Kezdőlap Címkék Ruténium-106

Címke: ruténium-106

Ez volt ma – 2017. november 21.

0

Mi a Kremlnek dolgozunk

Az RT adása a UPC kínálatában
Fotó: FüHü

Bekerült az RT nevű, angol nyelven sugárzó orosz csatorna a UPC kábeltévés csomagjába. A hírrel önmagában nem lenne érdemes sokat foglalkozni, azonban az RT nem egy egyszerű hírcsatorna. Sőt, valójában egyáltalán nem az: sokkal inkább az orosz kormány által pénzelt propagandaeszköz, amely rendszeresen álhíreket terjeszt.

A Buzzfeednek a csatorna több egykori alkalmazottja azt mondta, hogy már az első munkanapjukon rá kellett jönniük: amit csinálnak, az nem újságírás, hanem propaganda. Például az adásoknak két szerkesztője volt: egy angol anyanyelvű, jellemzően egy brit, aki átvette a szöveget, de egy orosz is, aki az alapján nézte át az anyagokat, hogy illeszkednek-e a csatorna irányvonalához.

Az RT éves költségvetése már két éve is több mint 300 millió dollár volt. Volt olyan (egyébként magyar származású) bemondójuk is, aki élő adásban mondott fel

Saját magát az RT független, alternatív forrásnak nevezi. Ugyanakkor az Európai Parlament sem tekinti független hírcsatornának: egy tavaly novemberben elfogadott határozatban meg is nevezik, mint az orosz kormány által használt propagandaeszközök egyikét.

A Fidesz kormány saját szavazóinak is hazudik

wikimedia

Hazaárulás alapos gyanúja miatt feljelentést tesz az eddig ismeretlen Demokratikus Nemzeti Néppárt (DNP) több európai uniós képviselő ellen. Az ügyészséghez forduló törpepárt szerint Szanyi Tibor, (MSZP), Niedermüller Péter (DK), Molnár Csaba (DK), valamint Jávor Benedek (Párbeszéd) „bűne” az, hogy az Európai Parlamentben éltek szavazati jogukkal, elfogadtak egy javaslatot, amely kapcsolatba hozható a kötelező elosztási kvótával. Érdekes módon a DNP nem kezdeményezett eljárást azok ellen a Fideszes képviselők ellen, akik ugyancsak megszavazták a migrációt érintő előterjesztést.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Molnár Csaba, a Demokrata Koalíció képviselője szerint nem lenne meglepő, ha a feljelentést tevő kispárt, a DNP a Fidesz zsoldjában állna. Közölte: Magyarországon az igazságszolgáltatás jelentős része már a Fidesz kezében van, de bíróságok nagy része még őrzi a függetlenségét. Nyilván, azért nem a kormányzó pártok jöttek elő ezzel az iszonyatos blődséggel, mert ennek nagy bukás lesz a vége. Inkább felbéreltek erre valami kamupártot. De ez most mindegy.

„Úgy szavaztam, ahogy a magyarok kétharmada tőlem kérte. Én biztosan nem árultam el, sőt, én képviseltem a hazát.”

Kíváncsiskodik az LMP

Szél Bernadett. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az LMP közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy megtudja, miről tárgyalt Orbán Viktor főtanácsadója, Megyesy Jenő és Donald Trump amerikai elnök munkatársa, Carter Page tavaly szeptemberben Budapesten. A megbeszélésről készült hivatalos feljegyzést szeretné megkapni az ellenzéki párt. Page, mint a republikánus elnök egykori kampánystábjának tagja, érintett lehet abban az amerikai hírszerzési vizsgálatban, amely a Trump-kampány és Oroszország közötti esetleges összejátszást vizsgálja.

Szél Bernadett a párt miniszterelnök-jelöltje pedig a nemzetbiztonsági bizottságon kéri napirendre venni az ügy kivizsgálását.

 

Csernobil óta sem változott semmi?

Atomenergia-ellenes tüntetés Lausanne-ban a csernobili atomkatasztrófa 30. évfordulóján. (MTI/EPA/Cyril Zingaro)

A helyzet 30 éve, Csernobil óta nem változott. Az orosz atomtechnológia nem biztonságos, egy nukleáris balesetre pedig a Roszatom első reakciója nem a kockázat csökkentése, az esetleg veszélybe került emberéletek megóvása, hanem a felelősséget elhárítani próbáló hazudozás. Erre figyelmeztet a Demokratikus Koalíció közleménye, amelyet annak apropóján adtak ki, hogy bebizonyosodott: hazugság volt a Roszatom közleménye, mely szerint az orosz légkörben csak Szentpétervár környékén találtak egy kevés radioaktív ruténium-106 izotópot.Az oroszok először tagadtak, majd a Roszgidromet végül elismerte, hogy először és legnagyobb koncentrációban két dél-oroszországi ponton észlelték a ruténium-106 –ot, mindkettő 100 kilométernél közelebb van a Roszatom Majak nevű üzeméhez.

Lengyelország és Románia is Patriot rakétákat vásárol Amerikától

Mihai Fifor román hadügyminiszter a szenátus védelmi bizottsága előtt elmondta: Románia 3,9 milliárd dollár értékben vásárol Patriot rakétákat az Egyesült Államoktól 2019-ben. A rakétákat 2020-ban állíthatják rendszerbe Romániában. A hadügyminiszter az orosz fenyegetéssel indokolta meg a 3,9 milliárd dollár értékű fegyvervásárlást.

Varsó nemrég jelentette be, hogy 10,5 milliárd dollárért vásárol rakétavédelmi rendszert az USA-tólWashington számára pedig két ország fontos térségünkben: Lengyelország és Románia.

Putyin Asszaddal találkozott Szocsiban

Bassár el-Aszad szíriai elnök (MTI/EPA/SANA)

Vlagyimir Putyin orosz elnök a dél-oroszországi Szocsiban találkozott Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, akivel megvitatta a háború utáni politikai rendezés aktuális kérdéseit – közölte a Kreml. Putyin a találkozóról szóló beszámoló szerint a szíriai kormányerők terrorizmus elleni harcban elért sikereit méltatta (Oroszország a több mint hat éve tartó háborúban Aszad elnököt támogatja Szíriában). Az orosz elnök szerint a katonai szakaszról most már át kell térni a politikai rendezésre, és korábban ugyanerről adott ki közleményt Putyin és Trump az ázsiai és csendes-óceáni vezetők csúcsértekezletén Vietnamban. Putyin jelezte, hogy miután beszélt Aszad elnökkel Szocsiban, felhívja Trumpot, hogy ismét egyeztessen vele a Közel-Keletről.

Gyerekszegénység: Magyarország hátulról a negyedik

Elkeserítő adatokat mutat az Eurostat legfrissebb gyermekszegénységi statisztikája. Több mint félmillió, azaz minden harmadik magyar gyerek szegénységben él, vagy fenyegeti a szegénységbe süllyedés. Az Európai Unióban továbbra is hazánkban az egyik legmagasabb a gyermekszegénység.

Az egyszülős családokban nevelkedő gyermekek 66 százaléka él szegénységben. Ezzel a most megjelent 2016-os adatok szerint 27 tagállam közül a 4. legrosszabb helyet foglalja el Magyarország. Csak Romániában, Bulgáriában és a válság sújtotta Görögországban rosszabb a helyzet (Írországra nem publikáltak adatot).  S bár a szegénységben élők aránya a világgazdasági válság időszakához képest valamelyest csökkent nálunk is, az országok rangsorában elfoglalt 4. hely változatlansága arra utal, hogy ez elsősorban a világgazdasági környezet javulására vezethető vissza.

Gyengén teljesítenek a magyar diákok

Ungvár. Simon-Árpa Zsuzsanna magyar nyelvórát tart a 9.a osztály tanulóinak az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvû Középiskolában.
MTI Fotó: Nemes János

Az együttműködő probléma-megoldásban is roppant lesújtó képet fest a hazai diákok teljesítményéről a PISA-teszt új felmérése. A térség legtöbb országa megelőz minket. Az OECD-országokban a gyerekek 7,9 százaléka csúcsteljesítményű, Magyarországon 8,7 százalék a leggyengébbek közé tartozik.

Átlag alatti a magyar diákok teljesítménye az úgynevezett együttműködő problémamegoldás terén – derül ki az iskolások képességeit összegző nemzetközi program (PISA) 2015-ös felméréséből, amelynek kedden tette közzé újabb kötetét az OECD.

Mint ismeretes, a 2015-ös teszten matematikából, szövegértésből és természettudományos kompetenciákból is sokkal gyengébben teljesítettek a magyar diákok, mint 2012-ben.

Válogasson a Budapesti Tavaszi fesztivál programjai közül!

Fotó: BTF

Közzétették a Budapesti tavaszi fesztivál programját. Közel 40 helyszínen, több mint 150 program várja az érdeklődőket 2018. március 30-tól április 22-ig  a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. A kulturális tavasz jövőre is a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitónapján kezdődik, és három héten át tart majd. Már most lehet válogatni a programok közül.

 

Váratlanul lemondott a zimbabwei elnök

Lemondott Robert Mugabe zimbabwei elnök, ezt a parlament elnöke, Jacob Mudenda-ra jelentette be. A bejelentés meglepő volt, mivel a képviselők éppen arról tárgyaltak, hogyan tudják megfosztani a hatalmától a 93 éves elnököt. Korábban Mugabe azt jelezte, hogy nem hajlandó lemondani, annak ellenére sem, hogy a hadsereg fellépett ellene, emberek tízezrei az utcákon követelték a távozását, s pártja is leváltotta a Zanu-PF éléről.

Több mint ötven halott egy nigériai merényletben

Felrobbantotta magát egy tinédzser fiú kedden egy nigériai mecsetben a reggeli ima ideje alatt, a halálos áldozatok száma ötvennél is több. Valószínűleg a Boko Haram áll a merénylet mögött, amely az északkelet-nigériai Mubi város mecsetében történt. Több mint negyvenen a helyszínen meghaltak, és rengetegen szenvedtek életveszélyes sérülést, a halálos áldozatok száma pedig a legfrissebb jelentések szerint már több mint ötven. A sebesültekről egyelőre nincs információ.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK