Kezdőlap Címkék Szerhij Marcsenko

Címke: Szerhij Marcsenko

Ukrajna az Európai Unió támogatása nélkül gazdasági összeomlás  elé néz

Kijev nem tudja összeállítani a jövő évi költségvetést, ha nem érkezik jelentős összegű támogatás Brüsszelből – nyilatkozta a Politiconak Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter.

“Ha Ukrajna gazdasága összeomlik, az nemcsak az országnak, de egész Európának komoly gondot okozhatna” – hangsúlyozta telefon interjújában Ukrajna pénzügyminisztere, aki őszintén elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben 29 milliárd dolláros  lyuk tátong.

Az Európai Unió segélye az idei év végéig tart, az új támogatási összegről vita folyik, és a legutóbbi csúcstalálkozón nem született eredmény. Ursula von der Leyen 50 milliárd dollárt ígért Ukrajnának az elkövetkező négy évre, de ennek az összegnek egyelőre nincsen meg a fedezete. Magyarország és Szlovákia politikai alapon ellenzi Ukrajna pénzügyi támogatását. Kijev számára tovább nehezíti a helyzetet az, hogy a washingtoni kongresszusban is vita folyik Ukrajna támogatásáról. Míg Biden elnök 50 milliárd dollárt akar adni az orosz agresszió áldozatának addig az ellenzéki republikánusok csak jóval szerényebb összeget fogadnának el. A képviselőház nemrég megválasztott elnöke, aki Trump ex elnök híve, úgy nyilatkozott, hogy Izrael támogatását helyeslik, sőt megnövelik a neki szánt 10 milliárd dolláros összeget 14 milliárdra, addig az Ukrajnának szánt összeget nem támogatják, mert “az feneketlen hordó.”

“Ha nem kapjuk meg a várt pénzügyi támogatást, akkor újabb energiaválság következhet Európában, és újra emelkedésnek indulhatnak az élelmiszerárak”

– figyelmeztet Marcsenko pénzügyminiszter.

Az IMF legutolsó jelentése szerint Ukrajna GDP-je idén 2%-kal növekedhet, de ez távolról sem ellensúlyozhatja a tavalyi 30%-os csökkenést. Az ukrán költségvetés 42 milliárd dollárt költ a háborúra, ez a fele az összes kiadásnak. Jelenleg is csak a nyugati pénzügyi segélyek tartják a víz színe fölött Ukrajnát. Marcsenko pénzügyminiszter erről ezt nyilatkozta:

”A költségvetésünk pofon egyszerű, mert saját forrásból fedezzük a háborút, minden mást a külföldi pénzügyi támogatásból finanszírozunk.”

Brüsszelben felmerült, hogy az Európai Unió területén befagyasztott orosz vagyonokból fedezhetnék részben Ukrajna háborús költségvetését, de itt komoly jogi problémák mutatkoznak. Belgium, ahol a legnagyobb orosz vagyont zárolták – 180 milliárd eurót -, nem hajlandó lépni csakis akkor, ha a G7 államok hasonló döntést hoznak. A G7 pénzügyminiszterek legutóbbi ülésükön nem jutottak egyetértésre ebben a jogi vitában, ezért a közös nyilatkozatban csak arról esik szó, hogy “tovább keresik a megoldást a befagyasztott orosz vagyonok hasznosítására.”

43 milliárd dollár kellene

Eddig annyi bizonyos, hogy 10 milliárd jönne össze Nagy Britannia, Japán, az IMF és a többi nemzetközi pénzügyi szervezet támogatásából a jövő évi költségvetésre, 4 milliárd dollár lehetne Ukrajna hozzájárulása, és így marad 29 milliárd dollár, melyre egyelőre nincs fedezet, mert sem az EU sem az USA nem döntött még arról, hogy mennyi pénzt akar és tud adni Ukrajna jövő évi költségvetésébe.

“Nekünk ezekre a pénzekre már január elsejétől kezdve szükségünk lesz” – hangsúlyozza Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter. Kijevben tisztában vannak azzal, hogy nekik is változniuk kell, ha hozzá akarnak jutni az uniós és az amerikai támogatáshoz.

“Készen állunk további reformokra. Van néhány ötletünk arra, hogy miképpen erősítsük meg a korrupció ellen küzdő állami hatóságokat” – mondja a pénzügyminiszter. Aki meg van győződve arról, hogy

“megkapjuk a támogatást csak kérdés, hogy mikor?”

Kiútként az orosz vagyonok elkobzását javasolja a nyugati államoknak. Összesen több mint 300 milliárd dollárról van szó, melyet a Putyin barát oligarcháktól koboztak el Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt.

“Jogos prioritás Ukrajna számára, hogy ezt az összeget az ország újjáépítésére fordíthassuk” – jelentette ki a pénzügyminiszter. Ursula von der Leyen egyelőre annyit ígért meg Kijevben legutóbbi útja során, hogy a befagyasztott orosz vagyonokból származó profitot megkaphatja Ukrajna. Ez csinos összeg, de nem elég, ezért a kijevi kormány az egész befagyasztott orosz vagyont akarja.

“Célunk az, hogy minden Nyugaton befagyasztott orosz vagyont megkapjunk, és azt Ukrajna újjáépítésére fordíthassuk”

– nyilatkozta a brüsszeli Politiconak az ukrán pénzügyminiszter.

Brüsszelben komoly viták várhatóak

Az uniós hadügyminiszterek kedden vitatják meg azt a 21,4 milliárd dolláros segélyt, melyet Ukrajnának nyújtanának az orosz invázió elleni harcra hosszú távon. Ezt Josep Borrel, az Európai Unió külügyi főképviselője javasolta még a nyáron, de sok tagország a kétségeit fejezte ki. Eddig már 26 milliárd dollár értékű támogatást kaptak az ukrán fegyveres erők az Európai Uniótól, és az eredmények nem állnak arányban a kiadásokkal. Nemcsak Magyarország ellenzi Ukrajna pénzügyi támogatását, de Németországnak is sok kérdése van – közölte egy magát megnevezni nem kívánó uniós diplomata. Aki arra is rámutatott, hogy ez a katonai segély azon az 54 milliárd dolláron felül van, melyet az Európai Unió a polgári szektornak szeretne juttatni a következő négy évben. Orbán Viktor magyar miniszterelnök blokkolni akarja az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segélyeket, és nem helyesli azt sem, hogy Brüsszel kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat a háborúban álló Ukrajnával – írja a Voice of America portál. A londoni Economist vezércikkben áll ki amellett, hogy Európának oroszlánrészt kell vállalnia Ukrajna támogatására, mert nem számíthat arra, hogy helyette az USA megteszi ezt. Varsóban találkozott az IMF delegáció ukrán partnereivel, és megegyeztek abban, hogy négy év alatt 15,6 milliárd dolláros támogatást kap Ukrajna. A nemzetközi Valutaalap közleménye hangsúlyozza, hogy mindez része annak a nagy nemzetközi együttműködésnek , mely erre a négyéves időszakra 122 milliárd dollárt irányoz elő Ukrajna támogatására.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK