Kezdőlap Címkék Raca

Címke: raca

Tévesen idézte Tarlóst az MTI

0

Számtalan alkalommal említettük már az MTI-nek azt a gyakorlatát, hogy egyes dolgokat elhallgat a nyilvánosság előtt, más ügyekben mellébeszél, vagy maszatol. Most azonban nem erről van szó, sőt, olyat is megírt, amit a nyilatkozó nem mondott.

„Ameddig én vagyok a főpolgármester, nem lesz repülőverseny Budapesten” mondta Tarlós István főpolgármester a sokak számára sok kellemetlenséget okozó Red Bull Air Race verseny után.

Legalábbis, az MTI így idézte a főpolgármester szavait. Pedig, ő nem ezt mondta, hanem valami olyat, ami ehhez hasonló, de valójában egészen más.

„Képtelenség, hogy Budapest főpolgármesterének, az egyik legrutinosabb sajtófőnökkel az oldalán vért kell izzadnia, hogy azt írják meg, amit mondott és ne mást”. Így igazította helyre az Magyar Távirati irodát Tarlós István, majd hozzátette:  „Ameddig én vagyok a főpolgármester, addig ilyen botrányos zűrzavar nem fordulhat elő a városban. Olyan rengeteg panasz érkezett ezekben a napokban a zajra, és olyan sok közterületet és olyan hosszú időre foglaltak el, hogy akármilyen sikeres ez a rendezvény, ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni.”

Vagyis, nem a versennyel van baja a főpolgármesterrel, nem a repüléssel nincs kibékülve, hanem a „botrányos zűrzavarral,” amellyel nem szeretné tovább tesztelni a budapestiek türelmét.

Bár elsősorban  a verseny okozta zaj és közlekedési káosz bőszítettre a budapestieket, sokan azt is nehezményezték, hogy miközben az állam közel 2 milliárd forinttal támogatja a versenyt, a Red Bull Air Race szervezői mindössze 13 millió forintért kaptak engedélyt arra, hogy a Bem rakpart egy részét több héten át lezárják.

A versenyre egyébként minden évben közterület-használati engedélyt kell kérni a fővárostól, s az engedélyről minden esetben a közgyűlés tulajdonosi bizottsága dönt. A Red Bull a turisztikai imázsértékére való tekintettel eddig mindig megkapta az engedélyt – volt, hogy ingyen, volt, hogy jelentős engedménnyel.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!