Rónai Sándor európai parlamenti képviselőt arról kérdezték hétfő reggel az ATV Startban, hogy a DK megszavaztatta tagjait, szimpatizánsait arról, hogy miként szavazzanak európai képviselői Ursula von der Leyen bizottsági elnökségéről. Elmondta, hogy a szavazás eredménye, hogy a DK-sok megosztottak, körülbelül ugyanannyian vannak az igen, mint a nem mellett. Majd megjegyezte, hogy boldogabb országokban sokkal többször szavazhatnak az emberek fontos dolgokról, például Svájcban, ahol gyakori a népszavazás.
Hogy Svájc boldogabb ország, az nem vitás. De boldogabb ország Németország is, ahol országos népszavazásra egyáltalán nincs lehetőség. Svájcban a népszavazásokat többnyire választói kezdeményezésre tartják, ahogy elvileg nálunk is kezdeményezhetnek a választók népszavazást, ellenzékből a Fidesz is élt ezzel a lehetőséggel, de amióta kormányon van, valamilyen módon mindig megakadályozza. Ebből sokan arra következtetnek – a jelek szerint Rónai Sándor is – hogy a népszavazások minél tágabb lehetősége a demokrácia fokmérője.
Szerintem egyáltalán nem az, sőt.
Maradjunk az annyiszor dicsért svájci példánál. Jó dolognak tartjuk, hogy Svájcban, ahol európai összehasonlításban különösen magas a bevándorlók aránya, népszavazással tiltották meg a minaret-építést? Hiába ellentétes ez az alkotmánynak a szabad vallásgyakorlatra vonatkozó rendelkezésével, Svájcban a népszavazás eredménye automatikusan módosítja az alkotmányt.
Jó dolog volt, hogy egy olyan rendkívül bonyolult kérdést, mint az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból, népszavazással döntöttek el? De felhozhatnék hazai példát is, a vizitdíjról, kórházi napidíjról és felsőoktatási szóló, a Fidesz által a második Gyurcsány-kormány megbuktatására szervezett népszavazást. Nem tartom ilyenkor jó dolognak a népszavazást.
Ha valaki arra emlékeztet, hogy három évtizeddel ezelőtt milyen büszke voltam az SZDSZ által kezdeményezett négy igenes népszavazás sikerére, amelynek kampányában is aktívan részt vettem, akkor ehhez hozzátehetem: három évvel ezelőtt aláírásokat gyűjtöttem az Új Magyar Köztársaság egyesület négy kérdésről szóló népszavazási kezdeményezéséhez, majd a Momentum Nolimpia-kezdeményezéséhez és a civil szervezetekről szóló törvény elleni népszavazási kezdeményezéséhez is.
Vajon következetes-e az álláspontom?
1989-ben még nem volt demokratikus jogállam Magyarországon, kilenc éve pedig már nincs demokratikus jogállam. Ilyen helyzetekben a demokrácia hívei népszavazási kezdeményezésekkel is próbálhatnak rést ütni az önkényuralom, a pártállam épületén. Ez történt 1989-ben is és az elmúlt években is.
Működő demokráciában azonban – és 1990 és 2010 között Magyarországon minden gyengesége ellenére működő demokráciában éltünk – a választók által kezdeményezett (ami a valóságban általában ellenzék általi kezdeményezést jelent) népszavazás többnyire a demokratikus intézmények elleni támadást jelent. Erre volt példa mind a 2004-es, mind a 2008-as hazai népszavazás. A másik példa erre a melegházasság elleni szlovákiai vagy romániai népszavazási kezdeményezés, amelyek nem jártak ugyan eredménnyel, de alkalmasak voltak a mássággal szembeni többségi előítéletek politikai mozgósítására. (Erről szólt az említett svájci példa is.)
Egyben biztos vagyok: hogy boldogabb-e egy ország, az biztosan nem a népszavazások gyakoriságán múlik. Érdemes lenne alaposan végiggondolni, hogy mire lehet jó a népszavazás intézménye, és mire nem.
