Belenéztem a közmédia híradójába. Ne kérdezzétek, hogy miért, ne mondjátok, hogy magamnak kerestem a bajt. Szakmai ártalom, néha ezt is kell. Nem túl gyakran, mert az egészség mindennél fontosabb, de azért időnként előfordul. Már nem bosszankodom, nem is röhögök ezeken a műsorokon, úgy nézem őket, mintha egy múzeumban soha nem volt, vagy régen kihalt állatokat látnék.
Borzonganék, ha lenne hozzá kedvem, hánynék, ha nem volna erős a gyomrom.
A rendszerváltozás után azt hittem, szerintem sokakkal együtt, hogy már soha nem lesz ilyen. Hogy a pártállammal együtt ez a fajta híradó is kihalt De nem: van, ráadásul a mi pénzünkön. Mi dobtuk rá össze a lóvét, hogy legyen miből hazudni a mi képünkbe.
Ez nem tájékoztatás, hanem propaganda. Azt a pártállami propagandát, amit most híradóként adnak a pártállami médiában, amúgy nem túl bonyolult összerakni. Gyomor persze kell hozzá, de ember nem nagyon, újságíró meg még annyira sem. Utóbbi amúgy is idejétmúlt fogalom – vannak még elszórtan apróbb szigetek, ahol előfordul, de valójában kihalófélben lévő, veszélyeztetett faj.
Nincs is rá szükség. Mindössze egy központ kell, ahol reggelenként az eligazításon megmondják, hogy aznap miről mit kell gondolnunk. A megfogalmazásra, képi megjelenítésre sem kell odafigyelni, mert a pártállami híradót már úgyis csak azok tudják végignézni, akiknek már mindegy, hogy mit látnak, hallanak. Akiknek lényegtelen, hogy mit mondanak, és mit mutatnak nekik – a sörüket és a csipszüket úgy is el tudják fogyasztani.
Böfögni is tudnak a képernyő előtt, valódi hír sem kell hozzá.
Elég néhány hívószó, például Brüsszel, Soros, migráns. Ezeket bele kell tenni egy szógenerátorba, majd ami kijön, azt az ügyeletes robot felolvassa. Időnként be lehet hívni egy politikusnak, vagy szakembernek kinevezett robotot, és úgy tenni, mintha kérdeznének tőle valamit.
De ez se fontos. Semmi sem fontos, kivéve az, hogy folyamatosan hazudjanak. Az sem baj, ha nem hihető a hazugság – ha sokszor mondják, mindig lesznek olyanok, akik elhiszik.
Rand Waltzman, a RAND vezető kutatója szerint sokan használják is őket, és komoly eredményeket érnek el velük. Szerinte álhírek mindig is léteztek, de a mennyiségük és a terjedésük sebessége miatt most kifejezetten veszélyesek.
Rand Waltzman, az egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb amerikai elemzőközpont, a RAND vezető kutatója nemrég egy, a Pentagon számára készült kutatást vezetett arról, hogy a propaganda szempontjából milyen veszélyeket rejt magában a közösségi média. Néhány napja Budapesten, az ELTE BTK Média és Kommunikáció tanszékén tartott előadást, az amerikai nagykövetség és a tanszék közös szervezésében. Ezután beszélgettünk vele.
A videó angol nyelvű, magyar felirattal.
Dr. Rand Waltzman, a Rand Corporation vezető kutatója tartott előadást az ELTE Médián közösségi média, propaganda és dezinformáció témákban.
Egyre nagyobb problémát jelentenek az álhírek, pedig a túlnyomó többségüket nem is lenne olyan nehéz felismerni.
Forrás: Wikimedia Commons
Álhírek régóta léteznek a világban, de nagy hangsúlyt igazából az utóbbi néhány évben kaptak, az egyre erősebb orosz dezinformációs kampányok, a Brexit és Donald Trump választási győzelme után. Hiába akar ellene küzdeni a Facebooktól a Google-ön és különböző egyetemeken át egészen az Európai Unióig (szinte) mindenki,
a „fake news” megállíthatatlanul terjed,
elsősorban a közösségi médiában.
És nem csak ott. Magyarországon ugyanis a kormányközeli média gyakran maga terjeszt álhíreket, akár tudatosan, akár ismerethiány miatt – erről ide kattintva olvashat bővebben.
Mi most azonban segítünk Önöknek, hogy könnyebben felismerjék, ha álhírekkel találkoznak. Ezeket az aspektusokat érdemes mindig megvizsgálni:
Mi az adott információ forrása?
Vagy másképp fogalmazva: hol találkozott a hírrel? Érdemes megnézni az adott weboldal impresszumát: van neki egyáltalán? Mi szerepel benne? Eleve gyanús, ha egy magát híroldalnak evező site-nak nincs impresszuma, nem tüntetik fel, ki írja a cikkeiket, és az is, ha van ugyan valami ehhez hasonló, csak épp a szerzőket nem sorolják fel.
Érdemes megnézni a weboldal címét is, sok álhíroldal ugyanis azzal veri át a gyanútlan olvasókat, hogy egy már ismert, valódi hírportálhoz hasonló nevet vesz fel.
Valódi címe van a cikknek, vagy kattintásvadász?
A nagyon kattintásvadász címek eleve gyanúsak. Ráadásul sokan, sokszor úgy osztanak meg a Facebookon valamit, hogy magát a cikket el se olvassák, csak a címet látva egyből nyomnak is a megfelelő gombra. Egy kutatás szerint 10 emberből hatan így tesznek. Így mindenképp azt tanácsoljuk:
soha, semmit ne osszon meg, amit előtte nem olvasott végig.
Olvasás közben ugyanis az is kiderülhet, hogy a kattintásvadász címnek valójában semmi köze nincs a valódi tartalomhoz.
Ki írta a cikket?
Ha egy-egy oldalon szinte csak olyan cikkek vannak, amelyeket nem vállal névvel a szerzőjük, az is gyanús kell, hogy legyen. Az általános újságírói gyakorlat szerint ugyanis azokat a cikkeket szokás szerző nélkül megjelentetni, amelyek mondjuk egy hírügynökségi hír átvételei, más portálok cikkeinek szemléi stb. Nagyobb munkát igénylő anyagokat az újságírók névvel vállalnak – hiszen büszkék a teljesítményükre.
Forrás: Flickr / Mike MacKenzie
Persze, ha van név, az sem mindig megnyugtató. Érdemes utánanézni, hogy valódi szerzőről van-e szó, akinek máskor is jelentek-e meg már cikkei.
Vannak hivatkozások a cikkben?
Az álhírek sokszor mindenféle hivatkozás nélkül írnak bizonyos eseményekről – az ilyen cikkeket is érdemes mindig fenntartásokkal kezelni. Ha pedig vannak hivatkozások, akkor meg kell nézni, hogy valóban hiteles médiumoktól származnak-e az információk, vagy más álhíroldalaktól, hiszen ezek szeretik egymást körbehivatkozni.
A magyar kormánymédiában például az utóbbi időben gyakran találni arra példát, hogy a hangzatos címmel írt cikkekben az orosz propagandaipar termékeire, vagy
oroszbarát álhíroldalakra hivatkoznak,
ami egyből megkérdőjelezi a valóságtartalmukat.
Ha pedig szakértők szerepelnek a cikkben, akkor két dolognak érdemes utánanézni: egyrészt, hogy valódi, létező szakértőkről van-e szó, másrészt, hogy valóban azt mondták-e, amit a szájukba adtak.
Mikori is a cikk?
A Facebooknak megvan az a sajátossága, hogy nem mutatja, hogy egy-egy cikk mikor íródott. Így aztán mindenki belefutott már olyanba, hogy egy-egy ismerőse újdonságként posztolt olyan írásokat, amelyek valójában hónapokkal, akár évekkel korábban készültek – gyakorlatilag minden hírportálnál tudnak példát mondani az ott dolgozók, hogy egyszer csak azt látták, a közösségi médiában hihetetlenül elkezd pörögni egy régi cikkük.
Erre persze egyszerű a megoldás: meg kell nézni a cikk publikálásának dátumát, akkor egyből kiderül, hogy friss vagy régi.
Mindezeken kívül azt is mindig érdemes megnézni, hogy nem egy viccoldal publikálta-e a cikket (mondjuk a Hírcsárda, vagy az angol nyelvűek közül a The Onion). Az is gyanús kell, hogy legyen, ha egy cikk azt állítja:
„a mainstream média nem hajlandó ezzel foglalkozni”.
Az esetek túlnyomó többségében ugyanis ilyenkor egyszerűen arról van szó, hogy nem igaz az információ. Erre jó példa volt, amikor azt terjedt el, hogy Svédországban a muszlimok miatt be akarják tiltani a karácsonyi dekorációt:
Éppen ezért, minden esetben meg kell vizsgálnunk saját magunk gondolatait is: pszichológiai tény ugyanis, hogy mindenki hajlamosabb olyan dolgokat elhinni, amelyek amúgy közelebb állnak a gondolatvilágához.
És persze az is hasznos, ha minél többször kilépünk a Facebook által teremtett buborékból, és nem csak az ottani falunkat használjuk hírforrásként, hanem ellátogatunk különböző híroldalakra is.
Finoman fogalmazva is sajátos módon számolt be a kormánymédia a múltkori, százezres tüntetésről, így megnéztük, mit írtak a mostani, jégeső által elvert demonstrációról.
(Az elütések, helyesírási hibák is az eredeti szövegekből valók.)
Origo: „Jégesőbe torkolló égéssorozat lett az esti tüntetés vége”
„Sűrű programot adtak a hatóságoknak az ellenzéki szimpatizánsok a mai napra: gyakorlatilag óránként igyekeztek megdönteni a kormányt. A dologból – milyen meglepő – nem lett semmi, sőt, legnagyobb sikerükként azt könyvelhették el, hogy egy ritkán látott intenzitású jégeső véget vetett bénázásaiknak. Összeszedtük a legnagyobb ellenzéki égéseket az új Országgyűlés alakuló napján! (…)
A beszédek nem tartogattak túl sok újdonságot, az ex-kereszténydemokrata Lukácsi Katalin szokása szerint hevesen bírálta a kormányt, a legkínosabb (már-már Monty Python-szerűen) abszurd jelenetet azonban Gyetvai Viktor aktivista adta elő, aki Martin Luther Kingnek képzelte magát és drámai arcccal ismételgette: van egy álma. Az biztos, hogy nem most fog ez teljesülni, hiszen miután elegáns stílusban megszavaztatta a többnyire idősekből álló közönségét, hogy finom cselekszünk, vagy kussolunk és elmegyünk, közbeszóltak az égiek: rég nem látott jégeső zúdult a tüntetőkre, akik rohanva menekültek valamilyen fedél alá.”
888: „Egy tízperces eső verte szét a „nagy” ellenzéki tüntetést”
„Ez a tüntetés koránt sem volt kormányváltó, de még ellenzékváltónak sem igazán lehetne mondani. Az ócska ballib paneleket hamar elmosta az eső, a haladók pedig egyből szétrebbentek. (…)
Márki-Zay sajnos ma nem ért rá, mert túlságosan lekötik hódmezővásárhelyi korrupciós ügyei, de volt helyette Lukácsi Katalin, aki mellett még Török Gábor is elbújhat közhelyezésben. Szerinte a Fidesz nem keresztény és nem is demokrata. Melyik frakció is tartott ma közös misét a KDNP-vel az Országházban? Ja, a Fidesz. Ennyit erről. Lukácsi ismételten olyan érdektelen és zagyva dolgokat hordott össze, hogy ennél a pontnál el is engedtem az egész tüntit, egyszerűen nézni is kínos volt ezt a vergődést, pedig még popcornt is készítettünk be a szerkibe, de a nagy ellenzéki áttörés érdeklődés hiányában és persze az eső miatt (amit egyes tüntetők szerint a Fidesz küldött) ma is elmaradt.
Volt még két sivalkodó, Hidvégi-B. Attila, a RomNet főszerkesztője és Lakatos Béla, Ács város polgármestere, akik beszédeiket teljesen indokolatlanul arra húzták fel, hogy „a kormány nem bánik jól a romákkal”. Biztos nem hallottak még a közmunka-programról, ami az alapköve a társadalmi integrációnak, avagy az alapvető munkakultúra megteremtésének. De még hajnalig sorolhatnánk a kormány romaintegrációval kapcsolatos lépéseit. Én személyesen csak annyit jegyeznék meg, hogy az egész folyamat eljutott odáig, hogy jó érzés a 8. kerületben élni. (…)
Az ellenzéki tüntetések szervezői siralmasan bénák, hiszen még azt a pár ezer embert sem tudták normálisan kiszolgálni, akik ma megjelentek a Kossuth téren. És itt van egy alapvető és jól látható probléma. Hiszen az látszik ebből az egész bénázásból, hogy az önjelölt „újellenzéki” balfékek egyszerűen nem tisztelik közönségüket, csak szerepelni akarnak. Nekik nem számítanak az összegyűlt emberek. Szánalmas kis politikai (pecsenyének nem nevezhető) morzsáikat akarják csak sütögetni, hallatni erőtlen hangjukat. Tipikus percemberek.”
Figyelő: „Jégeső verte szét a „nagy” kormányváltó tüntetést”
„Harmadjára vonultak utcára a balliberális tüntetők. A séma nem változott: hazugság, provokáció és bizonyságtétel arról, hogy nem értik a többpárti demokráciát. (…)
“Diktátort” vagy éppen diktatúrát” kiáltanak úgy, hogy szerintem nem is tudják, mit takar a kifejezés. Ahogy a demokráciáét sem, hiszen ha helyesen értelmeznék a demokrácia fogalmát, gyorsan rájönnének, hogy önmaguk cáfoják meg állításaikat. És mivel? Hát azzal, hogy kimennek tüntetni. Egy diktatúrában ezt nem lehetne megtenni. (…)
Ha egy következtetésben segíthetek kedves ballibsi sivalkodók: ilyen esetben fix, hogy az ország nem balliberális kormányzásra vágyik. Ezt ideje lenne megérteni. Lehet nem egyetérteni, vitázni, de ahhoz Nektek el kéne fogadni, hogy van olyan, amikor nincs igazatok. A jelenlegi tüntetéshullámban megfogalmazott üzeneteitekkel pedig egyáltalán nincs!”
A Pesti Srácok percről percre közvetítést tartott
„Ez a rendszer se nem keresztény, se nem demokrata – szögezte le az MSZP-s Gurmai Zita fia, és igazi kereszténydemokrataként konferálta fel Lukácsi Katalint.
A jó ideje a súlytalan, KDNP-s múltjából élő hordószónok, Lukácsi Katalin örömét fejezte ki, hogy sok fiatalt lát, majd reménykedő hangon hozzáfűzte, hogy ő sem valami öreg. (…)
Gyanús, hogy a közönség nem kifejezetten keresztény. (…)
Ismét a mobiltelefonok fényével buktatja meg a rettenetes diktatúrát a tömeg. (…)
Az éppen mutaló Tarnay Kristóf Ábel éktelen rikoltozását nem volt könnyű elviselni, szerencsére nem sokáig tartott. (…)
Dés László videóüzenetének elején elhangzott, hogy Petőfi Sándor balliberális volt, és innentől ez már mem lehetett jobb.”
Hiradó.hu: „Ismét a demokráciáért tüntettek Budapesten, jégeső zavarta meg a rendezvényt”
„Ismét a demokráciáért tüntettek a Mi vagyunk a többség csoport szervezésében kedd este Budapesten, a Kossuth téren a parlament alakuló ülése után.
A választás után tartott tüntetések folytatásaként “3.0 Mi vagyunk a többség – tüntetés a demokráciáért!” címmel meghirdetett demonstrációt jégeső zavarta meg.
Ezt megelőzően a teret megtöltő tüntetők előtt mondott beszédeikben a felszólalók egyebek mellett a “korrupt” rendszer leváltását, az ellenzék összefogását sürgették, valamint szabad sajtót és -minőségi oktatást követeltek.”
Évek óta nem hívták, most igen, hogy Sallai R. Benedek támadásáról kérdezzék. Ő viszont a propagandáról mondta el a véleményét.
A Facebookon számolt be arról az LMP lemondott társelnöke, hogy két évvel azután, hogy megválasztották, bejuthatott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorába. Ahogyan a múlt héten az M1-en, itt is arról az esetről akarták kérdezni, amikor Sallai R. Benedek rátámadt az LMP etikai bizottsági ülésén – ahogy Hadházy a posztban fogalmaz:
„Saller Benedek helytelen viselkedésén akartak csámcsogni”.
Ő viszont ehelyett, ahogy az M1-en is, arról beszélt, hogy „Budapesten lehet hallgatni valódi híreket adó rádiókat is, de vidéken csak a Kossuth agitációs propagandája fogható. Folyamatosan sulykolják azt a hazugságot, hogy az ellenzék csak azért beszél a kormány bűneiről, mert milliószámra akar valamiért “migráncsokat” betelepíteni.”
Azt is elmondta, hogy
soha nem hívták, amikor a korrupciós ügyekről, például Tiborcz Istvánról vagy Farkas Flóriánról beszélt.
Mint írja, valószínűleg tényleg nem kell többet se az M1-hez, se a Kossuth Rádióhoz mennie, de ha lesz egy tüntetés a „királyi rádió és televízió” ellen, arra szívesen elmegy.
Hadházy Ákos egyébként a Független Hírügynökségnek beszélt korábban az esetről, ezt itt olvashatja el.
Azt hiszem, egy nagy tüntetés lassan tényleg aktuális a királyi rádió és televízió elé a Kunigunda utcába. Ma – majd’…
Az elmúlt évek segítettek neki megérteni, hogyan következhetett be a holokauszt idején a gettósítás, a deportálás – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Laczó Ferenc történész, a Maastrichti Egyetem adjunktusa. Ő egyike volt annak a több tucat tudósnak, írónak, akik aláírták a múlt heti, Angela Merkelnek szóló nyílt levelet, amely az Orbán-rendszer demokrácia elleni támadásait részletezte. Laczó Ferenc szerint a magyarok mellett a németeket és az EU-t is felelősség terheli az Orbán-rezsim megszilárdulásáért, a Soros György elleni kampány pedig egy az egyben reprodukálta a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.
Laczó Ferenc
Fotó: Maastrichti Egyetem
Miért döntöttél úgy, hogy te is aláírod a nyílt levelet?
Alapvetően két tényező késztetett erre. Egyrészt a közelmúltban csaknem öt éven át a Német Oktatási és Kutatási Minisztérium által létrehozott kutatói állásban voltam a Jénai Egyetemen. A minisztérium általam is képviselt nagyprojektjének célja a német bölcsészettudomány nemzetköziesítése volt, én ezen belül a kelet-európai huszadik századi történelem kutatásával és annak németországi megjelenítésével foglalkozhattam.
Németországi éveim alatt megbizonyosodtam arról, hogy a jelenkori német társadalom jelentős többségét a demokrácia iránti mély elkötelezettség jellemzi. Az etnikai homogenitás orbáni víziója e társadalomban, melynek tagjai nagyon is tisztában vannak e vízió közelmúltbeli – és mondhatni elkerülhetetlenül – véres következményeivel, kifejezetten rémisztőnek hat. Számukra
ez a szélsőjobboldali eszmék magyarországi uralmát jelzi,
mégpedig jogosan.
Eközben az elmúlt években egyes német üzleti érdekek, továbbá az Európai Parlament-beli erőviszonyok következtében Németország a magyar demokrácia lebontásához asszisztált – számos más európai állammal egyetemben, de kiemelt módon. Úgy vélem, hogy
az Orbán-rezsim megszilárdulásáért a magyar felelősség egyértelmű elsőbbsége mellett az Uniót és németeket is jelentős felelősség terheli.
Ez részben utóbbiak ignoranciájából következett, részben tehetetlenségük hamis tudatában történt. Merkel és Orbán továbbra is fennálló pragmatikus szövetségét, Orbán hallgatólagos támogatását tehát számos német botrányosnak tartja, ahogy azt a nyílt levél írója, Yascha Mounk is megfogalmazta.
Másik személyes okom első hallásra mondhatni némileg banális, de valójában nagyon is súlyos. A CEU egykori doktoranduszaként elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány önkényesen megváltoztatott törvényekkel vegzálja az ország nemzetközileg legelismertebb és alighanem legnívósabb egyetemét.
Nem zsidóként, aki kutatóként mélyen ismeri a magyar antiszemitizmus történetét, felháborítónak tartom a Soros György elleni gyűlöletkampányt. Hivatásos történész vagyok. Nem vagyok politikai aktivista, a politikai fejleményeket pedig próbálom összetetten és kimérten szemlélni. Ezzel együtt is úgy éreztem, hogy
az ország demokráciájának felszámolása ellen, a közszellem drasztikus megrontása ellen morális kötelességem felszólalni.
Ez volt az első nyílt levél, amit az elmúlt nyolc évben aláírtam. Márpedig azért ezt írtam alá, mert az EU-nak, ami a liberális demokráciák klubja és Németországnak, e legbefolyásosabb és szilárdan demokratikus tagállamnak, megvannak a lehetőségeik, hogy az antidemokratikus fordulattal szembeszálljanak és a magyar demokráciát megerősítsék. Csakhogy szemlátomást felelősségükkel és lehetőségeikkel sincsenek még igazán tisztában.
Hogyan szereztél tudomást arról, hogy készül egy ilyen levél, hogy találtak meg az írói?
Régebb óta figyelemmel kísérem Yascha Mounknak, a Harvard Egyetem oktatójának, a nyílt levél kezdeményezőjének munkásságát. Mounk épp az idén adott ki The People vs. Democracy címen könyvet a kortárs politikai válságokról, melynek lapjain Magyarországot is kiemelten tárgyalja. A neten is követem írásait, és így akadtam rá a magyar választások jelentőségét tárgyaló Hungary’s Election was a Milestone in the Decline of Democracy című, a Slate-ben megjelent élesszemű írására.
Mounk ezek után írta meg nyílt levelét, amiről én személy szerint a Twitteren keresztül értesültem. Úgy vélem, hogy lényegre törő, jellemzően pontos és igen hatásos írás. Én egyes helyeken talán némileg máshogy fogalmaztam volna, ami alighanem szakmai ártalom, de a levél legfőbb állításai megállják a helyüket, célja pedig – a magyar demokrácia kiüresítésének további tudatosítása és Merkel felelősségérzetének felkeltése – nagyon is támogatandó.
Miért pont Angela Merkel a levél címzettje?
Bár ez természetesen nem az én választásom volt, úgy vélem, hogy Merkel a legjelentősebb európai politikus, jelenleg pedig – Trump megválasztása óta – a liberális demokratikus Nyugat intézményeinek, a nyílt társadalom eszméjének legszilárdabb védelmezője. 2015 óta egyúttal nemzetközileg elismert morális autoritás is. Úgy gondolom, hogy
a levelet többeknek is lehetett volna még címezni,
éppenséggel Juncker vagy akár Macron neve is ott szerepelhetett volna az elején. Ugyanakkor Merkel megszólítását – azon túl, hogy Mounk épp Németországban született – az imént említett érvek, továbbá a demokratikus alapértékek iránti elkötelezettsége, de helyenként túlzott pragmatizmusa igazolhatják. A levél épp Merkel pragmatizmusának alapértékek általi korlátozását követeli. Úgy vélem, ez rá különös meggyőzőerővel hathat.
Ehhez jön még a német társadalom demokratikus többségének antiszemitizmussal szembeni szilárd elkötelezettsége. A magyar antiszemitizmusra való határozott utalással Merkelre morálisan lehet hatni, hiszen az antiszemitizmus pártolása – vagy annak akár csak látszata is – a holokauszt rémtetteivel érdemben szembenéző Németországban morális öngyilkossággal ér fel.
A levél, ahogy említed is, többek között antiszemitizmus terjesztésével vádolja a kormányt, elsősorban a Soros György elleni hadjárat és Orbán március 15-ei beszéde miatt. Történészként a holokauszt időszakát kutatod, ilyen szemmel mennyire látod antiszemitának a Soros-ellenes kampányt?
Úgy gondolom, hogy
a Soros elleni állami kampány teljesen egyértelműen antiszemita ihletésű volt.
Sőt, legfőbb toposzai az antiszemitizmus radikális hagyományához tartoznak. A kormánypárt híveinek felkínált narratíva nem más, mint hogy a dúsgazdag és liberális spekuláns illegitim eszközökkel próbálja aláásni a magyar kormányt és nemzetet. Nagy nemzetközi terve van és ennek megvalósításáért leleplezendő hálózatot épít és titkon lobbizik, ráadásul csal is – utóbbi az antiszemiták szokásos hamis moralizálása.
A modern európai antiszemitizmus radikális hagyományát valamennyire is ismerők e – reményeim szerint pontos és adekvát – összefoglalóból könnyűszerrel kikövetkeztetik, hogy
a hivatalosan sulykolt történet egy az egyben reprodukálja a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.
A kampány nem antiszemita jellegének vélelmét tudtommal eddig két fő érvvel támogatták meg. Egyrészt azt szokás felhozni, hogy ha nyíltan nem említik, hogy Soros zsidó, akkor a kampányt nem lehet a nyílt antiszemitizmus példájául hozni, illetve, ha Izrael nem ítéli el, akkor hogyan is lehetne az.
Az első érv komolytalan, hiszen a Fidesz által alkalmazott narratívában Soros szimbolikus figura, a zsidó összeesküvő szimbóluma, ráadásul a holokauszt utáni antiszemitizmus egyik gyakori jellemzője épp a kódolt beszéd, mondhatni a nyílt színi antiszemiták nélküli antiszemitizmus. Ez a magyar jobboldal jelentős részére tökéletesen áll, amit már csak az is mutat, hogy számos jobboldali az antiszemitizmus kritikáját hamarabb és erősebben ítéli el, mint az antiszemitizmus jelenségét.
Attól tartok, hogy a morális perverzió iskolapéldája lehetne, ahogy a holokauszt utáni burkoltnak vélt antiszemitizmus itt radikális állami kampányban ölt testet és közvetlenül a holokauszt egyik túlélője ellen fordul.
Az izraeli nagykövet ugyanerről azt mondta: ő óvatosan használná az antiszemitizmus kifejezést, mert szerinte lehet egyes embereket bírálni, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok. Mit gondolsz erről?
Úgy gondolom, hogy Izrael is útban van az illiberális állam kiépítése felé. A liberális demokrácia szempontjából a helyzet bizonyos tekintetben jobb Izraelben, mint Magyarországon, mivel alapvetően jóval plurálisabb az ottani politikai közeg – az izraeli eleve sokkal összetettebb társadalom. Más tekintetben viszont alighanem rosszabb az ottani helyzet, ami elsősorban a mindennapi erőszak romboló hatásával függ össze. Soros Izrael jobboldalán is ellenségnek lett kikiáltva, mert az egyetemes emberi jogok érdekében lép fel és ily módon támogatja a megszállt és elnyomott palesztinok sérelmeinek orvoslását is – e súlyos sérelmekért pedig köztudomásúlag nagy részben épp Izrael állama a felelős.
Izrael és Magyarország viszonyában manapság azt látjuk, hogy az antiliberalizmus felülírja az antiszemitizmus kérdését.
A Likud és a Fidesz közös antiliberalizmusa magyarázza, hogy Orbán politikája egyidejűleg lehet muszlim- és arabellenes és mozgósíthat zsidóellenes érzelmeket, miközben el tud mélyíteni egy – első pillantásra mindkét oldal számára elvtelen – szövetséget Izrael államával. Ahogy Izraelben a baloldaliak fogalmaznak, két nemzetközileg egyre inkább elszigetelődő antiliberális etnokrácia egymás karjaiba omlik. Nem éppen ízléses látvány, de van benne politikai ráció.
A bevándorlók elleni kampány hangvételéről mit gondolsz?
Messziről kezdem: antropológiai tény, egyúttal vallásos civilizációnk alapgondolata, hogy az ember jóra és rosszra egyaránt képes, cselekedeteit pedig gyakran az önzés és az altruizmus sajátos keveréke motiválja. A magyar állam és kormány által az elmúlt években űzött domináns diskurzusban tudtommal fel sem merült, hogy a segítségnyújtás is lehetne prioritás. Nemigen lehetett olyat hallani, hogy a szerencsétlenebb embertársainknak nyújtott segítségnyújtás önmagában helyes cselekedet.
A bevándorlók elleni kampány egyértelműen az emberi természet árnyoldalaira épít,
az emberek gondolattalanságára és érzéketlenségére, sőt egyenesen az ellenségeskedésre. Ezek hátterében pedig a félelem mesterségesen felkeltett és évek óta folyamatosan táplált érzése munkál. Nagyon úgy tűnik, hogy a kampánynak eközben a szíriai polgárháború okozta kolosszális tragédia iránti empátia kifejlődését is sikerült elfojtania.
A kampány számomra az állami propagandagépezet erejét bizonyította, továbbá azt, hogy e gépezetnek már nincs is szüksége tényekre. A társadalomtudósok körében közhelynek számít, hogy a bevándorlás intenzív tematizálása nincs összefüggésben az ország migrációs trendjeivel, attraktivitásával, demográfiai kilátásaival – az ország lakossága csökken, sok képzett fiatal kivándorol, miközben kevesen szeretnének Magyarországra költözni. A kormány e tények nyílt tárgyalása és kezelési kísérlete helyett évek óta
egy öncélú fikciót erőltet, cinikus nézőpontból meglehetősen sikeresen.
E propaganda társadalmi hatása szemlátomást a morális elérzéketlenedés, ami a morális összeomlás közeljövőbeli veszélyével fenyeget.
Többek szerint a hangnem sokszor a 30-as évek antiszemita kampányait idézte fel. Egyetértesz?
Valóban igaz, hogy mindkét esetben mások tömeges dehumanizációját eszközül használó, önkényes és öncélú állami propagandahadjáratról van szó. Bár a következmények jelenlegi tudásunk szerint napjainkban azért – hála Istennek – kevésbé végzetesek. Ez alighanem a két kampány közti legalapvetőbb különbségnek köszönhető. Az antiszemita kampányok és politikák magyar állampolgárok százezrei ellen irányultak, jelenleg viszont a területcsökkenés, valamint népirtások és etnikai tisztogatások – azaz mérhetetlen emberi szenvedés – által létrehozott, etnikailag nagyrészt homogén társadalom őrzése zajlik, mégpedig a magyar állampolgársággal nem rendelkezőkkel, mondhatni az ismeretlen idegenekkel szemben.
Eközben úgy gondolom, hogy szoros összefüggések vannak a két kampány között és e tény mostanáig nem kellően tudatosított. A holokauszt kutatójaként – bár én konkrétabban elsősorban az áldozati perspektívákkal foglalkoztam – azt vagyok kénytelen mondani, hogy
a 2015 óta látott társadalmi reakciók segítettek felfognom, hogy miként következhetett be az 1944-es mélypont, miként lehetett végrehajtani a gettósításokat és a deportálásokat.
A zsidók üldöztetésében való széleskörű állami és társadalmi részvétel, továbbá a tömeges semlegesség és érzéketlenség fiatalkoromban – szerencsés korban nőttem fel – távolinak és rejtélyesnek tűnt. A 2015 óta látott reakciók azonban elborzasztó bepillantást engedtek a propaganda erejébe és az emberi szolidaritáshiány mély bugyraiba. Roppant tanulságos volt, bár természetesen szívesebben spóroltam volna meg az élményt.
Érdemes talán hozzátennem, hogy az antiszemitizmusnak sajátos logikája van. Az antiszemiták ugyanis az elismertségnek örvendő és sokak által tehetségesnek és szorgalmasnak gondolt zsidókat a zsidó uralmi törekvések képviselőiként festik le. Azaz a zsidók sikereit hamis moralizálás által negatív fényben tüntetik fel – a zsidó eszerint nem is szorgalmas, hanem csak törtető, nem is igazán tehetséges, csak utánzásra képes stb. Ezek az antiszemiták morális közhelyei, az antiszemitizmusban tehát a kisebbrendűségi komplexus keveredik a morális felsőbbrendűség sulykolásával. Úgy gondolom, hogy az antiszemitizmust épp e kettősség teszi robbanásveszélyessé.
A bevándorlás elleni kampány kétségkívül a bevándorlók közeljövőbeli hatalomátvételével riogatott. Erre azonban az elesett és megvetett bevándorlók önmagukban nem lehetnek képesek. E ponton került ismét csak elő – mondhatni kiszámítható módon – az antiszemita paranoia és mobilizáció: a hatalmat nem is a szerencsétlen bevándorlók, hanem a hatalmas, elismert és megvetendő Soros György akarja átvenni.
Lesz szerinted bármilyen következménye a Merkelnek címzett levélnek?
Liberális demokrataként azt gondolom, hogy meg kell változtatnunk a jelenlegi rendszert, melyben az Unió vezető politikai tényezői az Orbán-rezsim antidemokratikus lépéssorozatát és radikalizálódását ellenzik, de érdemben nem akadályozzák, sőt helyenként – ignoranciájukból vagy puszta nemtörődömségükből adódóan – egyenesen elősegítik azt. E szomorú tényállásra kell az európai döntéshozók figyelmét felhívni. Én levelünket ezirányba tett kis lépésként értékelem. Nem számítok rövidtávú hatásra. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy
a magyar demokrácia ügye, illetve az ország uniós jogai és kötelezettségei a következő években kiemelkedően fontos európai témává növik majd ki magukat.
A liberális demokrácia magyarországi alapvető működését újfent lehetővé kell tenni, ami korántsem lesz egyszerű vagy rövidtávú folyamat. Ebben személy szerint számítani szeretnék az Unió támogatására, elvégre részben azért lettünk tagok, hogy a demokrácia leépítésére tett kísérleteket jobban ki tudjuk majd védeni. Meglepő és szomorú, hogy az Unió e téren mostanáig kevéssé igazolta vissza a hozzá fűzött reményeket.
A magyar liberális demokrácia híveként a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságúnak gondolom, hogy az Unió a demokrácia leépülését megfelelő eszközökkel szankcionálja és a magyar demokrácia erősítését érdemben elősegítse. Először is
létfontosságú, hogy Magyarország az Unió tagja maradjon.
Ez egyszerre kell jelentsen uniós anyagi támogatásokat a szolidaritás nevében – Magyarország elvégre a legszegényebb tagállamok közé tartozik – ugyanakkor a pénzek felhasználásának európai szintű ellenőrzését is.
A hollandiai tudományos életben egyébként mennyire téma a magyarországi helyzet?
Egyre inkább. A holland-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbra is kifejezetten élénkek. A holland társadalom számos tagjának széles nemzetközi a látóköre és ők jellemzően aggodalommal és bevallottan nem kevés értetlenséggel figyelik a magyarországi fejleményeket. A választások idején az egyik holland csatornán színvonalas dokumentumfilmet vetítettek, mely elsősorban a CEU meghurcoltatásáról szólt – Kovács Zoltán és Michael Ignatieff egyaránt hangot adhatott ugyancsak eltérő véleményének. A választások óta Cas Mudde, a populizmus egyik legelismertebb, holland származású kutatója Yascha Mounkéhoz hasonló tartalmú nyílt levelet írt a CDA-nak, a holland kereszténydemokratáknak: a Fidesztől való egyértelmű elhatárolódást sürgette. Luuk van Middelaar, az EU-s ügyek egyik legelismertebb holland kommentátora – akinek Európával kapcsolatos fő műve magyarul is megjelent –az NRC napilapban múlt héten vezércikkben foglalkozott Magyarország tekintélyelvű fordulatával.
Az európai politika tárgyalásakor Magyarország és Lengyelország ellentmondásos fejlődése legkésőbb tavaly óta immár Hollandiában is a legfontosabb ügyek közé tartozik. Bár az Európai Unióval kapcsolatban egyre többen kritikus hangokat ütnek meg, a liberális demokrácia iránti elkötelezettség egyértelműen mérvadó az országban. Az Orbán-rezsim megítélését is ebből érdemes levezetnünk.
A magyar emberek megdöbbenve tapasztalták, hogy a választás óta gyakorlatilag eltűntek a migránsok a hirdetésekből. Hiába meresztjük a szemeinket, sem újságban, sem tévében, sem az óriásplakátokon nem látjuk őket! Nem olvasunk, nem hallunk a vérszomjas hordákról, arról, hogy elözönlik Európát és Magyarországot.
Mi, rendes magyar állampolgárok, ezt nagyon nehezményezzük. Nekünk járnak a migránsok. Megszoktuk őket az elmúlt hónapokban, s hála a kormány áldozatos propagandamunkájának, szinte a személyes ismerőseinkké váltak.
Szerzett jogot egyébként sem illik elvenni a magyar embertől, mert a magyar ember ettől nagyon ideges lesz. És ha ideges, akkor fogja magát és dühbe gurul.
Ne tudják meg, milyen a magyar ember, amikor dühös.
Követeljük vissza migránsokat! Mutassák őket a tévében, az újságokban, óriásplakátokon. Futballmérkőzések szünetében, film közben, reklámokban. Mindig, mindenütt!
Félni akarunk, rettegni! És, nem utolsósorban, gyűlölni valakit.
Hogyan gyűlölködjünk, migránsok nélkül? Kiket utáljunk? Ha nincs Soros, akinek a tervét végrehajtják. Ha nincs az ENSZ, aki nem dönt, hanem Magyarország.
Gyűlölni akarunk, különben jönnek az elvonási tünetek. Remeg a kezünk, idegesek vagyunk. Az élő fába is belekötünk.
Adják vissza a migránsainkat, amíg szépen kérjük! Nem szeretnénk elfelejteni őket. Mi lesz az őcsényiekkel, ha már nem tudnak senkit sem gyűlölni? Hogyan jelentik fel Csongrádon azt a nőt, aki kendőt tett a fejére, amikor kijött a fodrásztól, hogy ne ázzon el a frizurája? A halottak napján a temetőbe látogató kömlődieket ki fogja rendőrkézre juttatni? Mit mondunk azoknak a pécsieknek, akik nem akarnak arab számokat használni?
Migránsozás nélkül hogyan nézünk majd az unokáink szemébe? Mit válaszolunk, amikor sírásra görbült szájjal azt kérdezik tőlünk: nagypapa, te már tényleg nem gyűlölsz senkit? Nagymama, mutasd meg nekem, hogyan kell utálni valakit!
Mit mondunk majd a szeretteinknek, akik már utálni sem bírnak rendesen? Bástya elvtársat már senki sem akarja migránsokkal ijesztgetni?
„Migránsok”, Vona Gábor és a Jobbik, Soros György, az ellenzék általában és Karácsony Gergely. A kormánymédia szerint őket kell a legjobban gyűlölni – vagy tőlük kell a leginkább félni.
Nyugat-Európát élhetetlen pokollá tették a „migránsok”, akik előtt az ellenzék lebontaná a határkerítést, sőt, Karácsony Gergely egyenesen magánlakásokba telepítené be őket, természetesen Soros György utasítására, akinek Szél Bernadett is az ügynöke, miközben az iszlámista Vona Gábort a szemkilövető Gyurcsány Ferenc irányítja, bár ugyanakkor a Jobbikot Simicska Lajos is megvette, ahogy az LMP-t is – körülbelül ez a bizarr kép bontakozik ki a kormány kommunikációjából, és az azt hűségesen kiszolgáló kormánymédiából.
De felmerül a kérdés:
ugyanannyira kell mindenkit gyűlölni?
Vagy van, akit kevésbé, van, akit jobban? Tényleg Soros György a kormány főellensége? Esetleg ez változik valamennyire a választásokhoz közeledve?
Ennek kiderítéséhez egy nemrég indult honlap, a foellenseg.hu volt a segítségünkre, amely a kormányközeli portálok írásait elemzi: többek között az utóbbi időben a Kurucinfo szintjére süllyedő Origót, az oroszbarát álhíroldalakra gyakran forrásként hivatkozó 888-ot, de a Magyar Időket és a köztévé híradójának honlapját is. (Az ezekben kibontakozó alternatív valóság legabszurdabb írásait mi is be szoktuk mutatni, ezeket a cikkeinket itt találhatja.)
Az oldal adataiból az derül ki, hogy
az elmúlt napokban a migránsok lettek a főellenség,
messze róluk szólt a legtöbb írás a kormánymédiában, köztük több olyan, amelyekben több éves történeteket vettek újra elő, vagy olyan, amelynek valóságtartalma legalábbis kétséges.
Egyetlen másik „ellenség” tudta őket megközelíteni: a Jobbik.
Sőt, ha együtt kezeljük a Vona Gáborról és a pártról szóló „cikkeket”, akkor azt látjuk, hogy csütörtökön őket már a bevándorlóknál is nagyobb veszélynek látták, hiszen jóval többször szerepeltek a vizsgált portálokon: a vizsgált kilenc oldalon több mint 100, kivétel nélkül lejárató írás foglalkozott velük.
Csak a „dobogó” harmadik helyét foglalja el a korábbi legfőbb mumus, Soros György, akivel kapcsolatban úgy tűnt a hódmezővásárhelyi választás után egy rövid ideig, hogy kikerül a célpontok közül, aztán ez mégis másként alakult. Sőt, csütörtökön
meg is szaporodtak a sorosozó írások
a kormánymédiában, a korábbi napi 50-55 után már közel 70-szer foglalkoznak vele.
Ha már sorrendet akarunk állítani azok között, hogy kit kell a kormánymédia szerint a leginkább gyűlölni, akkor a negyedik helyre az ellenzék kerül. Ide azok a „cikkek” kerültek, amelyek általánosságban foglalkoznak az ellenzékkel, külön számolták azokat, amelyek valamelyik ellenzéki politikust vagy pártot szidnak.
Így aztán
a kormánymédia ötödik leggyűlöltebb alakja Karácsony Gergely lett,
akivel egyre több írás foglalkozik, ahogy közeledik a választás.
Csak utána következik az MSZP, „Brüsszel”, az LMP és azon belül elsősorban Hadházy Ákos (persze Szél Bernadett is sokszor előkerül), Gyurcsány Ferenc, Simicska Lajos és a civilek, de nem maradhat ki az ENSZ sem, az utóbbi napokban pedig a Momentum is előkerült. Vagyis,
azok közül, akiket a kormány támad, lényegében mindenkiről megjelent valamilyen lejárató írás.
Nem tudni, hogy Habony Árpád megint Ibizán piheni ki akut orrfolyásos influenzáját, így kiveszett a pártból a kreativitás, vagy pedig Schiffer András gondolt egy nagyot és belépett a Fideszbe. Azt viszont látjuk, hogy bezöldült a narancs, a Fidesz újrahasznosított, szelektív kampány keretében igyekszik lejáratni Vona Gábort, a Jobbik elnökét.
A Mandiner YouTube-csatornáján látott napvilágot nemrégiben az a néhány videó 2013 őszéről, amelyen Vona Gábor törökországi turnéjának egy-egy félreérthető jelenete látható. Az egyiken elvileg a Szürke Farkasok török terrorszervezet nevét skandálják közvetlenül a jobbikos politikusé előtt. A másikon Vona azt fejtegeti, hogy számára az iszlám az utolsó fénysugár “a globalizmus sötétségében”, továbbá, hogy ha nem veszik fel Törökországot az Európai Unióba, akkor kilépünk és szövetkezünk turáni barátainkkal. Megint egy másikon pedig azt merészeli mondani a politikus, hogy „mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól”.
Aztán ahogy azt már megszokhattuk, a videók áttétesen szétterjedtek a propagandamédia beteg testében: a Lokál, az Origo, a PestiSrácok, a 888.hu és a Magyar Idők is átvették az anyagot. Persze mindenki a maga fűszerezésével, saját szája íze szerint adagolta hozzá a válogatott blődségeket, mert hát elvégre médiapluralizmus van. Nem mennék most bele a részletekbe, hogy mi miért csúsztatás vagy hazugság. Aki nem hisz a kormány lejáratásainak, az úgyis utánajár.
Nos, én ezen kívül is utánajártam valaminek, mégpedig annak, hogy hol is hallottam már ezeket a szólamokat. Nem pontosan ugyanezeket, de annyira déjà vu-m volt, hogy elő kellett kukáznom egy bizonyos Fidelitas-röpiratot tavaly júniusból. Íme:
A másik oldalon persze ott virít egy szövegkörnyezetéből kiragadott mondat Botka Lászlótól is – akit természetesen Soros György Marionett bábként irányít –, de ez most már legfeljebb annyiban számít, hogy továbbra sem tudok szomorúbb sorsot elképzelni egy fának, minthogy a Fidesz NER-lovag- és bólogatókutyaképző szakiskolájának szóróanyagaként végezze.
A lényeg itt Vona Gábor 2013 őszén elhangzott kijelentése, amely szerint “az iszlám az emberiség utolsó reménye”. Ez a téma lett újra előhúzva a kalapból, kiegészítve pár félreérthető videóval. Ebben önmagában semmi meglepő nincs. Kezdődik a kampány, tudtuk, hogy mindent be fognak vetni.
Az viszont már fölöttébb érdekes, hogy múlt szombaton Hídvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt nyilatkozta az MTI-nek a Jobbik évértékelőjével kapcsolatban, hogy “Vona Gábor és pártja, a Jobbik a pénzért és a hatalomért mindenre képes”.
Nocsak, úgy látszik nem én vagyok az egyetlen, aki megőrizte az Orbán-úttörők lejárató anyagát tavalyról! A Habony-Rogán-féle Igazság-minisztérium is előtúrta, hogy aztán ismételten felmondják azt szóról szóra, persze Botka nélkül.
És mit ad Isten, a szórólap hátoldalát is újrahasznosították a minisztérium lelkes-lelketlen dolgozói:
Forrás: Fidesz / Facebook
Ez a Fidesz hivatalos Facebook-oldaláról származó kép gyakorlatilag a tavalyi Fidelitas-röpirat hátoldalának újragondolása Botka nélkül. Csak most a megbuktatott Botka helyett Soros, Vona, Gyurcsány, Szél és Karácsony akarja lebontani a kerítést. Még a piros mezőben fehér szöveges dizájnt is meghagyták.
A tavalyi Soros-tévészpot múlt heti Stop Sorossá változtatása után ismételten egy lenyűgöző, százszázalékos újrahasznosításnak vagyunk szemtanúi, amely egyben gondosan szelektív is: Orbán Viktor az iszlám civilizációt méltató beszéde az Arab Bankok Szövetségének 2015-ös közgyűléséről valahogyan lemaradt.
Összefoglalva: elővették valahol a Fidesz ifjúsági szervezetének a Fidesz politikáját támogató szórólapját, majd a véletlenek összjátéka során egy az egyben átvette az anyagot a kormányközeli “független” média minden egyes szereplője, illetve maga a párt is.
A propaganda kreativitásánk feladásával a Fidesz már leplezni sem akarja, hogy az egész országot központilag vezérlik, hogy minden szál összefut, és minden erő egy ember kezében összpontosul.
Van itt nekünk az MTVA, teljes nevén Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap. Egyszerűsítve közmédiaként szoktuk említeni. Feladatai ellátására évente több mint 80 milliárd forintot kap az adófizető állampolgároktól.
Ez a feladat röviden és vázlatosan a következő: tájékoztatniuk kellene a magyar polgárokat arról, ami hazánkban és a nagyvilágban történik. Elfogulatlanul, gyorsan, pontosan, azaz: szakszerűen és tisztességesen.
Sokan tanúsíthatják, hogy a közmédia ennek a feladatának nem tesz eleget. Mellébeszél, maszatol, bizonyos információkat elhallgat, máskor csúsztat, vagy kifejezetten hazudik. Nem egy ország, hanem egy párt érdekében végzi a munkáját. Teszi mindezt úgy, hogy a tőlünk kapott pénzt az utolsó forintig elkölti.
Olyan, mint a mester, aki előre felveszi a munkáért a pénzt, ám a munkát nem, vagy csak csapnivaló minőségben végzi el. Ha az ilyen mesterre sikerül rábizonyítani, hogy el nem végzett, vagy pocsék munkáért vett föl pénzt, visszafizettetik vele, sőt, minősített esetben csalásért, sikkasztásért is elítélik.
(Nemcsak) jogász végzettségű ismerőseimtől kérdezem: az MTVA esetében megáll-e az előre megfontolt szándékkal, visszaesőként elkövetett hűtlen kezelés, esetleg a sikkasztás, mint tényállás? Lehet-e őket perelni, amiért szerződésben vállalt feladatuknak annak ellenére nem tesznek eleget, hogy az érte járó nem kevés pénzt minden évben felveszik és elköltik.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
