A populista magyar miniszterelnök az Európai Unió csúcstalálkozói előtt az Európai Néppárt vezetőivel egyeztet, de miért áll fenn még mindig ez a helyzet? – tette fel a szónoki kérdést Mark Rutte holland miniszterelnök.
A politikus az Európai Parlament liberális pártcsoportosulása, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) tanácskozásán szólalt fel, ahol a téma Európa jövője volt. Mark Rutte, aki nehéz választási harcban győzte le szélsőjobboldali populista ellenfelét – akit egyébként Magyarországon a kormánypárti sajtó nagy rokonszenvvel kísért – elítélte Orbán Viktort, amiért szembenáll Brüsszelel, és ezt teszi meg politikai kampányának alapjává.
A holland miniszterelnök arról beszélt, hogy
félti a populizmustól Európa jövőjét,
hiszen az nemcsak Hollandiában vagy Magyarországon, de sok más tagállamban is megmutatkozik.
A tanácskozáson felszólalt Christian Lindner is, a német szabaddemokrata párt, az FDP vezetője is, és cáfolta, hogy pártja euroszkeptikus álláspontra helyezkedni. (Az FDP volt az a párt, amely megfúrta a Jamaica-koaliciót Németországban). Lindner, aki a német Macronnak is neveznek, hangsúlyozta, hogy nem euroszkeptikus, de ragaszkodik ahhoz, hogy minden tagállam tegye rendbe a pénzügyeit, és csak utána szóljon bele az Európai Unió ügyeibe.
Ez kevéssé leplezett bírálat volt Emmanuel Macron francia elnök reformterveivel szemben is, aki szorosabb integrációt akar az eurozónában, közös költségvetéssel és közös pénzügyminiszterrel. Németországban csak félszívvel támogatják a reformot, mert nem akarják felvállalni Franciaország és néhány más tagállam hatalmas államadósságát, és az ebből adódó problémákat.
Mark Rutte holland miniszterelnök is bírálta Macron elképzeléseit, szerinte a szorosabb integráció nem megoldás a problémákra. „Ne prédikáljunk, mert azzal csak rontunk a dolgon. Brüsszel arra való, hogy azokat a problémákat, melyeket a tagállamok maguk nem tudnak megoldani, azt közösen tegyék meg. Az EU nem helyettesítheti a nemzetállamokat”- mondta Mark Rutte holland kormányfő, aki a Liberálisok és Demokraták Európáért tanácskozáson szólalt fel Amszterdamban.
Az Oxford Unionban rendezett populizmus-vitafóromon vett részt csütörtök este Gyurcsány Ferenc. Néhány nap múlva korábbi brit és ausztrál miniszterelnök adnak majd elő.
Populizmus-vita (Populism Debate) címmel tartottak csütörtök este rendezvényt Oxfordban, az Oxford Union egyetemen, amelynek meghívott előadója volt Gyurcsány Ferenc volt. Az Oxford Uniont 1823-ban alapították, vitaelőadásairól híres intézmény.
A vitaest mottója az volt, hogy „a populista vezetők nem hoznak valós változást”. „Ha minden igaz, először beszélt magyar résztvevő brit alsóházra emlékeztető falak között” – írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc az eseményről.
Az Oxford Union a világ legjobb egyetemének vitafóruma. A lassan kétszáz éves társaság tegnap este a populizmusról…
A DK elnöke szerint a populizmus fő forrása az, hogy az elmúlt évtizedekben
egyre többen úgy érezték, hogy reményvesztett lett életük.
Ha a demokraták ezt nem hallják meg, ha nem nyújtanak tisztességes reményt jelentő megoldásokat, akkor a csalódott emberek a populistákhoz fordulnak – mondta Gyurcsány hozzátéve, hogy ezek a politikusok gátlás nélkül ajánlják a nemzeti bezárkózást, az ellenségkeresést megoldásnak. Pártja ezzel szemben azt gondolja, hogy ezek rossz és veszélyes válaszok.
A világhírű egyetemen működő vitafórumot 1823-ban alapították a szabad vita helyszíneként. Eddigi vendégei között található a Dalai Láma, Teréz anya, Winston Churchill, Margaret Thatcher, Richard Nixon, Jimmy Carter, Ronald Reagan, Bill Clinton és Albert Einstein is.
A következő napokban pedig a világhírű énekes, Emeli Sandé, a hollywoodi színésznő Anna Faris, majd Gordon Brown és Kevin Rudd, korábbi brit és ausztrál miniszterelnök érkezik a vitafórumra.
Minél inkább a paternalizmus, a lakosság újraelosztástól függése jellemzi egy ország kormányzását és közfelfogását, annál nagyobb a veszélye a szélsőséges, bevándorló-ellenességet is magában foglaló populista pártok előretörésének. Legalábbis így „fordítható le” az amerikai Cato Intézet gazdasági szabadságot mérő idei éves jelentése, amely a szociális kiadások mértéke és a szélsőségesség támogatottsága között vélt összefüggést.
Egyfajta libertárius, klasszikus szabadságpárti felfogású magyarázatot keresett és vélt találni az amerikai, washingtoni intézet, a Cato Institute arra, hogy miért tapasztalhatók nagy különbségek sok ország között abban, hogy mennyi bevándorló él náluk és mekkora a szélsőséges, bevándorló-ellenességgel is „házaló” pártok támogatottsága.
Arra a következtetésre jutottak ide jelentésükben (Economic Freedom of the World – Gazdasági szabadság a világban), hogy
nem feltétlenül van összefüggés oly módon, hogy ott a legerősebbek a populista pártok, ahol a legtöbb bevándorló él.
A Cato jelentése megállapítja, hogy a bevándorlók országokon belüli átlaga körülbelül 9 százalék, 46 százalék pedig a maximális érték a vizsgált 27 OECD-országban. A mellékelt ábrán az átlag bevándorlási részarány látható néhány országban az 1990-től 2014-ig terjedő időszakban. Feltűnő, hogy például Luxemburgé az egyik legnagyobb bevándorló tömeg, a lakosság körülbelül 34 százaléka, még sincs mérhető szélsőséges politikai jelenlét. Luxemburgon kívül a bevándorlási állomány Ausztráliában, Svájcban, Új-Zélandon és Kanadában is magas, a populizmus ezekben az országokban sem mindenütt számottevő.
A populista-jobb pártokrészesedése(átlag, %) és a bevándoroltak népességen belüliaránya(átlag, %) – 1990-2014
Forrás: Cato Institute
A 2017-es jelentésben az olvasható, hogy a modellek arra engednek következtetni:
a bevándorlás növekvő hatása a populista jobboldali pártok támogatottságára a nemzeti jólét magasabb fokának függvénye.
Vagyis a szociális kiadásoknak és a munkanélküli-járadéknak a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított magasabb arányától függ. Például a bevándorló tömeg akkor növeli a populista jobboldal szavazati arányának valószínűségét, ha a szociális kiadások meghaladják a GDP 30 százalékát.
A nemzeti jólét mértékének meghatározásához először a kormányzat szociális kiadásait mérik meg a GDP arányában. Ezek magukban foglalják az állami és magánjellegű ellátásokat (egészség, család, aktív munkaerő-piaci programok, munkanélküliség, lakhatás, idősek, munkaképtelenséggel kapcsolatos juttatások és egyéb szociálpolitikai területek). Az OECD-országok átlagosan GDP-jük mintegy 22 százalékát költik a szociális jólétre, a maximális érték 35 százalék. Másodszor számba veszik a munkanélküli-ellátásokra fordított kiadásokat. Átlagosan az OECD-ben az ország GDP-jének mintegy 7 százalékát költik munkanélküli-ellátásokra, legfeljebb 27 százalékát.
A jelentés készítői megjegyzik azért, hogy adatok azt mutatják,
van némi bizonyíték arra,
hogy mindkét változó – a bevándorlók és a szélsőséges pártokra leadott szavazatok arányának változása – növekvő tendenciát mutat. Bár a 2000-es évek közepén a populista jobboldal szavazati aránya csökkent, a szavazati részesedés emelkedik a 2007 utáni időszakban. (Az elemzés még nem tartalmazza például a pár hete lezajlott német választás adatait, amely a szélsőjobb, bevándorlás-ellenes AfD előretörését – de nem áttörését – hozta, nem beszélve az osztrákoknál a Szabadságpárt – valószínűleg – kormányra kerüléséről.)
Azt állapította meg a Cato, hogy a bevándorló-népesség mérete együtt jár a populista-jobb pártok támogatásának növekedésével, ha a gazdasági szabadság alacsonyabb. Összességében eredményeik szerintük megerősítik azt a liberális érvet, amely szerint a gazdaságilag kevésbé nyitott társadalmakban – ahol magasabb a szociális védelem a magas adók révén – a bevándorlók növekedése éleszti a „jóléti sovinizmust”.
Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy a Cato szóhasználatában (a mutatók értelmezésében) a „gazdasági szabadság” az állam jelenlétének mértékétől függ, vagyis ebben az összefüggésben az élet túl sok területére „rátenyerelő” kormányzás értendő a kisebb gazdasági szabadság alatt.
„Magyarra” lefordítva tehát
ahol a lakosság széles körének nagy a függése az adóbevételek újraelosztásától,
ott üti fel fejét erőteljesebben a „jóléti sovinizmus”, és erősödnek meg a populista-szélsőséges pártok. Ez persze aztán „kiköveteli” a még nagyobb állami beavatkozást (védelmet), emelve a paternalista elvárást.
A civileket pedig azzal vádolta, hogy katonákra támadtak.
A Passauer Neue Presse által rendezett pódiumbeszélgetésen Orbán többek között arról beszélt, hogy meg kell védeni „Helmut Kohl egykori német kancellár nagy álmát”, a schengeni rendszert és a szabad munkaerőáramlást.
Szerinte Magyarországnak fontos Európa sikere,
mert „mi magyarok évszázadokon át védtük Európa keleti határait”. Azt is mondta: a közép-európaiak szerint ma nem nagy álmokkal vannak teendők, hanem meg kell védeni, amit már elértünk. Szerinte erős Európa csak úgy jöhet létre, ha erősek a tagállamok, és mindenkinek a saját országát kell rendbe tennie, megerősítenie.
Természetesen beszélt a menekültekről is: szerinte a magyar emberek nem akarnak hozzájuk képest különböző népcsoportokat befogadni, és ezt tudomásul kell venni. Azt mondta: minden európai országnak joga van eldönteni, milyen választ ad erre a kihívásra, „a magyarok azt mondják, megvédik a határaikat”.
Szerinte „az EU asztalán van” a menekültügy reformja, amelyről azt állította, hogy egy állandó, kötelező, felső korlát nélküli szétosztási rendszerről szóló javaslat.
A kvótarendszer szerint Magyarországnak 1294 menekült befogadását kell vállalnia, erről Orbán Viktor azt mondta: azért nem fogadja el, mert „ez a trójai faló”, és „ha egyszer megengedjük, hogy más mondja meg, ki tartózkodhat Magyarországon, később nem tudjuk visszavenni ezt a jogot”.
A civil szervezeteket azzal vádolta, hogy törvénytelen határátlépésben segédkeztek. Persze Soros György is szóba került: szerinte
„hatalmas nemzetközi civil hálózat kapcsolódik a nevéhez, és miközben mi a határ megvédéséért küzdöttünk, ezek a szervezetek megtámadták a katonákat”.
Beszélt az euró bevezetéséről is: mivel a legtöbb ország a csatlakozáskor vállalta a közös valuta bevezetését, így
nem az a kérdés, hogy csatlakozik-e Magyarország az euróövezethez, hanem az, hogy mikor és milyen feltételekkel.
Szerinte a V4-ek nagy európai erőforrásnak számítanak, hozzájárulnak az EU sikeréhez. Arról beszélt, hogy ha a V4-et leválasztanák és tőlük különálló intézményi világot hoznának létre, annak elsőszámú vesztese Németország lenne, mert megnehezedne a kapcsolata a visegrádi országokkal, és ott maradna olyan országokkal, amelyek pénzügyi bajban vannak és tőle várják a segítséget. Orbán szerint olyan Európa kell, amelynek súlypontjában Németország és Közép-Európa is ott van.
Beszélt a populizmusról is, azt mondta, hogy az ellene való gyógyszer a siker, ugyanis
ha a nem populisták sikeresek, nincs helye a populizmusnak.
Szerinte Magyarországon azért nem sikeresek a populisták, mert nő a GDP, nőnek a bérek, lassan nincs munkanélküliség, és biztonság van.
Azt is mondta: Magyarországon demokrácia van, és ha az emberek akarnak valamit, a kormány megcsinálja.
Talán nemcsak a történelem pillanatnyi fintora, hogy a valamikori Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban egyre jobban terjed a nacionalizmussal fűszerezett populizmus. Az úttörő azaz vírusgazda dicstelen szerepét ismét a magyarok vállalták, természetesen boldogan, magukra.
Az ausztriai választások után alig maradt fehér folt a volt császárság und királyság területén: nem feltétlenül jobboldali, de keményen nacionalista érzelmekre (sikeresen) játszó pártok vannak hatalmon minden utódállamban.
Magyarország volt az első, amely a Fidesz jóvoltából belekezdett az illiberális Putyin-állam kiépítésébe, NER fedőnév alatt. A demokrácia és a jogállam kiiktatása nyílt gyűlölködésbe csapott át a 2015-ös migránsválsággal, amely ürügyül szolgált az Orbán-kormány féktelen nacionalista tömegmanipulációjára.
Az EU szégyenlősen és kelletlenül próbálta jobb belátásra bírni Budapestet, de ez szánalmas kísérlet volt.
A kór terjedését nem tudta megállítani: jöttek Lengyelországban Kaczynskiék és most már nem egy jelentéktelen tagország kezdett illiberálisan viselkedni, hanem a legnagyobb kelet-európai tagország, a NATO egyik pillére. Az EU ismét tehetetlenül bámulta a létét is fenyegető folyamatot.
A Visegrádi 4-ek egy gittegyletből a Nyugattal nyíltan dacoló tényezővé váltak. Lengyelország és Magyarország volt az igazi rossz fiú, a csehek meg a szlovákok pedig az ideiglenesen megtévesztett jó fiúk. Csak hogy nem biztos, hogy a dolgok ilyetén állnak. Robert Fico Szlovákiájában a populizmus éppen olyan otthonias mint Orbánéknál. És hogy éppen egy „baloldali” pártról van szó, hát semmit sem jelent.
A sikeres csehek is most készülődnek búcsúzni a liberálisnak vélt kormányzástól, hiszen minden valószínűség szerint Andrej Babiš (Trump cseh hangja) üzletember ANO (igen) pártja nyeri a hét végi választásokat. Ez azonban nem lesz újdonság Csehországban, ahol a nacionalista populizmusnak legalább olyan hagyománya van, mint a Vaclav Havel fémjelezte liberalizmusnak. „Jeles” képviselőjük a Havelt követő és annak az árnyékában maradó volt köztársasági elnök, a másik Vaclav, Klaus. Vagy a szociáldemokrata jelenlegi elnök, Miloš Zeman, aki alkoholizmusa és Putyin-barátsága miatt kerül be a csehek történelmébe.
Nem hagyhatjuk ki a horvátokat is, akiknél ismét hatalomra jutott a háborús Tuđman-féle Horvát Demokratikus Közösség, amelynek miniszterelnöke ugyan egy européer, Andrej Plenković, aki azonban nem tudja megfékezni a pártja nacionalista szárnyát: emiatt feltartóztathatatlan a fasiszta múlt rehabilitálása.
Maradtak a szlovénok, aki még nem kapcsolódtak be a populista internacionáléba, de a háttérben ott várja az alkalmat Orbán jóbarátja, Janez Janša, a szlovén jobboldal büntetett előéletű fenegyereke.
És ne feledjük a volt monarchia mostohagyermekeit, a határon túli magyarokat, akik az anyaországi baloldal valóban rettenetes nemzetpolitikája miatt egyrészt, másrészt pedig saját pártjaik szolgalelkűsége miatt a magyar nacionalizmus lelkendező balekjaivá váltak.
Szégyellnie kellene magát a magyar kormánynak a menekültek kezelése miatt, nem pedig büszkének lenni – ezt mondta az Amnesty International főtitkára, Salil Shetty. A FüHü-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy a nemzeti konzultációt a választási kampány részének tartja, a civiltörvény nincs összhangban a nemzetközi joggal, a démonizálás politikája miatt pedig az emberi jogok szabadesésbe kezdenek. Salil Shettyt arról is megkérdeztük, hogy valóban Soros-ügynök-e.
Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára
Az Amnesty International is előkerült az úgynevezett nemzeti konzultációban. Mit gondol erről?
Ez az úgynevezett nemzeti konzultáció olyan, mintha a kormány választási kampányának része lenne.
Nem tényeken alapul, hanem fikción.
Az Amnesty Internationalt azért említik benne, mert ez is része a kormány kampányának, hogy ellehetetlenítsen minden független hangot, kritikát, minden ellenőrző mechanizmust.
A konzultációban az Amnesty úgy szerepel, mint akik többször követelték Ahmed H. szabadon bocsátását. A férfit a röszkei zavargás után azzal vádolták, hogy megafonba beszélt és „szilárd tárgyakat” dobott a rendőrök felé. Ezért terrorcselekménnyel vádolták, amit az Amnesty „megalapozatlannak és abszurdnak” tart. A szíriai férfit első fokon 10 évre ítélték, másodfokon viszont megalapozatlannak találták az ítéletet és új eljárást rendeltek el.
Ahmed pere kezdettől fogva nem volt tisztességes, mert már a befejezése előtt a kormány drága kampánnyal akarta bizonyítani, hogy terrorista. Már akkor, amikor még tartott a per. Ez durva megsértése minden nemzetközi szabálynak. És, ahogy tudja, ezt el is utasította a bíróság. A megismételt eljárás október végén kezdődik. Ebben a kontextusban került elő az Amnesty. Nem vesszük ezt komolyan. Hálás vagyok nekik, hogy ekkora publicitást biztosítanak az Amnestynek.
A kormány azt mondja, hogy az Amnesty International a Soros György-féle „álcivil szervezetek” közé tartozik, amelyek a Soros-tervet akarják végrehajtani, a képviselőik pedig az ő ügynökei. Ön Soros-ügynök?
(nevet) Nem vagyok biztos benne, hogy mi az a Soros-terv, vagy mi az, hogy Soros-ügynök. Az Amnestyvel kapcsolatban az a jó, hogy mi olyan hétköznapi emberek globális mozgalma vagyunk, akik mindenhol kiállnak az emberi jogokért. Bevételünk több mint 95 százaléka a tagjainktól jön. Több mint 7 millió tagunk és aktivistánk van a világon, akik kis adományokkal segítenek minket.
Kapunk némi pénzt alapítványoktól is, köztük a Nyílt Társadalom Alapítványtól, de ez csak töredéke a bevételünknek, nincs igazán jelentősége.
Mit gondol általánosságban a civil szervezetek elleni kampányról?
Több lépésből állt a kampány. Orbán miniszterelnök már 2014-től különböző módokon támadja a civileket. 2014-ben ott voltak azok a szervezetek, amelyek a Norvég Alaptól kaptak pénzt. Akkor őket támadták, vizsgálták. Amikor a bíróságra kerültek ezek az ügyek, mindről bebizonyosodott, hogy hamis.
Aztán meghozták a törvényt a civil szervezetekről, amelyet az orosz külföldiügynök-törvényről mintáztak. Persze, hogy nem értünk vele egyet, mert ellentmond a magánélethez való jognak, az egyesülési szabadságnak. Megbélyegez szervezeteket. Megtagadjuk a betartását, 22 másik civil szervezettel együtt panaszt tettünk az Alkotmánybíróságnál.
A törvény nincs összhangban a nemzetközi joggal. Ellentmond minden alapelvnek, amelyért az Amnesty harcol.
Ezért országosan és nemzetközi szinten is küzdünk ellene.
A legutóbbi éves jelentésükben azt írták, hogy a magyarországi helyzet a leginkább csalódást keltők közé tartozik. Miért gondolják így?
Ha az 1990-es éveket nézzük, az első évtizedet a vasfüggöny lebontása után, akár egészen mintegy 10 évvel ezelőttig, nagy volt az optimizmus Magyarországot illetően. A magyar fiatalok kitűntek a világ minden részén, rengeteg volt a sikertörténet.
Amit viszont a legutóbbi Orbán-korszakban látunk, az a támadás az igazságszolgáltatás, a média, a civil társadalom ellen. A legrosszabb megnyilvánulása ennek természetesen a muszlimok és migránsok elleni támadás volt.
Ez nem csak csalódást keltő, hanem szégyenletes is. Egy országnak, amelyik nem tiszteli a világ legsérülékenyebb embereinek a jogait, szégyellnie kellene magát. Pontosabban, nem is az országnak, mert meg kell különböztetnem a magyar embereket a rezsimtől, amelyik ezt a képet közvetíti Magyarországról.
Ahelyett, hogy szégyellnék magukat azért, amit tesznek, azt mondják, milyen büszkék,
hogy távol tartják a menekülteket. A magyar kormánynak minimum bocsánatot kellene kérnie, amiért nem tiszteli a legsebezhetőbb emberek jogait és az irántuk való kötelességet.
A jelentés 2016-ról szólt, azóta már eltelt néhány hónap. Hogy változott a helyzet? Jobb lett vagy rosszabb?
Mindent egybevetve, a civilek elleni támadásokat, azt, ahogy a menekültekkel bánnak, a támadásokat a szólásszabadság és mindenféle kritika ellen, azt mondanám, hogy rosszabb lett.
Ha a menekülteket nézzük, nos, alig jönnek már menekültek. Így aztán nincs ki ellen eljárást indítaniuk… De az emberek azokban a konténertáborokban szenvednek. Elhanyagolható azok száma, akiknek a menedékkérelmét feldolgozták, 2500 emberről beszélünk az első hat hónapban. Nincs kit visszaküldeni, mert nem engednek be senkit. Ez biztosan nem jobb azoknak, akik menedékjogot akarnak kérni.
Említette a szólásszabadságot: mit gondol a sajtószabadság helyzetéről Magyarországon?
Amennyire tudom, az olyan sajtótermékeknek, amelyek próbálnak független hangon szólni, és amelyek kritikusak a kormánnyal, alig van mozgásterük. És a kormány mindent meg is tesz, hogy ne lehessen hallani a kritikus hangokat.
Ez nem különbözik a civilek helyzetétől.
Mindenkit, aki kritikus a kormánnyal, és ellenőrizné a tevékenységét, valahogy elhallgattatják.
A világban terjed a populizmus, miért tartja ezt problémának?
Általánosságban nézve ez abból a szempontból probléma, ahogy a társadalmak fejlődnek, működnek, probléma a demokráciák jövőjére nézve. Az Amnestynek viszont az emberi jogokra gyakorolt következmények miatt probléma.
Persze, beszélhetünk Dutertéről meg Erdoganról, de az tény, hogy Magyarország egy nyugat-európai ország. Európa szívében van. Nem lehet a Fülöp-szigetekhez vagy Oroszországhoz hasonlítani.
Populizmus helyett mi egyébként a démonizálás politikája kifejezést használjuk, amikor valaki emberek egy csoportját, például a menekülteket vagy a romákat bűnbaknak kiáltja ki, támadást indít ellenük, hogy elterelje a figyelmet arról, amit tenni kellene az országban, és szájkosarat tesz mindenkire, aki nem ért egyet vele.
A démonizálás politikájának az a következménye, hogy az emberi jogok szabadesésbe kezdenek.
Beszéljünk akár az egyesülési szabadságról vagy a szólásszabadságról, ezeket mind fenyegetik vagy támadják.
A Nyugat és a Kelet közötti szakadékot jelzi a szélsőjobboldali, populista pártok erősödése, például az, hogy az Alternative für Deutschland (AfD) bekerült a német parlamentbe – ezt mondta Daniel Dettling, a német re:publik – Institut für Zukunftspolitik nevű, pártoktól független német elemzőintézet vezetője a FüHünek. Szerinte a hagyományos pártoknak üzentek a szavazók. Arról is beszélt, hogy a magyar-német viszonyban semmilyen változást nem okoz a választás, mert Németországban „senki nem szereti Orbán Viktort és a reformjait.” Daniel Dettlinggel egy varsói konferencián beszélgettünk.
Daniel Dettling
Annak, hogy egy szélsőjobboldali-populista párt a harmadik helyet szerezte meg a választáson, milyen következményei vannak a német politikai életre?
Az biztos, hogy a politikai rendszer és általában a napi politika sokkal bonyolultabb lesz. A két nagy párt sokat veszített, ketten együtt majdnem 14 százalékot. Nem is folytatják a közös kormányzást, vagyis egy nagyobb, szélesebb körű koalícióra van szükség, a kereszténydemokraták mellett a liberálisok és a zöldek együttműködésével – ez lehet a Jamaica, a pártok színeire utalva.
A probléma az, hogy
a liberálisok és a zöldek eléggé ellentétes dolgokat gondolnak
sok mindenről. Az FDP a liberális gazdaságpolitikában hisz, a zöldek inkább baloldaliak, és természetesen fontos nekik a környezetvédelem. Ugyanakkor a vezetőik ismerik egymást, mondhatni, barátok, ezért én optimista vagyok, hogy a koalíció kitart a következő négy évben.
Ami még fontos, hogy a nagy pártok megijedtek, mondhatni, riadókészültségben vannak a populista szélsőjobboldal miatt. Főleg a CSU, a CDU bajor testvérpártja. A pártelnök, Horst Seehofer, az Önök miniszterelnökének, Orbán Viktornak nagy barátja, különösen ideges, hiszen eddig mindig 50 százalék fölötti, vagy akörüli eredményt ért el, most meg 38-at, vagyis rengeteget veszített. Így viszont a CSU akár az instabil faktor is lehet, mert jövőre tartományi választások lesznek, ezért nem valószínű, hogy aktívan részt akarnak venni a kormányzásban.
Az biztos, hogy ez egy érdekes időszak Németországban.
Nem vagyunk ahhoz szokva, hogy szélsőjobboldali populisták üljenek a parlamentben, hiszen ez most először fordul elő a második világháború óta. Egyébként főleg Keleten szavaztak rájuk sokan, a volt NDK-ban ők lettek a második legnagyobb erő. Ez is jelzi, mekkora a szakadék Kelet és Nyugat között.
Populista, illetve szélsőséges pártoknál gyakran tapasztalható, hogy ahogy nőnek, úgy erősödnek a párton belüli törésvonalak is. Az AfD esetében Frauke Petry társelnök már be is jelentette, hogy ő nem ül be a frakcióba. Várható esetleg az ellentétek további éleződése, esetleg egy pártszakadás is?
Baden-Württembergben ez már meg is történt, az ottani tartományi parlamentben már két frakciójuk van.
Két irányzat van a párton belül: az agresszív, idegengyűlölő, illetve a valamivel nyitottabb, pragmatikusabb, kevésbé ideológiai alapokon álló.
Az nyitott kérdés egyelőre, hogy ezek az ellentétek párton belüli szakadáshoz vezetnek-e, vagy elintézik párton belül.
Az viszont biztos, hogy a szavazókat nem érdekelték az ilyen belső konfliktusok, hanem figyelmeztetni akarták a nagy pártokat. Úgy is mondhatjuk: sárga lapot kaptak a hagyományos pártok. Az emberek azt akarják, hogy a pártok oldják meg a problémákat, többek között a bevándorlás kérdését. Ez lesz szerintem az egyik legnagyobb kihívás: meg kellene alkotni az új, bevándorlásról szóló törvényt.
Ilyen most ugyanis nincs Németországban.
A hatóságon múlik, hogy befogadják-e egy menedékkérő kérelmét, vagy nem. Ha elutasítják, akkor ugye vissza kellene küldeni oda, ahonnan jött, de ha mondjuk nincs útlevele, akkor ez már nem megy. Szükség lenne tehát egy modern bevándorlási törvényre, ki kellene mondani, ki az, aki jöhet, és ki az, aki nem.
Az új politikai helyzet hogyan befolyásolhatja az Európai Unió jövőjét?
Én azt gondolom, hogy ez egy lehetőség az Európai Uniónak. Franciaországban ugye Emmanuel Macront választották elnöknek, aki nagyon EU-párti, erősebb, egységesebb uniót akar. Angela Merkel pedig nagyon pragmatikus,
ő képes arra, hogy létrehozza a francia-német alkut,
amelyet remélhetőleg aztán a keleti államok is követnek majd. Kialakulhat egyfajta egyensúly: Franciaország lesz a változások motorja, Németország meg megvalósíthatóvá alakítja őket.
Ami biztos: az egyik fő kompromisszumnak annak kell lennie, hogy Németországnak az eddiginél több pénzt kell áldoznia az EU-ra. Az alternatíva ugyanis még többe kerülne. És ha ezt nem tesszük meg, akkor a populisták is folyamatosan ki tudják majd használni például a görögök nehéz helyzetét.
Átfogó, fenntartható reformokra van szükség,
amelyeket az EU többi tagállama is elfogad.
Az elmúlt időszakot valamilyen szinten tekinthetjük a jobboldali populizmus és a szélsőjobboldal sikertörténetének. Most ugye az AfD bekerült a német parlamentbe, Franciaországban Marine Le Pen ugyan nem nyerte meg a választást, de ott volt a második fordulóban, és akkor még nem beszéltünk például Lengyelországról vagy Magyarországról. Mi az ilyen pártok sikerének a titka?
Sok mindenből tudnak profitálni. Ilyen többek között a továbbra is meglévő ellentét a „Kelet” és a „Nyugat” között. Kihasználják a globalizáció veszteseit. Sokan kulturálisan érzik magukat vesztesnek, az üzeneteik nekik is szólnak. Nem mindenki van arról meggyőződve, hogy a jövő, amerre tartunk, jobb lesz, nem értik, hogy miért jó, ha a nők dolgoznak, jogokat kapnak a melegek, vagy befogadjuk a bevándorlókat.
Ezt ugyanis senki nem magyarázta el nekik.
Sokan azért ellenzik az ilyen újdonságokat, mert nem értik, hogy szükség van például a bevándorlásra, mert öregszik a társadalmunk és egyre kevesebben dolgoznak. Bizonyos területeken munkaerőhiány van.
Sokáig erről nem beszélt senki, csak a szélsőjobboldal. És az ő üzenetük egyszerű:
„Mi majd megoldjuk a problémát,
megvédjük a régi világot, a régi értékeket.” Nagyon fontos a nyelvezet, amit használnak. A tényeket is mindig értelmezik, körítést adnak hozzájuk, az érzelmekre akarnak hatni.
És persze nagyon komolyan hozzájárul a sikerükhöz az is, hogy sokan csalódtak a hagyományos pártokban.
Daniel Dettling
A múltban azt lehetett látni, hogy egy-egy politikai ideológia, irányzat megerősödése ideiglenes volt, utána mindig egy másik kerekedett felül. Várható most is majd valamikor egy liberális fellendülés?
Ha úgy vesszük, Németországban már meg is van ennek a jele: az FDP megduplázta szavazatainak számát. De fontos megjegyezni, hogy korábban ők ultraliberálisok, vagy neoliberálisok voltak, de a kudarcok után megtanulták, hogy változtatni kell. Most már elfogadják, hogy nem lehet mindent a piacra bízni, a problémák megoldásához az államra, még a bürokratákra is szükség van.
Egyelőre a tanulási folyamat közepén vannak, de ha nem lesznek sikeresebbek, az csak a szélsőjobbnak jó. Egyébként Németországban pont ez az aggodalom tarthatja össze a koalíciót.
Várható-e változás a magyar-német viszonyban a választások után?
Semmi nem fog változni. A magyar pozíció Németországban eléggé elszigetelt, legalábbis Bajorországon kívül.
„Senki nem szereti Orbán Viktort és a reformjait.”
Sőt, sokan aggódnak miattuk.
De azért én optimista vagyok, hogy javulni fog az EU és a magyarok, vagy épp a lengyelek viszonya. Egy dolgot ugyanis mindenkinek meg kell érteni: ezeknek az országoknak időre van szükségük. Szeretnek kicsit kívülállónak lenni, megmutatni, hogy mások, mint a többiek. Érzékenynek kell lenni a többieknek arra, hogy a félelmek itt nagyobbak, mint máshol. És afelől pedig nyugodtak maradhatunk:
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
