Werber nélkül nagy bajban az LMP

10
10927
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az elmúlt napok hírei alapján komoly gondokkal küzd az LMP. Szél Bernadett arra készülhet, hogy nemhogy miniszterelnök nem lesz, de lehet, hogy országgyűlési képviselő sem. A párt nem működik együtt a demokratikus ellenzékkel, eközben vezetői körül rengeteg a balhé.

A bajok ott kezdődtek, hogy az LMP az időt húzva egyelőre semmilyen megállapodást nem köt sem az MSZP-Párbeszéd, sem a DK-Szolidaritás szövetséggel. A külön tárgyalás trükkjét bevetve megpróbálják megosztani a már választás együttműködést kötő szervezeteket – sikertelenül. Eközben – állítólag – a Fidesz hallgatólagos támogatása miatt távozott a kampánytanácsadó Ron Werber. A sor folytatódott azzal, hogy kiderült: Ungár Péter ajánlásai között korábban elhunyt személyek adatai is szerepelnek. Hadházy Ákosnak is nekiesett a sajtó, azt állítva, hogy a társelnök már egyenesen „megölt” egy embert, akivel korábban anyagi természetű jogvitája volt. Ez utóbbi nyilvánvaló karaktergyilkossági kísérlet a Fidesz részéről, de jelzi, hogy az LMP-n jobbról és balról is nagy a nyomás.

Talán ez lehet az oka, hogy Szél Bernadett immár kétségbeesett lépésre szánta el magát: teljes, tehát a Jobbikra is kiterjedő összefogáshoz kötötte, hogy részt vegyen bármiféle ellenzéki együttműködésben. Mivel ezt korábban a DK, az MSZP és a Jobbik is elutasította, így ez nyilvánvaló kamu.

Pedig az LMP dolga egyszerű lenne. Egyetlen módon tudná bebizonyítani, hogy nem a Fidesz szekerét tolják: leülnek külön a szocialistákkal és a DK-val és méltányos megállapodást kötnek a kölcsönös visszaléptetésekről, például Szél javára Budakeszin, a DK-s Oláh Lajos javára a VI-VII. kerületben, vagy Kunhalmi Ágnes javára a XVIII. kerületben.

Ha nem ezt teszik, maradnak az LMP-n belüli belső háborúk és a megegyezésre való képtelenség, a Lehet Más a Politikát meg fogják büntetni a választók.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Eddig azt bizonyították nekem, hogy nem lehet más a politika.. mert beleragadtak néhány saját hibájukba, és nem tudnak/akarnak megszabadulni tőle.. talán hatalmi vagy más szempontok miatt? Érdemes lenne frissíteni, másítani.. hogy a nevükhöz kezdjenek hasonlítani..

  2. Hagyjuk már ezt hülyeséget , a neveken való lovaglást, a fidesz se fiatal, a dk sem demokratikus, a szocik se szocik sőt a jobbik se jobb .
    Az elmúlt négy év alatt az LMP legalább dolgozott és harcolt az országgyűlésben a fidesz ellen, a szocik meg 8 évig ültek a kényelmes karosszékükben , és most ők akarják megmondani ki lehet képviselő és ki nem az ellenzékben. Na ők akik semmivel sem lennének különbek a Fidesznél.

    • Az LMP borzasztóan harcolt a fidesz ellen, de azért arra gondosan ügyelt, hogy szorult állapotunkban megsegítse őket (Pl.alk.bíró választás). Nemrég még Bernike együtt sorosozott Kósával Tusványoson.
      Ez a párt a fidesz kreálmánya. Szarásig küzd, de gyakran kilóg a lóláb. Ügyes színjátékot játszanak.

    • Noha nem lelkesedem értük, az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Parlamentben, sajtótájékoztatókon próbálkozott az MSZP /tehát „dolgoztak”/, csak senki nem figyelt rájuk, ismert okok miatt. Pillanatnyilag a DK az undokabb, mert nem átallott Karácsony G. ellen gúnyiratot közzétenni a híres „karigeri”-zős förmedvényükben, ami a baloldal elárulása.
      Szél B. elvesztette az önkontrollt, kegyosztó uralkodónak képzeli magát és alibit keresett a maga számára a különutassághoz. Pontosan tudta, hogy a Jobbik nem hajlandó. Lehet, hogy velük akar koalíciózni?

  3. Az van, hogy ez a cikk semmi másról nem szól, csak a valóság átértelmezéséről. Az LMP a közelébe sincs a kiesésnek, mert minden mérés alapján 7-10%-on állnak, ellenben az MSZP-P koalícióval, amelyről kiderült, hogy összefonódott a Fidesszel és lényegében azzal együtt dolgozik és fúrja az ellenzéki összefogást. Szél Bernadett Budakeszin és nem Budaörsön indul, de ennyi ferdítés mellett ez már fel sem tűnik.

    • Tamás, megnyugtatom az MSZP sohasem állna össze a FIDESZ pártjával! De Szél Bernadett nem tudja a helyét meghatározni, és ők előbb kaphatóak lennének erre! Hadházyt nagyon sajnálom, és a nem hiszem el róla a rágalmat!

    • Mit mondjak ? Valóban lehet más a politika, de nem úgy, ahogy azt a LEHET MÁS A POLITIKA, a józan mérlegelés, a valóban nonszensz, de szükséges kompromisszumok nélkül próbál csinálni….A parlamenti kiesés valóban nem fenyegeti, de a kormányváltó párt címtől…..nagyon messze van. Már az előző választásnál megmutatkozó „fafejűsége” a Fidesznek 2/3-ot hozott, mert Budapesten minimum négy ellenzéki mandátum miattuk úszott el !

      • Maradjunk annyiban , hogy a 2/3-ot nem az LMP hozta össze , hanem a Gyurcsány kormány és a szocik még 2012-ben . Ez az ő történelmi és megbocsájthatatlan bűnük.Azóta sem csinálnak semmi érdemlegeset , időnkét pártvezetőt cserélnek. 8 év alatt egyetlen tehetséges vezetőt nem tudtak találni, pedig állandóan magukkal vannak elfoglalva.

  4. Nyugi vén kommancsok, jön még kutyára kamion!
    Az MSZP is kieshet! Kétszer gyorsabban. Brühühü!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .