Kezdőlap Címkék Pittsburgh

Címke: Pittsburgh

Új-Zéland és Pittsburgh

A hír már bejárta a világsajtót, bár folyamatosan derülnek ki vele kapcsolatban újabb és újabb részletek: az új-zélandi Christchurch két mecsete ellen terrortámadást hajtott(ak) végre, melynek során negyvenkilencen életüket vesztették és legalább huszonkilencen (valószínűleg többen) súlyosan megsérültek. Az új-zélandi hatóságok már őrizetbe is vettek négy gyanúsítottat, bár egyiküket szabadon engedték.

A terrorcselekmény elkövetője, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant fején viselt Go-Pro kamerájával élőben közvetítette 49 ember lemészárlását, mintha ez egy társasági esemény lett volna. Nyilvánvaló, hogy a fanatizmustól bomlott elméjű tömeggyilkos nem is számított arra, hogy megúszhatná a letartóztatást és felelősségre vonást: erre utal az is, hogy tette előtt hetvennégy oldalas kiáltványban részletezte, miért is készül a mészárlásra – a ritka zavaros irományban azt állítja, a „fehér faj fennmaradása érdekében” cselekedett, a nyugati világ hanyatlásának megállítása volt a célja (így?), és remélte, hogy tettével befolyásolni tudja az Egyesült Államok Alkotmányának második kiegészítését. Új-Zélandról… Tarrant számára a norvég Anders Breivik volt a fő inspiráció, akivel rövid ideig kapcsolatba is került. Saját állítása szerint a neonáci Breivik által alapított, Templomos Lovagok névre hallgató muszlimellenes szervezet is áldását adta a tervére.

Ökofasisztának vallja magát

Tarrant a szöveg szerint ökofasisztának vallja magát, és nagyrészt a brit fasiszta pártot alapító Oswald Mosley nézeteit vallja, mintaállamnak pedig Kínát tartja. Donald Trumpot is említette, róla azt írta, hogy a megújult fehér identitás és a közös cél szimbólumaként támogatja, de vezetőként egyáltalán nem. A szövegben egészen hajmeresztő állítások is szerepelnek, egy ponton például arról ír, hogy nemcsak ki fogják engedni a börtönből, hanem Nelson Mandelához hasonlóan Nobel-békedíjat is kap majd.

A volt fitneszoktatót már ma délelőtt bíróság elé állították, ahol fehér ingben, közömbös arccal vette tudomásul, hogy tömeggyilkosság miatt vádat emeltek ellene. Tarrant öt, részben átalakított fegyvert – félautomata puskát és pisztolyokat – használt a vérengzéshez, és volt fegyvertartási engedélye. Érdekessége vagy inkább perverzitása a tragédiának, hogy Tarrant a fegyvereket és a hozzájuk tartozó tárakat is összefirkálta: a történelem nagy törökverőinek neveit írta rájuk, köztük magyar nevek is akadtak: Luxemburgi Zsigmond királyé, Hunyadi Jánosé és Szilágyi Mihályé. Sőt, mint kiderült, a 28 éves ausztrál férfi Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, Szotir Cacarov bolgár főügyész szerint a férfi 2018. november 9. és 15. között turistaként tartózkodott Bulgáriában, ahol történelmi jelentőségű helyeket látogatott meg. Ezt követően november 15-én repülőgépen Bukarestbe utazott tovább, ahol autót bérelt, majd Magyarországra látogatott.

Igen, itt sétálhatott, közöttünk.

Mellesleg Cacarov szerint 2016. december 28. és 30. között a merénylő balkáni országokban is megfordult, így a többi között Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is járt. Hangsúlyozta: a bolgár hatóságok most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, a merénylő rendelkezett-e Bulgáriában kapcsolatokkal.

Ennyi tényt ismerünk egyelőre.

Ha valakinek jó a memóriája, bizony kellemetlen hasonlóságot fedezhet fel a tavaly október 27-i, pittsburghi mészárlással.

Akkor legalább tizenegy embert ölt meg, több másikat pedig megsebesített egy fegyveres az Egyesült Államokban található Pittsburghben, mikor szombaton helyi idő szerint fél 11 körül tüzet nyitott a város egyik zsinagógájában. A támadót Robert Bowersnek hívták, fehér, 46 éves férfi, amerikai születésű, közösségi profilja alapján fanatikus antiszemita és összeesküvés-hívő, egyes (az alt-right és a szélsőjobb köreiben népszerű Gab közösségi oldalon közzétett) bejegyzései szerint a zsidókat a sátán gyermekeinek tartja, és hitt a zsidó világösszeesküvésben is.

A támadás előtt néhány órával, egyik utolsó posztjában kikelt azok ellen a zsidó szervezetek ellen, amelyek menekülteket támogatnak: „Megszállókat akarnak az országba telepíteni. Nem ülhetek itt tétlen, miközben lemészárolják az embereinket. Bemegyek.” Kritikusa Donald Trump elnöknek is, részben az antiszemitizmus okából (hiszen Trumpról sok rosszat el lehet mondani, de nem antiszemita), részben pedig, mert nem találja elég radikálisnak. A támadás közben, miután tüzet nyitott módosított AR-15-ös gépkarabélyából, azt kiáltotta: „Minden zsidónak meg kell halnia!”. A rendőrök tűzharcot vívtak vele, megsebesítették és megadásra kényszerítették.

Érdekes, hogy az antiszemita tömeggyilkos narratívája mennyire hasonlít a muzulmángyűlölő tömeggyilkoséra… Az is nagyon érdekes, hogy mindketten hiperaktívan használták a közösségi oldalakat, mindketten átalakított fegyvereket vettek igénybe (az AR-15-ös gépkarabély kereskedelemben kapható változata különösen könnyen átalakítható, rossz is a híre nagyon), és mindketten mintha közönségnek játszottak volna.

Önjelölt, küldetéses őrültek, Tarrant ráadásul élő közvetítésével világossá tette, hogy nem igazán a gyilkosságok elkövetése volt fontos neki: sokkal inkább a képernyők előtt ülő közönség tapsa vagy elszörnyedése. Szerencsére a nagy szolgáltatók egymással versengve törölték az oldalaikról a borzalmas képeket: most már a saját felvételei elérhetetlenek is, csak a róla szólók láthatóak és ez így van jól.

Ne feledjük: ezek az emberek otthon radikalizálódtak, a saját számítógépük előtt, senki sem sorozta be őket semmiféle hadseregbe, senki nem képezte ki őket.

A maguk erejéből lettek szörnyek.

De a radikális szélsőjobboldal, és annak legújabb változata, az alt-right propagandája nélkül sosem jutottak volna el idáig.

Azt hiszem, érdemes volna elgondolkodni sok techóriás vezetőségében, hogy végül is mire jók a közösségi oldalak és mire nem.

Meg, hogy mit kéne róluk egyszer s mindenkorra letiltani, jogászkodás, csűrés-csavarás és elméleti eszmefuttatások nélkül.

Emberek: vigyázzunk azzal, kinek hiszünk, mit hiszünk el.

Nagyon vigyázzunk.

Nyomozás a pittsburgh-i antiszemita merénylő európai kapcsolatai után

0

11 embert ölt meg és hatot megsebesített a 46 éves Robert Bowers amikor rátámadt az Élet fája zsinagóga körül gyülekező zsidókra Pittsburgh-ben az Egyesült Államokban.
Az MI 5 most azután nyomoz, hogy a merénylőnek milyen kapcsolatai voltak neonáci szervezetekkel Európában és főként Nagy Britanniában. A brit terrorelhárítás attól tart, hogy a neonácik Európában is utánozni kívánják az antiszemita merénylő akcióját. „A fő veszélyt továbbra is az Iszlám állam jelenti, de minden terrorista szervezetre odafigyelünk”- nyilatkozta az MI 5 egyik magát megnevezni nem kívánó vezetője a londoni Daily Mailnek.

A pittsburgh-i merénylet volt a legsúlyosabb antiszemita akció az Egyesült Államokban, ahol valósággal sokkolta a hatmilliós zsidó közösséget. Annál is inkább, mert a merénylő „halál minden zsidóra” kiáltással nyitott tüzet a zsinagóga körül gyülekező emberekre. Franciaországban, ahol Európa legnagyobb zsidó közössége él, a belügyminiszter azonnal elrendelte a zsidók intézményeinek fokozott védelmét.

Óránként egymillióan klikkeltek a Gab oldalra az antiszemita merénylet után .Ezzel dicsekedett az a szélsőjobboldali oldal, mely nem korlátozza a gyűlölet beszédet ellentétben mondjuk a Facebook-kal vagy a Twitterrel. A Gab-et egy Andrew Torba nevű szoftver fejlesztő alapította a „szólásszabadság nevében”. A merénylő lelkesen posztolt az oldalon. Például Auschwitz híres feliratát Arbeit macht Frei / a munka szabaddá tesz/, így változtatta meg: Lies Make Money / a hazugság pénzt hoz /! A szélsőjobboldali oldalon rendszeresen  publikál Milo Yannopoulos. A Breitbart munkatársa nemrég Budapesten is előadást tartott, ahol Jeszenszky Zsolt közvetítésével előadta szélsőjobboldali eszméit a hazai érdeklődőknek. A Breitbart Európában is nyomul és igyekszik erősíteni a szélsőjobboldali tendenciákat minden országban.

A Gab főnöke, Andrew Torba ugyan elítélte az antiszemita merényletet Pittsburgh-ben, de a brit terrorelhárítás szerint az oldal a neonácik találkozó helye. Ezért fokozottan figyelik azt nehogy Európában is megismétlődjön a pittsburgh-i antiszemita merénylet, melynek során 11 embert ölt meg a szélsőjobboldali tettes egy zsinagóga mellett az Egyesült Államok kellős közepén.

Pittsburgh és Orbán

0

A pittsburghi gyilkosság tettese is a szélsőjobbhoz tartozik, ő azon dühödött be, hogy szerinte zsidó szervezetek összejátszanak, és bevándorlókkal akarják kiszorítani a lakosságot. Itt lép be a képbe a magyar kormányfő, mert ezt a mítoszt Budapesten gyártották.

Ann Applebaum a Washington Postban megállapítja, hogy közvetve Orbán Viktornak szerepe volt a 11 áldozatot követelő támadásban a pittsburghi zsinagóga ellen. A neves elemző azzal indít, hogy Amerika számára jelenleg nagyobb veszélyt jelent a hazai terrorizmus, mint az, hogy dzsihadisták merényleteket követnek el ellene. Számok bizonyítják, hogy ugrásszerűen nőtt az olyan támadások száma, amelyeket rasszista, antiszemita, idegengyűlölő, a fehér felsőbbrendűséget hirdető elméletek eredményeztek, meleg bárok, mecsetek, fekete templomok ellen.

A pittsburghi gyilkosság tettese is a szélsőjobbhoz tartozik, ő azon dühödött be, hogy szerinte zsidó szervezetek összejátszanak, és bevándorlókkal akarják kiszorítani a lakosságot. Itt lép be a képbe a magyar kormányfő, mert ezt a mítoszt Budapesten gyártották. Politikai eszköznek szánták, hogy Orbánt újraválasszák. A propaganda Soros Györgyöt pécézte ki, őt vádolták meg azzal, hogy migránsokkal akarja elárasztani az országot. A hiedelmet azután átvették más, szélsőjobbos európai, illetve amerikai pártok és szekták. Az USA-ban már törvényhozók és befolyásos üzletemberek is hangoztatják.  Ám Trump alatt Amerika nem lép fel ellene. Ez azonban nagy baj, mert a jelenség éppen azért annyira veszélyes, mivel a mögötte álló ideológia a nyugati társadalmakból ered.  Erővel nem lehet küzdeni ellene, a legjobb ellenszer az oktatás, a lőfegyverek forgalmának korlátozása és az internet megrendszabályozása volna, csak hát ilyesmit nem lehet várni az elnöktől. Viszont ha őt nem lehet leváltani, akkor meg kell tanulni együtt élni a terrorral.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK