Kezdőlap Címkék Orbánizmus

Címke: orbánizmus

A brexit eltörpül az orbánizmus mellett

0

Nagy-Britannia távozására felkészülve az EU átírta a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó támogatási terveit, és igen, a nagy vesztesek a visegrádi államok lesznek. A hivatalos indoklás szerint azért, mert olyan nagy mértékben javult a gazdaságuk, de nem hivatalosan nevezhetjük ezt Brüsszel válaszcsapásának is. A felőrlés háborúja folyik, és még messze nincs vége.

A CBC a kanadai közszolgálati rádió szerint a brexit már csak mellékszál, mert sokkal nagyobb, és fokozódó veszély fenyegeti az Európai Uniót keletről, a visegrádi államok részéről. Brüsszelben egyre unalmasabb a brexit, a fő veszély keletről fenyeget, és orbánizmusnak nevezik – írta a szerző.

A magyar miniszterelnök hatalmas tüske az EU politikai testében.

Politikáját támogatói „illiberális demokráciának” nevezik, és emellett az EU-val szembeni folyamatos provokációkból áll. Ebben nincs egyedül: Lengyelország egy további „belső ellenség”, és a két államot némi távolsággal követi Szlovákia és Csehország. Ezek a visegrádi államok, amelyeknek egyik fő célja, hogy gyengítsék Brüsszel hatalmát, de közben bekasszírozzák a nagyvonalú támogatásokat. Nagy-Britannia, az egyik legnagyobb uniós tagállam távozásával az EU nem akar gyengének tűnni, és pláne nem akarja, hogy további államok is távozzanak.

Orbán legutóbbi „övön aluli ütéseként” a cikk Nikola Gruevski korrupció miatt elítélt volt macedóniai kormányfő menedékét említette, és részletesen ismertette az ügyet. Megállapította: a történtek aláássák az EU közös biztonságpolitikáját, de Orbán csak hallgat minderről, bár pénteken azt mondta, majd megfontolás tárgyává teszik a kiadatási kérelmet. A Gruevszki-ügy pedig csupán része egy sokrétű politikának – írta a szerző, és a CEU elleni fellépést hozta fel példának. Orbán volt az is, aki a lengyel és cseh vezetőkkel közösen megtorpedózta a menekültek letelepítését célzó európai politikát is, amikor megvétózták a kvóta-rendezést. Ismertette a cikk a lengyel igazságügy körüli fejleményeket is, valamint az Andrej Babiš körüli botrányt.

Megállapította: amit az EU cinikus populizmusnak minősít, az sajnos nagyon sikeres populizmus. Nagy-Britannia távozására felkészülve az EU átírta a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó támogatási terveit, és igen, a nagy vesztesek a visegrádi államok lesznek. A hivatalos indoklás szerint azért, mert olyan nagy mértékben javult a gazdaságuk, de nem hivatalosan nevezhetjük ezt Brüsszel válaszcsapásának is. És a nyomásnak van hatása: Lengyelország bejelentette, hogy elejti a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítására irányuló terveit, amelyek elsöpörték volna a bírói kar mintegy felét.

A felőrlés háborúja folyik, és még messze nincs vége – figyelmeztetett a kanadai rádió.

A korai orbánizmus jelei Amerikában

0

Az egész előrevetíti, hogy egy fejlett nyugati demokrácia bármikor elcsúszhat a magyar autokrácia irányába. Orbánnak nagyon is vannak ilyen jellegű tervei és Európa nagy részén a szélsőjobb modellnek tekinti, ami Magyarországon van. A legaggasztóbb, hogy a Republikánus Pártnál a korai orbánizmus több jelét is tapasztalni.

Budapesti útja arról győzte meg a New York Times munkatársát a mai, időközi választások előtt, hogy Amerikának vigyáznia kell, ha nem akar Magyarország sorsára jutni. David Leonhardtot, aki még sohasem járt nálunk, elbűvölte az út, mégis azt írja a véleménycikkben, hogy az országot tekintélyelvű kormány, illetve a szélsőjobbos Fidesz irányítja, a magyar vezetést sokszor emlegetik az oroszokkal és a kínaiakkal egy lapon.

Az életen azonban nem látni, hogy tekintélyelvű volna, teljesen nyugati. A miniszterelnök nem Putyin, vagy Hszi Csin-ping, nem veti az ellenzékieket börtönbe, nem kegyetlenkedik velük. Viszont szétverte a politikai versengést. Már nem kell neki többséget szereznie az urnáknál, hogy megőrizze az irányítást. A Parlamentben szinte minden vita nélkül mennek át a hivatalos javaslatok. Mondandóját Orbán a baráti sajtón keresztül hozza nyilvánosságra, tele nyomta a híveivel a bíróságokat, a korrupció óriási. Odatörleszkedett az orosz államfőhöz. Rendszere igazolásához állítólagos külső veszélyekre hivatkozik, főleg a muzulmán migránsokra és Sorosra.

Az egész előrevetíti, hogy egy fejlett nyugati demokrácia bármikor elcsúszhat a magyar autokrácia irányába. Orbánnak nagyon is vannak ilyen jellegű tervei és Európa nagy részén a szélsőjobb modellnek tekinti, ami Magyarországon van. A legaggasztóbb, hogy a Republikánus Pártnál a korai orbánizmus több jelét is tapasztalni. Persze nem süllyedt odáig, mint a Fidesz, és az amerikai demokrácia sokkal egészségesebb. De a GOP (a republikánusok vezetősége) is kész megváltoztatni a játékszabályokat a nyers hatalom érdekében. Továbbá vad hazugságokkal tálalja a törvénymódosításokat, jogtalan módon befolyásolja a Legfelsőbb Bíróság összetételét, célzatosan átrajzolja a választási körzetek határait, a rasszizmussal és idegengyűlölettel kampányol, nem hajlandó kivizsgálni az elnök vesztegetési ügyeit és az orosz kapcsolatot.

Ezért olyan fontos a mai választás, mert ha a köztársaságiak nyernek, akkor azt úgy tekintik, hogy a nép megerősítette a stratégiájukat és csak még tovább mennek. Természetesen az USA nem lesz egy csapásra Magyarország, de a demokrácia megszívja, a demokráciák gyorsabban rosszabbra fordulhatnak, mint ahogy azt az emberek érzékelik. Hiszen nemrégiben a magyar rendszer még sikertörténetnek számított. Csak éppen Orbán egyszer nyert egy nagyot és munkához látott. Megszállta a sajtót, kulturális háborút indított az ellenzék lejáratására és megváltoztatta a demokratikus szabálykönyvet. Ilyen értelemben a Fidesz a republikánusok turbóváltozata. A magyar média gyakran nem vesz tudományt a kellemetlen eseményekről, pl. a kormányellenes tüntetésekről, ehelyett főként a bevándorlás-, és romaellenes, antiszemita összeesküvés elméleteket nyomatja. A fiktív, beözönlő hordák hírével tele van az amerikai sajtó is, meg azzal is, hogy kik támogatják a nép ellenségeként a betolakodókat – állítólag.

A magyar kulturális hadviselés jócskán tartalmaz macho elemeket. Orbán kiiktatta a gender szak oktatását, a Fidesz legfelső vezetésében nincs egyetlen nő sem. De a legaggasztóbb párhuzam mégis az, hogy a választási törvény átalakításával és más módszerekkel felforgatják a közvéleményt. Magyarországon már bekövetkezett az, amire Bibó figyelmeztetett: elvált egymástól a nemzet és a szabadság ügye, ami roppant mód veszélyezteti a demokráciát. De még a konzervatív pártoknak is be kell tartaniuk a demokrácia alapszabályait. Viszont ha mégis inkább felforgatják azokat, akkor a polgárok remélhetőleg ellenszegülnek, bár ez a mai magyar viszonyok közepette már cseppet sem egyszerű. Amerikában a mai erőpróba megmutatja, mennyire egészséges a demokrácia.

New York Times/Szelestey Lajos

Nem marad más, mint a lázadás

0

A veszélyérzet növekedése erősíti az identitáspolitikát, amely megfordítva, táplálja a veszélyérzetet, hogy ezzel tovább erősítse a pozícióit.

A veszélyérzetnek ráadásul objektív alapjai is vannak (migráció, robotizáció, gazdasági versenyképtelenség stb.), amelyek különösen jól jönnek a jobboldali identitáspolitikának. Ez utóbbi alapja az ember kulturális és ma már a biológiai identitásának féltése, visszamenekülése a természetesbe, a kézzelfoghatóba, a habituálisba, a biztosan ismert és ellenőrizhető „sajátba”. Ez végső soron egy konzervatív reakció, úgyhogy bármennyire nem szeretem, a mesterséges közösségekkel, a robotizációval, a liberális elvontsággal, az elitekkel, a komplex rendszerekkel kapcsolatos félelmek és az ezeket becsatornázó etnicista élű lázadás része a konzervativizmusnak.

Ami még fontosabb, hogy ez a liberális demokráciát nagyon nehezen teszi újra felvehetővé és stabilizálhatóvá – különösen – a térségünkben, mert a technológiai haladás, a globalizáció nyomán a tágabb Nyugatot érő kihívás és az elitekkel szembeni kritika együtt a politikai agóniát és destabilizációt erősítik. A destabilizációt a végletekig lehet még fokozni, messze nem tartunk még a végén; ez a vezető orosz – és erre akaszkodva a magyar – stratégia, míg a kínai a globális kereskedelmi alapú pozíció- és befolyásszerzés, az amerikai az utolsó pillanatos gazdasági és katonai agresszió – európai stratégia viszont nincs. Ma már nem vagyok annyira meggyőződve róla, mint akárcsak egy éve, hogy a globalizáció ellent tud tartani a centrifugális folyamatoknak és arról még kevésbé, hogy az EU jól fog kijönni az egészből.

A globalizáció piaci és technológiai logikája ráadásul nem esik egybe

Az előbbi diverzifikáltan, középvállalati túlsúllyal működne a legjobban, az utóbbi azonban további tőkekoncentrációt hoz a nagyvállalatoknál (ti. lehet, hogy a digitalizáció kedvez a szellemi alapú innovációnak, de globális hatása csak nagy tőkeerővel lesz, ezért nem fogja szétteríteni a piaci versenyt). A technológia korporatív és állami kezekben koncentrálódva kifejezetten szabadságellenes, a fejlődése – tulajdonképpen a globális ökoszisztéma infrastruktúrájáé – nem kívánja a piaci versenyt úgy, ahogy a fogyasztási javaké. A közös állami és nagyvállalati alkalmazásaival szemben nem ismert rendszerszintű ellensúly, csak a lázadás lehetősége. A liberális – intézményi – konszenzus a belátható időre véget ért. Ha lenne is komolyabb ellenzéki szándék idehaza ennek kimunkálására, objektíve is nehéz helyzetben lenne. Észre kell venni, hogy az orbánizmus ma a változások mainstreamjében van. Elegendő objektív alapja van ahhoz, hogy a hazugságai ne számítsanak eléggé.

Béndek Péter

Bréking nyúz, 2018. október 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Amikor őrtüzek üzennek őrtüzeknek, az egy megtapasztalt felemelő közösségi érzés. A férfi a család papja és vezetője, a család pedig hálás neki ezért. Ne nézzék hülyének a fideszes hülyéket!

Lármafákat gyújtanak Székelyföldön

„Kitartó a Székely Nemzeti Tanács: ismét lármafák meggyújtására szólítja fel a székely közösséget. A vasárnapra szóló felhívás részeként ugyanakkor közös imára kérik fel a magyar keresztény gyülekezeteket.Az őrtűzgyújtással a közösség autonómia melletti elkötelezettségét szeretnék megerősíteni minden évben, és ez most sincs másképp – fejtette ki a Székelyhon.ro-nak Izsák Balázs, az SZNT elnöke. „Hagyományuk van a lármafáknak Székelyföldön, én is megtapasztaltam azt a felemelő közösségi élményt, amikor a szomszédos dombokon fellobbanó lángokat fürkésszük a résztvevőkkel. Tulajdonképpen ilyenkor őrtüzek üzennek őrtüzeknek.

Ezáltal megerősítjük a nagyvilág előtt, hogy nemcsak a politikusok akarják Székelyföld területi autonómiáját, hanem a nép is – magyarázta a tisztségviselő. A gyülekezőt minden településen egységesen vasárnap délután fél hatra szervezték, ekkor gyújtják meg a lármafákat. A közösségeknek javasolják, hogy szervezzenek kulturális műsorokat is, a résztvevők pedig lehetőségük szerint székely zászlókkal és más nemzeti szimbólumokkal menjenek a kijelölt helyszínekre.” (Origo: Tüzeket gyújtanak egész Székelyföldön) 

A liberális, feminista és karrierista nőket nem védi meg a férjük

„”…már egyáltalán nem divat az a családmodell, ahol a férfi a család papja, vagy vezetője. Ha ő nincs nálunk ilyen státuszban, ha ő nem vállalja a felelősséget a családjáért, ha nem ebben a modellben élünk és én egy liberális, feminista, karrierista nő vagyok, akkor nem biztos, hogy a férjem elém jön, és megmenti az életem.” … Én szívesen a kezébe adom ezt a felelősséget, és ő szívesen el is fogadja. Ő az a férfi, aki alkalmas rá, hogy vezesse a családunkat, mi pedig hálásak vagyunk neki ezért!” (888: Ha én egy liberális, feminista, karrierista nő vagyok, akkor nem biztos, hogy a férjem elém jön, és megmenti az életem – Az október közepén futás közben megtámadott és a férje által megvédett Makai Viktória vallomása a világról)

Orbán Viktor gonosz mágiája

„Még az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe előtt jelent meg Karafiáth Orsolya újabb tehetséges és minden szempontból kielégítő elemzése a 24.hu oldalon. Legutóbb arról írt, hogy a fideszes hülyéket ne nézzék hülyének és akkor talán el lehet csábítani őket Orbán Viktor gonosz mágiájából, aztán ahogy lehull a hályog és a varázs, boldogan olvadnak majd egybe a tiszta baloldal kitartó híveivel és végre itt lesz a Kánaán. Most azonban újból az ostor került elő Karafiáth nercbundája alól, és a rákosista, de közben azért fasiszta Orbánt igyekszik földbe döngölni a tehetséges polihisztor.

A feneketlen éhségű orbánizmust illeti komoly kritikával a mindig tökéletes észrevételeket megosztó művésznő, aki szerint jelenleg az ötvenes éveket idéző hangulatban élünk Magyarországon. Hasonló gondolatait időnként kilöki magából; talán úgy érzi, ha sokszor elismétli, akkor esetleg igaz lesz.

A rezsim ugyanis mindent akar. Minden kell nekik, és az is kevés.” (Karafiáth szerint az Orbán-rezsim rosszabb, mint a Kádár-rendszer. Tényleg?)

Uram, Ön tudja, hogy mikor hazudik?

Legenda volt a maga idejében Szilágyi János, műfajt teremtett a Magyar Rádióban. Most, túl nyolcvanon azt mondja a Független Hírügynökségnek, hogy tudna még jó műsort csinálni.

 

  • A közönségnek az kell, amit adsz
  • Az izgalmas interjúkat kidobták az ablakon 
  • Arra kíváncsi, hogyan készülnek Orbán beszédei
  •  A vénülés fortélyait akarja megírni
  •  Kiborul a Sorosozáson

 

Mondhatom ugye azt, hogy műfajt teremtettél, de hol van ez az iskola most?

Az ember kinövi az iskolát, az iskola is kinövi őt. Azt pedig nem tudom, hogy ma van-e egyáltalán iskola. Én nem nosztalgiázok, attól igyekszem magam megóvni, tőlem nem hallasz olyasmit, hogy bezzeg a mi időnkben, jaj mi mennyivel jobban csináltuk, mennyivel minőségibb volt, nem én ilyeneket nem mondok. Más világ van. Arra, amit én és a kollegáim annak idején csináltunk, nyilván kevesebb az igény. Van persze igény, hiszen akadnak ilyen típusú műsorok, de nyilván sokkal kevesebb, mint a mi időnkben.  Ha nagyon cinikus akarok lenne, akkor azt mondanám, hogy ma a műsorvezetőket castingon választják ki. Két modell, egy táncdalénekes – ők adják a választékot. Ez számomra annyira fura, hogy ilyen létezik. De létezik, bár olyan is. Sebestyén Balázzsal csináltam egy interjút, és azzal kezdtem: két különbség van közöttünk, te fiatal vagy, én öreg, nekem van egy szakmai múltam, neked lesz. Ezt annak kapcsán is mondom, amire rákérdeztél, hogy hol van az az iskola, nos az az iskola megszűnt.

De újra nekifutok: te nőtted ki az iskolát, vagy az iskola nőtt ki téged?

Az iskola nőtt ki bennünket. Mert azt a tantárgyat, ahogy mi csináltuk, egyszerűen nem tanítják.

Mi változott a mi szakmánkban? A te interjúid nem rövid beszélgetések voltak, te arra törekedtél, hogy fölnyisd a partnered. Erre ma már nincs igény, vagy idő? Mi nincs?

Szerintem volna még rá igény, bár a szakmabeliek egy része azt mondja, hogy a közönségnek nem ez kell. Nekik Való világ kell, például. Pedig szerintem nem így van, a közönségnek ugyanis az kell, amit adsz. Amit nem adsz, azt a közönség nem tudja, hogy létezik. Ha csinálnának a tévék, rádiók komoly interjúkat, biztos vagyok benne, hogy másnap téma lenne az emberek között. De a tévék, rádiók nem kérnek ebből. Pedig a nyugati kereskedelmi tévékben ilyenek vannak. Színvonalas, izgalmas vitaműsorok, nagyon izgalmas interjúk, de ezeket, itthon kidobták az ablakon.

 Azért dobták ki, mert minden átpolitizálódott? Vagy mindenkiben és mindenütt a megfelelni vágyás működik?

Én ezt a kettőt nem keverném össze. Az, hogy a politika az egész életünket, akarva akaratlanul behálózza – a politika akarja, a befogadó részéről akaratlanul, társaságok verődtek szét emiatt -, de mi itt most szakmázunk, ennek semmi köze a politikához. Nem azért csinálsz velem interjút, mert én egy liberális gondolkodású ember vagyok, hanem azért, mert kíváncsi vagy rám. Ki lehet kerülni a politikát, figyelmen kívül lehet hagyni.

Te kikerülted?

Én ki. Abszolút érdeklődő, hírfogyasztó vagyok, de soha nem csináltam közvetlen politikai műsorokat. Azért nem, mert akkor valahova le kell tenned a voksod, a kérdéseidben ez benne van, és én ezt sose akartam. A rendszerváltás előtt a műsorainkban üzengettünk. Egy-egy mondattal, és ha az átment, akkor boldog voltál. Mondok egy példát: volt egy műsorom, Miért volt a címe, és egy alkalommal a Moszkvicsról beszélgettünk, hogy vajon miért csak négy személyre vizsgáztatták, tán kicsi, vagy mi? Szóval kekeckedtünk, egészen addig, míg a hivatalos embert meg nem szólaltattam. Őt komolyan kérdeztem és komolyan hallgattam, azt hazudta, amit csak akart, majd, amikor véget ért a beszélgetés, illetve az a műsorblokk, fütyürészéssel választottam el az új témától, mintegy jelezve, hogy mi volt a véleményem a nyilatkozó szavairól. Ettől ez a műsor egy fura gellert kapott, azt üzente, hogy én fütyülök rátok. Nos, az ilyeneknek tudtunk annak idején borzasztóan örülni.

Teljesnek érzed a szakmai pályafutásodat? Helyesen gondolom én azt, hogy még mindig ott kéne lenned a mikrofon előtt?

Bele kell nyugodni, hogy megvénültem. Az, hogy nyugaton, ha csak nem nyáladzik az ember, vagy hülyül meg, nos ott tudják, hogy a kor előrehaladtával az ember bölcsebb lesz. Ezzel együtt normálisnak tartom, hogy ebben a korban valaki ne akarjon mindenképpen szerepelni. Írni persze írok én is interjúkat, szeretem ezt a műfajt, de a lényeg az, hogy tudnék most is műsort vezetni, de már abszolút nem vágyom rá.

Ha megkeresnének? Jut is eszembe: megkeresnek?

Nem. Műsor ajánlattal nem. Ötletem van kétszáz is, közülük egyet megcsinálnék még, rádióban, vagy tévében, teljesen mindegy.

Mi lenne az?

Beszélgetés, mindig ugyanazzal a három emberrel, akiknek hasonlóan jár az agyuk. Megbeszélnénk a hét eseményeit, nem politikaiakat, lehet, hogy akadnak a témák között olyan is, de az érdekességekre koncentrálnék. Most például a thai gyerekek kimentésére. Annak a hátteréről beszélgetni; hogy érezhetik ott magukat a szülők, vajon a mentős büszke-e, vagy azt mondja magában, hogy a kurva anyját, legyen már vége. Vagy egy Orbán-beszéd: nálam nem a beszéd tartalmáról lenne szó, hanem arról, hogy egy ilyen beszéd hogyan készül. Úgy, hogy Orbán otthon ül és gépelget, vagy megbíz valakit, és instrukciókat ad, például azt, hogy erőteljesen legyen hangsúlyozva, hogy a Putyint imádja? Hogy miként készül el a beszéd? És, ha elkészült, átnézi? Szóval e hét eseményeinek hátterén kattogna a fejünk. Egy ilyet megcsinálnék.

És?

Ott nem tartok, és nem is fogok, hogy kopogtassak az illetékesnél…

Te rádiósnak tartod magad, vagy tévésnek?

Rádiósnak. Az a szerelem, azon nőttem fel, azt nagyon-nagyon szerettem. A televízió későn jött be nekem, korban is, meg az én elfogadottságom szintjén is. Mert az elején nagyon szar voltam.

Mert?

Mert rettentően viselkedni akartam. Arra figyeltem, hogy miként tartsam a kezemet, vagyis a külsőségekre adtam, amitől állandó feszültség volt bennem. Aztán jöttek műsorok, amelyekben már önálóbb lettem, főleg a Showbálvány, ami igazán sikeres volt, ahol jó csapattal dolgozva azt éreztem, hogy a tévében is elfogadottabb lettem. De az igazi a rádió volt, az egy individuális műfaj.

Most a nyugdíjas léted miből áll? Azért kérdezem, mert nem vagy egy nyugdíjas típus.

Nem vagyok nyugdíjas típus, de a nagy problémám az, hogy nincs munkám, nincs egy állandó elfoglaltságom. Engem egész életemben rugdosni kellett, hogy dolgozzak, most viszont nincs aki rugdosson, nincs határidő sem, ezért aztán leülök és bámulok magam elé. Természetesen teszek-veszek, olvasok, csinálok ezt, azt de ha reggel felkelek, nincs igazán kötelező programom.

És miért nem tanítasz?

Én szívesen tanítanék, tanítottam is és nagyon élveztem. Viszont az is igaz, hogy amikor meghívtak egy-egy órára, és ott ült velem szemben száz ember, közülük, ha tízet érdekelt, amit mondok. A többséget befizették a szülők, hátha lesz belőled valami kisfiam.

A fiatalok ismernek még téged? Tudják ki volt Szilágyi János?

Nem hiszem.

Ez fáj neked?

Egy cseppet sem. Ettől megóvott a sors, hogy egy pillanatig komolyan vegyem azt a tényt, hogy én belebeszélek egy fémtárgyba, és ezt hallják többszázezren, és ezért én magamt többre tartsam. Az, hogy egy technikai eszköz segítségével meg vagyok sokszorozva, az nem tett engem önteltté. Soha nem voltam attól megbántva, hogy valaki nem ismert meg, vagy nem tudta, hogy ki az a Szilágyi János. Szemben azokkal a kollégáimmal, akik emiatt kifejezetten meg voltak sértve. Mintha nekik járna, hogy őket fel kell ismerni. Hidd el, nem úgy csináltam, mint aki szerény, nekem ez tényleg nem hiányzott.

Szerinted milyen irányba megy a szakma?

A szakma mindig is változott. Elolvastam most a Rubikon összeállítását, futballról szólt, régi cikkeket emeltek be a lapba. Az ember ma el se tudja hinni, hogy olyan cikkek, amelyeket akkoriban írtak, megjelenhettek komoly lapban. Pedig akkor az volt a stílus. Aztán jött a Kádár-korszak, nagyjából mostanáig, aztán pedig ez a mai világ, amely sokkal gyorsabb, sokkal felületesebb, és sokkal többet megenged magának. Régen azt a szót, hogy fene talán ki lehetett mondai, de azt, hogy szarul érzem magam, az kizárt dolog volt. És ezt nem, mint illembajnok mondom, hanem a világ ebből a szempontból is teljesen más lett, és más is lesz majd, amikor én már nem leszek. De, amit most látok, az egy lejtmenet. Azt a példát szoktam mondani, és bemegyek egy tévéműsorba, közlöm a nézőkkel, hogy Szilágy János műsorát látják, leülök, letolom a gatyám, megpaskolom a fenekem, ezt nektek, és kimegyek a stúdióból. Az első nap ezer email, gyalázkodó kommentek, de a tv kitart mellettem. Másnap megint jövök, paskolok, ezt nektek, kimegyek, a huszadik adás után már csak olyan levelek érkezne k, hogy Szilágyi úr hol nyaralt, mert olyan szépen le van sülve a feneke. A másik tv pedig, látva, hogy ez a produkció itt sikeres, beindít egy másikat, ahol a műsorvezető csomót köt a farkára. Tehát mindig alámenni, és ezt én nem értem, számomra felfoghatatlan. Csak a lóvé számít. A világ most már sokkal inkább a pénzről, az anyagiakról szól, mint ezelőtt harminc-negyven évvel ezelőtt.

Barátaid megmaradtak?

Megmaradtak, de több energiát kellene belefektetnem a kapcsolataimba.

Többször felbukkant a beszélgetésünkben a korod. Mennyit foglalkozol vele?

Nem is a korommal foglalkozom, hanem azzal, hogy ennek az öregedésnek, vénülésnek a módja foglalkoztat. Azzal, hogy a testem elhagy. Most ez a lábam, de nem ez volt a lábam ezelőtt negyven évvel. Ezzel is magyarázható, hogy egy könyvön töröm a fejem, már legalább öt-hat éve, de még nem vágtam bele. A könyv arról szólna, hogy egész életünkben vénülünk. És ez mindig problémákat vet fel, már kiskamasz korodban is. Ezer olyan dolog van, ami az ember életében lelki és testi konfliktusokat okoz. Gondolj bele abba is, hogy amikor gyerekként elmentünk nyári szünetre, hol volt a szeptember: Olyan távol volt, és ahogy öregszel, az idő nagyon összezsugorodik.  Volt egy barátom, már meghalt szegény, megöregedvén azt mondta:

Jánoskám nekünk most már minden nap szombat van.

Így pattognak a hetek. És ez az öregedésnek egy érdekes élménye.  Ezt akarnám megírni a Vénülés fortélyai című könyvemben.  Tehát ez nem az öregségről, hanem az öregedésről szólna, mégpedig a gyerekkortól kezdve. De ezt a könyvet csak akkor lehet megírni, ha rólam szól, viszont egyelőre úgy érzem, hogy annyi minden nem történt meg velem, ami egy könyvhöz elegendő lenne.

De azért megírod?  Rácsodálkozol majd saját vénülésedre?

Igen, remélem. Megírom ezt a fura visszatekintő rácsodálkozást. Ez jó szó. A korunkkal mindig el vagyunk foglalva: vagy gondot okoz, olykor örömet.

Most te mennyi is vagy?

82 

És kinézel hatvannak.

Igen, szerencsés a küllemem, ez genetikailag így adatott meg.

Amúgy azonos vagy a koroddal?

 Természetesen nem.  Én vagyok a János.

És meg vagy sértődve, ha bácsiznak?

Senki nem bácsizik. Komolyan mondom, engem még senki nem bácsizott.  Az unokáim is Jánosnak hívnak. Én nagyon féltem attól, hogy bácsis leszek, de ezt megúsztam.

Sportolsz is valamit?

Rendszeresen gyalogolok, de nagyon tempósan, heti háromszor, négyszer, nagyjából ötven perceket. Van házi biciklim, ennyi.

Nem tudom feltűnt-e de alig beszéltünk politikáról, mintha el akartad volna kerülni…

Nem, kérdezhetsz engem politikáról. Elmondom én a véleményem, ha valamire kíváncsi vagy. De nem szoktak nekem politikai kérdéseket feltenni.  De, ha akarsz kérdezz… Van véleményem a mai politikai helyzetről… Ezt az egészet úgy nézem, ezt az orbánizmust, ami itt folyik, mint egy színházat. Ugyanis az én életemben semmi nem fog változni; akkor sem, ha szélsőjobb párt uralkodik, de akkor sem, ha bolsevikok. Én itt fogok ülni, ebben a karosszékben, 82 évesen, megkapom a nyugdíjam, és élek a megtakarításaimból. Magyarul az én életemre semmiféle hatással nincs , tehát a materiális életemre, hogy milyen kormány vezeti az országot. De. Mérhetetlenül fel tudom magam dúlni azon, ha ez a színház olyanokat csinál, amilyenekre egyszerűen nem számítok.  Mondjuk az első felvonásban egy csecsemőt felpofoznak. Azt mondom, Jézus Mária, nyilván majd oldódik a második rész. A második felvonásban azonban tűvel szurkálják és forró vasat nyomnak a kezéhez. Akkor már rosszul vagyok, de hiszek benne, hogy majd a folytatásban oldódik a dolog. A harmadik felvonásban azonban négyfelé tépik szét a gyereket. Ez számomra a mai politika. Olyan dolgokat kell néznem, amelyek ellen nem tudok semmit sem tenni, nem tudok felszólni a színpadra, hogy hagyjátok békén azt a gyereket.  Ki tudok borulni ezeken a dolgokon. Az értelmetlenségen, például az egész sorosozáson. Úgy gondolom, ha még újságíró lennék, és politikával foglalkoznék sokkal jobban törekednék arra, hogy a kollegákkal összefogjunk. Nem értem egyszerűen, hogy kollegák miért mennek el sajtótájékoztatókra, olyanokra, ahol fölényeskednek velük. Miért van az, hogy egy ember nem kérdezte meg az illetékesektől, hogy mit is jelent az, hogy ne a Soros nevessen a végén. Minek a végén ne nevessen? És egyáltalán: miért nem tesznek fel szokatlan kérdéseket a politikusoknak?  Mondok mást is. Ha meghallom Mészáros Lőrinc nevét, már rosszul vagyok. Leszarom Mészáros Lőrincet. Tudjuk, hogy rohadt mértékben lopnak, ezt nagyon profin csinálják, de senki meg nem kérdezte még, hogy a Mészáros Lőrinc meg tud-e egy gáztűzhelyet csinálni? Senki nem tudja, hogy miként lett ebből az emberből ilyen iszonyú nagy milliárdos. Ennek még senki nem nézett utána. Hogy ki ez az ember, milyen kapcsolatai vannak, és hogyan csinálja? Mindent az állam a segge alá nyom, és az ő nevén fut? Lehet, hogy így van, ki tudja. Százezer kérdés van. De valódi kérdés. Úgy gondolom, hogy visszatérjek a kollegákhoz, elfogadhatatlan amit a Kovács Zoltán kormányszóvivő cinizmusban elő tud adni. És mégis: ott van harminc újságíró, és egy nincs közülük, aki azt mondaná: gyerekek menjünk el, ezt ne hallgassuk. Ez nincs. Mert csak így lehetne ellehetetleníteni, vagy nehézzé tenni számukra ezt a magatartást. Amit előad, ez a Kovács Zoltán, meg mások is, az egészen elképesztő. Úgy hívom: Fidesz-duma. Mondd, hol van az a titkos iskola, ahol ezt a Fidesz-dumát tanítják? Akármit kérdezel, csak ezt a dumát kapod vissza. Van egy nagyon híres műsor a BBC-, Hard talk a neve. Azt én mindig felveszem. Szuper műsor. Kormányfők és híres emberek a vendégei. Kőkemény. Aki oda beül, az tudja, hogy mit fog kapni. Két magyar volt eddig. Kovács Zoltán és Martonyi János. Nem tudott velük mit kezdeni velük a műsorvezető, pedig mindenkivel tud. Olyan volt számára két magyar, pedig angolul beszéltek, mintha kínai szöveget hallgatna. Csak a Fidesz dumát nyomták, a kérdéseket mintha meg sem hallották volna.

Te tudnál vele mit kezdeni?

Megpróbálnám. Én azt hiszem, hogy az embereket váratlan helyzetek elé kell állítani. Illetve, úgy ha a kérdésedben van állítás. Uram, kérdezném tőle, ön tudja, hogy mikor hazudik, vagy nem tudja? Van lelkiismeret furdalása, ha tudja, vagy ez munkaköri kötelessége nem tudni. Így kezdeném a Kováccsal való beszélgetést. És megkérdezném tőle, hogy tapsolhatok-e , ha hazugságnak érzem azt, amit mond? Túlzottan félnek, ezektől a politikusoktól, vagy túlzott tisztelettel bánnak velük. Sokkal természetesebben kellene a politikusokkal bánni.

Szurkolok, hogy egyszer tapsolhass.    

Az autoriter rendszerek beszariak – Interjú dr. Fleck Zoltán jogásszal, szociológussal, az ELTE professzorával

  • A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság lényegében állami felügyelet alá kerül

  •  Nincs szükség erre az új bíróságra

  • Akkor vezetik be, amikor virágzik a diktatúra

  • Politikailag szabad szöveg az alkotmány

  •  A hatalom bebetonozása a cél

   

Az a tapasztalatom, hogy az emberek nem nagyon értik, mi is az a legfelső közigazgatási bíróság, illetve miért is lenne baj nekik, ha ez létrejönne…

Ez szakmai kérdés, és azért nehéz megérteni, mert olyan jogintézmény, amely létezik a jogállamokban is, de a jogalkotó nem magyarázza el értelmesen miért van rá szükség ma Magyarországon. Ráadásul, amiről beszélünk, az nem teljesen új, közigazgatási bíráskodás természetesen létezik most is. Tudni kell, hogy szakmailag különválasztják a büntetőügyeket, a polgári ügyeket és a közigazgatási ügyeket. Jelenleg ez utóbbiak közé tartoznak szervezetileg a munkajogi ügyek. A  közigazgatási ügyek azok, amelyekben, az állami hatóság által hozott döntés jogszerűségét vizsgálja felül a bíróság.

Mondana példát?

Ha mondjuk adóügyben kiszabnak az állampolgárra egy bírságot, és azt ő jogszerűtlennek tartja, ezért bírósághoz fordul. Vagy például az építési hatóság elutasítja az engedély kiadását, de nagyon sok állami hatóság van, amely döntéseket hoz, piacfelügyelet, közpénzek feletti döntések, hogy csak egy-két példát említsek.

A közigazgatási bíróg már a nem jogállami rendszerekben is létezett, jogállamokban pedig azért kapott szerepet, mert elvi jelentősége van annak, hogy minden állami döntést független bíróságon lehessen megtámadni, nagyon kiterjedt a modern államok működése, életünk számos részét közvetlenül érinti.

De akkor mi ez a mostani terv?

Amíg nem áll fel a Legfőbb Közigazgatási Bíróság, addig a Kúriának egy erre szakosodott tanácsa dönt az ilyen ügyekben. Olyan tanács, amiben a Baka András elnököl, vagy éppen a Darák Péter. Ők például a közigazgatási kollégium tagjai, ismert személyiségek.

Ismert ellenségek

Igen… Vagy inkább a politikai rezsim által teremtett ellenségek, bizonyos értelemben. De más értelemben nem azok. Egy bíró esetében különösen furcsa ilyesmiről beszélni,

a kormányzati tevékenység a folyamatos ellenséggyártásra épül.

Eddig tehát a rendes bíróságnak volt hatásköre, a Kúriának, és ezek a döntések jelentős méretékben befolyásolták a többi határozatot.

Még akkor is, ha Magyarországon nincs precedens jog?

Ténylegesen természetesen van. A Kúria döntése hat az egész szakmai területre. Most ezt a felső szintet, azaz a Kúriának a közigazgatással foglalkozó részétől veszik el a végső döntéseket hozó, meghatározó szerepet és cserélik ki egy külön bíróságra az említett ügyeket illetően. Ez a tétje ennek a tervnek. Olyan különbíróságra, amelynek a vezetőjét a mostani politikai rendszer vezetője fogja kiválasztani. Ismétlem: kiszedik a Kúria hatásköre alól, és adnak neki egy új profilt. És ezt

az új profilt, a felső bíróság esetében a mostani kétharmad közigazgatási főbírója fogja meghatározni. Nem lehet kétségünk arról, hogy itt milyen irányokat akarnak megszabni. Mert egy olyan esetben, ahol az egyik oldalon az állam van, a másikon pedig – a végső döntésre hivatott szerv – egy olyan testület, amelynek élén olyasvalaki áll, akit politikai szempontok alapján, nem tiszta szándékkal az állam nevez ki, nehéz elképzelni, hogy az állam ellen hozzanak ítéletet.

Minden ilyen átalakítás azzal az előnnyel jár a politikai döntéshozó számára, hogy szabadon megválaszthatja a személyzetet. Nem lehet szakmai szándékokat feltételezni, e döntés mögött tisztán politikai célok vannak.

Amúgy, feltételezve, hogy nincs hátsó politikai szándék, szükség van egy ilyen bíróságra?

Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, legalább is szakmai indokok nincsenek. Még Handó Tünde is, egy őszinte pillanatában azt nyilatkozta, hogy nem látszik a szükségessége egy ilyen bíróságnak.

Azért gyanús a külön bíróság felállítása, mert a diktatúrák, vagy az autoriter rendszerek ezt egy nagyon jó eszközként tudják használni,

mégpedig két okból. Egyrészt akkor vezetik be, amikor már virágzik a diktatúra, jó nevezzük autoriter rendszernek, és nyugodtan kinevezheti a saját embereiket, vagyis megvannak már a rezsimhez hű káderek; így volt ez a Franco-rendszerben és a dél-amerikai katonai diktatúrákban, ide telepítették a kényes ügyeket. Másrészt ezzel a közhatalom működésének ellenőrzését hatékonyan semlegesítik, illetve ezeket a döntéseket saját politikai céljaik alá rendelik. 

Fogalmazhatunk akkor úgy is, hogy a hatalom nem hajlandó vesztesként levonulni semmilyen pályáról.

Ez minden szinten jól látszik. Például egy olyan ártalmatlan ügyben, amelyet a Kúria hozott az országgyűlési mandátumokkal kapcsolatban, a miniszterelnök úgy reagált, mint egy sértett egy kisgyerek, akinek elvették a labdáját. Egyszerűen képtelen elviselni a jogállami döntéseket.

A jelenlegi rezsim zsigerileg autokratikus.

A miniszterelnök kijelentésének, annak tudniillik, hogy a Kúria elvett a Fidesztől egy mandátumot, van a szervezetre hatása? Megjelenik a bírókban a félelem?

Hogy félnek, vagy sem, azt én innen nem tudom megítélni. Természetesen lehet ilyen hatása, hiszen soha nem történt meg az, hogy egy ilyen nyilatkozatra a szakma élesen reagált volna. Vagyis kiszolgáltatva érzik magukat, tegyük hozzá: teljesen jogosan.  Ezért nincs egy határozott fellépés az ellen, hogy a bírói hatalom függetlenségét nem lehet ilyen módon megtámadni.

Hasonló volt a helyzet, amikor a miniszterelnök a választási bizottság vezetőjének szólt be, mert megszavazta az óvodásokkal való kampányolás ügyében a büntetését.

Igen, hasonló  megalázás volt az is. A Kúria döntése kapcsán azt is mondta Orbán Viktor, hogy a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához, ez tiszta megalázás, ilyet nem mond egy európai politikus.

Nem miniszterelnök, politikus sem?

Politikus sem, mert a bírói autonómiának az a mentális értelme, ami nem pusztán intézményes garanciákból áll, hanem a tiszteletből. Vitathatjuk a döntést, de azt nem mondhatjuk, hogy hülyék vagytok. Mert, amit Orbán mondott lényegében azt jelenti, hogy nem értenek a dologhoz, csak én értek hozzá. Nem más ez, mint hatalmi arrogancia. Persze, hogy az ilyesminek az az üzenete, hogy félhetnek a bírók. Minden hatalmi arrogancia, olyan helyzetben különösen, amikor a hatalomnak megvan a lehetősége arra is, hogy megváltoztassa az alkotmányt egyik napról a másikra, az el is küldhet embereket, megváltoztathatja a bíróg működési feltételeinek az alapjait, hozzányúlhat bármihez, attól miért ne félnének az emberek? Dehát

az autokratáknak éppen az a célja, hogy féljenek, csak úgy tud működni.

Nem arról van szó, hogy ön, és mindazok, akik így gondolkodnak, ragadtak le egy romantikusan kezelt államszervezetnél, idillikus jogállami rendszernél, amelyet már rég túlhaladott az idő?

Persze, csak ezt a romantikus képzetet úgy hívják, hogy jogállam. Lehet azt mondani rá, hogy korszerűtlen, de azért a jogállamban bizonyos elvekhez tudjuk magunkat tartani.

Az autoriter rendszerek, és a Fidesz hatalom is ilyen, tudatosan leépítik a hatalommegosztás konstrukcióját és logikáját. Amikor ugyanis politikusok, akik éppen kiszolgálják a végrehajtó hatalmat, bárhol is üljenek éppen, azért panaszkodnak, mert a parlament szuverenitását féltik a bírókkal szemben, akkor nyilvánvalóan a kormányzati hatalmat akarják növelni.

Régen felbomlott az az egyensúly, amikor is a parlament ellenőrzi a kormányzat munkáját, egy kétharmados kormánypárti jelenléttel  ugyan mit ellenőriz az országgyűlés? De korábban is baj volt ezzel, korábban sem tudott a parlament jól működni, még a nem ilyen túlsúlyos politikai döntéshozó vezetés mellett sem. Ezért

sok országban igyekeztek a jogalkotást és az alkotmányozást elválasztani egymástól, hogy még egy kétharmados többséggel se lehessen össze-vissza rángatni az alkotmányt, legalább ez maradjon meg a növekvő kormányzati túlsúllyal szemben.

A magyar jogalkotó azonban elkövette azt a hibát, hogy meghagyta ennek lehetőségét a nagyarányú győzelem esetére. Emiatt teljesen sérülékennyé vált az alaptörvény szövege, bármikor hozzá lehet nyúlni, az alkotmánymódosításnak semmilyen jogi gátja nincsen, politikailag szabad szöveg.

Az tehát már régen nem működik, hogy a parlament ellenőrzi a kormányzati munkát, bizottságai és egyéni képviselőkön keresztül.

A harmadik hatalmi ág, vagyis a bíróság természetesen növelte jelentőségét ebben a helyzetben, hiszen nem maradt más érdemi ellensúly. Ezért autonómiája, függetlensége kulcskérdés a jogállamokban.

A legújabb alaptörvénymódosítás most azzal is korlátozni akarja ezt a hatalmat, hogy kötelezővé teszi a bírónak, hogy a politikai természetű és általában korlátozott látókörű indoklást tekintse magára nézve kötelezőnek.

A bírói hatalom autonómiájának alapja a jogértelmezés autonómiája.

Közhelyszerűen

azzal vádolják a bíróságokat, hogy bizonyos kérdésekben szabadon értelmezik a jogszabályokat. Ez sok ok miatt nagyon problémás, hiszen nyilván nem szabadon, hanem a jogi normához kötve, csakhogy a jog olyan szintjeit is figyelembe veszik, amelyek zavarják a kormányzatokat: alkotmányos elvek, európai bírói gyakorlat.

Persze nagyon álságos az az érv is, hogy a bírói hatalom átveszi a jogalkotás hatáskörét az alkotmánybíráskodás képében. Hiszen a Fidesz-uralom legelső közjogi ténykedése volt az alkotmánybíráskodás felszámolása. Hétköznapi nyelven szólva: elfoglalták azt az intézményt. A formálisan még létező Alkotmánybíróságtól ma már semmi olyan nem várható, ami szembe menne a kormányzat akaratával.

Szép lassan, de következetesen kiépült a lenini hatalom egységének elve.

A jogi tankönyveket is át kell írni?

Azokat nyilván nem lehet átírni, illetve persze mindent át lehet írni, azt azonban tudni kell, hogy ebben az elmúlt kétszáz évben, azaz a francia forradalom, vagy inkább a felvilágosodás óta eltelt, az a folyamatos jogkiterjesztésnek a folyamata. Ebben a folyamatban a második világháború fontos tanulság volt, főként Németországban, Ausztriában és Közép-Európának ebben a részében, és azt kell mondanom, hogy ezek a visszahajlások, amelyeket Magyarországon is látunk, csak átmenetiek. Ez az optimista forgatókönyv. A pesszimista az, hogy időlegesek ugyan, de a méretük jelentős. Az átmenetiség éveket, évtizedeket jelenthet.

Lehet akár negyven év is.

Lehet.  A demokráciákról szokták mondani, hogy sok sebből véreznek, de jobbat még nem találtak ki, és ez így van a jogállam, a hatalommegosztás esetében is; fékek és ellensúlyok, autonómiák, ezek együttesen egy kiegyensúlyozott rendszert alkotnak, aminek a felbomlasztása időlegesen mehet, de zsákutcát jelentenek.

Ez is az optimizmusát sugallja.

Igen azt, bár hosszú távú optimizmus. Ki fog ebből vergődni a világ, nagyon remélem, hogy nem az egész európai jogi kultúra kerül válságba. Sajnos ezek a modern politikai rendszerek tele vannak korrupcióval, hatalmi visszaéléssel, az Unió döntéshozói rendszere problémás, nem tud védekezni az autoriter belső erőkkel szemben.

Félnek a dominóelvtől, attól, hogy az orbánizmus terjed, ezért talán képesek lesznek felismerni és megelőzni egy újabb történelmi veszélyt.

thatóan a választók is meg vannak zavarodva, egy sor helyen – kivéve nálunk – olyan eredményt hoztak a választások, hogy szinte alig tudnak kormányt alakítani.

A válságok lehetnek termékenyek. Az európai politikai mezőben én látok most egy fordulópontot; kezdik felismerni, hogy azok a logikák, amelyek lehetővé teszik, hogy egy diktatórikus hajlamú tagállami vezetőt visszatereljék a helyes útra, hiszen az egész Európai Uniót veszélyeztetik nem járhatóak, mert alapvetően ott is a párt alapú megfontolások érvényesülnek. Az tehát, amíg szavazatot hoz, addig szükség van rá. Ezzel kezdeni kell valamit, például

válsághelyzetben képesnek kell lenni a partikuláris megosztottságok fölé emelkedni az európai értékek megőrzése céljából. 

 Miért van az, hogy az emberek alig-alig rezdülnek attól, ha demokratikus jogaikat csorbítják?

Nagyon sok tényezője van annak, hogy kulturálisan miért nem beágyazott a demokrácia, illetve a jogrendszer tisztelete.  Itt van például ez a Stop Soros törvénycsomag, amelyet valójában hiba így nevezni, mert láthatatlan módon alárendeljük magunkat egy primitív ideológia nyelvi uralmának. Azt látni kell, hogy ez egy politikai felület, a migráció kérdésének egydimenziós kezelése egy nagyobb politikai célt szolgál. Ez nagyon jól működik befelé, mert

az emberek félnek a változástól, félnek az idegenektől, el lehet velük hitetni, hogy ez veszélyes.

Nagyon könnyű tehát azt a médiafelületet létrehozni, amely bemutatja a terroristától való félelmet, az idegentől való félelmet, sőt a Nyugattól való félelmet. Ezekre az érzelmekre rá lehet játszani, de nem ez a hatalom lényege. Azt is megkockáztatom, hogy nem a “Stop Soros” az egésznek a lényege, hanem az ilyen típusú hatalomnak a hosszútávú bebetonozása. A média csaknem totális elfoglalása és elhülyítése után a civil szervezetek és a civil autonómiák felszámolása része a hatalom paranoid megerősítésének és terjeszkedésének. És ez az egyébként átlátszó logika működik, még a nyugati politikai mezőben is. Mi a probléma, kérdezik tanult európai politikusok, a keresztény Európával, hiszen egész Európa keresztény gyökerű, a liberális hegemónia, mint ideológia, tényleg sok kárt okozott, és ez ellen küzdeni kell, mi tehát a baj az orbáni érveléssel? És mi a baj a jurisztokráciával, hogy itt a bírók döntenek fontos kérdésekben. Csakhogy azt is érezzük, hogy a nyugat-európai akusztikája ezeknek a vitáknak más, mint a kelet-európai.

Ha egy kelet-európai autokrata beszél keresztény államról, akkor itt annak kirekesztő tartalma van: köznapi értelme szerint nem zsidó, a közjogi értelme szerint pedig az állam és egyház elválasztásának megkérdőjelezése; ha azt mondja egy kelet-európai autokrata, hogy a bíróságnak túl nagy a hatalma, akkor nem azt gondolja, hogy finomhangolásra van szükség a hatalmi ágak viszonyában, hanem azt, hogy tapossuk földbe az autonómiákat. Ha egy kelet-európai mondja azt, hogy liberális hegemónia van, akkor nem azt érti alatta, hogy ki kell egyensúlyozni a politikai erőviszonyokat és kezelni kell a neoliberális kapitalizmus következményeit, hanem azt, hogy liberális zsidó uralom van és ezt meg kell szüntetni, “őrségváltás” kell a kultúrában.

Nem tudom világos e: más nyelvet beszélünk. Mintha a nyugat-európai politikusok most kezdenék felismerni, hogy itt van két nyelvezet. És ez azért van így, mert eddig mintha nem értették volna ezeket a perifériákát, nem ismerték eléggé a történelmi, kulturális folyamatokat. Itt volt a héten Magyarországon egy amerikai professzor, Daniel Kelemen – az apukája magyar volt – , arról tartott előadást, hogy Európában van egy autoriter egyensúly, mégpedig azért, mert a brüsszeli politikai központnak szüksége van az autoriter rendszer szavazataira, ezért hagyja is létezni őket, ameddig pártpolitikai hasznot tudnak hajtani. Ez

az Európai Néppárt működési logikája, lehet, hogy undorodnak ettől a keleti bagázstól, de egyelőre hasznot hoznak. Ez az igazi gyarmati helyzet, nem annyira érdekes az itt élő európai polgárok szabadsága.

Akkor tehát van egy nemzetközi környezet, amely ezt hagyja működni, és ugyanakkor van itthon egy demokratikus gondolkodási deficit…

t igen, elég veszélyes elegy. De azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol van az a vörös vonal, amit már egy ilyen pártlogikában sem engednek átlépni.  Ilyen lehet például az igazságügy területe. Ez a külső vörös vonal, de van egy belső is; hogy melyik az a pont, amely már az itthoni társadalomnál is elfogadhatatlan, kiveri a biztosítékot. Ez a fontosabb, de még kevesebbet tudunk róla.

Azt valóban nem lehet látni, hogy mivel lehet megingatni ezt az autoriter rendszert.

Ezt sose lehet tudni.

Az autoriter rendszerek rugalmatlanok, rosszul reagálnak a konfliktusokra, nem szalonképes kifejezést fogok használni: beszariak.

Az ilyen rendszerek általában félnek, és van is mitől félniük. Azért, mert lényegében tudják, hogy az egész egy jogszerűtlen alapon áll, aki részt vesz benne gyakorlatilag fél lábbal a börtön szélén áll, tehát zsarolható… Így a rendszer reakciói kiszámíthatatlanok, a legkisebb ellenállásra is képes hisztérikusan reagálni. Ráadásul a magyar autoriter rendszer is olyan, amelyben a döntéseket egy személy hozza. És nincs törékenyebb dolog, mint az ember, aki hajlamos arra, hogy rosszul reagáljon, hibás döntéseket hozzon, előítéletei működtessék. Ráadásul, a rendszer természete olyan, hogy egyre inkább olyanokkal veszi körbe magát, akik nem mondanak ellent, mert nem tudnak vagy mernek, ezért az egész működési struktúra úgy épül fel, hogy mindenről a nagyfőnököt kell megkérdezni, de nem lehet neki megmondani, hogy valami nem jó. Ezért elképesztően nagy az esélye a hibázásnak, mert senki nem meri megmondani, hogy rossz a döntés. A szakirodalomban régóta ismert jelenségről van szó, borzasztó hibákat követhet el az a vezető, aki nem hajlandó meghallgatni az ellenérveket.

Az ön által elmondottaknak egyik szép példája az, amit a választási bizottság elnökének mondott…

Ráadásul azt a miniszterelnök maga tette fel a honlapjára. Nem véletlen volt, hogy beszólt Patyi Andrásnak, üzenni akart vele másoknak.

Mit taníthat mindezekből ? Mégis egy állami egyetem professzora…

 A történelmi példák nagyon jól működnek, többnyire értik a hallgatók a párhuzamokat. Hogy csak egy példát említsek: hogyan épült fel a kádárizmus döntési struktúrája…

Jósolni nehéz, de mégis: mikor állhat itt helyre valamelyest egy jogállam?

Azért is nehéz jósolni, mert a korábbi állapotokhoz képest is, amikor a nemzetállamok domináltak, most egy sokkal komplexebb térben élünk. Teljesen bizonytalan például, hogy az Európai Unió és a nemzetállamok struktúrája hogyan fog viszonyulni egymáshoz; lehet hogy ez sokkal inkább függ a francia-német politikától, mint a belpolitikától; lehet, hogy az olasz választások, vagy a görög helyzet sokkal meghatározóbbá válik a magyar demokrácia jövőjét illetően, mint a Fidesz ellenzékének a feléledése, de említhetném azt: miként dönt a Néppárt, miként döntenek az uniós pénzekről, vagy mi történik a civilekkel. Felébrednek-e, hogy azok után, hogy már az ügyvédi kart is megtámadták  a pártlapban, akkor most már muszáj valamit lépni. Ezek olyan folyamatok, amelyeket nagyon nehéz előre modellezni, és nem tudjuk milyen szikra lobbantja be őket. Van ennek egy mikro, azaz emberi része, aztán van egy makró, azaz az európai folyamatok, és van egy még nagyobb, hogy mindezt elsöpri egy új gazdasági világválság, amely hozhat egy újabb autoriter hullámot, nem pusztán Kelet-Európában.

Azt mondják, hogy az ilyen rendszereket nem lehet választásokon leváltani.

Akkor igen, ha előtte már megroppannak. A megroppanás nem mindig látványos. De ez még messze van. Megismétlem: az autoriter rendszerek beszariak, úgy tűnnek mintha erősek lennének, közben törékenyek.

Vagy az a következő fokozat, hogy inkább diktatúrába vált?

Ez a nagy kérdés. Azért, mert itt nem teljesen putyinizmus, vagy erdoganizmus van, kialakultak bizonyos lavírozási technikák. Az orbánizmus különbözik ezektől, itt nem lőnek le újságírót, nem börtönöznek be embereket, vagy legalábbis sokakat nem politikai okokból, az egyetemi oktatók sem veszítik el az állásukat, azért mert politikai véleményük van. Most az a tét, hogy melyik irányban indulunk el. Az első húsz év azt mutatta, hogy a nyugati civilizáció irányába megyünk, az orbáni rendszer ezt erősen megkérdőjelezte; történelmi szempontból elképesztően paradox a helyzet: Putyin és a Kínai Kommunista Párt a legfőbb barátja ennek a rendszernek, sok egyéb borzasztó és embertelen rezsim mellett.  Csakhogy ez az ország kulturálisan még sem teljesen Kelet-Európa. Mégis inkább állunk közelebb egy provinciális, féldemokratikus Ausztriához. A kulturális mintáink, az intézményes reakcióink, a társadalmi elvárások azért nem keletiek.

Az aspirációink nyugatiak, mentalitásunk a közép-európai bizonytalanság hagyományos elemeit hordozza.

Ezzel a kompország effektussal küzd az ország hosszú történelmi korszakokon át.

„Nincs emberarcú orbánizmus”

0

A Spiegel azt írja, hogy Heller Ágnes aggódik Magyarországért, mert Orbán Viktor szétrombolja a magyarok lelkét, de egész Európát is veszélyeztetheti.

A filozófus fenntartja, hogy az ellenzék együttes erővel le tudta volna győzni a Fideszt, ehelyett azonban az ideológiai ellentétről vitázott. Ám ezt a vezetői majd megvitathatják a börtönben, a falon át morzézva.

Heller Ágnes biztosra veszi ugyanis, hogy Orbán beváltja a nemzeti ünnepen tett fenyegetését. Itt egy hataloméhes szörnyeteg működik, amely a végletekig viszi el a dolgokat. Heller úgy fogalmaz, hogy

zsarnokságban élünk, amelyet négy évente megerősítenek.

Tömeghatását a szélsőséges ideológia útján fejti ki, építve a rasszista nacionalizmusra, az ellenségképre, a fenyegetettség érzetére, a folyamatos harcra. Miközben Orbán a védelmező és megmentő, a nép lelkét gyűlölettel és félelemmel mérgezik meg.

A miniszterelnök szeretne az európai politika egyik vezére lenni, és ez ma már nem is tűnik képtelenségnek. Az orbánizmus olyan vírus, amelyre nem csak a magyar szabadság mehet rá, hanem minden, ami a Felvilágosodás örökségét alkotja. Szóval: Európa, vigyázz ! Nincs emberarcú orbánizmus.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK