Egyre nagyobbak a regionális különbségek Magyarországon

0
655
Pixart

Budapest és környéke beilleszkedik a globális gazdaságba, és ezért dinamikusan fejlődik éppúgy mint északnyugat Magyarország, de a Dél Dunántúl, az Alföld és az északkeleti régió egyre jobban leszakad – állapítja meg az IMF legfrissebb jelentése.

A Nemzetközi Valutaalap megállapítása nem újdonság: évtizedek óta ez a helyzet, amely ráadásul egyre nagyobb különbségeket eredményez a magyar régiók között. Csekély vigasz, hogy nemzetközi trendről van szó: a fejlett régiók általában mindenütt dinamikusan fejlődnek míg az elmaradott területek lemaradása fokozódik szinte minden uniós országban. Az IMF felhívja a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása csak felerősíti ezt a trendet, mert az elmaradottabb régiókban ennek csak jóval korlátozottabb lehetőségei vannak mint a fejlettebb területeken. Az IMF általában megjegyzi, hogy Magyarország késlekedik a mesterséges intelligencia alkalmazásában.

Az egy főre jutó GDP egyre nagyobb különbségeket takar

Magyarországon az egy főre jutó GDP az uniós átlag 66%-a volt 2010-ben, és ez mára 76%-ra emelkedett. Tegyük hozzá, hogy az unió fejlettebb államai Németországgal az élen gyengén muzsikáltak ebben az időszakban, melynek során az Európai Unió fokozatosan elveszítette globális versenyképességét.

A mesterséges intelligencia sokat tehetne a versenyképesség érdekében, melyet a soros magyar elnökség fő témának javasolt az Európai Unióban, csakhogy Magyarország

“a mesterséges intelligencia alkalmazására az egyik legkevésbé felkészült tagja az Európai Uniónak“

– állapítja meg az IMF jelentése.

Melyik uniós tagállamok a legfelkészültebbek a mesterséges intelligencia alkalmazására? Luxemburg, Finnország és Észtország. Utánuk következik Dánia, Németország és Hollandia. Kik zárják a sort ? Európa szegényháza: Magyarország, Bulgária és Románia.

Orbán Viktor nem tud erről?

Ez aligha valószínű a nemzeti együttműködés rendszerének tizennegyedik évében. A Fidesz propagandája épp a vidék fejlesztését hirdeti, de a valóság erre rácáfolt. Mészáros Lőrinc és Tiborcz István nem vidéken szedi össze milliárdjai javát hanem Budapesten. Ez az élősködő államkapitalista rendszerek sajátossága, melyet a Türkménbasi járatott a csúcsra, de amelyet Putyin orosz elnök is alkalmaz. Oroszországban is messze magasabb az egy főre jutó GDP Moszkvában és Szentpéterváron mint vidéken. Épp ezért tart Putyin és Orbán a nagyvárosoktól. Budapest nem véletlenül szavaz Orbán ellen éppúgy ahogy Isztambul, Ankara és Izmir Erdogan elnök ellen Törökországban. A probléma az, hogy a globális gazdaságba csak kevesen tudnak bekapcsolódni vidéken a közepesen fejlett országokban. Sok a lúzer, és az ő nevükben szónokol Putyin, Erdogan vagy Orbán Viktor.

Világ lúzerjei egyesüljetek!

– ez lehetne a jelszavuk.

Az IMF legfrissebb jelentéséből kitűnik, hogy a trend folytatódik Magyarországon, ahol a Dél Dunántúl, az Alföld és az északkeleti régió mind jobban leszakad. Az ilyen területeken tágas tér nyílik a populizmusnak, amely fűt-fát ígér a kiszolgáltatott embereknek, akik cserében rászavaznak hiszen reménytelen helyzetükben nemigen tudnak boldogulni a hatalom könyöradományai nélkül.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .