Kezdőlap Címkék Roberto Saviano

Címke: Roberto Saviano

Per elé nézhet az író, akit a Camorra is fenyeget

0

Nem vagyok az alvilág minisztere – közölte Matteo Salvini, aki tudatta, hogy beperli Roberto Saviano írót. A Nápoly környéki maffiát leleplező olasz író, akinek Gomorra című könyve világsiker lett, 2006 óta áll rendőri védelem alatt, de tart attól, hogy meg akarják szüntetni védelmét.

Matteo Salvini belügyminiszter ugyanis jelezte, hogy felül kívánja vizsgálni a rendőri védelmet élvezők listáját. Az író attól tart, hogy áldozatául esik a felülvizsgálatnak, már csak azért is, mert nagyon mély politikai ellentét van közte és a belügyminiszter között.

Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Liga vezére Olaszország belügyminiszterként maximális szigorral lép fel a bevándorlás ellen. Roberto Saviano viszont a pápához hasonlóan a befogadás fontosságát hangsúlyozza. Legutóbb a Twitterre feltett egy képet, amely egy anya és gyermeke tengeren úszó holttestét ábrázolta, s azt az aláírást fűzte a képhez, hogy

„a belügyminiszter úr most bizonyára boldog”

Korábban az alvilág miniszterének nevezte Salvinit.

Mint közismert, Olaszországban a maffiának kiváló felső kapcsolatai vannak. Nemrég elítélték Berlusconi exkormányfő bizalmasát, aki összekötő volt a maffia és az ország leghosszabban regnáló miniszterelnöke között.

Matteo Salvini válaszként közölte, hogy rágalmazás miatt feljelenti a híres írót. Hangsúlyozta: nem amiatt rendelte el a rendőrség védelmi listájának felülvizsgálatáat, mert Roberto Saviano szálka a szemében. Az író viszont közölte: ma is naponta kap fenyegetéseket a Nápoly környéki maffiától, a Camorrától és a kolumbiai kábítószer-kereskedelem főnökeitől, akiknek a korábbi kapcsolati hálóját leleplezte.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK