Kezdőlap Címkék ősmagyarul

Címke: ősmagyarul

Halandzsa fáraó kora

Mint az ismeretes, Halandzsa fáraó Narmer atyja volt, az első dinasztia alapítója, palettáján nyaktekercs látható, három lila képtelenséggel. Ősmagyarul. Nem ismeretes? Dehogynem… csak nem a megfelelő forrásmunkákat tetszettek olvasni. Mert, mint kiderült, nem csak a sumérok voltak ősmagyarok, hanem az óegyiptomiak is. Meg az inkák, sőt, ha jobban megvizslatjuk, valószínűleg a mau-mauk is, de most Egyiptommal foglalkozunk.

Illetve, foglalkozna a kórság, ha dr. Borbola János, az érdemes és amatőr egyiptológus nem tenné meg ezt a tévedést. Tulajdonképpen a Magyarok Világszövetsége honlapján bukkantam a hirdetésre, mely szerint megrendelhető „az év magyar könyve, a magyar értelmiség méltó karácsonyi ajándéka”. Hát, kiskarácsony, nagykarácsony már oda, de ezt ki nem hagyhatom – mi a címe? „Az egyiptomi ősmagyar nyelv”.

Aha. Hát, mindig tudtam én, hogy a passzátszelet is a mi lovainkból kell származtatni, de ez azért kicsit erős. Főleg, hogy majd’ húszezer jó magyar forintokba fájna nekem, ha meg akarnám ismerni ezeket az arkánus, mi több, hermetikus tanításokat. Mert hát a „hermetikus” szó is Hermész Triszmegisztoszból ered, aki bizony nem volt más, mint az egyiptomi Thot isten, vagy valamelyik helytartója: mert sok és igen okos ember élt akkoriban a Nílus mentén. No, de azt magam sem gondoltam volna, hogy ősmagyarul beszéltek. Tán azért, mert nem is így volt.

Borbola doktor, aki azonban nem az egyiptológia, hanem – tessék kapaszkodni – a fogászat doktora, abba a lehetőségbe kapaszkodik, hogy igazából ma sem tudjuk, miféle nyelven beszéltek az óegyiptomiak. Azért fogalmaink vannak róla, kimutatható a kopt nyelv segítségével, körülbelül hogyan is gondolhatták, amit írtak – de, lévén, hogy a hieroglifák szavakat, fogalmakat jelentenek, mármint többnyire, mert még ez sem pontosan így van, csak az Öregisten tudja, hogyan ejtették ki a szavakat. Legnagyobb segítsége az egyiptológusnak tudtommal a nyelvtan: grammatika nélkül nincsen szövegértelmezés. Az meg csak az amerikai filmekben létezik, hogy az egyiptológus odanéz a masztaba falára, és azonnal leolvassa róla, hol találja Mentuhotep papucsát. De ne ítéljünk látatlanban: én ugyan nem adok ennyi pénzt egy nyilvánvaló tévedésért, ám egyes részei hozzáférhetőek. Ha az óegyiptomiak bármiféleképpen beszélhettek, hogyan beszélhettek magyarul? Hát emígyen:

”Álljon példaképpen ősi oltár szavunk – nem a latinból vettük át – melynek hieratikus írása kétféle változatban örökítette meg eredeti jelentéseit: éLő TéR, azaz öLő Tér, illetve Ölt-áR, Olt-áR.”

No, ez aztán a bizonyíték, három papirusszal felér, negyedik a ráadás. Hogy az óegyiptomiak nem áldoztak embert, állatot is csak ritkán, nem sokat nyom a latban. Én, kérem, ezen érvek hatására már meg is tértem, sőt, elzarándokoltam mezítláb a Királyok Völgyébe, magam kezével másoltam egy hasonlóan hiteles egyiptomi ősmagyar szöveget II. Széthi sírkamrájának a faláról. Ez már egyértelműen bizonyítja, hogy Imhotep népe ősmagyarul beszélt – mert úgy szól, hogy: „Piramisba bújt a babám odakünn a Ramszesz-tanyán”. Aki elhiszi, az kérem, küldjön nekem pont annyi pénzt, amennyit Borbola doktor kér a könyvéért. Kell a további kutatásaimhoz. Drága a papirusz, sokba van a kanopusz, kincset ér az usebti.

Ugyan, kérem: szamárságok ezek. Ha valaminek nincs gazdája, nem tudjuk micsodás légyen, hogyan hangzik, annak rögtön akad a „nemzeti” áltudósok között egy magyarázója. Ettől ugyan nem dől össze a világ, maga ez a kötet is csak négyszázötven példányban jelent meg, igen drágán, a szerző magánkiadásában, csoda ugyan, hogy költségvetési támogatást nem kapott, de nem kapott – de nem kétlem, hogy arra is akadna derék ősmagyar vajákos, hogy a Húsvét-szigeti kohau rongo-rongót magyarul olvassa ki. Ráadásul az óegyiptomi nyelvnek vannak valódi értői is, akik egy ilyen kötet láttán képesek lennének lebontani puszta kézzel a Ramesszeumot is. Nem az a baj, hogy butaság – az a baj, hogy politikai alapon elhiszik, akik hinni akarják. Igaz, ők, ha kell, hisznek a böjti boszorkányban is.

Pedig olvashatnának valódi óegyiptomi szövegeket is. Például Ipuwer intelmeit, aki a mostanihoz hasonló korban élt.

„(1,1)… „Az ajtón [állók] így szólnak: Menjünk, fosztogassunk… (1,3)… A madarászok csatasorba állnak… (1,4)… A mocsár [lakók?] pajzsokat viselnek… (1,5)… Az ember úgy tekint fiára, mint ellenségére… (1,7)… Ezeket (?) határozták el számotokra Hórusz idejében… (1,8)… A jellemes ember szomorúan járkál azok miatt, amik az országban történnek… (1,9)… A pusztalakók (pedig) emberekké (egyiptomiakká) lettek mindenütt.
Bizony az arc sápadt… (1,10)… Az elődök megjósolták… (2,1)… Az ország bandákkal van tele… Az ember pajzsával megy ki szántani…
(2,2) Bizony az [arc] sápadt. Az íjász fel van szerelve… Jogtalanság mindenütt! Nincsen tegnapi ember…
(2,3)… Bizony a Nílus kiárad, (de) nem szántanak neki. Minden ember így szól: »nem tudjuk, mi fog történni az országban.«”

Bizony, okos ember volt az öreg Ipuwer. Ma sincs másképp.

A jellemes ember szomorúan járkál azok miatt, amik az országban történnek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!