Egy órán keresztül tárgyalt a tervezett választási együttműködésről az LMP és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. A zöldpárt elnöksége kedden értékeli a Demokratikus Koalícióval és az MSZP-Párbeszéd vezetőivel folytatott megbeszéléseket, majd döntenek a folytatásról. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője úgy látja, hogy a szavazók jobban akarják a kormányváltást, mint az ellenzék pártjai.
Az szinte az első pillanatban kiderült, hogy a pogácsa kicsit száraz volt, a whisky pedig elő sem került, de azt azért ma sem tudjuk, hogy miért nem járt sikerrel az LMP, illetve az MSZP-Párbeszéd tárgyalása, amelyet Gyurcsány Ferenc pártja, a DK kezdeményezett. Ön sejti?
Szerintem húzzák az időt. Az ugyanis világosan látszik, hogy az ellenzék hódmezővásárhelyi győzelme óta nagy nyomás nehezedik a pártokra. Az ellenzéki választók többsége ki akarja kényszeríteni a választókerületi koordinációt. A pártok azonban nem érdekeltek átfogó megállapodásban, és nem győzelemre rendezkedtek be, hanem az ellenzéken belüli rivalizálásra.
Csak nem azt akarja mondani, hogy azért nincs megegyezés, mert az ellenzéki pártok nem is akarnak megállapodni?
De, ezt mondom! Ugyanis az ellenzéki pártok elsősorban politikai túlélésre, és az ellenzéki oldalon belüli pozíciószerzésre vonatkozó stratégiákat dolgoztak ki a 2018-as választásra vonatkozóan. Tehát
a Fidesz legyőzésének lehetősége a hódmezővásárhelyi győzelemig nem is szerepelt a pártok céljai között.
Márki-Zay Péter váratlan győzelme azonban elérhető opcióvá tette a kormány leváltását, legalábbis az ellenzéki szavazók szemében. A pártok stratégiája azonban nem erre épült, váltani kellett volna. De ahogy a Fidesz sem tud megszabadulni a sorosozásra és migránsozásra épülő kampánytól, az ellenzék sem képes túllépni önmagán. Nem harcolnak a lehető legtöbb egyéni mandátumért, ehelyett a legtöbben megelégszenek azzal, ha a listás jelöltjeik a parlamentbe kerülnek, ennek érdekében számolgatják a töredékszavazatokat.
Vagyis úgy látja, hogy a váratlan hódmezővásárhelyi győzelemig az ellenzék le sem akarta váltani a kormányt?
Az időhúzásból ez derül ki. Közben persze az is probléma, hogy a hazai nyilvánosságban ma is varázsszóként kering az összefogás mantrája, ami mindössze arra jó, hogy összezavarja a választókat. Ma már ugyanis nincs összefogásra szükség és lehetőség, jogilag sem kivihető, de idő sincs már rá. Az összefogás ugyanis közös jelölteket, közös listát, esetleg közös programot jelentene.
Most csak arra van lehetőség, hogy 45-50 választókerületben egyes pártok visszaléptetik a jelöltjeiket a legesélyesebb ellenzéki javára.
Még csak azt sem kell kimondani, hogy kinek a javára lépnek vissza a remélt eredményért. Ez a legtöbb, amit a pártok tehetnek, nincs szükség eljátszani a nyilvánosság előtti tárgyalásokat, mert az taszítja a választókat.
Bizonyos együttműködés azért van, hisz a DK visszalépett az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett javára. Ez nem az ön által is kívánt koordináció?
Ha valódi lenne az egyéni kerületi koordinációs szándék, s ehhez meglenne a politikai akarat is, akkor a megállapodásoknak a hódmezővásárhelyi győzelem után szinte azonnal meg kellett volna születni. Másrészt nem a nyilvánosság előtt kellene alkudozni, hisz a valódi megegyezések háttértárgyalásokon születnek, és nem a meghirdetett sajtótájékoztatók előtt öt perccel.
A választókat is csak az eredmény érdekli, nem a veszekedés.
Az LMP vasárnap esti sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy a DK nem kíván tárgyalni a Jobbikkal. Nem fordított a helyzet, hisz végül is a meghívás Vona Gábornak is szólt?
A koordinációról szóló egyeztetésektől a Jobbik valóban mereven elzárkózik, aminek van azért racionális magyarázata. A felmérések szerint ugyanis Vona Gábor pártja kockáztatná a legtöbbet – elveszthetné szavazótáborának egy részét – ha belemenne egy ilyen együttműködésbe. Ugyanis a visszalépések esetén más pártok szavazóinak többsége nem szavazna át a pártra. Ez igaz, bár az is nyilvánvaló, hogy a Jobbik lehetne rugalmasabb. Azok az ellenzéki pártok, amelyeknek hasonló súlyú érvük nincs, azok tárgyalhatnának a kölcsönös visszaléptetésekről. Ebben az esetben ugyanis beindul egy olyan választói réteg, amelynek nem ismert a pártpreferenciája, de az ellenzékre szavaz, mert lát esélyt a Fidesz kormány leváltására. A választó ugyanis nem a töredékszavazatokat tartja fontosnak, hanem a győzelmet.
Akkor a tárgyalástól való távolmaradásával a Jobbik nem gyengítette, hanem erősítette az ellenzéket?
Ezt nem állítom, de azt igen, hogy csak a Jobbik tudja racionális érvekkel alátámasztani a távolmaradását. A Jobbik szavazótáborának többsége, kb. 60 százaléka ugyanis a kutatások szerint nem szavazna át egy baloldali jelöltre, így a Jobbik nem feltétlenül erősítené a koordinációt. Vona Gábor ettől függetlenül korábban azt mondta, hogy az LMP, illetve a Momentum szóba kerülhet, mint tárgyaló fél, de csak a választás után. Ezután az előkészítés után az LMP egyes jelöltjei, vagy a függetlenek, Mellár Tamás, illetve Kész Zoltán javára akár vissza tudna lépni. Tehát lehetne szimbolikus gesztusokat tenni, de egyelőre ezt sem teszik. Azt is hozzá kell tenni, hogy nem mindenhol van, például a főváros nagy részében sincs is szükség a Jobbik bevonására a koordinációba. Vagyis lenne mód esélyes jelölteket állítani, ha a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok nem az időhúzással foglalkoznának.
A tárgyalások folytatódnak, az LMP a teljes ellenzéki összefogást hiányolja, de tárgyal a Jobbik vezérkarával is, mi lehet ennek a tárgyalásnak a tétje?
A teljes ellenzéki összefogásra való hivatkozás inkább a visszaléptetések elkerülésére szolgáló kibúvónak látszanak. Visszaléptetésre persze az utolsó pillanatig van lehetőség, valószínű pár helyen ez meg is történik majd, főként, ha pártok saját szavazóinak nyomása tovább nő.
De jelentős számú visszaléptetésre már nem számítok, ezt már meg kellett volna tenni.
A visszaléptetések maximálisan hány plusz mandátumot eredményezhetnének?
Minden számítás azt mutatja, hogy az ellenzéknek 45-50 helyen kéne mandátumot szerezni, így a Fidesznek már nem lenne abszolút többsége.
Erre milyen esélye van az ellenzéknek?
Erre van esély. Ha van rá politikai akarat. Még a Jobbik visszalépésére sem lenne mindenhol szükséges, elég lenne hozzá a többi ellenzéki párt.
Amióta kiderült, hogy a kormányváltó hangulat miatt az ellenzék képes a Fidesz megbuktatására, azóta sikerült stratégiát váltani, s a győzelemre játszani?
Ahogy mondtam, egyelőre csak az időhúzás látszik. A töredékszavazatokat, a kampánytámogatás sávhatárait figyelik. Emellett féltik a biztos szavazótábort, bizonytalanok abban, hogy elég új szavazót mozgósít-e, ha csak egy esélyes jelölt marad a Fidesszel szemben. Az MSZP-Párbeszéd számára kockázatot rejt a tíz százalékos bejutási küszöb elérése. Főként, ha tovább faragja az egyéni jelöltek számát. De az LMP bejutása sem tekinthető még ténynek, szerintem hibásan úgy vélik rizikót jelent, ha a párt csökkenti a jelöltjei számát. Tehát vannak valós veszélyek, nehéz döntéseket kell hozni a pártoknak. Ezen kívül gyakran szó esik azokról az ellenzéki politikusokról, akik a Fidesz érdekeit szolgálják, a háttérből nyilván ők is akadályozzák a koordinációt. A felsoroltak együtt okozzák az ellenzéki tehetetlenséget.
Akkor tehát nincs más hátra, a pártok szavazói kell, hogy rákényszerítsék a győzelemre saját politikusaikat?
Az biztos, hogy nagy a szavazók nyomása a pártokon, érdemes elolvasni a politikusok posztjai alatt látható kommenteket. De az LMP nyíltan elmondja, hogy az aláírásgyűjtésekkor a saját választóik biztatták őket együttműködésre.
Mára beindultak a civilek is, ezek a szervezetek segítenek megtalálni a legesélyesebb jelölteket.
Ezen kívül befolyásolja még a választás eredményét, hogy a következő három hétben Simicska Lajos vagy a többi politikai szereplő milyen információt szolgál fel a nagyérdeműnek. Végső esetben ezek a hírek nemcsak a Fidesz számára lehetnek kényelmetlenek, hanem akár az MSZP esélyeit is ronthatják, akár tíz százalék alá is lökheti a pártot egy lejárató információ. Az ettől való félelem is akadályozhatja a Jobbik, illetve az LMP együttműködési hajlandóságát.
Az is a koordináció ellen hat, hogy egy esetleges győzelem után hogyan fog kormányozni a kibontakozni látszó koalíció?
Ez talán még messze van. A fő kérdés, hogy az ellenzéki szavazók többsége a kormány bukását akarja, a többivel aligha akar foglalkozni. És ha valaki végigolvassa az ellenzéki pártok programját, akkor egyértelműen kiderül az is, hogy hatalmas különbség nincs közöttük. Még a Jobbik és a baloldali pártok elképzelése is összeilleszthető, de vannak már közösen kidolgozott minimumprogramok is. De még mindig fennáll a lehetősége annak is, hogy az ellenzék csak korlátozott mandátumot vállal. Elfogadják azt a tíz fontos törvényt, ami meghatározó az ország életében, s új választásokat írnak ki. Ebben az esetben nem kell négy évig együtt kormányozni, s ezt előre jelezhetik. Vagyis a kormányzást illetően sok minden lehet.
Nincs „borsókúti paktum” – mondta a hétfő esti találkozóról a Hír TV kedd reggeli műsorában Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Az M3-as autópálya borsókúti pihenőjében Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei azért találkoztak Vonával, hogy rávegyék a Jobbikot az egyéni választókerületekben a teljes ellenzéki koordinációra a fideszes jelöltekkel szemben. Ez azonban nem jutott eredményre: Vona megerősítette korábbi álláspontját, miszerint az LMP irányába nyitottak, de a Jobbik egyedül indul a választásokon. Vona szerint abban egyetértettek, hogy a legfontosabb dolog a Fidesz legyőzésére nem a koordináció, hanem a magas részvételi arány, ezért mindenkit arra buzdítanak, hogy menjen el szavazni.
A jobb szélről középre húzódó pártelnök ügyesen kivágta magát: arra kérte a jelenlévőket, ne a régi, 2010-es személyét, hanem azt az embert és pártot fogadják el, amely ma már másként gondolkodik számos társadalmi, ezen belül oktatáspolitikai kérdésről. Ügyes mondat volt, a fiatal közönség meg is tapsolta a válaszát.
