett volna. …

Információink szerint érkeztek is mostanság üzenetek a kaposvári városházára, hogy „Jobb lesz, ha nem ugrál a Karcsi, mert különben csúnya dolgok történhetnek”, de Szita elég „régi motoros” ahhoz, hogy ne rezeljen be az ilyen zsarolásoktól.” (hirado.hu: Szita: „Nem félek tőled, Simicska Lajos!)

A 888 rájött, hogy Soros már a Facebookban is ott van

„A Soros György pénzelte Correctiv német médiavállalat tavaly szerződött a Facebookkal, hogy segít nekik az „internetes álhírek leleplezésében”. Soros 2017-ben és idén is 100 000 eurót utalt át nekik. A cenzúrahivatalban dolgozik egy magyar újságíró is. …

Orosz többek között a kelet-európai migrációval foglalkozik. Az újságíró korábban a budapesti Civil rádióban dolgozott és a honlap szerint Németországból tudósítja Magyarország “vezető gazdasági lapját”. Mielőtt találgatni kezdenének, ez a HVG.” (888: Kommunista módszerek: Soros pénzeli a közösségi média cenzúráját)

Még Orbánt is meglepték a migránshordákat visszatartó elszánt katonanők a Ripost szerint

„A miniszterelnök Tompán járt, ahol találkozott a határon szolgálatot teljesítő rendőrökkel és katonákkal. …

Egy pillanatra meglepődött, amikor látta, hogy katonanők is védik a magyar kerítést. Méghozzá teljes menetfelszerelésben. A vállukon ott a géppisztoly, derékszíjukon a bilincs és a gumibot. Nem teketóriáznak.” (Ripost: Katonanők is védik a magyar kerítést, egy pillanatra Orbán is meglepődött)

Karácsony Gergely diktátori ambíciói a Pesti Srácokon

„Karácsony Gergely ATV-s előadása kötelező mindenkinek, aki szeretné tudni, hogy mi történik akkor, ha a diliházban az elmebetegek veszik át a hatalmat. A régi szocik, talán még Medgyessy is, mennyivel magasabban álltak ezeknél észben és erkölcsben, pedig utánuk is nagyon mélyre kellett nézni! Ezekhez képest Kovács László egy Einstein és erkölcsi lángoszlop egyszerre! …

Karácsony Gergely az interjú végén, annak ellenére, hogy az amúgy nagyon liberális riporter is kétségbeesetten igyekezett kihúzni belőle egy vállalható mondatot, lényegében bejelentette, hogy megválasztása esetén a jelenleg fennálló törvényekből semmit nem fog magára nézve érvényesnek tekinteni. …

A baj az, hogy ez kínosan emlékeztet a „felhatalmazás törvényre”, amelyet Hitler fogadtatott el a Reichstaggal, annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban szüntethesse meg a demokráciát. A hasonlóság abban is ijesztő, hogy ez a banda egy demokratikus választáson akar erre felhatalmazást szerezni, de arról nem beszél, hogy győzelme esetén nem lesznek többé választások Magyarországon, legfeljebb olyanok, amelyeken csak liberális jelöltek indulhatnak.” (Pesti Srácok: Karácsony Gergely diktátor szeretne lenni)

Az ügynökmúltjával támadott Szita Károly üzent Simicskának

0

„Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled Simicska Lajos” – így reagált a fideszes Szita Károly a Facebook-oldalán arra, hogy a Magyar Nemzet ügynökmúltjáról írt.

A lap azt állítja, hogy kézzel fogható bizonyítékaik vannak arról, hogy Szita Károly aktívan szolgálta a Kádár-rendszert. Ezt arra hivatkozva írják, hogy megszerezték a fideszes politikus állambiztonsági nyilvántartó kartonját, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több aktáját, és Szita kézzel írt jelentéseit a nyolcvanas évekből.

Szita Károly 1994 óta Kaposvár fideszes polgármestere, 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

Ügynökmúltja 2004-ben került elő, konkrét dokumentumokat akkor viszont nem hoztak nyilvánosságra.

Szitát 1980. július 1-jén szervezték be, és egészen 1989. május 9-ig állományban állt.

A Krakus Péter álnéven jelentő Szita első ilyen anyaga 1980. július 2-án kelt. A Simicska Lajos tulajdonában álló Magyar Nemzet több jelentését is közzétette a szombati cikkben. Erre reagált így Szita a Facebookon:

Lapszem – 2018. március 17.

0

Ma a Gertrúdok és a Patrikok ünneplik a névnapjukat. A tél még egyszer lecsap az országra: országszerte kiadós lesz, az esőt egyre többfelé hó, helyenként ónos eső, fagyott eső váltja fel. A késő esti órákra a délkeleti megyék kivételével jelentősebb összefüggő hótakaró alakulhat ki, erős hófúvásokkal. 1-8 fok között alakul a hőmérséklet, ami  késő estére 0 és -6 fok közé hűl le. 

 

Magyar Nemzet – Lelkes ügynök volt Szita Károly

Újabb vezető fideszes politikusról rántja le a leplet a lap – ezúttal Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere áll a célkeresztben, akit azonban nem korrupcióval, hanem az ügynökmúltjával, annak bizonyítékaival soroz meg a terjedelmes cikk. A lap megszerezte a politikus állambiztonsági nyilvántartó kartonját és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztályának több (eredetileg) szigorúan titkos minősítésű aktáját, valamint Szita kézzel írt jelentését is, az első 1980. július 2-i, a nyilvántartó kartonja alapján pedig tudható, hogy Szita 1989. május 9-ig állományban állt. A titkos minősítéseket a papírokon látható bélyegző szerint 2008. július 12-én törölték.

A Krakus Péter néven jelentő Szita Károly 1994 óta Kaposvár fideszes polgármestere, 2014-től a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. A dokumentumok alapján nem jelentett eget verő ügyekről, valószínűleg lehetősége sem volt erre, nem is állították komolyabb próbák elé. Megnyilatkozásaiból azonban jól látszik, a Kádár-rendszer elkötelezett híveként tűnt fel, vele szembeni kényszerítésnek nincs nyoma. Ügynöki munkáját lelkesen végezte, megbízóinak folyamatosan beszámolt környezete élete mellett saját körülményeinek változásairól is.

A Fidesz többször hangoztatta, hogy a pártban egykori ügynökök nem viselhetnek pozíciót. Több mint tíz évvel ezelőtt Szita Károly pedig azt mondta, bírósági úton tisztázza magát. Ez azóta sem történt meg, ahogyan a Fidesz sem lépett, hogy a párt megszabaduljon kommunista örökségétől – szögezi le a Magyar Nemzet.

Népszava – Bukhatjuk az EU-s pénzt a korrupt kormány miatt

Súlyos következtetéseket fogalmaz meg jelentéstervezetében a magyarországi korrupciós viszonyokat és az EU-támogatások felhasználását vizsgáló EP-bizottság – értesült a Népszava. A Költségvetési Ellenőrző Bizottság által készített, a lap birtokában lévő dokumentum szerint az uniós támogatásokat az eredeti rendeltetésüktől eltérően, az EU alapértékeit veszélyeztető módon használta fel a magyar kormány, és ezt szankcionálni kell.

Az Európai Parlament tavaly májusi állásfoglalása döntött az ún. 7-es cikkely szerinti vizsgálat elindításáról. A cél annak kiderítése, hogy szükség van-e uniós fellépésre Magyarországon az EU alapértékeinek védelmében. A vizsgálatot az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság folytatja le, a procedúra részeként ugyanakkor a költségvetési bizottság is elkészíti a maga jelentését, amelynek fókuszában a támogatások felhasználása áll. Ez utóbbi testület most arra jutott, hogy indokolt a mielőbbi beavatkozás.

„A Költségvetési Ellenőrző Bizottság felhívja az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat: mivel a korrupció jelenlegi szintje, valamint az államháztartás átláthatóságának és elszámoltathatóságának hiánya az EU-ról szóló szerződés 2. cikkében említett értékek megsértését jelentheti, ezért indokolja a 7. cikk szerinti eljárás megindítását;

felhívja a Bizottságot, hogy amennyiben a tagállamok nem hajlandóak az Európai Ügyészséghez történő csatlakozásra, az uniós pénzeszközök felhasználását fel kell függeszteni”.

A költségvetési bizottság konkrét hiányosságokkal indokolta a véleményét. Jelezte, hogy az EU-támogatások a magyar GDP 1,9-4,4% -át teszik ki, és az állami beruházások több mint felét adják, ugyanakkor a magyar korrupciós index 2008 óta 19 ponttal csökkent (így az egyik leggyengébben teljesítő tagállammá váltunk), az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által a 2013-2016 közötti időszakra vonatkozóan végzett 41 országos vizsgálatnak (ami a második legtöbb az EU-ban) a 85 százalékát „igazságügyi és pénzügyi ajánlásokkal” zárták, az elmarasztalások pénzügyi hatása elérte az összes támogatás 4,16 százalékát, ami az Unióban a legmagasabb, és túlságosan nagy (36 százalék) az egyszereplős közbeszerzések aránya.

A Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentéstevője az Európai Néppártban (a Fidesz pártcsaládjában) ülő Ingeborg Gräßle, aki korábban a felcsúti kisvasút ügyében is vizsgálódott idehaza, és meglehetősen békülékeny álláspontra helyezkedett.

Magyar Idők – Soros embere Berlinben lobbizok a magyarok munkahelyei ellen

Magyar munkahelyeket veszélyeztet Soros György amerikai milliárdos egyik embere, aki német hátterű magyarországi cégeken keresztül gyakorolna nyomást a magyar kormányra. Dénes Balázs, a Civil Liberties Union for Europe nevű Soros-szervezet vezetője bevallotta, hogy most is keményen dolgoznak azon, hogy elérjék: Németország gazdasági nyomás alá helyezze Magyarországot – írja a lap a Jerusalem Post nevű izraeli hírportál alapján az Origóra is hivatkozva.

Az információkat a lobbista is megerősítette, egy bizalmas beszélgetésen uganis bevallotta: arra biztatta a német külügyet, hogy az itteni német cégeken keresztül magyarok munkahelyeivel zsarolja az Orbán-kormányt.

Amikor arról kérdezték, hogyan tud nyomást gyakorolni a magyar kormányra, akkor a német tulajdonú magyarországi Mercedes-, Audi- és Bosch-gyárakat említette. Dénes az akcióját a Soros-szervezetekkel kapcsolatos törvényi szabályozás visszavonása érdekében látta szükségesnek.

A korábban a – szintén Soros által fenntartott – TASZ-t vezető Dénes Balázs elmondta, hogy keményen dolgoznak. „Ezen a héten találkozom egy agytröszt képviselőjével, akinek befolyása van a német kormányra és külügyminisztériumra, viszek nekik egy példányt a törvényből, frissen lefordítva magyarból, és elmagyarázta nekik, mit tehetnek ellene.”

A Soros Györggyel régóta kapcsolatban, korábbi TASZ-vezető arról is nyilatkozott beszélgetőpartnerének, hogy a magyar származású amerikai milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványa a szervezete fő támogatója.

Magyar Hírlap –Aktivizáló, tartalmas beszéd

„Különösen annak fényében érdekes az ellenzéki politikusok felháborodása, hogy éppen ők azok, akik minden megszólalásukban börtönnel fenyegetik a kormányoldalt” – fejtették ki egyebek között a lap által Orbán Viktor március 15-is beszédek elemzésére felkért politológusok. Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója kiemelte, hogy a fiatalok megszólítása nóvumnak számít a kormányfőtől, Deák Dániel úgy véli, értő fülekre talált az ifjaknak célzott üzenet.

„A kormányfő beszéde aktivizáló beszéd volt, ami a néhány hét múlva tartandó választás szempontjából kiemelten fontos”

– mutatott rá Deák Dániel. Úgy vélte, várható volt, Orbán Viktor szavait igyekszik kiforgatni az ellenzék. Az erkölcsi, politikai és jogi elégtétel ugyanakkor nem fenyegetés, hanem a valós társadalmi elvárás teljesítése. „A magyarok ugyanis párthovatartozástól függetlenül ellenzik a kötelező betelepítési kvótákat és a Soros-terv végrehajtását.” – fogalmazott a politológus. Ráadásul azoknak a szervezeteknek, amelyek propagálják és szervezik az illegális bevándorlást, a választást követően elfogadandó Stop Soros törvénycsomag-javaslat értelmében be kell majd szüntetniük tevékenységüket. Különösen annak fényében érdekes az ellenzéki politikusok felháborodása, hogy éppen ők azok, akik minden megszólalásukban azzal fenyegetik a kormányoldalt, hogy egy estleges kormányváltást követően mindenféle jogi alap nélkül elkobozzák a vagyonukat, és börtönbe zárják őket.

Boros Bánk Levente ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy nemzet- és hazaárulókat, azokat, akik országuk, annak állampolgárai ellen fordulnak, minden egészséges közegben megbüntetik.

Jelenleg jól be lehet azonosítani azt a kört, amely identitásunk felszámolására törekszik. Őket nem lehet már politikai ellenfélként definiálni, ehelyett a közösségre, a nemzetre veszélyt jelentő aktorokként kell kezelni őket – jelentette ki az elemző.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK