Kezdőlap Címkék ördög

Címke: ördög

Csepűrágók

Sándor Pál monomániásan szerelmes a színészekbe. De nem feltétlenül a nagy tragikus színészekbe, hanem inkább a ripacsokba – amit azonos című filmje is mutat -, a csepűrágókba, a cirkuszosokba, mutatványosokba, a némiképp elesettekbe, hátrányos helyzetűekbe, a reménytelenségben is nagyot álmodókba. Ezt mutatja új filmje, a Vándorszínészek is.

 

Lehet persze emiatt rögvest azon morfondírozni, hogy mindent kétszer mond, háromszor mond, sőt sokszor mond. Igenis, meg nem is, mert a gyermeki rajongása a színészek iránt tényleg múlhatatlan, ez holtomiglan-holtodiglan szerelem. De nem a szabályos arcúakat, a szépfiúkat, szép lányokat kedveli a vásznon, hanem a kissé elrajzoltakat, fölöttébb jellegzetes figurákat, nagy fazonokat. Most éppen, ebben a filmben, egy vándortrupp számára a mikrouniverzum. És bár az is jellemző volt rá, hogy igencsak ragaszkodott jól bevált, imádott színészeihez, ezúttal olyanokkal forgatott, akikkel eddig még nem dolgozott, ahogy a stáb tagjai sem feltétlenül az évtizedek óta beváltak.

Egy pajtában tartott színházi előadással indul a film, amiben túlzó gesztusokkal, ordítva beszélve, agyonhangsúlyozva a szavakat, forszírozott mimikával játszanak a színészek, és valahogy mégis hitelesek. Látszik az ügybuzgóság, a lelkesedés, a feltétlen hit abban, amit csinálnak, a totális odaadás. Garas Dániel kamerája kedvtelve el is időz a közönség tagjainak arcán, kíváncsian, sőt csodálkozva bámuló tekinteteket látunk, mint a bábszínházban jó gyerekelőadáson, vagy éppen úgy nevetnek a nézők, hogy egész testük rázkódik belé. Annyira beleélik magukat a produkcióba, hogy aki a színpadon rossz fát tett a tűzre, azt alaposan el akarják agyabugyálni, hiába próbálják bizonygatni a színészek, hogy ez csak játék, mutatós kis csetepaté tör ki. Összemosódik számukra a fikció és a valóság. Sándor ezt is fölöttébb szereti taglalni, hiszen számára a filmesek világa, és maga a film, akár a régi, jó öreg celluloid, valószínűleg valóságosabb világ az igazinál. Egy színész arcába akár belelátja az emberiséget, a földkerekséget, például Garas Dezső maga volt számára a világmindenség.

Ezúttal pedig az Ördög nevű ló által vonszolt echós szekér, és a benne zötykölődők azok. Csatlakozik hozzájuk egy katona, akit bunyó közben úgy fejbe vertek, hogy csak három nap múlva ébred, emiatt nem mehet vissza a laktanyába, mert már rég lejárt a kijárási ideje, akinek pedig lejárt, azt felakasztják. Így aztán zötykölődik ő is a társulattal, és naná, hogy előbb-utóbb szintén színész akar lenni, de nagyon. Mindenki nagy-nagy pesti színész szeretne lenni, a végeérhetetlennek tűnő, buktatókkal, akadályokkal teli utazás iránya a főváros, és a vágyak netovábbja ott kőszínházban játszani. Olyan múlhatatlan vágy ez, mint Csehov Három nővérében a címszereplőknek Moszkvába utazni.

Sándor némileg nosztalgiával néz ezekre a színészekre, mint akik minden széthúzás, hiúság, csaknem állandósult torzsalkodás dacára, valamennyire azért csak összetartanak. Persze már, aki, mert van köztük a nélkülözhetetlennek tűnő szövegkönyvekkel meglógó áruló. Nyilvánvaló vélemény a társadalomról, hogy belőle lesz legelőször pesti színész, abban a bizonyos annyira áhított kőszínházban. Legvégül ketten, kiszakadva a truppból, az igazgató elegáns kocsijában elindulnak a kőszínház felé. Nem tudjuk mi lesz a sorsuk, ahogy azt se, hogy a társulaté mi lesz. Csak egyre távolodik tőlünk a kordé, belevész a messzeségbe. Viszi a művészetet erdőn-mezőn át, a sanyarú sorsú művelőivel együtt. Feltehetően nem jutnak egyről a kettőre, miközben mind rosszabb körülmények között, őrizni igyekeznek a lángot. Hát ez is lehet társadalomkritika, persze, ha csak akarjuk. Sándor soha nem direkt, jelképekbe csomagolja a közlendőit, az érzéseit, hanem például szemléletes képekbe. Látjuk a pusztát, a tájat, rekkenő hőségben és dermesztő zimankóban egyaránt, a szabadság jelképe is mindez, de a vele járó nélkülözésé ugyancsak.

Ezúttal is jók a figurák. Gáspár Sándor a trupp karizmatikus, de igencsak önfejű vezetője, akit egy tragikus vétsége után leváltanak, de azért meg van győződve róla, hogy ő az ország legnagyobb színésze. Szinte ölre mennek ezért a címért a Hegedűs D. Géza által alakított, ugyancsak nagyvaddal. Martinovics Dorina érzékletesen játszik egy fiatal, impulzív, empatikus, tehetséges színésznőt, aki átveszi az irányítást, és nem mellesleg szerelmes a Mohai Tamás által megformált, szökött katonába, akiből remek színészt farag. A valamelyest mégiscsak reményt keltő korosztály képviselői. Ahogy az ifj. Vidnyánszky Attila által alakított, lázas tekintetű, mohón a tudást magába szívó, Borostyán névre hallgató, egyszerre száz dolgot csináló színházi mindenes is az. Ifj Vidnyánszky a Liliomfi a Budaörsi Latinovits Színházban általa rendezett előadásában, már elsőrangún, elementáris erővel, nagy játékossággal örökítette meg a vándorszínészek életét. A film szellemiségében rokonságot mutat azzal a produkcióval. Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter középgenerációjú, némiképp már megállapodott és elfásult színészházaspár, akikben azért fel lehet még piszkálni a tüzet. Kovács Krisztián az érdekből, előmenetelért, társait sunyin elhagyó, meglopó áruló.

Szekér András, Sándor Pál, Péterfy Gergely jegyzik a biztos vonalvezetésű szövegkönyvet. Nincs semmi agyonbonyolítva, de túlegyszerűsítve, lebutítva sem. A Vándorszínészek szerethető, bárki számára élvezhető, lélekkel, szomorkás lírával, kedves humorral átszőtt mozi.

Orbán tovább harcol, de megjelent egy új ellenség is: Martin Schultz

0

Martin Schultz összehasonlítása Adolf Hitlerrel nevetséges, de nem független attól a ténytől, hogy a német szociáldemokraták vezetőjeként fontos posztot tölthet be a jövőbeni német kormánykoalícióban. Schultz Orbán Viktor kemény bírálói közé tartozik. Ezért nem kizárt, hogy Soros György után ő és az Európai Egyesült Államokról alkotott elképzelése lesz az új ördög – írja Balogh S. Éva a Hungarian Spectrumon.

Viktor Orbán has never been fond of answering questions. When accosted by journalists at home, he either says nothing or comes up with some flippant answer. Until recently, however, he was quite ready to talk to journalists while abroad. He has always been willing to give long interviews, mostly to German papers, and to hold press conferences after European Council summits. On these occasions he normally bragged about the important role he played during the negotiations, often claiming that he “vetoed” certain otherwise unanimous decisions. But on the last two occasions, he skipped his customary appearance before the journalists altogether.

This was the case this time as well, but the Hungarian prime minister, perhaps imitating Donald Trump, decided to communicate directly with “his people.” The only difference is that he uses Facebook instead of Twitter, which is a great deal less popular in Hungary than in the United States. Short videos are available on Orbán’s Facebook page, with English subtitles provided.

Yesterday I summarized his messages, but since then three more Orbán announcements were posted. The first was recorded right after the working dinner of the prime ministers/chancellors at which the question of migration was discussed. He described the meeting as a “political hand-to-hand combat” in which “the Poles, the Czechs, the Slovaks, the Slovenes, and we managed to defend our positions.” The military theme is even more obvious in the Hungarian original, in which he used the word “hadállás,” which signifies a military position. No one argued against the necessity of secure borders, he continued, but “the great and strong ones want to bring the migrants into Europe and distribute them on a compulsory basis.” In his final video, he thanked those who had expressed their opposition to placing migrants in Hungary, which helped him “to repel the assaults that nearly managed to violate the sovereignty of Hungary again.”

Orbán’s description of the meeting conjures up a noisy, passionate verbal fight between two antagonistic sides, but other participants called the discussion dispassionate and calm. No charge against the military flanks at all. If I interpret the majority view on the matter of distribution of refugees correctly, the best the Visegrád Four can hope for is a slight modification, not an abrogation of the decision that had been accepted by the European Council earlier. It is possible that “qualified majority rule” will suffice for approval, which would mean defeat for the Visegrád Four’s position.

Viktor Orbán might not like to expound in front of local journalists, but János Lázár, his chief-of-staff, is quite happy to go on for a couple of hours every week to entertain the troops. Lázár is known for his brashness and his hyperbole. He might be amusing at times, but a few hours after these meetings one usually learns that what Lázár claimed was simply untrue or at best misleading. The Budapest correspondent for the Associated Press, who speaks Hungarian, is usually on hand for these Thursday afternoon press conferences. He immediately sent out the news that János Lázár and László Surján, the former vice-president of the European Parliament, had compared Martin Schulz, former president of the European Parliament and currently head of the German Social Democratic party, to Adolf Hitler. It didn’t take more than an hour for me to be able read this juicy story on ABC’s news site.

What happened that prompted this outrageous comparison? On December 7 Schulz wrote the following message on Twitter: “I want a new constitutional treaty to establish the United States of Europe. A Europe that is no threat to its member states, but a beneficial addition. A convention shall draft this treaty in close cooperation with the civil society and the people. Its results will then be submitted to all member states. Any state that won’t ratify this treaty will automatically leave the EU.” This tweet was discovered a week later by two members of the Hungarian Christian Democratic Party–Péter Harrach, the whip of the KDNP parliamentary delegation, and László Surján, who, as far as I know, by now plays no official political role. Péter Harrach, who is anything but flamboyant, compared Schulz to Ferenc Gyurcsány. Both men are “lots of talk without substantial achievement.” Surján said that Schulz’s voice “reminded him of Adolf Hitler,” which he “found unacceptable.” The two held a press conference to announce their disapproval of Schulz and his United States of Europe.

It seems that Lázár especially liked Surján’s comment and decided to use the comparison at his press conference a few hours later. He added a few extra words. He not only heard “Hitler’s voice” but claimed that “the last time Hungary received such an ultimatum was from Adolf Hitler.” Of course, such a comparison is ridiculous, and we must assume that the sudden interest in Schulz is not independent from the likelihood that a grand coalition will be formed in Germany and that Schulz will be part of the cabinet in some important position. Schulz is known to be a very harsh critic of Viktor Orbán. Perhaps after Soros the new devil will be Schulz and his plans for a United States of Europe.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!