Kezdőlap Címkék Orbn

Címke: orbn

Majdnem valódi kérdést kapott Orbán pénteken a közrádióban

0

Akik időnként belehallgatnak Orbán Viktor péntek reggeli rádiós interjúiba, tudják, hogy sok izgalomra nem kell számítani: a miniszterelnök nemigen szokott kemény kérdéseket kapni. A riporter inkább alákérdez, gondosan ügyel arra, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyekre feltételezése szerint Orbán tudja a választ.

Most azonban egy pillanatra úgy tűnt, hogy homokszem került a gépezetbe. (Vagy ezt is előre egyeztették?) Orbán ugyanis olyan kérdést kapott, amire nálánál rutintalanabb válaszoló bizonyára csak hebegett-habogott volna.

A közrádió riportere Navracsics Tibor uniós biztos – az Orbán-kormány korábbi igazságügy-minisztere – egyik kijelentésre kérdezett rá, miszerint

nincs is Soros-terv.

Orbán nem jött zavarba, kivágta magát: – Látja, még ő sem tudja, ez annál is inkább amellett szól.

Hat évnél fiatalabb gyerekek, most ne figyeljetek ide, mert nem nektek szánt tartalom következik. Az, hogy a Jézuskát még senki sem látta, éppen hogy azt bizonyítja, hogy létezik. És a húsvéti nyúl is azért hozza titokban, emberi szem számára láthatatlanul a hímes tojást, mert innen lehet tudni, hogy van.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!