Kezdőlap Címkék Pártpolitika

Címke: pártpolitika

LEHET-E PÁRTPOLITIKA A NEMZETI KÉRDÉSBEN?

A Fidesz 2010-es hatalomra jutásakor, a letelepedés nélküli kettős állampolgárság bevezetésével egyidejűleg nyilvánította június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját „a nemzeti összetartozás napjává”.

Politikájának egyik központi kérdésévé tette a békeszerződés megbélyegzését, magyarul a határok legitimitásának elutasítását, a kettős állampolgársággal, a határon túli magyar szervezeteknek a Fidesz kliensévé tételével egyfajta, a mai nemzetközi realitásokhoz igazított revíziós politikát folytat: ha a területi revízióra nincs lehetőség, arról legfeljebb ábrándozni lehet, politikai cselekvése a „lakossági revízióra”, a kisebbségben élő magyarságnak a magyar államhoz kötésére irányul. A június 4-i megemlékezések évről-évre ezt fejezik ki.

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, „erős embere”, aki rendszeresen emlékeztet bennünket arra, hogy az MSZP 2010 óta magáévá teszi a Fidesz nacionalista politikáját. Ezért is vállalhatta el a „Nemzeti Összetartozás Bizottságának” alelnökségét.

Idén oly módon vett részt a „nemzeti összetartozás napjának” megünneplésében, hogy temetőben, 1848-49-es hősök sírjai között tartott sajtótájékoztatót, amivel a polgári forradalommal és szabadságharccal emelte egy szintre azt a revíziós politikát, amely a Horthy-korszak örökségeként van jelen az Orbán-rendszer politikájában.

Molnár – akárcsak Orbán – nem is tud elképzelni másfajta magyar politikát, és azért neheztel a Fideszre, amiért az önmagának vindikálja az autentikus nacionalizmust, és kizárja abból a baloldalt. Azt állítja:

„A leghatározottabban elutasítunk mindenkit, aki pártpolitikát csinál a nemzeti kérdésből.”

Rosszul teszi. A nemzeti kérdés kezelése bizony pártpolitikai kérdés a világ sok-sok országában. Vannak nacionalista pártok, és vannak olyanok, amelyek elutasítják a nacionalizmust. Mondjuk Szerbiában korábban Milošević, ma Vučić képviselte illetve képviseli a nacionalista politikát, míg korábban Đindić egy nyugatos irányt. Szlovákiában Mečiar illetve Fico áll a nacionalista oldalon, Dzurinda illetve ma Čaputová képviseli a nyugatos, européer irányt.

Orbán és pártja a legrosszabb magyar nacionalizmus hagyományait viszi tovább, és a mai parlamenti politikában a DK és a Momentum állnak szemben vele. Hogyne lenne pártpolitikai kérdés a nemzeti kérdés kezelése. Így van ez sok nyugati országban is: Trump újfajta amerikai nacionalizmust képvisel, Biden és számos elődje egy, a világra nyitott, együttműködő politikát.

Franciaországban a két utóbbi elnökválasztáson Macron a LePen által képviselt nacionalizmussal szemben hirdetett antinacionalista alternatívát, és többek között ezért állt mellé a jobbközép és balközép pártok számos híve a második fordulóban.

Izraelben is a nemzeti kérdés megközelítésében van az egyik legfontosabb különbség a különböző pártok között.

Ami pedig számunkra a legfontosabb példa: Németországban – akkor még a Német Szövetségi Köztársaságban – a Willy Brandt vezette szociáldemokrata-liberális kormánykoalíció hajtott végre fordulatot a nemzeti kérdésben, amikor új keleti politikájával megbékélést hirdetett Lengyelországgal, Csehszlovákiával és a Szovjetunióval, véglegesnek fogadva el az Odera-Neisse határt, szemben a CDU-CSU-val, amely később azután maga is elfogadta az új keleti politika következményeit.

Talán ennyi is elég annak belátásához, hogy a nemzeti kérdés megközelítésének mikéntje gyakran fontos pártpolitikai kérdés. Ne csodálkozzunk, hogy amióta van Magyarországon pártpolitika, ennek a nemzeti kérdés megközelítésének mikéntje az egyik fontos kérdése.

Magyarországon a rendszerváltást követően egy rövid ideig úgy tűnhetett, hogy nem lesznek konfliktusok a nemzeti kérdésben a parlamenti pártok között. Amikor Antall József kormánya létrehozta az alapszerződést Ukrajnával, azt támogatta az Antall-kormány ellenzéke: az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz is. Mégsem így történt: az MDF Csurka István vezette belső ellenzéke az alapszerződés ratifikációja ellen szavazott. Amikor azután a Horn-kormány Szlovákiával és Romániával is megkötötte az alapszerződést, azt már a Fidesz vezette ellenzék elutasította.

Minthogy az alapszerződésekben Magyarország elérte a magyar kisebbségek jogainak elismerését a szomszédos országok által, s „cserébe” csak a határok elismerését ismételte meg, azok alapszerződések elutasítása a békeszerződések elismerésének megkérdőjelezését jelentette. Amikor a Fidesz 1998-ban kormányt alakított, a kisebbségben élő magyarok jogállásáról szóló státustörvénnyel elindította a „lakossági revíziót”, amely azután a letelepedés nélküli kettős állampolgárság népszavazási követelésével, majd 2010-es megvalósításával teljesedett ki. A népszavazás idején még világos volt a diametrális különbség az akkori kormánypártoknak illetve az akkori ellenzéki pártoknak a nemzeti kérdésben képviselt álláspontja között, ami teljesen normális jelenség.

Az MSZP 2010 után, mindenekelőtt az állampolgársági törvény megszavazásával (aminek előzménye 2001-ben a státusztörvény megszavazása volt) maga is átállt a Fidesz oldalára.

Amikor Molnár Zsolt úgy tesz, mintha nálunk nem lenne természetes dolog a pártok álláspontjának eltérése a nemzeti kérdésben, az MSZP átállását leplezi, vagyis azt, hogy ő és pártja elárulta a nemzetközi baloldal hagyományos szembenállását a nacionalizmussal.

Közben azzal, hogy pártját „patrióta szociáldemokrataként” különbözteti meg a rivális baloldali párttól, a DK-tól, maga is pártpolitikát csinál a nemzeti kérdésből.

ÖNKORMÁNYZAT ÉS PÁRTPOLITIKA

Legutóbb az a konfliktus állította előtérbe az önkormányzati tevékenység és a pártpolitika viszonyát, amikor a DK-s kerületi polgármesterek többsége nem volt hajlandó külön-külön tárgyalni Láng Zsolt kormánybiztossal az energiaköltségek emelkedése miatti kompenzációról, és emiatt ezek a kerületek nem is kapnak semmit.

Sokan érveltek úgy velük szemben, hogy a polgármesterek feladata a települési polgárok érdekének képviselete, és nem szabad pártszempontokat érvényesítniük azzal szemben.

Csak úgy mellesleg említem, hogy a DK-s polgármestereknek ebben a dologban igazuk volt.

Emlékezzünk csak arra, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva a kormány megfelezte az önkormányzatokat megillető iparűzési adót, és az azokat emiatt ért veszteséget egyeseknek kompenzálta a költségvetésből, másoknak nem, és a válogatásban a fideszes vezetésű önkormányzatok jártak jól, az ellenzéki vezetésűek rosszul. Annak egyik eleme volt ez, ahogy a Fidesz az önkormányzatok önállóságának, biztonságos finanszírozásának felszámolására törekszik, s azokat a kormánytól hozza mindinkább függő helyzetbe. E gyakorlat újabb lépésére számítottak a kerületi polgármesterek, és ennek elkerülésére akartak nem egyenként, hanem együttesen találkozni a kormánybiztossal. Nem tévedtek: a fideszes vezetésű városok illetve budapesti kerületek megint jobban járnak, az ellenzéki vezetésűek pedig rosszabbul.

De továbbmegyek az általános kérdésre.

Vajon igaz-e az a tétel, hogy a pártpolitikának nincs helye az önkormányzatokban?

Vajon igaz-e, hogy az önkormányzatokban nem „ideológiával”, „pártállásponttal”, hanem ügyek megoldásával kell foglalkozni, mint azt több, három éve az ellenzéki pártok támogatásával megválasztott polgármestertől is hallani?

Miért szavaztunk három éve Karácsony Gergelyre, és nem Tarlós Istvánra? Miért szavaztunk a Fidesz jelöltjével szemben az ellenzéki polgármesterjelöltekre? Azért, mert abban bíztunk, hogy városukban is más politikát folytatnak majd, mint amilyet Tarlós és a többi fideszes polgármester vezetésével folytatna az önkormányzat. Vannak ebben ideologikus elemek is, például a közterületek átnevezése: Karácsony aligha szüntette volna meg Budapesten a Köztársaság teret vagy a Roosevelt teret, Tarlós pedig biztosan nem nevezett volna el közterületet kínai ellenállókról. De ennél fontosabb a különbség a társadalompolitikában: Tarlós partnere volt Orbánnak a hajléktalanok üldözésében, Karácsony – akárcsak a maga idejében Demszky – támogatja Iványiék erőfeszítéseit a segítésükre. A Karácsony vezette fővárosi önkormányzat kétségtelenül zöld politikát igyekszik folytatni, nem függetlenül attól, hogy Karácsony zöldpárti politikus. Igen, az önkormányzatokban ügyeket kell megoldani, ahogy az ország kormányzásában is. Csakhogy az ügyek megoldásában más prioritásokat követnek a különböző pártok politikusai. Ezért azután – kiváltképp a nagyvárosokban –

az önkormányzati politika is szükségképpen pártpolitika.

Nálunk is, mint szerte a világon. A főpolgármesteri székekért többnyire pártjelöltek versenyeznek, a nagyvárosok képviselőtestületeiben pártképviselők ülnek, a kampányok a pártok eltérő várospolitikai elképzeléseiről szólnak.

Annak az igénynek, hogy a pártok vonuljanak ki az önkormányzatokból, s amit legutóbb az Öt részvevőitől, majd egy másik műsorban Kukorelly Endrétől, a neves írótól hallottam, és amit most a Jobbik is képvisel, Vona Gábor alapítványának ötletét felkarolva, szerintem nincs értelme.

Arra szoktak hivatkozni: a polgármesterek, önkormányzati képviselők ne „pártérdekeket”, hanem a helyi lakosok érdekeit képviseljék. Ez is félrevezető érvelés. A pártok nem saját érdekeiket, hanem eszméiket képviselik, amely eszmék egyes embercsoportok érdekeinek, törekvéseinek adnak politikai megfogalmazást. Nem hiba, hanem erény, ha az önkormányzati politikusok az őket jelölő pártok eszméihez igazodnak, ahogy ezt Budapesten a maga idejében Demszky Gábor és önkormányzati képviselőtársai, most pedig Karácsony Gergely és képviselőtársai teszik, és tették illetve teszik kollégáik sokfelé az országban.

Politikai hamisságnak tartom, amikor egy párt által indított polgármester kilép pártjából és függetlenként csak a város érdekéről beszél, mint az egykori Jobbik-politikus Mirkóczki Ádám, aki pedig pártjának szóvivője is volt.

Ugyanarról a félreértésről van szó, mint amikor „szakértői kormánytól” várják az ország problémáinak megoldását. Ilyenkor is azt felejtik el, hogy az ország problémáira is különféle megoldásokat kínálnak a politikai erők. Az önkormányzatoknál is ez a helyzet. Ezért van helyük a pártoknak az önkormányzatokban, ezért helyénvaló, ha polgármesteri és önkormányzati képviselői helyekért is versenyeznek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK