Kezdőlap Címkék Őcsény

Címke: Őcsény

Lapszem – 2017. október 2.

0

A Petrák ünneplik a névnapjukat ezen a borongósan induló első októberi hétfőn, amely a meteorológiai előrejelzések szerint hosszú ideig az utolsó csendes, kissé napos idő lesz, amikor a hőmérő higanyszála felkúszik akár a 20 fokig is. Kellemes napot és vidám hetet kívánunk! – annak ellenére is, hogy a lapszemlénk nem fogja túlságosan jó kedvre deríteni Önöket.

Népszava: Hosszú sorok az egészségügyben

Nem új, de egyre súlyosabb és olyan problémáról ír a mai Népszava, amelynek minden magyar volt, van vagy lesz az érintettje: egyre többen azért nem jutnak orvosi kezeléshez, mert az túl drága, túl messze van, vagy pedig túl hosszú a várólista. Egy konkrét példával – egy olvasói levél alapján – indult el az újságíró, aki annak felgöngyölítése után körbekérdezte, mennyire nyúltak meg a szakorvosi vizsgálatokra váró sorok. Kiderült, hogy a fővárosban ez az idő az endokrinológiánál egy-másfél hónap, a kardiológián hasonló. A reumatológiákon másfél-két hónap várakozás sem számít kiugrónak. Vidéken ennél sokkal rosszabb a helyzet. S nem ritka az sem, hogy hónapokiat is kell várnia a betegnek, mint a kiindulási pontként leírt ormosbányainak, akinek 210 napba telt, mire eljutott szakorvoshoz. A relatív orvoshiánnyal, bürokratikus és finanszírozási akadályokkal magyarázzák a várakozások meghosszabbodását.

Mint ahogyan a kórházi várólisták esetében ez már két éve zajlik, a szakrendelők részére is a hosszú várólistával rendelkező szakmákra juttatott többletforrással lehetne mérsékelni a várakozási időket – állítják a szakemberek.

Mindenesetre a  szakmai szövetség szeptemberi konferenciáján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő vezetője, Kiss Zsolt arról beszélt: a háziorvosok hamarosan érdekeltté válhatnak abban, hogy lehetőség szerint ne küldjék szakrendelésre a beteget. A kormányzat ezzel is csökkentené a szakrendelők zsúfoltságát. Valamint a hamarosan az e-egészségügyi információs rendszeren keresztül látni fogják majd a beutalásokat, és azt is, hogy azokkal hova érkeznek a betegek. Az adatokból az is kiderülhet, hol és hogyan érdemes beavatkozni az előjegyzési listák rövidítésének érdekében.

A szakellátók szerint viszont mire ebből valami lesz, az legalább 2-4 év. Az ellátórendszernek pedig sokkal gyorsabb beavatkozásra van szüksége.

Magyar Nemzet: Interjú Fülöp János lemondott őcsényi polgármesterrel

Fülöp Jánossal készített interjút a Magyar Nemzet, azzal, aki lemondott a Tolna megyei Őcsény polgármesteri posztjáról, miután botrányt kavart a menekültek ottani, pár napos üdültetésének terve. Elmondta, hogy a településen 11 évig béke és nyugalom uralkodott. Együtt tudott élni a magyar, a cigány, a sváb, a székely. Semmiféle gyűlölet vagy kirekesztés nem volt. Ezt sikerült most felrúgni.

Ha ma Magyarországon kimondja valaki, hogy migráns, akkor elásta magát, és megcsípik a darazsak.

Egy hete egy ATV-s riport után olyan vélemények jelentek meg, hogy sokkal radikálisabban kellett volna fogalmaznia a menekültek üdültetéséről. Szabó Balázs jobbikos képviselő például felhívta, hogy hazaáruló. Ha feloszlatta volna magát a testület, akkor a választók eldönthették volna, kinek van igaza. Most is zajlik aláírásgyűjtés, hogy oszlassa fel magát a testület – mondta Fülöp, aki szerint eddig nem volt jellemző ez a fajta indulat az országos átlagnál gazdagabb településen, ahol gyakorlatilag nincs munkanélküliség, a romák elfogadásával sincs gond. A lemondott polgármester leszögezte:

nem azt mondom, hogy árasszák el az országot a menekültek, de szabadon mozoghatnak az országban, ha nem is szervezetten. Mindenkitől kérjek oltási könyvet a falu határában?Nem hozok ilyen rendeleteket, mert nem értek velük egyet.

Az alapindulat spontán volt, nem ítéli el az embereket – mondja megértően, miként megérően nyilatkozik arról is, hogy Orbán Viktor semmi kivetnivalót nem látott a történtekben. Megosztottság lett a vége, pedig egységesen kellett volna fellépni. Ebből valakik a maguk malmára hajtották a vizet. Nem lesz béke – jósolja:

„nem lesz itt új világ egyik napról a másikra.”

Magyar Idők: Alapjaiban újulhat meg az oktatás

Iskoláink egy része leragadt a XX. században, éppen ezért mind a tartalomnak, mind az oktatási módszereknek meg kell újulniuk – mondta a kormánylapnak adott interjúban Csépe Valéria, az új alaptantervet megalapozó fejlesztési projekt vezetője. A szakember arról is beszélt, hogy kevesebb tényanyagra és több képesség- és készségfejlesztésre lesz szüksége a jövő diákjának. Szerinte van, amit túl korán tanulnak a gyerekek, és van, amit teljesen fölöslegesen oktatnak kétszer. A miniszteri biztos a megoldást a jelenségalapú oktatásban látja. Most épül fel infrastrukturálisan és tartalomban a digitális oktatási stratégia, amely remek platformja lesz majd annak, hogy miként nyer teret a tartalmi megújulás. Igazi kegyelmi pillanat, hogy viszonylag rövid idő alatt felzárkózhatna a magyar oktatás a digitális fejlesztés, valamint a tartalmi megújulás révén. Erre van ma minden korábbinál erősebb kormányzati felhatalmazásunk – mondja, hozzátéve,

minimum három-négy év, de az is lehet, hogy egy évtizedre is szükség lesz ehhez, ami azért negyedannyi idő, mint például a finneknél, ahol nagyon sikeres lett mára az oktatás.

A tantervi rendszer megújítását alapozó fejlesztést elkezdték, a magyar szakemberek már munkához láttak, és a nemzetközi szakértők felkérése is zajlik. Az első változatról is lesz már társadalmi egyeztetés – ígéri a szakember.

Magyar Hírlap: Erőszakra buzdító, agresszív ellenzék

A baloldal egyre agresszívabb akciókkal próbálja elfedni, ellensúlyozni saját megosztottságát, az ellenzéki szereplők az elmúlt hónapokban számtalan alkalommal buzdítottak erőszakos cselekedetekre – hívta fel a figyelmet egy parlamenti kérdésre adott írásbeli válaszában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Felidézte, Hadházy Ákos, az LMP egyik társelnöke korábban kijelentette, ha nem sikerül a kormányváltás, „akkor már csak a forradalom jöhet”. Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője egy interjúban azt mondta, ő nem tudja elítélni, ha szimbolikus épületeket valamilyen fizikai behatás ér, megérti azok lelkiállapotát, akik „a dühüket így mutatják ki”. Gulyás Márton mozgalmár, a Kossuth téri Agóra kezdeményezője azt üzente egy politikustársának, hogy ő is „jó lesz” a munkatáborokba.  De nem maradt le Fekete-Győr András sem – folytatta Dömötör –, aki szerint csak egy forradalom, vagyis nem egy választás „állíthatja meg a miniszterelnököt”. Szigetvári Viktor az Együtt elnökeként az ATV-ben azt a véleményét hangoztatta, hogy „ezt a kormányt nagyon nehéz lesz békés eszközökkel eltávolítani.

 

Üzenet Őcsénybe

Vegyünk egy mély levegőt, és fussunk neki még egyszer.

Nem jó dolog, hogy idejönnek Európába a menekültek. Nem tetszett az sem, ahogy két évvel ezelőtt áthaladtak Magyarországon, az ígéret földjére, Németországba tartva.

Az lenne normális, ha mindenkinek a szülőföldjén lehetne az otthona. Más országokba csak turistaként, üzleti ügyekben, esetleg önszántából, például a szerelme után utazna. Egyébként pedig örülne annak, hogy békés, nyugalmas lakóhelye van.

Olyan hely, ahol ismeri a nyelvet, a környező utcákat, tereket. Van kedvenc vendéglője, ahol hétvégén a családjával ebédel, és van pénze, hogy ezt a vendéglőt meg is tudja fizetni.

Az lenne a jó, ha senki sem menekülne. Nem gyalogolna száz kilométereket, esőben, fagyban, hőségben, nem várakozna reménytelenül idegen pályaudvarokon, asszonyával, gyerekeivel a földön ülve. Nem vágyna mindennél jobban egy palack vízre, ételre, takaróra, zuhanyozási lehetőségre.

Nem a menekülés mellett vagyok, hanem azokkal, akik nem hagyják sorsukra az elesetteket. Takarót, ruhát, sátrat, élelmet visznek nekik.

Ha már az állam nem.
Ha már az egyházak nem. (Tisztelet a kivételnek. Tuggyukki.)

Normális emberek nem rúgnak bele az elesettbe, hanem ételt, vizet, ha kell, orvosságot adnak neki. Ha valaki éhes és beteg, akkor mindegy, hogy miért lett ilyen. Nem azokat kell okolni a sorsukért, akik nálunk is szegényebbek és szerencsétlenebbek.

Vérnek kell folynia?

„Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket”, „semmi kivetnivaló sincs” abban, hogy az őcsényiek tiltakoznak a menekült gyerekek pihentetése ellen. Ezt mondta a magyar miniszterelnök.

Azután, hogy – a 444.hu megismételhetetlenül tömör megfogalmazása szerint – egy magyar ember, az általa tulajdonolt, vendéglátásra alkalmas és engedélyekkel rendelkező ingatlanban saját döntése alapján vendégül akart látni Magyarországra törvényesen érkezett, Magyarországon jogszerűen befogadott, a magyar állam oltalma alatt álló, és az országban szabadon mozgó menekülteket.

Megismétlem: gyerekeket.

A történet ezután ismert.

Lincshangulat a falugyűlésen,

ha odatévedt volna néhány „migráncs” (gyerek), tán fel is koncolják őket. Tudom, erős szavak ezek, de az ezután történtek miatt talán mégse vetettem el a sulykot: a panziós autóit összezúzták, ő félt kimenni az éj sötétjébe, mert féltette saját és családja testi épségét.

Föld S. Péter barátunk és kollégánk már leírta véleményét a történtekről. Nem állítom, hogy mindenben osztom mondandóját, de indulatában egy vagyok vele.

A Lázár tagadja, hogy

az utóbbi két év kormányzati kommunikációjának bármi köze volna a történtekhez.

Szerinte eleve ilyen a magyar társadalom. Erre még térjünk vissza később.

(E sorok írója nem elfogulatlan a kérdésben. Két éve az egyik hot spoton a Migration Aid önkénteseként igyekezett embernek maradni. Ettől függetlenül megpróbál tárgyszerűségre törekedni.)

Napjaink legtisztességesebb embereiből kettő – akik hasztalanul küzdenek hazánk hírnevének megóvásáért – éli át „övéik” gyomorforgató embertelenségét.

Fabiny Tamás evangélikus püspök írta. Átszakadt a gát. Egészen mélyről feltörő gyűlöletcunami borított el minket, Beer Miklós püspök testvéremmel a menekültek világnapjára kiadott videónk nyomán. Csak úgy áradtak az olyan jelzők, mint hazaáruló, szabadkőműves, migránssimogató… Néhány kommentet ki is emelnék: „Olyan szép akasztani való pofátok van.” „Még eggyel több a hányingerkeltő, végtelenül undorító, liberális, Európa-ellenes propagandaanyagokból. Ez a mostani pedig különösen undorító, mert jóságos, ájtatos mezbe van burkolva a pusztítás.” „Nem papok vagytok, hanem utolsó mocskos g..i áruló férgek!” „Felőlem bármilyen csuhás hirdetheti itt az igét, nem akarunk menekülteket.” „Rohadna le a bőr a sunyi, álszent, mocskos pofátokról!” „Ritka undorító egy fajzat ez a Fabiny! látszik rajta, hogy alig várja, hogy befogadhasson pár finom kis muszlim fiút.” „Azt kívánom hogy ti legyetek azok akik először felrobbannak az ártatlan »menekültek« keze által.” „Szégyenei vagytok a püspöki karnak, ti hazaáruló, retardált barmok! Saját népetek elpusztításában vállaltok szerepet, nyomorultak!” Az idézetek sorát a végtelenségig lehetne folytatni.

Nyilván nem csak én érzek hányingert ezek olvastán. Azon pedig már meg se lepődök, hogy Fabinyt gyakran még a hívek és lelkésztársai is számon kérik, nekiszegezve a kérdést, hogy miért osztja meg az egyházat, ahogyan az elhangzott egy nyilvános eseményen.

És akkor a Ferenc pápát érő gyalázkodásokról szó se essék.

Nézzünk hát néhány számot, hogy ne csak a levegőbe beszéljünk. S idézzük fel Lázár szavait arról, hogy mi „eleve ilyenek” lennénk.

Az éppen két évvel ezelőtti menekülthullám lecsengése után készítette el felmérését a Tárki. Az első ábra azt mutatja, hogy néhány hónap alatt (a krízis képeit látva) a menekültek iránt szimpátiát érzők aránya ugyan megfeleződött (a csöppnyi hányad önmagában arcpirító), és az elgondolkodók (akik feltételekkel fogadnának be menekülteket) is lényegesen többen lettek, de az idegengyűlölők száma szignifikánsan csökkent.

Forrás: Tárki

A második diagram azt ábrázolja, hogy a menekülteket elutasítók hányada majdnem háromszor nagyobb volt azok körében, akik egyetlen menekülttel se találkoztak.

Forrás: Tárki

Most pedig ott tartunk, hogy a sokadik kormánykampány még el se kezdődött, de

a mikroközösségekben már fenik a késeket,

s, ne legyen kétségünk, ugrásra készen állnak olyan csoportok, amelyek készségesen „besegítenek”, ha erre szükség lenne. Megvernek embereket, mert azok „migráncsnak” látszanak, vagy emezek védelmére kelnek, a szokásos, fogak közt átszűrt-kiokádott szitkok bevett része az idegengyűlölő kirohanás.

Évtizedek óta tart a vita történészek, szociálpszichológusok és más tudósok körében, hogy egy olyan „kultúrnemzet”, „Schiller és Goethe népe” hogyan vált képessé annyi iszonyatra nyolcvan éve. Az eredményt nem tudom/ismerem, de egyvalami jól ismert. 1933 nyarán a hatalomba éppen csak belezöttyenő nácik bojkottot hirdettek a zsidó kisboltok ellen. A német lakosság szinte teljes elutasítása kísérte, sőt, némelyik derék német polgár még büszkén ki is húzta magát a híradó kamerája előtt, amikor egyenes testtartással – a bejárat előtt toporgó SA-keretlegényre ügyet se vetve – besietett „Schwarz bácsi” üzletébe.

Bő öt évvel később pedig – amikor a könyvégetésen már rég túl voltak, és a nem kívánatos emberek egy részét is elhurcolták –

felcsaptak a lángok a zsinagógákban.

A csöndes együttérzés helyét először felváltotta a szenvtelen, rideg közöny, majd a buzgó közreműködés a rémségekben. A Der Stürmer és társai, az utcákat és a közbeszédet elárasztó nyomasztóan szörnyű barna propaganda nyomán.

Mi most hol tartunk? 193?-ban?

Ez volt ma – 2017. szeptember 29.

0

A magyar miniszterelnök semmi kivetni valót ne mlát abban, hogy az őcseiek hisztériáznak néhány menekült gyerek miatt; a Független Hírügynökség reakciója: Ti a gyereketeket is így nevelitek? Hogy rúgjanak bele abba, aki elesett? Lopjanak attól, akit már mások megloptak?; a tallini EU csúcs jól fogadta Macron francia elnök terveit, nem tudjuk Orbán mit mondott; itthon viszont egymásra mutogat az Opera és a szakszervezetek.

Orbán megdicsérte a menekült gyerekektől félő őcsényieket

A tallinni uniós csúcsra érkező Orbán Viktortól magyar újságírók megkérdezték, hogy mit gondol arról, hogy a Tolna megyei Őcsényben a helyiek tiltakoztak menekült gyerekek táboroztatása ellen.

A miniszterelnök kijelentette, hogy „semmi kivetnivalót” nem talált benne.

Nem akarnak az emberek migránsokat befogadni, „nem akarnak az országba és nem akarnak a falujukba”. „Annyit hazudtak már nekik migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek fognak jönni” – közölte.

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Elmondta, hogy „a magyar ember szereti a gyerekeket”, és az elesetteket mindig szívesen segíti, de „annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban”.

NAGYON HELYES, HOGY HATÁROZOTTAN, HANGOSAN ÉS ÉRTHETŐEN FEJEZTÉK KI A VÉLEMÉNYÜKET

-jelentette ki a Orbán Viktor az MTI szerint.

A Független Hírügynökség reakciója:

Indulatos levélféle az őcsényieknek!

Nagyon mélyen tisztelt őcsényi honfitársaim!

Tisztelet a kivételnek, mert nyilván tisztességesek is vannak köztetek. Nem nagy számban, mert az látszana, de biztosan vannak normálisak is. Akik megmaradtak köztetek normálisnak, minden tiszteletet megérdemelnek.

Tehát, még egyszer: Nagyon mélyen tisztelt őcsényiek!

Egyszer még nagyon fogjátok szégyellni magatokat! Amiért ennyire szar emberek vagytok. Szégyent hoztatok a hazánkra, Magyarországra.

Ne mondjátok, hogy megtévesztettek benneteket. Hogy félre vagytok tájékoztatva. Bedőltetek a propagandának, mert csak a közmédiának csúfolt hazugsággyárat látjátok, halljátok, olvassátok. Felnőtt emberek vagytok nagyon mélyen tisztelt őcsényiek, felelősek a gondolataitokért és a tetteitekért.

Ti a gyereketeket is így nevelitek? Hogy rúgjanak bele abba, aki elesett? Lopjanak attól, akit már mások megloptak?

Így nevelt benneteket anyátok, apátok? Hogy lelketlen tahók legyetek?

Macron elképzeléseit jól fogadták Tallinnban, Merkel óvatos

Legalábbis így értékeli a francia diplomácia, mely lázasan tárgyal a Macron terv elfogadtatása érdekében. Bár Tallinnban az Európai Unió csúcstalálkozóján hivatalosan a digitális forradalom a fő téma, de az unió átfogó reformja jóval nagyobb figyelemre számíthat. Ez már kiderült akkor amikor

MERKEL KANCELLÁR AZT KÉRTE MACRON FRANCIA ELNÖKTŐL, HOGY MÉG A CSÚCS ELŐTT BESZÉLGESSENEK A REFORMOKRÓL.

A Swiss szállodában az észt fővárosban sor is került a francia-német csúcsra, mely lendületet adhat egész Európának.

„France is back on stage!”

Forrás: MTI

– értékelte mosolyogva a megbeszélést Angela Merkel. Aki hangsúlyozta, hogy Európának szüksége van egy erős impulzusra. A kancellárasszony konkrétumokat is mondott, melyek nem biztos, hogy kellemesen hangzottak a magyar kormányzati füleknek: lehetőség van arra, hogy gyorsan egyeztessék az európai terveket a közös hadügyek illetve a migrációs probléma közös megoldása ügyében! Minthogy a magyar kormány álláspontja markánsan eltér Angela Merkel, Emmanuel Macron és Brüsszel álláspontjától, ezért a gyors érdekegyeztetés finom figyelmeztetés a renitens államoknak. Nem volt ilyen lelkes a kancellárasszony a Macron program lényegét illetően. A francia elnök egységes eurozónát akar – közös költségvetéssel. Ezt elhamarkodottnak tartják Németországban. Bár Wolfgang Schauble, Macron tervének fő ellenfele nem lesz pénzügyminiszter az új kormányban, de Németország egyáltalán nem kész arra, hogy felvállalja Franciaország, Olaszország vagy Görögország tetemes államadósságát.

Egymásra mutogat az Opera és a szakszervezetek

Augusztus elején érkezett a hír, hogy a dolgozók kollektív szerződésének felmondása miatt sztrájkot hirdettek a Magyar Állami Operaház szakszervezetei. Sztrájk valójában még nem volt, de ha továbbra sem lesz előrelépés a kollektív szerződések ügyében, előfordulhat, hogy kénytelenek ehhez folyamodni – mondták a szakszervezetek vezetői a Független Hírügynökségnek. Márpedig egyelőre úgy látszik, hogy az Opera vezetése nem hajlandó aláírni az új szerződést, mert Ókovács Szilveszter szerint képtelenségeket kérnek a szakszervezetek.

Még kivárnak a szakszervezetek

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Augusztus elején jelentették be, hogy összefogott az operaházi dolgozókat tömörítő három szakszervezet, hogy a felmondott helyett kiharcoljanak egy új kollektív szerződést a Magyar Állami Operaház alkalmazottjainak. Akkor az újságokban – tévesen – az jelent meg, hogy sztrájkba léptek a szakszervezetek, valójában azonban csak előkészítették ennek lehetőségét.

„A szakszervezeti vezetőket a mozgalmi gravitáció irányítja, akkor vannak, ha cselekszenek, szóval valamilyen sztrájk úgyis, mindenképp lesz”

– írta egy hónapja Ókovács Szilveszter főigazgató az ügyről az Origón, ahol rendszeresen jelentkezik az Opera életét érintő véleménycikkekkel. A főigazgató korábban vélhetően a közelgő parlamenti választások által motivált feszkónak is minősítette a szakszervezetek követeléseit. Új hír viszont nem látott napvilágot augusztus óta az üggyel kapcsolatban, ezért megkérdeztük az érintett szakszervezeteket arról, hogy állnak most a tárgyalások.

Konok Péter: Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke szerint

„Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket” – mondta Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke, mikor arról kérdezték, mit szól az őcsényi eseményekhez.

Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke szerint a lincshangulat: a vélemények helyes, hangos és érthető kifejezése.
Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke szerint autók kerekeinek kiszúrása kifejezetten frappáns kommunikáció.

Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke szerint a Magyarországon a magyar törvényeknek megfelelően jogosan tartózkodó menekültek, a háború elől menekülő gyerekek, nők, férfiak ellen uszítani, házak felgyújtásáról üvöltözni, erőszakról, gyilkosságról rikoltozni decens, üdvözlendő vélemény.

Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke szerint, ha az ő gyűlöletkampányának megfelelően cselekszel, nem kell betartanod a törvényeinket.

Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke szerint, ha az ő gyűlöletkampányának megfelelően cselekszel, embernek sem kell maradnod. Sőt jobb, ha nem maradsz az. Az emberek szoktak gondolkodni néha, ez a baj velük.

Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke szerint az egyetlen törvény: az ő diadalmas akarata.

Adolf Hitler, Németország törvényesen megválasztott kancellárja 1938-ban igen elégedetten nyilatkozott a „birodalmi kristályéjszakáról”. Úgy gondolta, a derék németek határozottan, hangosan és érthetően kifejezték azt a véleményüket, amit a náci propaganda a fejükbe ültetett. Az elvetett mag kicsírázott, növekedett, szárba szökkent: hangosan és érthetően susogott-zúgott a gyűlölet kalásza. Aratásra készen állt a világ.
Diadalt ült a gyilkos akarat.

Magyarország törvényesen megválasztott miniszterelnöke 2017-ben, 79 évvel a kristályéjszaka után nem beszélt hangosan, mikor nyilatkozott. A mikrofonok ma már jobbak, nem muszáj üvöltenie. De határozottan érthető volt.
Ha valaki eddig még nem értette volna.

Forrás: Konok Péter, Facebook.

Indulatos levélféle az őcsényieknek!

Nagyon mélyen tisztelt őcsényi honfitársaim!

Tisztelet a kivételnek, mert nyilván tisztességesek is vannak köztetek. Nem nagy számban, mert az látszana, de biztosan vannak normálisak is. Akik megmaradtak köztetek normálisnak, minden tiszteletet megérdemelnek.

Tehát, még egyszer: Nagyon mélyen tisztelt őcsényiek!

Egyszer még nagyon fogjátok szégyellni magatokat! Amiért ennyire szar emberek vagytok. Szégyent hoztatok a hazánkra, Magyarországra.

Ne mondjátok, hogy megtévesztettek benneteket. Hogy félre vagytok tájékoztatva. Bedőltetek a propagandának, mert csak a közmédiának csúfolt hazugsággyárat látjátok, halljátok, olvassátok. Felnőtt emberek vagytok nagyon mélyen tisztelt őcsényiek, felelősek a gondolataitokért és a tetteitekért.

Ti a gyereketeket is így nevelitek? Hogy rúgjanak bele abba, aki elesett? Lopjanak attól, akit már mások megloptak?

Így nevelt benneteket anyátok, apátok? Hogy lelketlen tahók legyetek?

Nem a kormányotokról beszélek, mert róluk tudjuk, hogy milyenek.

Tudom, egytől egyig rendes magyar embernek tartjátok magatokat. Vasárnap templom, előtte, utána féldeci. És mindeközben meg vagytok győződve arról, hogy rendes ember nem menekül. Sem csónakon, sem gyalog, sem sehogy. Nem tölti idejét utcán, pályaudvarokon, táborokban, rendőrsorfallal szemezve, vonatra, regisztrációra, meleg ételre, hideg vízre várva. Szerintetek rendes ember jó helyre születik, olyan országban látja meg a napvilágot, ahonnan (egyelőre) nem kell menekülnie.

Rendes ember jövedelemmel rendelkezik, rendezett körülmények között él, nem ismeri a nélkülözést, a kilátástalanságot. Rendes ember nincs életveszélyben, nem kell menekülnie reménytelenségből a bizonytalanságba. Rendes ember marad ott, ahol van.

Ezek az emberek, akiket ti gyűlöltök, amíg béke volt a hazájukban, normális életet éltek. Gyerekeik iskolába jártak, orvosok, műszerészek, vagy éppen asztalosok akartak lenni. És vasárnaponként a család a közeli vendéglőben ebédelt. Ahol ismerték a pincért, az étlapot.

Aztán menekülniük kellett. Azok elől, akikkel most benneteket riogatnak. Terroristák dúlták fel az életüket azoknak az embereknek, akiket ti, anélkül, hogy ismernétek őket, gyűlöltök.

Kilyukasztottátok a panziós autójának a kerekét, aki be akart fogadni néhányat közülük. Azt gondolta, jót tesz azzal, ha néhány napra megpróbálja elfeledtetni velük, amit életük végig nem fognak elfelejteni.

Van egy rossz hírem a számotokra. Ezek az emberek emlékezni fognak arra, hogy ti milyenek vagytok.

Ne mondjátok, hogy megtévesztettek benneteket. Magyarázat van az elégtelen bizonyítványotokra, mentség nincs. Emberségből megbuktatok.

Ki kell mondanom: szar emberek vagytok. Kívánom nektek, hogy ne kerüljetek hasonló helyzetbe, mint azok, akiket ti ismeretlenül is gyűlöltök.

Pedig, biz isten, megérdemelnétek.

Orbán megdicsérte a menekült gyerekektől félő őcsényieket

0

Orbán Viktor szerint semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Őcsényben tiltakoznak a menekült gyerekek táboroztatása ellen, mert annyit hazudtak már a magyaroknak migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek érkeznének.

A tallinni uniós csúcsra érkező Orbán Viktortól magyar újságírók megkérdezték, hogy mit gondol arról, hogy a Tolna megyei Őcsényben a helyiek tiltakoztak menekült gyerekek táboroztatása ellen.

A miniszterelnök kijelentette, hogy „semmi kivetnivalót” nem talált benne. 

Nem akarnak az emberek migránsokat befogadni, „nem akarnak az országba és nem akarnak a falujukba”. „Annyit hazudtak már nekik migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek fognak jönni” – közölte.

Az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői csúcstalálkozójára érkezõ Orbán Viktor nyilatkozik Tallinnban 2017. szeptember 29-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Elmondta, hogy „a magyar ember szereti a gyerekeket”, és az elesetteket mindig szívesen segíti, de „annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban”.

Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket

-jelentette ki a Orbán Viktor az MTI szerint.

Lázár János pedig a csütörtöki kormányinfón úgy fogalmazott, amikor a táborozó gyerekek elleni hisztérikus tiltakozásról kérdezték, hogy a kormánynak nincs szerepe ebben, hanem eleve ilyen a magyar társadalom.

A helyi panziótulajdonos meghívására Őcsénybe érkező gyerekek ügye annyira megosztotta a falut, hogy az egyébként köztiszteletben álló polgármester, Fülöp János inkább lemondott posztjáról.

A FüHü véleménycikként ide kattintva találja a témában.

Ez volt ma – 2017. szeptember 28.

0

Az őcsényi menekültellenes hisztériát nem a kormány okozta, hanem a magyar társadalom „eleve ilyen. Legalább is Lázár János szerint; terrorizmusra is szűrik októbertől a cégeket: már 300 ezernél nagyobb összegű utalásokra is vonatkozik az új előírás; Orbán levitézlett délszláv ellenzéki vezetőkkel találkozott Ohridban és meghalt Hugh Hefner, a Playboy alapítója és a világ egyik legnagyobb hedonistája.

„Eleve ilyen a magyar társadalom”

Ezt mondta, többek között Lázár János miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután a 444 újságírója szembesítette azzal, hogy Őcsényben totális hisztéria tört ki, amikor kiderült, a helyi panziós felajánlására menekülteket pihenhettek volna a vendégházban néhány napig.

Forrás: MTI

A panziós meg a civil szervezet el sem mondhatta, mit terveznek. Olyanok hangzottak el, hogy

EZEK ÁLLATOK, NEM EMBEREK. TERRORISTÁK, ROBBANTANI FOGNAK, MEGERŐSZAKOLJÁK A GYEREKEKET.

Lázár úgy gondolja,

A KORMÁNY ÁLTAL SOROZATBAN INDÍTOTT MENEKÜLTELLENES KAMPÁNYOKNAK NINCS SZEREPE AZ ILYEN INCIDENSEKBEN:

Eleve ilyen a magyar társadalom.

 

Terrorizmusra is szűrik a cégeket

Októbertől bankoknak, ügyvédeknek, könyvelőknek, ingatlanosoknak és több szolgáltatónak pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni belső szabályzatot kell készíteniük, ezután ügyfeleiket átvilágítaniuk. A legalább tucatnyi felvett adatot pedig egy központi nyilvántartásba kell továbbítaniuk. Ugyanezen szolgáltatói körnek nyilatkoztatniuk kell ügyfeleiket arról, kik a végső tulajdonosok.

Lehet, hogy sokan lesznek mérgesek. Forrás: Pixabay

PÉLDÁUL A 3,6 MILLIÓ FORINTOT ELÉRŐ ÉRTÉKŰ ÜGYLET MÁR BELEESIK EBBE A KÖRBE. UGYANÍGY JÁR, AKI VAGY AKINEK CÉGE 300 EZER FORINTNÁL NAGYOBB ÖSSZEGET UTAL ÁT MÁSNAK.

S ha még ez se lenne elegendő, ugyancsak októbertől – s szintén a pénzmosási törvény alapján – nagyobb részt az előbb említett szolgáltatói kör (ügyvédek, bankok, könyvelők) dolga azzal is bővül, hogy

nyilatkozatot kérjenek céges klienseiktől

arról, kik a tényleges tulajdonosok, és ezt feltöltsék egy központi nyilvántartásba. A cél egy olyan uniós adatbázis készítése, amely felfedi a rejtett cégtulajdonosok kilétét.

Orbán levitézlett délszláv ellenzéki vezetőkkel találkozott Ohridban

Gruevszki miatt majdnem polgárháborús helyzet alakult ki Macedóniában. A volt miniszterelnök ugyanis egyszerűen nem akarta átadni a hatalmat a választások után az elegendő mandátummal rendelkező balközép koalíciónak. Janez Janša közismert szlovén politikus, az ország önállósága óta az első volt miniszterelnök, aki korrupciós vádak miatt börtönbe került.

Forrás: MTI

Magyarország és Európa érdeke, hogy a balkáni migránsútvonal zárva maradjon, és mivel ebben a tekintetben Macedónia kulcsfontosságú ország, mi azokkal a macedóniai erőkkel működünk együtt, amelyek ilyen politikát folytatnak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a macedóniai Ohridban.

A magyar kormányfő a sajtótájékoztatót megelőzően munkaebéden vett részt Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnökkel, a jobboldali ellenzék vezetőjével, valamint Janez Janša egykori szlovén kormányfővel, az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökével.

Orbán Viktor a macedón városban úgy fogalmazott, hogy a modern kori népvándorlás hatalmas tömegeket kerget, nyom Európa irányába, és az egyik út, amelyen a több tízmillió ember a kontinensre indul, a balkáni útvonal.

Meghalt a Playboy alapítója

Hugh Hefner, 91 éves korában hunyt el.

A Playboy Enterprises szerint Hefner otthonában, természetes okokból hunyt el. Lakása konyhájában kezdte el készíteni 1953-ban a Playboyt, mely a világ legnagyobb példányszámban eladott férfimagazinja lett, fénykorában hétmilliót is megvettek belőle havonta.

„Sokaknak fog nagyon hiányozni” – idézte a BBC Cooper Hefnert, a lapalapító fiát, aki apját

a szólásszabadság, a polgári jogok és a szexuális szabadság” szószólójának nevezte.

A médiában betöltött szerepe mellett hedonizmusáról is közismert lett, házas- és élettársai között lapja sok modellje tűnt fel.

UTOLJÁRA 2012-BEN, 86 ÉVES KORÁBAN NŐSÜLT MEG,

a nála majdnem hat évtizeddel fiatalabb Crystal Harrist vette feleségül.

Nagy teret adott az interjúknak, leghíresebb megszólalói között ott volt

Martin Luther King Jr, John Lennon és Fidel Castro

is, szerzői között Norman Mailert és Ray Bradburyt is megtaláljuk.

„Eleve ilyen a magyar társadalom”

0

Ezt mondta, többek között Lázár János miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután a 444 újságírója szembesítette azzal, hogy Őcsényben totális hisztéria tört ki, amikor kiderült, a helyi panziós felajánlására menekülteket pihenhettek volna a vendégházban néhány napig.

A panziós meg a civil szervezet el sem mondhatta, mit terveznek. Olyanok hangzottak el, hogy

ezek állatok, nem emberek. Terroristák, robbantani fognak, megerőszakolják a gyerekeket.

A miniszter erre reagálva azt mondja,

Ha többet tudtak volna, kik jönnek, akkor lehet, hogy nem történtek volna rongálások.

És a lakosok körében valószínűleg félreértést szült, kik lesznek a vendégek. Lázár ehhez önkritikusan hozzátette:

Abban lehet felelősségünk, nekem is, hogy amikor politikusként megszólalok, világos különbséget kell tenni bevándorlók, illegális bevándorlók és menekültek között.

De úgy gondolja,

a kormány által sorozatban indított menekültellenes kampányoknak nincs szerepe az ilyen incidensekben:

Eleve ilyen a magyar társadalom.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK