Kezdőlap Címkék Online sajtótájékoztató

Címke: online sajtótájékoztató

Transzparencia

Nincs konkrét és érdemi felelőse az oltási tervnek, egyetlen minisztérium sem vállalta fel ugyanis adatkezelőként a felelősséget érte – ez derült ki azokból a közérdekű adatigénylésekből, amelyeket Ujhelyi István szocialista EP-képviselő nyújtott be az elmúlt hetekben a kormányhoz.

Ujhelyi közölte, hogy még tavaly november 18-án fordult először a kabinethez annak érdekében, hogy közérdekű adatként megismerhesse az oltási tervet és választ kapjon egyebek mellett arra: milyen humán- és technikai kapacitással rendelkezik a kormány a tömeges oltásra, hány embert és mennyi idő alatt tud beoltani a jelenlegi rendszer, illetve akar-e a kabinet kampányt indítani az oltás beadása mellett. Ujhelyi szerint a

káosz és kapkodás bizonyítéka, hogy jelenleg az egészségügyi ellátórendszer védvonalaiban dolgozók sem kaptak még semmilyen érdemi, átfogó tervet, vagy utasítást,

ő pedig az Európai Parlament közegészségüggyel foglalkozó szakbizottság tagjaként a mai napig nem kapott választ a közérdekű kérdéseire.

A politikus ismertette két hónapon át tartó levelezésének eredményét a kormány különböző tárcáival, amely során kiderült, hogy elsőként az egészségügyért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma utasította el a válaszadást, mondván a tárca ebben az ügyben „nem minősül adatkezelőnek”. Hasonló választ kapott Ujhelyi később a Miniszterelnökségtől, valamint a belügyi és a külügyi tárcától is; igaz, utóbbiak előbb még 45 napos válaszadási határidőt kértek a politikustól.

„Két hónap alatt sem derült ki, hogy ki a felelős az oltási tervért a kormányban. Ebből a katyvaszból nekem úgy tűnik, hogy a maffiállam élén lévő pancserkormány továbbra is csak a hatalma bebiztosítására koncentrál, mindegy, hogy hány emberélet és hány százezer magyar család teljes elszegényedése árán”

– fogalmazott az MSZP európai parlamenti képviselője.

Ujhelyi az online sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a mielőbbi nyitáshoz és a kis- és középvállalkozások fellélegzéséhez szükség van a mielőbbi tömeges átoltottságra. Az Európai Bizottság először tavaly júniusban hívta össze a tagállami kormányfőket és tájékoztatta őket a közös vakcinabeszerzés lehetőségeiről. Majd október elején Brüsszel már konkrét oltási tervvel állt elő, megkötötte a konkrét keretmegállapodásokat a vakcinákról, amelyeket a tagállamok által kötött szállítási szerződések követtek.

A sajtótájékoztatón bemutatta a brüsszeli irodája által összegyűjtött, más tagállami kormányok által közzétett oltási terveket. Hangsúlyozta, hogy miközben

Magyarországon csak egy „totószelvénynél rövidebb oltási tervecske” érhető egyelőre el nyilvánosan, addig például Spanyolországban egy több mint száz oldalas dokumentum tartalmaz minden fontosabb információt, de hasonlóan átfogó anyag érhető el Németországban vagy épp az Egyesült Királyságban is.

Sőt, a szocialista képviselő bemutatta a sajtótájékoztatóján azt a magyar nyelvű tájékoztató füzetet is, amelyet a skót kormány készített az ott élő magyarok számára a vakcinákról és a vírusról szóló legfontosabb információkkal. Ujhelyi szerint míg más uniós tagállamokban a kormányok tisztességesen és hitelesen tájékoztatják a lakosságot, addig a magyar kabinet még azokat az információkat is „pártpolitikai érdekei szerint csepegteti”, amelyeket birtokol. Az MSZP EP-képviselője felszólította a kormányt, hogy hagyja abba a hazudozást és mielőbb hozza nyilvánosságra a teljes, átfogó és részletes oltási tervet.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!