Címke: Orbán Viktor
Kötcsék, avagy az ideológiai útmutatások
A hétvégén ismét kötcsei piknik, Orbán-beszéddel, várhatóan megint ideológiai útmutatás és programvázlat a következő évekre. Ahogyan az eddigiek közül néhány alkalommal. Most az újdonság, a „kereszténydemokrácia” (és persze a migránsozás) állhat a középpontban. Eddig a liberális elvek szapulásáig jutott el Orbán.
E hét végén rendezik meg az idei kötcsei pikniket – írta az atv.hu. Csak találgatni lehet, hogy Orbán Viktor megelégszik a közeli jövő politikájának ismertetésével (Brüsszel, migránsozás), vagy – mint néhány alkalommal korábban – hosszú időre szóló terveit is felvázolja, netán részletesen is kifejti. A legfrissebb tételszó a „kereszténydemokrácia”, amellyel pár hete váltotta le villámgyorsan az „illiberális állam” meghatározást, miután hazatért az Európai Néppárt frakcióüléséről. A friss győzelem még nem múló mámorában pedig alighanem szó esik a válogatott publikum előtt a nemrégiben többször is említett „2030-ig szól a terv” programjáról.
Előbbivel szervesen illeszkedik az első nagyot durranó kötcsei beszéd, a 2009. szeptemberi. Akkor „szólt ki” először a kulisszák közül, s tette egyértelművé, mire számíthat népe, ha másodjára trónra emeli.
Itt mondta ki, hogy megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a „duális erőtér” határozza meg, amely „állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli”.
Ez a liberális parlamenti demokrácia felszámolásának világos koncepciója volt már akkor.
A következő években ennél szűkebben inkább magukkal a politikai liberalizmus követőivel hadakozott, ahogyan kilenc éve is: „a neoliberális elit és az általuk támogatott politikai közösség együttesen felelősek az ország kudarcáért”.
(Azt tényleg zárójelben: akkor Kötcsén arról is beszélt, hogy azt „javasolja”, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszák, ne a másik féllel folytatott folyamatos küzdelmet, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviseletét. Ki-ki döntse el, hogy 2010 óta így történik-e.)
Magát az illiberális államot viszont nem Kötcsén tárta elénk, hanem négy éve, július végén Tusnádfürdőn, az újabb kétharmados többséget eredményező választás után pár hónappal.
„Illiberális államot építünk”
– mondta Orbán. Szerinte a magyar polgárok azt várják el a magyar vezetőktől, hogy dolgozzák ki azt az új magyar államszerveződést, amely a liberális demokrácia korszaka után ismét versenyképessé teszi a magyar közösséget. Példaként nem nyugati, nem liberális és szerinte mégis sikeres országokat emelt ki: szóba került Kína, India, Törökország és Oroszország is.
S hogy világos legyen, mi ez: a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel és egyáltalán, a társadalom liberális megértésével szakítanunk kell. Ez azonban akkor még annyira erősnek bizonyult (legalábbis kifelé), hogy az Orbán-beszéd angol fordításából kihagyták az illiberális jelzőt.
A kötcsei találkozók rendre zárt körűek, ezért két kivétellel (az első az előbbi, amely a már régen megszűnt Fidesz-közeli Nagyító című hetilapban jelent meg 2010. februárjában) csak az állami hírügynökséggel közölni óhajtott részletek váltak ismertté. Teljes terjedelmében napvilágot látott viszont a három évvel ezelőtti beszéd is, amely a máig vezető út ideológiai alapvetését szolgálta – kisebb gondolati döccenőkkel.
Ez volt az a piknik 2015. szeptemberében, amikor még le se zárult a nyári nagy menekültroham. Orbán beszédének is ez állt a középpontjában, s ebből fejtette tovább a „tusnádfürdői gondolatot”. Ekkor már szó se volt semmilyen szépítgetésnek a nyugat előtt, bár a szónoklatot nem a nyilvánosságnak szánta, az „berepült” a vastagbőr bloghoz. (A teljes szöveg itt olvasható.)
Az talán nem csak retorikai fordulat, amikor Orbán arról beszél az elején, hogy
„nem tudom, hogy három év múlva is ezt fogom-e még gondolni”.
„Európa iszlamizációjáról” beszélt Orbán, s fejtette ki egyben a jóléti államról vallott nézetét is. Merthogy jólétben élni és ezzel egy időben liberális módon jónak látni magunkat többé Európában nem lehetséges.
Egészen pontosan „a legveszélyesebb kombináció, amit az ember ismer a történelemben, az, ha az ember gazdag és gyenge. Csak idő kérdése, hogy jön valaki, észreveszi a gyengeségedet, és elveszi tőled azt, amid van. Ha nem vagy képes megvédeni, ez biztosan be fog következni. A liberális filozófiából gyenge Európa következik, amely közben a gazdagságát meg akarja őrizni, de ha gyenge, nem tudja megőrizni.”
Majd következik annak kibontása, hogy ha valaki – természetesen jó keresztényként cselekedve –
a magáéból ad, az rendben, de ha az államtól várja el ezt, az nem oké.
Utóbbi ugyanis gyengíti a nemzetgazdaságot.
„A liberálisok” pedig egyenesen hipokriták, mert „hány liberálist ismerünk, aki, mondjuk, be nem vallott, de nyilvánvaló politikai haszonszerzés céljából jó embernek tünteti fel magát úgy, hogy hazavisz néhány embert?”
Persze nem csak velük van baj, hanem „spirituális vezetőinkkel” is, akiknek megnyilatkozásaiban nem jelenik meg e két igény közül a helyes választása, vagyis az állammal szembeni elvárás elvetése.
De ami ennél is nagyobb baj, hogy
„ma a liberálisok uralják Európát – félreértés ne essék, a konzervatívok is liberálisok”,
bár szerinte nem őszintén, hanem engedve az erőszaknak.
S itt már meg is érkeztünk a „kereszténydemokrácia” mint újsütetű kulcsszóhoz. Sőt, a „régi vágású” kereszténydemokráciához, ahogyan Orbán mondta volt. Nem tudom, hogy tolmács nélküli beszélgetésben netán az „old school” jelzős szerkezetet használja-e ilyenkor, és mit szólnak mindezekhez Konrad Adenauer és, mondjuk, Robert Schumann, a két tényleg régi vágású német és francia kereszténydemokrata mai utódai, például Angela Merkel.
Legyetek irgalmasok!
„Európa jövője” címmel rendeztek konferenciát a V4 égisze alatt a Várkert Bazárban. Mivel az ellenzéki vagy feltételezetten kritikus sajtót kizárták, ezért csak azok az információk juthatnak el hozzánk, amelyek az Orbán-kormány politikáját erősítik. Ennek jegyében annyi már most is tudható, hogy a migráció és az európai kultúra megvédése hangsúlyosan került elő.
Időszerű néhány alapfogalmat tisztázni, hogy elfogultságok és előítéletek nélkül a mindannyiunk jövőjét érintő problémakört ki-ki maga egyénileg is átgondolhassa.
„Legyetek irgalmasok, mert a ti mennyei Atyátok is irgalmas!” – olvassuk Lukács evangéliumában (6,36). Napjainkban a migrációval kapcsolatos politikai viták miatt érdemes felidézni ezt a felszólítást, azért is, mert a kormány éppen a kereszténységre hivatkozva fogalmazza meg radikálisan elutasító álláspontját ezzel kapcsolatban. A migráció rendkívül szerteágazó probléma, ezúttal csak egyetlen dolgot emelnék ki: vajon elfogadható-e a keresztény értékekre, illetve azok védelmére történő hivatkozás, ha a kormányzat megoldási javaslatai nélkülözik az irgalmasságról szóló evangéliumi tanítást? Márpedig a keresztény ember számára az irgalom, az irgalmasság gyakorlása olyannyira elvehetetlen kötelezettség, hogy a jézusi üzenet foglalatának tartott „hegyi beszédben” is szerepel (Mt 5,7): „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” A kijelentés arra utal, hogy minden ember rászorul az irgalomra – ha máskor nem, akkor a végítélet napján.
Az irgalmasság követelménye nem hagyható figyelmen kívül a menekültügyben sem. A katolikus teológia a Máté-evangélium vonatkozó helye (25,34-40) alapján határozta meg az irgalmasság úgynevezett „testi cselekedeteit”: enni adni az éhezőknek, megitatni a szomjazókat, a hontalanokat befogadni, a ruhátlanokat felöltöztetni, a betegeket ápolni, a foglyokat meglátogatni. Az evangéliumban található hat szempontot egy hetedikkel is kiegészítették: a halottakat eltemetni. A kiegészítéssel teljessé vált az a kép, amely mintegy átfogja az egész keresztény életet.
Ugyanakkor be kell vallanunk, hogy az irgalmasság gyakorlása egyáltalán nem magától értetődő és nem is könnyű feladat. Mert nem a jog és az igazságosság kikövetelhető talajában gyökerezik, hanem a szív jóságából fakad. Ezért írhatja Shakespeare, hogy „Az irgalom lényege nem a kényszer, / Úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből / A lenti földre s kétszeresen áldott: / Megáldja azt, ki adja, s azt, ki kapja. / A nagyokban is ez a legnagyobb, / Koronánál szebb dísze a királynak. / Mert jogara földi erő jele, / A félelem és felség tartozéka. / De irgalma erősebb a jogarnál, / A királyok szívében tartja trónját / S az Istennek magának tartozéka, / S a hatalom akkor legistenibb, / Ha fékje irgalom.” A magyar kormány migrációval kapcsolatos politikájában jelen van-e az irgalom fékje?
S mivel napjainkban a kormányzati körök és az odatartozó véleményformálók nem rejtik véka alá az örömüket, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványnak el kellett hagynia az országot, ebből a szempontból is érdemes elgondolkodnunk a keresztény társadalmi tanítás érvényesüléséről, avagy hiányáról. Hiszen a kormányzati kommunikáció a migrációval kapcsolatban végső soron egy zárt társadalom biztonságát ajánlja.
Bizonyára lehet vitatkozni a nyílt vagy nyitott társadalom értelmezéséről – ahogy egyébként ezt a CEU rektora egy nemzetközi konferencián a közelmúltban ajánlotta. De a kereszténységre hivatkozva aligha érvelhetünk a zárt társadalom mellett. Henri Bergson az 1932-ben megjelent, „Az erkölcs és a vallás két forrása” című művében (Szent István Társulat, 2002.) a keresztény szellemiség elvehetetlen jellemzőjének tekinti, hogy a világteremtő Istenbe vetett hit által képes eljutni arra a meggyőződésre, hogy ragaszkodásunk a hazánkhoz ne legyen gátja a szeretetünknek az emberiség iránt. Viszont „a zárt társadalom az, amelynek tagjai egymásba fogódzva, a többi ember iránt közömbösek, mindig készek támadni vagy védekezni, szóval harcias magatartásban maradnak”.
Kormányunk szabadságharcos gondolkodásában ezek a jelek sajnálatos módon felismerhetők. De legalább ne hivatkoznának a kereszténységre…
Giczy György
Fenyegetéssel nem lehet szülésre kényszeríteni!
Gyerekvállalásra szeretné rávenni a magyar családokat Orbán Viktor. Ennek érdekében a miniszterelnök évtizedekre szóló megállapodást kötne a magyar nőkkel. A kiszivárogtatott hírek szerint a kormány növelné a gyed időtartamát, csökkentené, illetve megszüntetné a jelzáloghitel- és a diákhitel-tartozást, amennyiben a családok több gyereket vállalnak. Továbbá növelné a bölcsődék és óvodák számát. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Katona Tamás demográfus, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke szerint a tervezett intézkedések már nem elegendőek, ráadásul leginkább a gazdagokat segítik. Az egykori pénzügyi államtitkár úgy látja, hogy a valóban rászorulók támogatása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a meg nem született gyermekek is világra jöjjenek. Ma egyébként az újszülöttek közel fele családon kívül születik, s folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akik már Londonban, Berlinben vagy Bécsben látják meg a napvilágot.
A kormányalakítás után a miniszterelnök sietve bejelentette, hogy „demográfiai súlypontú” kormányzást szeretne, a fogyó nemzetet gyerekvállalásra ösztönözné. A tudomány ismeri ennek bevált módszereit?
Igen, épp ezért nem is érdemes a miniszterelnök kifejezéseinek megfejtéseivel bajlódni.
Ma a közmunkalapú társadalomból haladunk a segédmunka alapú társadalom felé, miközben a politika ennek jellemzésére kitalál mindenféle kifejezést, aminek nem érdemes jelentőséget tulajdonítani.
Annak viszont igen, hogy a népesedéspolitika a XX. század második fele óta különösen fontos a glóbuszon. A fejlődő világban elsősorban a demográfiai robbanás, a fejlett társadalmakban viszont a csökkenő születésszám, illetve a lakosság természetes fogyása okoz problémát. Nálunk évtizedek óta kritikus a helyzet, hiszen 1981-óta folyamatosan csökken az ország népessége, tehát a legrégebb óta fogyó nemzet a magyar. Ezért is lenne kötelező okosan foglalkozni a népesedéspolitikával.
A felmérések azt mutatják, hogy az európai országokkal szemben a magyar nők tényleg szeretnének két-három gyereket, de végül általában csak egy jön a világra. A kutatók számára világos, hogy miért?
Az elemzések azt bizonyítják, hogy a tervek igazán sehol nem valósulnak meg maradéktalanul. Az Európai Unióban átlagosan 100 nő 160 gyereket hoz a világra, szakmai kifejezést használva a teljes termékenységi arányszám 1.6. Ugyanez az adat nálunk ma 1.53 és Orbán Viktor azt szeretné, ha innen startolva az ország elérné a 2.1-et, ami azt jelentené, hogy 100 nő 210 gyereket szülne. Ez nagyon nagy növekedést jelentene, a miniszterelnök terve szerintem nem tűnik reálisnak, hisz még a hatékony népesedéspolitikát megvalósító országokban sincs ilyen kedvező arány. Ezt az értéket csak az Orbán számára példaképnek tekintett Törökországban lehet tapasztalni. Ezen túlmenően
a legújabb rádiónyilatkozatában a miniszterelnök azt is mondta, hogy szeretné, ha az országban többen születnének, mint ahányan meghalnak. Ami tervnek nemes, de a magyar társadalom korösszetétele ezt nem teszi lehetővé, tehát képtelenséget állít a magyar miniszterelnök.
Az elmúlt nyolc évben elég sok családtámogatási intézkedés született, ennek ellenére a szülési kedv nem nőtt jelentősen. Ez azt jelenti, hogy a népesség növeléséhez pusztán az anyagi támogatás nem elég?
Egészen biztos, hogy csak pénzzel ezt a problémát nem lehet megoldani. De az anyagi támogatás is vitatható módon valósult meg, ugyanis
2008 óta nem emelték a családi pótlékot, vagyis a tíz éve adott összeg ma 30-40 százalékkal kevesebbet ér.
Kétségtelen, a családi adókedvezmény emelkedett, a háromgyerekeseké kifejezetten magas, olyannyira, hogy ezt csak egy szűk kör tudja igénybe venni. Ugyanis a kedvezmény összege 99 ezer forint, de a családok döntő többségének nincs ilyen magas adó- és járulékfizetési kötelezettsége, főleg, ha egy kereső van a családban. Ezért mondják, hogy ez a háromgyerekes bankárok támogatási kedvezménye. Az alacsonyabb jövedelemmel és három gyermekkel rendelkezők ezt a kedvezményt nem tudják igénybe venni, őket tehát semmi nem is ösztönzi. Emögött van egy olyan ki nem mondott törekvés, hogy csak a magasabb státuszúak számára kellene ösztönzővé tenni a szülést.
Lehet, hogy ezen akar a kormányzat változtatni?
Az eddig kibontakozni látszó népesedéspolitika csak néhány kormányzati megnyilatkozásból ismert, de az információ-foszlányokból összeálló kép azt sugallja, hogy egy XIX. századi politika felé halad az ország. Ugyanis
nem a munka- és gyermekvállalás, hanem a munka, vagy gyermekvállalás érvényesül.
Pedig a statisztika egyértelműen mutatja, hogy a 30 év alatti populációban sokkal több nőnek van diplomája, mint férfinak. Gondoljunk bele: ha egy nő 17 osztályt végzett, mester oklevele van, legyen vegyész, jogász vagy bölcsész, miért elégedne meg azzal, hogy neveli a két gyerekét, és meleg vacsorával várja a férjét? Orbán Viktor is csak mára fedezte fel, hogy több óvodára, bölcsődére lenne szükség, mert a nők nemcsak szülni, hanem dolgozni is akarnak. Bár a kormány ebben az ügyben is a szokásosan álságos és hazug nemzeti konzultációra készül, mert azt mondja, hogy a nőkkel kell konzultálni, a férfiaknak nincs is szava a gyerekvállalásban. Ez elképesztő!
Orbán Viktor 20-30 éves átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel, mert a kormányfő szerint csak rajtuk múlik a helyzet megoldása. Van hasonlóra példa a világban?
Franciaországban hagyományosan magas a termékenységi arányszám, de ott is csak 1.92, illetve Svédországban 1.85, /a/ Dániában pedig 1.79. De nagy a termékenység még az Egyesült Királyságban is, ahol ez a szám 1.79, Írországban még több, 1.81. Nagyon érdekes az a tendencia, amely kialakult az utóbbi évtizedekben. Először a skandinávok, később a többi fejlett ország is érzékelte a születési számok jelentős visszaesését, épp ezért olyan munkahelyeket alakítottak ki, hogy az anyáknak már nem kellett választani a gyerek és munkavállalás között. Néhol részmunkaidőt vállalhattak, fejlesztették a gyermekintézményeket, bővítették a családok számára fontos szolgáltatásokat. Továbbá olyan légkört alakítottak ki, amelyben a gyermek vállalása már nem a nők, hanem a család együttes felelőssége. Nálunk pedig arra késztetik a nőket – ezt szolgálja a gyes is – hogy ne dolgozzanak. Jellemző Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének a véleménye is, hogy a nők csak maradjanak otthon. Ennek érdekében az első Orbán-kormány alatt vissza is fejlesztették a bölcsődei hálózatot.
Ha tehát a kormány valóban segíteni akarná a meg nem született gyerekek világra jöttét, akkor elsősorban a szemléleten kéne változtatni? Azon például, hogy Kövér László ne gondolja, hogy a szülés a nők önmegvalósítása?
Így van, a politikai elitnek tudomásul kéne venni, hogy a XXI. században vagyunk. A nők számára fontos a gyermek, de az is, hogy kiteljesedhessenek a munkában.
Jól látható, hogy Olaszországban és Spanyolországban sincsenek óvodák, bölcsődék, emiatt a nők nem is hajlandóak gyermeket vállalni, ezekben az országokban mindössze 1,34 a teljes termékenységi arányszám.
Nálunk a gyermekintézmények mennyire elérhetőek a családok számára?
Nézze, 25 éve jobban álltunk, különösen a bölcsődei hálózat volt fejlett, ma ez már nem igaz, de nincs elég óvoda sem. Ráadásul jól látjuk, ma lépülőben van az egész iskolarendszer. Még a gimnáziumokba járók számát is csökkenteni akarják. Sőt, 12 év alatt 100 ezerrel csökkentették a nappali tagozatos egyetemi hallgatók számát. De leépül az egészségügy, és a legszigorúbb megszorítások vannak a szociális ellátásban is. Ezt egy felelősen gondolkodó szülő nem tudja elfogadni, de semmit sem tud tenni ellene. Ez mind a termékenység ellen hat, s ezért halad az ország a XIX. század felé.
A jövőben javítanának a helyzeten, hiszen a Figyelő című – egyébként listázással is foglalkozó – hetilap azt írta, hogy kitolnák a diplomás gyedet, eltörölnék a jelzáloghitelt, vagy a diákkorban felvett kölcsönt. Tehát költene az állam, de a kutatók mégis úgy vélik, hogy „a kormányzati cél nincs benne a magyar társadalomban”. De miért nincs?
A kiszivárgott intézkedések már nem elégségesek, mert ezek valójában aprópénzek. Ráadásul a felsorolt intézkedések ismét egy szűk kört érintenek, – ahogy a lakástámogatások is – valójában kizárólag a magas jövedelműeket segítik. Nincs olyan széles közép-, vagy felső-középosztály Magyarországon, amely a termékenységi problémát képes lenne megoldani. Lényegében tehát a kormány intézkedései miatt mondhatjuk, hogy „fogy a magyar”.
Az igaz, hogy az országban nincs is annyi potenciális szülő korban lévő nő, – 30 ezerrel vannak kevesebben – akik tudnának annyi gyereket szülni, amennyire szüksége lenne az országnak. Ez már a korábbi népességfogyás következménye?
Igen, s a korösszetétel is emiatt vált kedvezőtlenné. Ma az anyák átlagos életkora a szüléskor 30 év körül van. Ez összefügg a hosszabb tanulási idővel, az egzisztencia megteremtésének szándékával, s persze ez is hat a gyermekvállalásra. Említettem, hogy az utóbbi időben némileg javult a születési arányszám – eléri az 1.53-at, de ebben benne vannak a külföldön született magyar gyerekek is.
A magyar újszülöttek jó része már Londonban, Berlinben, Bécsben jön a világra. Velük számol a magyar statisztika?
Feltétlen, ha itthon is anyakönyvezik a gyereket, akkor javítja a statisztikát, annak ellenére, hogy ezek a fiúk-lányok talán soha nem jönnek haza.
Emiatt tehát a magyar népesedési helyzet talán még rosszabb is, s amíg a gyermekintézmények, az oktatás, az egészségügy állapota nem javul, addig a szülők nem is vállalnak több gyereket?
Ez egyértelmű, s ami még fontos: az Eurostat friss adatai szerint ma 600 ezer magyar dolgozik az Unióban, s a számuk folyamatosan nő.
Felmérések szerint ma már több fiatal választja inkább az együttélést, mint amennyi hivatalosan megházasodik. Ez a trend is okozhatja a népességfogyást?
Nincs lényeges különbség az élettársak és a házasok gyermekvállalása között. Ma a gyerekek 46-47 százaléka házasságon kívül születik, a nagyvárosi, értelmiségi fiatalok körében ez az arány 50-60 százalék, ami némileg magasabb, mint az uniós átlag.
Gondolja, hogy adminisztratív tiltásokkal, tehát a válás, az abortusz szigorításával lehet eredményt elérni?
Kizárt dolog, ez még soha sehol nem sikerült. Még a nagyon drasztikus 1953-as, Ratkó Anna nevéhez fűződő intézkedés sem hozott eredményt. Hiába büntették a művi abortuszt, ennek ellenére 2 év után zuhant a termékenység. Ráadásul akkor még menekülni sem lehetett ez elől. Ma pedig nyitva vannak a határok…
A népesség csökkenése betelepítéssel is megállítható lenne, ugye a nyugat-európai államok némelyike nem véletlenül engedélyezi az ellenőrzött, legális bevándorlást. Ez a hazai politikától távol áll, de például lehetne határon túli magyarokat hazatelepíteni?
Ennek ma már nincs realitása, de az elmúlt 25 évben a bevándorlók többsége magyar nemzetiségű volt, s közvetlenül a határon túlról érkezett. Mára ott is megváltozott a demográfiai helyzet. Másrészt azok a magyarok, akik elhagyják a szülőföldet, azok nem Magyarországra, hanem Nyugat-Európába mennek. Úgyhogy
ha a hazai demográfiai helyzetet akarja a kormány javítani, akkor nincs más lehetősége, el kellene vetni a XIX. századi politikát. Ellenkező esetben nem lesz itt gyermekvállalás.
Itt bizony egerek szültek egereket
-
Vártak, amíg Sztálin elvtárs rá nem bólint
-
Látványos volt a Fidesz hangulatváltása
-
“Erkölcsi Héroszok gyülekezete”
-
Civileknek, politikusoknak együtt kell működniük
-
Veszélyben vannak a magántitkaink
-
Lehet, hogy már kifulladt a Gyárfás-ügy?
Amikor utoljára beszélgettünk, még a választások előtt, bár optimista akkor sem volt, de ilyen súlyos kudarcra ön sem számított, ugye?
Én mindenféle forgatókönyvre számítottam, többek között fogadtam arra, hogy kétharmada lesz a kormánypártoknak. Magam ellen szurkoltam, de sajnos nyertem. Az igazsághoz tartozik, hogy április 8-án, amikor láttam a részvételi adatokat, én is azok közé tartoztam, akik azt gondolták, hogy itt most valami nagy dolog történik. Így aztán nagyon vártam az eredményt, amit azonban nem közöltek addig, amíg Sztálin elvtárs nem hagyta jóvá. Szóval meglepődtem, meg nem is. Én ugyanis azért fogadtam a Fidesz kétharmadára, mert úgy ítéltem meg, hogy ez az ellenzék képtelen arra, hogy igazi ellenfélként jelenjen meg. Sajnos ez következett be. Arra, bevallom őszintén, egyáltalán nem számítottam, hogy vidéken, és főleg a kis településeken, ekkora mozgósító ereje van a Fidesznek.
Érdekes, hogy Hódmezővásárhely után a Fidesz vonta le igazán a tanulságot, és nagyon erős kampányba kezdett, az ellenzék pedig levonta a tanulságot, majd erős akarattal nem csinált semmit.
Annyiban azért felmenteném az ellenzéket – amely egyébként nem felmenthető -, hogy az a pénzmennyiség, amelyet a kormány beletett ebbe a Fidesz-kampányba eleve versenyképtelenné tette a baloldalt…
Természetesen ez is igaz, meg az is, hogy milyen a választási törvény, meg az is, hogy az országos választás nem volt hasonlítható a hódmezővásárhelyihez. Országosan is egy tömbben kell indulni az ellenzéknek, de nem tudja megtenni, mert a szélsőjobbnak nevezett Jobbikkal, amely ugyan megpróbálta átfesteni magát, de egyelőre csak csíkosra sikeredett, nem lehetett összeállni a demokratikus pártoknak, mert a szavazóik egy része azonnal levált volna róluk és otthon marad. Épp úgy, mint a Jobbik tábora, amelynek egy része szintén inkább a Fideszre szavazott volna, mint balra. Persze működhetett volna a Juhász Péter által másfél évvel korábban javasolt Új Pólus, az LMP-vel, Momentummal, Együttel, Párbeszéddel, amelyek ernyőszervezetet alakítva akár tizenöt százalékra is képesek lehettek volna, és még ezen az oldalon maradhatott volna az MSZP DK együttműködés. Ez a konstrukció biztosan megakadályozta volna a kétharmadot. Egyéniben természetesen abban kellett volna minden szereplőnek megállapodni, hogy csak egy jelölt induljon.
Az ellenzék tulajdonképpen végig tehetetlenkedte a Hódmezővásárhely utáni időszakot. Az, hogy a Fidesznek végül meglett a kétharmada alapvetően ennek köszönhető, no meg annak is, hogy az LMP nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie.
Még folytatná, nem engedhetem el azt a mondatát, amikor azt mondta: addig nem hozták nyilvánosságra a választási eredményt, amíg Sztálin elvtárs jóvá nem hagyta. Úgy gondolja, hogy Orbán előbb tájékoztatták az eredményről?
Én a televízió közvetítését néztem, és abban azt láttam, hogy egyszer csak megnyugodott a Fidesz. Biztos vagyok benne, hogy tudták a részeredményeket, korábban, mint mások. Ezzel magyarázható az a hangulatváltás, ami egyszer csak bekövetkezett náluk.
Ön is előbb tudta 1998-ban, amikor a választásokért felelős miniszter volt?
Dehogy tudtam. Akkor, ha egy adatot felvittek a rendszerbe, az azonnal látható volt a televízióban is. Egy dolgot lehetett tudni, amit meg mindenki tudott, hogy a kistelepülésekről sokkal gyorsabban jöttek az adatok. Tehát tudtuk, hogy ha az elején rosszul álltunk, most az SZDSZ-ről beszélek, akkor még nem kell kétségbeesni, mert a vége, a nagyvárosok és Budapest feljavítja a pártot. De az, hogy előre tudjam az eredményt, ki volt zárva. Oda se mentem a választási központba. Visszatérve áprilisra: ez a választás úgy fog élni az emberek emlékében, hogy itt valami suskus történt. És akkor még ehhez tegyük hozzá a választási törvény lejtős pályáját, az anyagi lehetőségek közötti szakadéknyi különbséget, ráadásul ahol csak lehetett, mindenhol megpróbálták manipulálni a választási adatokat.
Igen, de ettől még a Fidesz, köszöni szépen, jól elvan, szemben az ellenzékkel, amely, mintha csak felgyorsított idővel találkoznánk, másfél hónap alatt produkálja mindazon negatívumokat, amelyeket előzőleg nyolc évre osztott el.
Igen, így van. Az ellenzék továbbra is azt a játékot játssza, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy ő lesz majd az ellenzék vezető ereje, így aztán majd neki virrad fel a nap a legközelebbi választáson. Ezért aztán halálra versengik egymással magukat, aminek következtében nyer a Fidesz, veszít a választópolgár és döbbenten mered maga elé. A bajt csak tetézi, hogy vannak ilyen ügyetlenkedések, mint például a Liberálisok kiszállása az együttműködésből. (Csak zárójelben teszem hozzá, hogy a nem mérhető Liberális Párt, meg a fél százalékra taksált Párbeszéd harcol a nemlétező választási eredményükkel a frakció megalakításáért; ez mindkét pártot hiteltelenné teszi.) De ha már így: Bősz Anett bizonyíthatta volna, hogy ügyes politikus, egy kis frakcióban van annyi munka, hogy öröm nézni, megmutathatta volna magát, és megjeleníthette volna a liberális értékrendet. Ki nem zárták volna a frakcióból, mert akkor az megszűnik. Most lett volna lehetősége igazán keményen és következetesen a liberális szempontok szerint politizálni. Azért nem értem a lépést, mert a parlamentben igazán még semmi nem történt, vagyis arra kell következtetnem, hogy itt valami más van a háttérben. Így most elveszett Bősz Anett lehetősége, elveszett a pártjuk képviselete. És mindezt egy „erkölcsi Héroszok gyülekezete” csomagba becsomagolni, ez őket végképp kivégzi majd, sajnos. A többiekről sincs különösebben jó híre az embernek. A Momentumnál már lemondott a vezetés, itt ugye mindenki bejelentette, hogy le fogja váltani az Orbán-kormányt; az LMP azt mondta, hogy most mi jövünk, miközben Hadházy ment; a Momentum azt, hogy övék a jövő és senkivel sem, akinek múltja van, aztán közben Momentumból majdnem mementó lettek; az úgynevezett összefogás, ahol a Karácsony Gergő arra kérdésre, hogy mit fog csinálni április 9-én, azt válaszolta: bebiciklizik a miniszterelnökségre, aztán közben örülni kell annak, ha a biciklijét megtarthatja; a Liberálisok, akik három helyre számítottak, a Párbeszéd önálló frakcióra; itt mindenki tönkreveszítette magát. A DK-t valamelyest értem: eddig nem volt frakciója, most már van.
De az sem egy sikertörténet…
Igen, azt akarom mondani…
Pedig ön is odaállt melléjük…
Be is jutottak a parlamentbe…(mosolyogva). Szóval nekik most lett frakciójuk, de ők is a kormányváltást csillogtatták, ehhez képest majdnem kiestek.
Az ellenzék úgy ahogy van vereséget szenvedett,
és úgy tűnik, hogy egyesek ebből saját magukra nézve levonják a következtetést – a pártelnök lemond, Gőgös Zoltán kilép, Hadházy hátrahúzódik és mesél egy kicsit az LMP belső ügyeiről -, de az összellenzéki következtetés levonása elmaradt. A következő lépcső az Európa parlamenti választás. Az egy tiszta listás szavazás, tehát nem kellene összefogni, kivéve, ha nem lenne egy érvényességi küszöb. De van. Ezért megint ott a probléma a pártok előtt: ezt most hogyan oldják meg. Kik fognak össze kikkel, kik azok, akik hősként megmutatják, hogy ők bármikor képesek a küszöb alatti eredmény elérésére. Ez tehát megint egy mérföldkő: mit fognak lépni, és milyen gyorsasággal. Mert minél gyorsabban teszik, annál inkább válnak hitelesebbé, ellenkező esetben újra tíz hónapon keresztül láthatjuk a szenvedést, hogy valami olyasmi szülessen, mint most, vagy négy éve. Hogy vajúdnak az egerek és egeret szülnek.
A realitás most az, hogy nyugodtan fogalmazhat Orbán Viktor 2030-ig?
Így van. Mert, és erről korábban is beszéltem már, hogy fel kell mutatni Orbán Viktorral szemben egy hiteles, esélyes jelöltet, akire azt lehet mondani: emberek, ha ránk szavaztok, akkor ő lesz a miniszterelnökötök.
Ön lejárt lemez?
Magammal nem kalkulálok. Hiteles miniszterelnök jelöltet sem 2014-ben, sem 2018-ban nem tudott az ellenzék felmutatni.
A politikát meg kell személyesíteni. Nincs mese, ez az első lépés. Ezt az embert közösen kell megtalálniuk. Ez az ember a jelenlegi ismereteink szerint nincs benn a parlamentben. Valahol kívül van, és lehet, hogy nem is akar politikai szerepet vállalni,
mert fél a karaktergyilkosságtól. Ha megtalálják a megfelelő embert, akkor jön a következő lépés: a pártoknak és a civileknek meg kell tanulniuk, hogy egymás nélkül nem megy. A civil világ például most mutathatná meg az igazi erejét – nem ilyen piknik jellegű tüntetésen -, hiszen most akarják a szervezetek egy részét ellehetetleníteni, esetleg a tevékenységüket kriminalizálni. Megmutathatná az erejét akkor is, amikor a bíróságok függetlenségét akarják lekaszabolni. Ez utóbbi mindnyájunk életéről szól, mert ha ez megtörténik, bárkiből lehet bűnözőt csinálni és bárkit börtönbe lehet csukni. A politikusoknak most az a tanulság: egyelőre ők nem érdeklik a közönséget. Ha ugyanis ezeket a tüneteseket a pártok akarták volna megszervezni, lettek volna vagy három-ötezren. Ezért mondom:
civilek és politikusok egymásra vannak utalva. A civileknek meg kell tanulniuk politizálni, hiszen minden megmozdulásuk amúgy is valamilyen politikai tételről szól, és az akaratukat pedig az ellenzékben lévő pártok tudnák a parlamentben megjeleníteni. Ennek az együttműködésnek a végén kialakulhatna az a formáció, amelyiknek lehetne esélye 2022-ben Orbán ellen, és lehet, hogy a civilek közül kerülne ki az az ember, aki a megfelelő ellenfelet testesítené meg.
Ezzel most mégis azt mondja, hogy ne fogadjuk el Orbán 2030-ig tartó jóslatát?
Azzal egyetértek, hogy Orbán 2030-ig tervez, de remélem, hogy nem ő fogja megvalósítani. Ő az uniós pénzekre hivatkozik, én is erre hivatkoznék: ilyen hosszú idő alatt, mennyi mindent meg lehetne abból a pénzből valósítani. Ők persze azt tervezik, hogy ennyi idő alatt mennyi mindent lehetne ellopni ebből a pénzből. De a kiinduló pontunk ugyanaz: ez egy belátható perspektíva. Csak mások a céljaink. Vagyis, amíg vannak uniós pénzek, és ismerjük a költségvetést, a támogatásokat meg tudjuk szerezni; ez így rendben van, csak nem akarom, hogy Orbán alakítsa ki és hajtsa végre a terveket.
Ön szerint mit sugall az, hogy Pintér Sándor belügyminiszter miniszterelnök helyettes is lett?
Minden sugallatot nem tárok a nyilvánosság elé, ami megfordul az agyamban, de a legegyszerűbbet igen. Pintér Sándor szemmel láthatóan féken tudja tartani a rendőrséget, a katasztrófa védelmet, a polgári védelmet, a tűzoltókat, a határom teljesítőket, és ez a miniszterelnök számára fontossá, megbízhatóvá teszi Pintért. Ugyanakkor az is látszik, hogy neki távlati, további politikai céljai nincsenek. Ezért aztán ő addig marad belügyminiszter, ameddig csak akar. Most, mint hírlik, gondolkodott a kora miatt azon, hogy abbahagyja. Maradásra bírták, és kapott mellé egy szép címet. Ha tehát nincs semmi hátsó gondolatunk, akkor azt mondhatjuk, hogy
Pintér Orbán szempontjából megnyugtató helyen van. Abszolút veszélytelen a miniszterelnökre. Nem úgy, mint más, aki minden héten sajtótájékoztatót tartott, nyilatkozott nagyon sokat, ugyanannyi beosztottja volt, mint Pintér Sándornak, jól is végezte a dolgát, el is kellett tűnnie. Mert neki nyilvánvalóan voltak politikai ambíciói.
Csak nem Lázár Jánosra gondol?
Talán rá.
Tévedek akkor, amikor azt gondolom, hogy Orbán egy sokkal militánsabb kormányt hozott létre, akkor, amikor katonát jelölt honvédelmi miniszternek, Pintért előléptette, a közvetlen maga mellé rendelt egy hírszerző csoportot?
Nem téved. Illetve azt mondom: igen, veszélyben vannak a magántitkaink. Ha meg nincsenek, akkor is úgy érezzük. Nem véletlen, hogy újra egyre több ember fél, vagy gyanakszik arra, hogy lehallgatják a telefonját. Ez 2010 előtt nem volt, azóta viszont nagy tételben. Ma annyi szervezetnek van lehetősége, joga lehallgatni, megfigyelni, hogy az már ijesztő. Régen az igazságügy miniszternek kellett kiadni az engedélyt, akihez egyik szervezet sem tartozott, hogy elindulhat-e a megfigyelés vagy sem. Ma már senki sem tudja, hogy ki adhat ki engedélyt. Ez viszont azt jelenti, hogy bizonytalan a magántitkom, azaz bármikor bármi történhet velem. És akkor még nem beszéltünk a bíróságok függetlenségének veszélyeiről.
Ha már magántitkok… Mi a magyarázata annak, hogy hirtelen elővették a Fenyő-ügyet, Gyárfás Tamással szemben, és még önt is belekeverték?
Nem tudom, döbbenten állok a dolog előtt. Hogy engem belekevertek, ez egy régi ügy: Perczel Tamás nyilatkozta azt, hogy a Fenyő behozott nekem a minisztériumba egy dossziét, ami persze nem volt igaz. De miért is hozta volna be nekem a Gyárfás állítólagos adóügyeit tartalmazó dossziét nekem, a belügyminiszterhez, akihez semmi ilyen nem tartozott. És miért adtam volna oda Kiss Ernőnek, aki nem nyomozott ilyen ügyekben, és miért vettem volna ki belőle húsz oldalt. Szóval ez egy hülyeség. Ráadásul egyszer meg is hallgattak, még 2012 környékén.
A rendőrségen?
Igen, behívtak meghallgatásra, aztán elváltunk. Már akkor sem értettem, hogy miért hívtak, de ennek ma már nincs jelentősége. Viszont, ahogy olvasom, minden információ korábban is rendelkezésre állt, különböző időpontokban. Rejtély, hogy most hirtelen mitől indultak be az események? Újabban mintha csend lenne. Lehet, hogy máris kifulladt a roham?
Visszatérve a politikára: most már annyi szerepet sem vállal, mint a választáskor, amikor is adta az arcát a DK-nak?
Jól érzem magam, szellemileg egyben vagyok, de azt tudomásul kell venni, hogy a politikai vita akörül is folyik, hogy ki mit rontott el az elmúlt húsz évben, hogy mást kellett volna csinálni. Ilyen körülmények között ez olyan támadási felület, amivel kár terhelni bármilyen politikai akció szereplőit, ezért aztán
én úgy tekintek magamra, mint aki már nem játszik politikai szerepet.
A lelátón ül?
Igen, de hallom hogy mit beszélnek az öltözőben.
Bréking nyúz, május 25. – Tudósítás a másik valóságból
A diktafonrajongó Hadházy, a Soros-köré felépített, kártyavárként összeomló hazugságkomplexum és az objektivitás béklyókat lerázó forradalma a liberális médiában a mai alternatív lapszemlénkben.
Az Origo exkluzív interjút készített Douglas Murray-vel, az Európa furcsa halála szerzőjével
„Beszéljünk a 2015-ös migránsáradatról: úgy tűnt, hogy az európai nagyhatalmakat ez meglepte. Még a 80 milliós Németország – nyilván Európa egyik legjobb hírszerző szolgálatával – is megdöbbent, legalábbis ez így látszott. Miközben a 10 milliós Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor már a Charlie Hebdo-merénylet óta arról beszélt, hogy migránsok százezrei, milliói árasztják majd el Európát. Tényleg meglepődtek Európa nagyhatalmai, vagy szimplán hazudnak?
Ez egy nagyon komoly és mély kérdés, ugyanis kicsit talán mindkettő. … Úgy tűnik, mintha azt állítanák: mi annyira szeretjük a sokszínűséget, annyira szeretjük a bevándorlást, hogy még azt is hajlandóak vagyunk megengedni, hogy bizonyos számú nőt évente megerőszakolnak. Annyira szeretjük, amit az iszlám behoz az országba, a szokásokba, hogy még azt is elfogadjuk, hogy néhanapján egy-egy újságírót is megölnek. …
Beszélt a véleménycenzúráról – de az interneten egyre több csatornára töltenek fel az emberek olyan videókat, fotókat, amelyeken migránsok által elkövetett bűncselekmények láthatók, vagy akár csak a migránsok által lakott területek állapotát mutatja be. Ez lehet egyfajta ellenállás, lázadás a hivatalos Európai Uniós állásponttal szemben?
Igen, abszolút. Ez egyébként nagyon érdekes, hogy például a Facebook és a Google is úgy viselkedik, mint a mainstream média. Egy-egy témáról nem hajlandó tudósítani. …
Azt nyilatkozta a Le Figaro-ban nem olyan régen, hogy az Angela Merkel és Orbán Viktor közötti vitában a magyar miniszterelnök jött ki győztesen. Ezt hogyan értette pontosan?
Ez végtelenül egyszerű – annak ellenére, hogy nem igazán értek a magyar belpolitikához. Nyilván ugyanúgy érik kritikák a magyar miniszterelnököt is, de meg kell nézni, hogy kinek lett igaza 2015-ben? Egyértelműen Orbán Viktornak.” (Origo: Óriási többség döntött úgy, hogy Orbán Viktor védje meg a határokat)
Leleplezte Soros György újabb mesterkedését a 888
„Kártyavárként omlik össze az a honi és nemzetközi liberálisok által kitalált hazugságkomplexum, melynek központjában az áll, „Soros György egy igazi filantróp, demokrata, aki sohasem ártja bele magát szuverén nemzetállamok belügyeibe önös érdekei okán”. Ugyanis az idős agitátor immár másodszorra is komoly pénzeket tol egy olyan politikai szervezetbe Nagy-Britanniában, amelynek egyetlen célja van: szembemenni a britek többségi akaratával és meggátolni a Brexitet. …
A Daily Mail (DM) birtokába jutott legfrissebb kiszivárgott információk szerint a már említett Best for Britain politikai lobbiszervezet immár egy Soros által finanszírozott, 5,6 millió fontos (amely átszámítva mintegy 7,5 millió dollár vagy 2 milliárd forint) projekt létrehozásán dolgozik.
Az igencsak komoly büdzsével rendelkező csoportosulás feladatköre valójában nagyon egyszerű. Az internetet, televíziót és újságokat elárasztó Brexit-ellenes hangvételű reklámanyagokkal való hangulatkeltés mellett tulajdonképpen minden olyan megállapodás megfúrása a céljuk, amelyet Theresa May brit miniszterelnök kötne a jövőben egy sikeres kiválás esetén Brüsszellel.” (888: Kiszivárgott: Soros György dollármilliókkal próbálja meggátolni a Brexitet)
A liberális média pálfordulását ünnepli a Magyar Idők
„Nemrég az eddig migránspárti portál egy olyan cikkel rukkolt elő, amelyért korábban az Origót még szétsavazta volna. A Hazajárnak nyaralni a menekültek, a németek mégsem tesznek semmit című írás, akár a migránsválság viharában hánykolódó, de lassan öntudatára ébredő szerkesztőség segélykiáltásaként is értelmezhető. Aki naivan azt hitte, hogy holmi hírlapírói eltévelyedésről van szó, nagyot tévedett. A paradigmaváltás egyre intenzívebb dolgozatokban csúcsosodik ki.
A minap megjelent, Robbannak a német menekültválság rejtett aknái című munka expresszív hangvételben mutatja be, hogy a migránsok tudatosan vezetik félre a hatóságokat, tartatják el magukat a német állammal, és követnek el brutális bűncselekményeket. …
Ha jól belegondolunk, a haladó ellenzéki sajtó tulajdonképpen történelmi pillanathoz érkezett. Boldogsággal és elismeréssel jelentjük be a szerénykedő Index helyett: Félreérthetetlenül eljött a liberális újságírás nagy ünnepe. A tényekkel való szembenézés mérföldkövéhez érkeztek, beköszöntött az objektivitás béklyókat lerázó forradalma.” (Magyar Idők: Fordulat! Menekültellenes gyűlöletpropagandára váltott az Index)
Árgus szemmel figyeli az ellenzéket a Figyelő
„Akár Hadházy Ákos, akit épeszű szervezet – látva megbízhatóságát és a diktafonrajongását – bizonyosan nem vesz fel tagjai közé. …
De rossz hír, hogy Hadházy képviselő marad, még úgy is, hogy nem is akarta felvenni a mandátumát, sőt szégyellte magát a képviselősége miatt. Persze, a mentelmi jogra és a 750 ezres alapfizetésre nem tett dehonesztáló megjegyzéseket. Az is bizonyos, hogy hamarosan ő is a függetlenek között találja magát Bősz Anettel és Molnár Gyulával együtt, bár most még nem zárták ki a frakcióból.
E három párt alkotja a mai ellenzék gerincét, és persze a Gyurcsány-féle DK. Ott nincsenek ilyen botrányok, elég csak annyi, ha a párt elnöke valahol nyilvánosan megszólal, rögtön az egész ország röhögőgörcsöt kap.
Képzeljük el, milyenek lennének ők kormányon, a hatalmi játszmákat, ha ilyen minőségű politizálásra képesek ellenzékben.
Isten óvja tőlük Magyarországot!” (Figyelő: Ellenzéki játszmák: fegyelmik és kizárások)
Jövőre is lesz nyugdíjprémium
Jövőre is lesz nyugdíjprémium és különpénzt is fizetni fognak a gazdasági növekedésre tekintettel – mondta el Orbán Viktor. A Stop Soros-törvényt júliusban elfogadja az Országgyűlés.
A gazdaság jó állapotban van, 2019-ben is négy százaléknál magasabb, 4,1-4,2 százalékos növekedésre számítanak, ez pedig azt jelenti, hogy a nyugdíjemelés és nyugdíjprémium garantált jövőre is, nemcsak 2018-ban – mondta el a miniszterelnök a Belgrád Rakparti Idősek Klubjában tartott fórumon.
A nyugdíjprémiumot még a Bajnai-kormány iktatta törvénybe 2009-ben arra az esetre, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. S noha már 2016-ban is teljesült ez a feltétel, a kiegészítő juttatást először a 2017-es adatok alapján folyósították. Erre 30 milliárdot fizettek. A szokásos évenkénti nyugdíjkorrekció 27 milliárdba került.
Az Orbán-kormány korábbi intézkedése miatt
az öregségi ellátások fokozatosan maradnak le a keresetektől,
amióta az úgynevezett svájci indexálást megszüntették (ebben a metódusban az infláció és az átlagkereset fele-fele arányban alakította a nyugdíjak emelkedési mértékét). Azóta csak az áremelkedés arányában változnak el ellátások, miközben a keresetek tíz százalék feletti ütemben (márciusban 11,3 százalékkal) nőnek.
Orbán azt is elmondta, hogy a szerdai kormányülés legfontosabb témája a migráció volt: az alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvényjavaslat. Mindkettőt július 20-ig el fogja fogadni az Országgyűlés – mondta.
Orbán beszólt, oda az igazság?
A független igazságszolgáltatás utolsó bástyáját döntheti le a hatalom azzal, hogy létrehozza a közigazgatási bíróságot, amely „kényes” politikai ügyekben dönthet. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó jogszociológus, Kormány Attila az ELTE ÁJK adjunktusa szerint, ha a kormány valóban létrehozza a közigazgatási bíróságot, akkor az azt jelenti, hogy már minden olyan intézményt sikerül felszámolnia, amely Orbán Viktor kormányának hatalmát korlátozni tudná.
A közelmúltban éles pengeváltás volt a kormányfő és a Kúria elnöke között, mert a bíróság is szabálytalannak ítélte a levélben leadott külhoni szavazatokat. Orbán Viktor szerint ezzel súlyosan beavatkozott a választásokba. Ez tekinthető a bíróság elleni politikai támadásnak?
Tekinthető, ámbár véleményszabadság van, s nyilván Orbán Viktor is azt mond, amit akar. Mégis, ha az ország miniszterelnöke vádolja meg a Kúriát a választásokba való beavatkozással, akkor az nagyon súlyos vád. A kijelentésben benne foglaltatik az a „casus beli”, amelyre alapozva megkezdhetik a bírósági szervezet struktúrájának jelentős átalakítását, amelyre egyébként az igazságügy miniszter szerint készül is a kormányzat. Ezért különösen fontosnak tekinthető, hogy a Kúria elnöke, Darák Péter megvédte az intézményt, hisz a bíróság csak a jogszabályoknak megfelelően döntött.
A helyzet azért is kényes, mert a kormány dönt a Kúria elnökének személyéről, s ezt a kijelentést tekinthetjük fenyegetésnek is?
Valóban, továbbá láthatjuk azt is, hogy a fékek és ellensúlyok rendszerét biztosító összes intézmény vezetője – ahelyett, hogy független lenne – már lojális a mai rendszerhez, ami végső soron veszélyezteti a demokrácia működését. Egyébként pedig a Kúria elnöke bár fontos posztot tölt be, de a kormányzati akarat megvalósítását akadályozni aligha képes, legfeljebb némileg késleltetni tudja azt. A bíróságok ellen egyre szaporodó támadások viszont egyértelműen azt jelezhetik, hogy roham indult az utolsó olyan intézmény ellen, amely a jelenlegi kormányzattól valóban független működésre törekszik. Mindennek fényében tehát a kormányfő Kúriát ért vádja veszélyt jelez.
Nehezíti a helyzetet, hogy a most berendezkedő Orbán kormánynak politikai kontrollja már nincs a parlamentben, s a hatalmi ágak közül jóformán csak a bíróság jelenthet korlátot. Gondolja, hogy képes lesz ezt a hatalom elviselni?
Ma még kénytelen ezt tudomásul venni, hisz az említett döntés, tehát a szavazatok megsemmisítése is jelzi, hogy születhet olyan ítélet, amely az állam működése számára kényelmetlen. Viszont meghallgatásán az igazságügy-miniszter Trócsányi László bejelentette, hogy a kormány létre akarja hozni az úgynevezett közigazgatási bíróságokat, ahol a hatalom számára kényes ügyeket tárgyalnák, ezeket a hagyományos bírói rendszerből kiemelnék, s az ítéleteket az újonnan toborzott bírák hoznák meg. Ez a terv arra utal, hogy a kormány szándéka szerint minden intézményt felszámol, amely akadályozhatja őt a hatalom gyakorlásban. Vagyis a ma érvényes ítélkezési gyakorlat, a bírák autonóm döntései már kezdenek nagyon kellemetlenné válni a hatalom számára. Ezért hoznának létre egy olyan garnitúrát, amely a jelenleginél sokkal lojálisabban kezelné az úgynevezett kényes ügyeket.
Bár Ön azt mondja, hogy a mai bíróság autonóm, de a közvélemény mégis bizalmatlan a bírói fórumokkal szemben. Miért van ez így?
Minden ellenkező köznapi vélekedés ellenére ma még a bíróságok függetlenül ítélkeznek. Hisz olyan, a kormányzat számára kényelmetlen döntés is megszülethetett, mint a levélben leadott szabálytalan szavazatok megsemmisítése, amely Orbán Viktor haragját kiváltotta. A polgárok bizalma az utóbbi években nemcsak a bíróságokban rendült meg. Az emberek ma már nem bíznak azokban az intézményekben sem, amelyek egyébként az érdekeik érvényre juttatásában segíthetné őket. A polgárok bizalmatlanok a hatalmi rendszer intézményeivel szemben, amely mindeközben igyekszik kiiktatni a hatalom mozgásterét korlátozó intézményeket. Az általános bizalmatlanság minden autoriter rendszer sajátja, nálunk a megkérdezettek alig több mint fele bízik meg például a MTA-ban, amelyik pedig a legnagyobb bizalmi tőkével rendelkezik. A politikusokban meg lassan már senki.
Az előző Orbán kormány idején is felmerült már az a terv, hogy a politikai ügyeket, tehát a „kiemelt gazdasági, politikai faktorral rendelkező” eseteket közigazgatási bíróságok tárgyalják. Ezt akkor elvetették, de most ismét előkerült?
Igazából csak annyi történt, hogy az előző ciklusban addigra már elolvadt a kormány kétharmada, amire a tervet megvalósították volna, emiatt az elképzelés – a többi minősített többséget igénylő döntésekkel együtt – lekerült a napirendről. A jelenlegi kétharmad birtokában azonban újra megpróbálják megvalósítani a közigazgatási bíróság vitatható tervét.
Egyébként a közigazgatási bíróság tervét szakmai érvekkel támadta az a Handó Tünde, aki Szájer József felesége, Orbán Viktor baráti köréhez tartozik, s nem utolsó sorban az Országos Bírói Hivatal elnöke. Ennek ellenére létrejöhet ez a bíróság?
A probléma ott kezdődik, hogy egy magát jogállamnak, a demokratikus működést szem előtt tartó országban a kormánypárt egy prominens személyének felesége nem lehetne elnöke a bírói hivatalnak. Ha mégis megtörténik, akkor ott baj van, mert akkor már a pártatlanság látszatára sem adnak.
Egyébként pedig az elmúlt nyolc év gyakorlata azt mutatta, hogy nincsenek szilárd elvi álláspontok, a ma érvényes álláspont nem azt jelenti, hogy holnap nem annak ellenkezője fog megvalósulni. A kormány kizárólagos szempontja, hogy senki és semmi ne legyen a hatalom útjában. Már az sem elég, ha a hatalomhoz lojális ember vezeti a bíróságok felett regnáló csúcsszervet.
Bár a Fidesznek erről sincs írott programja, de a hírek szerint a Kúriát a már Fidesz-befolyás alatt működő Alkotmánybíróságba olvaszthatják, az Országos Bírói Hivatal pedig a minisztérium egyik osztálya lehet, s nem lesz fizetésemelés, ha forrong a bírói kar. Ezek a hírek nagyon bomlasztóak?
Természetesen, hiszen a bírák is ebben a világban élnek, nem pedig elefántcsonttoronyban. Az igazságszolgáltatásban dolgozókat – ahogy bármely foglalkozás embereit – befolyásolni lehet, ha a szakmát bizonytalanságban tartják. És most ez történik.
Egyelőre ugyanis senki nem tudja, hogy mi lesz a rendszer sorsa. De az a magyar jogfejlődéstől idegen lenne, ha megpróbálnák egybe gyúrni a konkrét ügyekben döntő bírói kart az alkotmányos, a politikát vastagon érintő ügyekben ítéletet mondó taláros testülettel. Ez még több lehetőséget adna a politikával való összefonódásra, szóval az ötlet elég morbid és hosszú távon szerintem ártalmas lehet.
Az is rövid póráznak számítana, ha a bírói rendszer igazgatását az igazságügy- minisztérium végezné?
Számos európai országban így működik a bíróságok igazgatása, önmagában ez nem ördögtől való ötlet, ha egyébként demokratikus légkörben élnénk. A Kádár rendszerben a bíróságok igazgatását az igazságügyi minisztérium látta el, de képesek voltak önálló hatalmi ágként működni a korszak második felében. „Leszólni” legfeljebb a hetvenes évek elejéig lehetett, a szocialistának nevezett diktatúra utolsó éveiben már nem tudunk ilyen esetről.
Most ugye önálló hivatala van a bírói igazgatásnak, még akkor is, ha a vezetője a már említett Handó Tünde pártatlansága nehezen vitatható. Ilyen körülmények között rossz íze lenne, ha ismét a minisztérium lenne a felügyelet?
Igen, mert egyszer ezt már kipróbáltuk és a jelenlegi helyzetben csak tovább szűkülne a bírói autonómia. A hivatal elnöke, Handó Tünde és a bírói tanács között – amely az igazságszolgáltatás érdekeit hivatott képviselni – azért van villongás, mert a bírák megelégelték a törvénysértő döntéseket, az egyes bírák ellen indított fegyelmiket és a bíróságok kézi vezérlését. A minap nem jogerős ítélet is született arról, hogy az OBH elnöke jogellenes határozatokat hozott, amikor önkényesen válogatott bírói pályázatok között. Az OBH elnökét ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanács legutóbb már Handó menesztésének kezdeményezését is kilátásba helyezte.
Ez rendszerszintű problémának látszik, miközben az egykori igazságügy- minisztertől, Navracsics Tibortól tudjuk, hogy ilyen a magyar demokráciában nincs.
Ezzel a kijelentéssel azért sokan vitatkoznának, hiszen a centrális erőtér építése 2010 után elkezdődött, s mára eljutott oda, hogy már csak a bíróságok tekinthetőek a független intézmények utolsó bástyájának, ahonnan még korlátozni lehet a kormányzati hatalmat. S tegyük hozzá az országnak már „papírja van” erről, hiszen az EU számos szerve állapította meg, hogy a jogállamiságot rendszerszintűen sérti meg a hatalom. Úgy tűnik, a gőzhenger nem áll le, ezzel pedig a dél-amerikai banánköztársaságok, és a távol-keleti autoriter rendszerek elképesztő hibridje kezd létrejönni. Ma már ott járunk, hogy a 2011-ben elfogadott alaptörvényt – amely hemzseg a dogmatikai, logikai, nyelvtani hibáktól – már többször módosították, mint az 1982-est kínai alkotmányt. Mindezt azért, mert ma a hatalmi klikk érdeke az, hogy a szabályokat folyamatosan az érdekeikhez igazítsák, s valójában senkit nem érdekel, hogy a választópolgárok mit szeretnének. Egy nagyon furcsa helyzetbe kerültünk: az állami médiumok totális elfoglalásával ma már csak a propaganda szólamok jutnak el a magyarok egy jelentős részéhez, honfitársainknak egy hamis képük van a világról, szörnyű ezt megállapítani, de ennél még a kínai állami médiumok is szabadabban működnek, miközben Kína ténylegesen egy diktatúra.
Kampány indult, hogy zárják ki a Fideszt az Európai Néppártból
A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet indította a kampányt, mondván, a német kereszténydemokratáknak meg kellene védeni a demokráciát Magyarországon.
A kampány egyik jelmondata: „Ne engedd, hogy a magyar Fidesz táplálja a gyűlöletet.” A Human Rights Watch szerint a Fidesz az idegengyűlöletet használja a bevándorlók ellen, és most
elhallgattatná a civil szervezeteket is.
Ezért arra szólítják fel a német CDU és CSU vezetőit, mint az Európai Néppárt tagjait, hogy „ne üljenek csendben az oldalvonal mellett”, hanem álljanak ki Európáért.
Egy másik posztban a jogvédő szervezet arról ír, hogy
az Európai Néppárt hallgatása felbátorította a Fideszt,
ezért a pártszövetségnek komolyan újra kell gondolnia a kapcsolatait „Orbán Fideszével”, mielőtt az tovább rombolja a demokráciát Európában. Itt még részletesebben felsorolják, hogy a Fidesz populista, idegengyűlölő retorikát használ, újságírókat és civil szervezeteket próbál bemocskolni, akik és amelyek feltárják a jogsértéseket és a korrupciót. Megemlítik a Figyelő listázását, azt, hogy a civilellenes törvényt a hasonló orosz jogszabály inspirálta, és azt is, hogy a támadások miatt a Nyílt Társadalom Alapítvány elköltözik Budapestről.
A Fidesz természetesen sorosozó közleménnyel reagált a hírre. Azt írják: „a Human Rights Watch egy Soros-szervezet, Soros pénzéből támadja Magyarországot és a Fideszt, mert
nem tudják elfogadni a választási vereséget.”
A HRW szerintük még bevándorláspárti szervezet is. A Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató által aláírt közleményben azt is írják: minden eszközzel küzdeni fognak a brüsszeli bevándorláspárti politika és a kvóta ellen.
A Human Rights Watchnak egyébként semmi köze az Európai Unióhoz: a székhelye New Yorkban van.
Minden szél Orbán vitorláját dagasztja – de meddig?
- Interjú Felcsuti Péter bankszakemberrel
Orbán Viktor a kormányt bemutató beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kelet-közép európai régió az unió motorja. Tényleg az?
Nem Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki a rendelkezésre álló társadalmi, gazdasági, pénzügyi mutatók sokaságából mindig azt választja ki, amelyik a számára akkor és ott kedvező. Nem kétséges, hogy a magyar gazdaság az elmúlt két évben felzárkózott a régió eddig is gyorsan növekvő országai, Szlovákia, Lengyelország, Románia mellé. Ahogy az sem kétséges, hogy ezek az országok hosszabb ideje gyorsabb gazdasági növekedést produkálnak, mint az unió átlaga. Ennek kapcsán két dolgot mindenképpen érdemes megjegyezni: először is azt, hogy az Unió fejlett nyugati része, pusztán csak a magasabb fejlettségből kifolyóan, alacsonyabb növekedési ütemre képes, mint a felzárkózó országok. Másodszor: a nyugati uniós országok között több olyan is van – például Portugália, és általában a déli országok -, amelyek csak nagyon lassan tudták leküzdeni a 2008-as válság utóhatásait.
Ezzel együtt, azt most kijelenthetjük, hogy mind az ország, mind Orbán Viktor jó helyzetben van. De ezt a kedvező helyzetet milyen forrásból értük el?
Alapvetően két forrásról beszélhetünk. Egyfelől a világgazdaság és az Európai Unió növekedése piacot jelent a Magyarországon megtelepedett multinacionális cégek export-tevékenysége számára. Másfelől az uniós pénzek, a külföldön dolgozó magyar vendégmunkások hazautalásai, és egyáltalán nem utolsó sorban a fiskális és monetáris politika agresszív keresletbővítése növeli a belföldi fogyasztást. Ez utóbbi tekintetében sokan aggodalmat fogalmaznak meg, mert a klasszikus felfogás szerint a jó gazdaságpolitika mindig anticiklikus, azaz visszafogott a növekedés idején és expanzív a visszaesések idején.
Ez akkor tényleg a kormány jó gazdaságpolitikájának köszönhető?
Ezekhez a jó számokhoz azért minimum három szempontból is érdemes kérdőjelet tenni. A legfontosabb, hogy mennyire fenntartható, és hogy mi a forrása, harmadszor pedig, hogy a gazdasági növekedés milyen mértékben konvertálódik társadalmi jólétté, azaz a társadalom nagy többsége milyen mértékben élvezi most és a jövőben a gazdasági növekedés gyümölcseit? Az egyik igazán izgalmas kérdés tehát a fenntarthatóság. A kormány megnyilatkozásaiból egyértelműen kitűnik, hogy maga is tisztában van azzal, hogy nagyon komoly intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy ez a növekedési ütem 2020-ig és azon túl is kitartson. A legegyszerűbben a versenyképességről szokás beszélni, amelynek az elősegítéséről a kormány évek óta beszél, de nem sok mindent tett. Legkiváltképp azért, mert a versenyképesség rövid- és hosszútávú tényezőinek a javítása teljesen ellentétes a kormány társadalom- és gazdaságpolitikai hitvallásával. Olyan intézményi tényezőkre gondolok, mint a normativitás, a kiszámíthatóság, a korrupció elleni fellépés, ami a gazdaság szereplői számára biztonságos környezetet teremt, amelyben érdemes hosszútávra gondolkodni, és olyan anyagi természetű tényezőkre is, mint a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége, képzettsége, és egészségi állapota is. A versenyképesség nem ráolvasás és kormányzati kommunikáció dolga. De legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy a gazdasági növekedésből hogyan lesz társadalmi jólét. Az elmúlt nyolc évben a kormány politikájának minden területén előnyben részesítette azokat a társadalmi csoportokat, amelyeket szövetségesének tekint, miközben súlyosan diszkriminálta azokat, amelyeket a saját társadalmi víziója, és nem utolsó sorban a hatalma megtartása szempontjából nem tartott fontosnak. Ha ez a jövőben is így marad, akkor még viszonylag jó gazdasági növekedés mellett is a társadalom megosztottsága erősödni fog, a társadalmi mobilitás csökken, az elvándorlás folytatódni fog és ez már önmagában is akadálya lesz a felzárkózásnak.
Ez nem vezethet társadalmi robbanáshoz is?
Hogy mi vezet társadalmi robbanáshoz, azt nem tudjuk, ezek természetrajzát nem ismerjük, igazában csak utólag tudjuk feltárni őket. Erre jó a történelem, ahogy arra is, hogy ítéletet mondjon egy-egy korszak, és annak politikusai felett.
Ezt az ítélkezést most Orbán Viktor 2030-ig egészen biztosan kitolná…
A miniszterelnök optimizmusa nem alap nélküli: szokás arról beszélni, hogy a demokrácia világszerte visszaszorulóban van, ami alatt azt érthetjük, hogy a nyugati liberális kapitalizmus legitimációs válsággal küzd. Ez kedvező nemzetközi környezetet teremt az autoriter vezetők és rezsimek számára. Konkrétan Magyarországon, ezen túlmenően, Orbán Viktor dolgát jelentősen megkönnyíti a hazai ellenzék súlyos megosztottsága, politikai, erkölcsi szellemi és vezetési válsága.
Akkor elmondhatjuk, hogy Orbánnak minden szempontból szerencséje van?
Három fölényesen megnyert választás nem lehet kizárólag szerencse dolga, bőven benne vannak Orbán Viktor kiváló politikai képességei és ösztönei. És persze, ahogy mondani szokták a jó kapusnak van szerencséje.
