Kezdőlap Címkék Nso

Címke: nso

 Újságírók perelik a Pegasus kémszoftvert előállító céget

A Pegasus kémszoftver klónozza az okos telefont, mindent látnak rajta. “Amikor felhívták a figyelmemet a kémkedésre, akkor mindent törölnöm kellett: a családi chat funkciót éppúgy mint a banki alkalmazásaimat” – írta a londoni Guardianben Nelson Rauda Zablah, aki rendszeresen publikál a New York Timesban, a BBC-ben, a Los Angeles Timesban és az Economistban.

Az izraeli NSO alkalmazásával 35 újságírót és közéleti személyt figyeltek meg Salvadorban. 2020-ban épp azt kutatta, hogy miről is tárgyal Salvador elnöke az MS-13 gengszterbanda főnökeivel? Egy forrása találkozóra hívta, de nem telefonon.

Mint egy kémregényben

Az El Faro hírügynökség legkevesebb 18 munkatársát hallgatta le a nemzetbiztonság Salvadorban a Pegasus alkalmazás segítségével. Ahhoz már szokva voltak, hogy a nemzetbiztonság követi őket, de arra nem gondoltak, hogy okos telefonjuk az árulójuk lesz. A Citizen Lab nevű informatikai cég  kimutatta: 2020 júniusában telepítették okos telefonjukra a Pegasus kémprogramot. Az első figyelmzetetés az újságírókhoz 2020 augusztusában érkezett amikor kiderült: a nemzetbiztonság túlságosan is sokat tud az oknyomozó újságírók tevékenységéről. Az egyik újságíró feleségét minden magyarázat nélkül kirúgták kormányzati állásából. Az újságírói munka szinte lehetetlenné vált, mert a források nem reagáltak a telefonokra vagy gúnyosan köszöntötték azokat, “akik lehallgatnak minket”.

“Tehetetlennek éreztük magunkat” – hangsúlyozza a salvadori újságíró hiszen már hívni  sem mertük a forrásainkat nehogy nyomra vezessük “a kémeket.” Ezért döntöttek, hogy beperelik az NSO-t, amely eladta a Pegasus kémszoftvert Salvadorban is. Mit jelentett ez a gyakorlatban?

A Haaretz című izraeli lap szerint bizonyíthatóan 450 embert hallgattak le Pegasus kémszoftver segítségével az egész világon. Az ő nevükben indítanak pert az NSO ellen.

És az állami felelősség?

Izrael kormánya azt állította, hogy csakis a terrorizmus elleni harcra engedélyezte a Pegasus kémszoftver eladását külföldre. Sok állam nemzetbiztonsági szolgálata megszerezte azt – köztük Magyarország is. Orbán Viktor miniszterelnök akkori nemzetbiztonsági tanácsadója, Czukor József tárgyalt erről Jeruzsálemben Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel. Az utóbbi mindig elmondja: csakis a terrorizmus elleni harcra használható a Pegasus! Mi történik a gyakorlatban? Megfigyeltek állami vezetőket is: Macron elnököt Franciaországban, Imran Khan akkori kormányfőt Pakisztánban és Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnököt.

 Az Európai Parlament is vizsgálódik az ügyben

Az Európai Unióban vizsgálat folyik hiszen több tagállamban is alkalmazták a Pegasus kémszoftvert. A brüsszeli Politico nemrég megírta, hogy Spanyolország esetében a vizsgáló bizottság még mindig nem kapott lehetőséget a helyszíni tájékozódásra noha a miniszterelnök, a hadügyminiszter és a belügyminiszter is a megfigyeltek között volt. Pedro Sanchez kormányfő kirúgta ugyan a hírszerzés főnökét emiatt, de belpolitikai problémák következtében nem ragaszkodik az uniós vizsgálathoz. A Pegasust ugyanis a katalán függetlenségi mozgalom vezérkara ellen is alkalmazta a nemzetbiztonsági szolgálat.

Sophie in ‘t Veld vezeti a vizsgáló bizottságot az Európai Parlamentben. Járt már Pegasus ügyben Magyarországon, Lengyelországban, Görögországban és Cipruson, de Spanyolországba még nem jutott el. A képviselő asszony Európa Watergate-jének tartja a Pegasus ügyet. Az Európai Parlament vizsgálóbizottsága márciusban publikálja jelentését a Pegasus ügyről, amelynek a Watergate esettel szemben eddig semmilyen személyi következménye sem volt.

A Pegasus tündöklése és bukása

Az izraeli adatvédelmi hatóság vizsgálata arról számolt be, hogy a rendőrség NSO hackertechnológiát használt izraeliekkel szemben – írja a Jerusalem Post.

Matanyahu Englman az  állami adatvédelmi hatóság nevében bejelentette, hogy nyomozást indít a rendőrségen a Calcalist jelentés miatt, amely azzal vádolja a bűnüldöző szerveket, hogy az NSO Group Pegasus hackertechnológiáját használták izraeli állampolgárok ellen.

Állítólag a rendőrség feltörte hétköznapi állampolgárok telefonjait, köztük Netanjahu-ellenes tüntetések vezetőit.

A vádak, ha igazak, különösen nagy port verhetnek fel, mert a jelentés szerint a rendőrség szükséges bírósági engedélyek nélkül járt el, néha elegendő volt a Legfőbb Ügyészség jóváhagyása, vagy máskor pedig csak a rendőrség hivatalos jóváhagyása.

A rendőrség kedd reggel kezdetben kategorikusan cáfolta a cikket anélkül, hogy foglalkozott volna a jelentés meggyőzőnek tűnő bizonyítékaival. Tagadták, hogy a rendőrség NSO-t vagy hasonló hackertechnológiát használt volna a korrupcióval gyanúsított polgármesterek, a meleg büszkeség-felvonulások elleni aktivisták vagy a Netanjahu-ellenes tüntetők mobiltelefonjai ellen.

„Minden a szükséges törvényi felhatalmazással történik.”

Kedd este Yoav Telem, az izraeli rendőrség nyomozási főosztályvezető-helyettese annyit mondott, hogy a fejlett technológiai technikákat, például a mobiltelefonok feltörését csak súlyos bűncselekménnyel gyanúsítottak ellen, és a bíróság jóváhagyása után alkalmazzák.

Ezzel szemben az egyik tv csatorna arról számolt be, hogy a rendőrség a Cellebrite cég technológiáját használta fel  tiltakozók mobiltelefonjának feltörésére.

Omer Bar Lev közbiztonsági miniszter több nyilatkozatot adott ki a nap folyamán. Elvégezte az első ellenőrzést, és meg volt győződve arról, hogy a jelenleg hivatalban lévő rendőrségi vezetés tudtával nem törte fel izraeli állampolgárok mobiltelefonjait megfelelő bírósági jóváhagyás nélkül.

„Nincs gyakorlata az izraeli rendőrségnek a lehallgatásnak vagy az eszközök feltörésének a bíró jóváhagyása nélkül”

Később kijelentette, hogy megvizsgálja a rendőrség esetleg visszaélt-e az NSO-val vagy más mobiltelefon-hackelési technológiával izraeli állampolgárokkal szemben, még az ő hivatalba lépésének megkezdése előtt, tehát megvizsgálják a múltbéli – Netanjahu elnöksége idején történt – lehetséges visszaéléseket.

Az adatvédelmi hatóság jelentése szerint a rendőrség 2013 óta használja kiskapuként a mobiltelefon-hackelési technológiát, mivel az adott technológiát nem tárgyalták a korábbi törvények, amelyek maguk is a technológia létezése előtt születtek.

Az ellentmondás ellenére a bírósági határozatokból és a korábbi precedensekből egyértelműen kiderült, hogy a Pegasus állítólagos rendőri felhasználás szabályos gyilkosságok, korrupció és egyéb ügyek gyanúsítottjai ellen a törvényes határok nyilvánvaló megsértését jelentené, mivel azokat  bírósági végzés nélkül hajtották végre.

A jelentés azt sugallja, hogy korábban a rendőrség megúszta ezt a magatartást azzal, hogy a mobiltelefonok illegális feltörése során gyűjtött bizonyítékokat „becsomagolta” „IT intelligenciával szerzett információként”, de a konkrét forrás felfedése nélkül.

A Legfőbb Ügyészség szóvivője kérdéseket intézett a rendőrséghez, egyúttal megerősítette, hogy hivatalának nincs felhatalmazása arra, hogy a nem terrorizmussal összefüggő ügyekben bírósági jóváhagyás nélkül engedélyezze a mobiltelefonok feltörését.

Az izraeli törvények értelmében csak a Shin Bet (Izraeli Biztonsági Ügynökség) jogosult az ilyen mobiltelefon-hackelés végrehajtására bírósági végzés nélkül, hogy megakadályozza a palesztinok, arab-izraeli vagy izraeli zsidók közelgő terrortámadásait, amennyiben azt ügynökség különböző vezető tisztségviselői, illetve a Legfőbb Ügyészség aláírja.

Ugyanez a jogkör – bírósági végzés nélkül – nem létezik a rendőrség számára, még  a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben sem.

A Pegasust Yohanan Danino volt rendőrfőnök vásárolta meg 2013-ban, használatát pedig Roni Alsheich akkori rendőrfőnök 2015-ben fokozta – áll a jelentésben. Alsheich a Shin Bet-től érkezett, és új, hírszerzési hátterű tisztviselőket vont be a rendőrségre, akiknek más kulturális megközelítésük volt a bizonyítékok gyűjtésében, mint a hagyományosabb, a bírósági jóváhagyásra váró megközelítés.

A jelentés szerint Amir Ohana volt igazságügyi miniszter idején a rendőrséget arra utasították, hogy a Benjamin Netanjahu-ellenes tüntetők ellen használja a mobiltelefon-hackelést.

A kormánypártok azt nyilatkozták, ha ez igaz,  megsértették a demokratikus kormányzás és a jogállamiság elveit.

A Knesszet Belső Biztonsági Bizottságának vezetője, MK Merav Ben-Ari (Yesh Atid) azt mondta, hogy a jövő héten összehívja bizottságát a botrány miatt.

„A rendőrség, amely felelős az izraeli állampolgárok biztonságáért, nem sértheti biztonságukat és demokratikus jogaikat!”

A PEGASUS Varsó felett is repkedett

Lengyelországban valószínűleg több áldozata volt az izraeli székhelyű NSO Group által kifejlesztett kémprogramokat használó telefonhackelésnek – mondta a kutató egy bizottságnak, miután a vádak szerint a lengyel különleges szolgálatok a kormány ellenfelei ellen használták a technológiát.

Kanadai kutatók a múlt év végén közölték, hogy egy magas rangú ellenzéki politikus és két neves kormánykritikus telefonjait feltörték a Pegasus szoftverrel. Az eredményekről először az Associated Press számolt be.
John Scott-Railton, a Torontói Egyetem Citizen Lab projektjének vezető kutatója hétfőn azt mondta a lengyel szenátus bizottságának, hogy bizonyítékokat látott más feltörésekre, és arra számít, hogy más áldozatok is lesznek.
Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) vezetője ebben a hónapban azt mondta, hogy az ország hozzáférhetett a Pegasushoz, de szerinte a azok az állítások, hogy azt politikai ellenefelek lehallgatására használták fel „teljes ostobaság”.
A lengyel parlament ellenzéki irányítása alatt álló felsőháza, a Szenátus létrehozott egy bizottságot a telefonhackeléssel kapcsolatos vádak kivizsgálására, de ennek nincs hivatalos nyomozati jogköre.

A PiS által ellenőrzött parlament alsóháza ellenállt a teljes vizsgálóbizottság felállításának. A hétfői bizottságban egyetlen PiS szenátor sem vett részt.

A szóvivő azt mondta, a kormány nem látja szükségesnek további nyomozási eljárást, mivel a megfigyelés csak a bíróság beleegyezésével lehetséges, és hozzátette: ha valaki úgy gondolja, hogy törvénysértést követtek el, jogi lépéseket tehet.
A Citizen Lab szerint 2019-ben 33 alkalommal törték fel Krzysztof Brejza szenátor telefonját, és adatokat vettek le róla. Brejza akkoriban a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform választási kampányát vezette.
A Citizen Lab további áldozatokat azonosított: Ewa Wrzosek ügyész, a kormány igazságügyi reformjainak kritikusa és Roman Giertych ügyvéd, aki ellenzéki személyiségeket képviselt.

Kaczynski: van Pegasusunk, de nem használtuk az ellenzékkel szemben

Magyarország és Lengyelország titkosszolgálata egyaránt megszerezte az izraeli szoftvert, és azt a többi között ellenzéki személyek ellen is felhasználta. Ezt az ellenzéki sajtó mindkét államban dokumentálta, de sokáig a hatalom még azt sem volt hajlandó elismerni, hogy megvette a kém szoftvert, melyet elvben csakis a terrorizmus elleni harcban lehet bevetni.

„Rossz lenne, ha a lengyel titkosszolgálatoknak nem lenne meg ez az eszköze ” – nyilatkozta a Sieci című jobboldali hetilapnak Lengyelország erős embere. A múlt hónapban Kaczynski még tagadta, hogy bármit is tudna a Pegasusról. Holott az NSO izraeli cég, mely a Pegasust gyártja és exportálja már le is vette az engedélyezési listáról Magyarországot és Lengyelországot. Az NSO pedig az USA-ban került fekete listára.

Magyarországnak évekkel ezelőtt vásárolta meg Czukor József tábornok, aki akkoriban Orbán Viktor biztonságpolitikai tanácsadója volt. Aztán az Információs Hivatal vezetője lett, ma pedig nagykövet Svájcban. Ott, ahol a Berni Unióban az USA európai barátai egyeztetik titkosszolgálati terveiket.

Lengyel Watergate

Így minősíti az ellenzék Varsóban a Pegasus ügyet hiszen a belpolitikai ellenfelek titkosszolgálati megfigyelése először az USA-ban lepleződött le. Nixon elnök bele is bukott az ügyben. Aligha valószínű, hogy Orbán Viktor vagy Kaczynski pozícióját akárcsak megingatná ilyen leleplezés hiszen Európának ezen a felén a titkosszolgálat bevetése a politikai ellenfelek ellen régi hagyomány.

„A PiS politikusok hazugságai után most sikerült kihúzni az igazságot Kaczynskiból” – írta Twitteren Krzysztof Brejza, a Polgári Platform egyik vezetője. Akinek a mobil telefonját lehallgatták Pegasus szoftver segítségével méghozzá a 2019-es választási kampány idején. Ezt nem tagadta egyértelműen Kaczynski sem, de azt állította, hogy Brejza telefonját „más bűnügyek miatt” hallgathatták le. Az érintett természetesen tagad.

Mit mond Ziobro igazságügyi miniszter?

„A Pegasus szoftvert törvényesen használták”.

Pontosan ugyanígy szokott nyilatkozni Varga Judit magyar igazságügyi miniszter is, aki ráadásul kikotyogta, hogy Völner Pált bízta meg a Pegasus lehallgatások engedélyezésével. Korrupciós gyanú miatt Völner Pál időközben lemondott tisztségéről.

A brüsszeli Politico emlékeztet rá, hogy a Pegasust több mint 50 országban használták fel. A leghíresebb áldozat Emmanuel Macron, Franciaország köztársasági elnöke volt. A dühös francia államfő egyenesen Benjamin Netanjahu akkori izraeli kormányfőnél reklamált, aki azzal mentegetőzött, hogy ők csak eladják a szoftvert.

Tündérmese az ellenzék megfigyelése Pegasus-szal?

Ezt állította a lengyel Watergate kapcsán Ziobro igazságügyi miniszter, és ez a magyar kormány álláspontja is. Az indoklást Kövér László adta meg, aki a titkosszolgálati vezetők előtt kifejtette: a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot az ellenzék jelenti! A magyar parlament elnöke ezt csaknem két éve mondta, de csak alig pár hónapja szivárogtatta ki valaki, aki részt vehetett a titkosszolgálatok vezetőinek értekezletén.

Nem véletlen, hogy Horváth József tábornok, aki Czukor Józsefhez hasonlóan még a diktatúra idejében szerezte meg titkosszolgálati képzettségét, a Magyar Nemzetben nemrég arról értekezett, hogy a titkosszolgálatoknak nincsen szövetségese! Izraelnek lehetnek barátai, de a Moszadnak nem! – idézte az izraeli hírszerzés egyik legendás vezetőjének mondását. Majd emlékeztetett a Pollard ügyre: az USA-ban életfogytiglanra ítélték az izraeli hírszerzésnek dolgozó amerikai titkosszolgálati tisztet, aki azután csak hosszas börtönbüntetés után szabadult – Benjamin Netanjahu személyes közbenjárására. Figyelmeztetés: az a magyar titkosszolgálati tiszt, aki valamelyik szövetséges állam szolgálatával működik együtt, hasonló sorsra juthat. Csakhogy Magyarország a NATO tagja: a tisztikar jórészét ezekben az országokban képezték ki. Kihez lojálisak ezek a tisztek? Ez foglalkoztatja Orbán Viktort, aki pontosan tudja: a szövetséges államok nagykövetségei – élükön az USA-val – ellenfelét, Márki-Zay Pétert támogatják. Akiről a kormánypárti sajtó azt terjeszti: a CIA ügynöke! Vajon őt megfigyeli-e a magyar titkosszolgálat?!…

Szijjártó semmit sem tud a Pegasusról

Szijjártó mossa kezeit, sőt az izraeli cég nevét sem tudja, és talán még azt sem sikerült megtudnia, hogy hová tűnt Damon Hill.

„Az információs hivatal nem vásárolt ilyen szoftvert, nem üzemeltetett és jelenleg sem üzemeltet ilyet”

– közölte a külügyminiszter a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt.

Szijjártó, aki hivatalból felügyeli az információs hivatalt, azt is hozzátette,  hogy kezdetben azt sem tudta, hogy mi az az NSO (ez az az izraeli cég, amely eladta a szoftvert Magyarországnak). Akkor ki vette meg a Pegasust és ki üzemelteti? Szijjártó cáfolata nagyon súlyos kérdést vet fel hiszen a szoftvert elvileg külföldi terroristák ellen adja el az izraeli cég, amely különben már levette Magyarországot az engedélyezett partnerek listájáról.

Völner Pál adta ki az alkalmazási engedélyt

Ezt maga Varga Judit igazságügyi miniszter közölte a sajtóval. Csakhogy a lehallgatási célszemélyek egyáltalán nem külföldi terroristák voltak – ahogy azt akaratlanul Szijjártó Péter is megerősítette – hanem magyar ellenzéki személyek. Vagyis a hazai titkosszolgálat használta és minden bizonnyal ma is használja a Pegasust, de milyen alapon? Hogy adhatott engedélyt a magyar igazságügyi minisztérium államtitkára hazai ellenzéki személyiségek és újságírók lehallgatására?

A törvény szerint a belpolitikai harcban a titkosszolgálatok felhasználása szigorúan tilos és csak különleges esetekben engedélyezhető.

Anonymus hangfelvételei bizonyítják: él is ezzel az eszközzel a kormány és a titkosszolgálat. Gansperger Gyula lehallgatott telefonbeszélgetései az ellenzék külföldi kapcsolataira utalnak. Kövér László nemrég kiszivárogtatott beszéde már másfél évvel ezelőtt is nyíltan első számú nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte az ellenzéket.

Orbán irányítja a titkosszolgálatokat

Ez eddig sem volt titok, de Szijjártó bejelentése után nyilvánvalóvá vált: a miniszterelnök közvetlenül dönt fontos titkosszolgálati ügyekben például a Pegasus megvásárlásáról. Izraelben ugyanis fotó készült arról, hogy Czukor József  a titkosszolgálat tábornokát – Orbán Viktor akkori nemzetbiztonsági tanácsadóját – fogadta Benjamin Netanjahu miniszterelnök, aki személyesen engedélyezte a Pegasus eladását Magyarországnak.

Czukor József tábornok, aki Moszkvában a Dzerzsinszkij akadémián tanulta meg a szakmát, az információs hivatal élén folytatta, ahol Szijjártó szerint soha nem használtak Pegasust. 

Most pedig Czukor József tábornok svájci nagykövet, és ő képviseli Magyarországot abban a Berni Unióban, ahol az USA a szövetséges államok titkosszolgálataival a kapcsolatot tartja. Csakhogy Biden elnök nem hívta meg Orbán Viktort a virtuális demokrácia csúcsra vagyis az USA már nem tartja őt olyan nagyon megbizható szövetségesnek.

Pegasus szoftverrel hallgatták le a TEK második emberét

Mint a Tanú című filmből is tudható „a nemzetközi helyzet fokozódik”, sőt lehetséges, hogy az ellenség keze már a saját sorainkba is betette a lábát. Jelszó: légy résen! Ráadásul valószínűleg az első számú vezető, Hajdu János tábornok parancsára hallgatták le a második számú vezetőt Bodnár Zsoltot. Erre az érdekes összefüggésre a Direkt 36 mutatott rá.

Bodnár Zsolt dandártábornok a Terrorelhárítási Központ főigazgató helyettese volt egészen 2018 tavaszáig amikor villámgyorsan távoznia kellett az intézménytől, mely Orbán Viktor különleges bizalmát élvezi. 2018 tavaszán – a választások idején – ez a bizalom elveszett. Bodnár Zsoltot felettese, Hajdu János tábornok azzal gyanúsította, hogy információkat gyűjt róla. Ezért az akkor frissen megvásárolt Pegasus szoftverrel figyeltette helyettesét. A Pegasus szoftvert Izraelben Czukor József tábornok, Orbán Viktor akkori biztonságpolitikai tanácsadója vette meg Izraelben. Czukor Józsefet akkor fogadta Benjamin Netanjahu miniszterelnök is. Benjamin Netanjahu intézte el Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy fogadja őt a Fehér Házban Donald Trump akkori USA elnök.

Orbán bárkit megfigyeltethet a Pegasus-szal

Izrael úgy adja el a Pegasus kémszoftvert, hogy azt terroristák ellen kell felhasználni. Valójában azonban a vásárló arra használja amire csak akarja. Orbán Viktor hatalmi piramisában pedig a saját emberek megfigyelése is mindennapos eset lehet. A főnök szeret mindenről tudni, és a szolgálatok készségesen ki is szolgálják bár nem épp ez lenne a törvény által előírt feladatuk. Dehát a nemzetbiztonságba sokminden belefér: főként az, hogy Orbán hatalmának biztosítása, amely az első számú feladat mindenki számára.

Orbán tart a tábornokaitól

A tisztikar elitjét külföldön képezték ki: az idősebbeket mint Czukor József Moszkvában (a Dzerzsinszkij KGB akadémián) míg a fiatalabbakat az USA-ban és Nyugat Európában. Sem Brüsszelben sem Washingtonban nem rajonganak Orbán Viktorért. Nemrég kiderült, hogy a magyar miniszterelnököt nem hívják meg Washingtonba, ahol Biden elnök demokrácia csúcsot rendez. Ez nem is túlságosan finom figyelmeztetés arra, hogy Orbán Viktort az USA jelenlegi vezetői nem tartják pótolhatatlannak. Már amikor Orbán Viktor Trump elnöknél járt vele egyidőben fogadták Washingtonban Márki-Zay Pétert a külügyminisztériumban. Az akkor még szinte ismeretlen magyar politikus mára az ellenzék miniszterelnök jelöltjévé vált, aki Orbán esélyes kihívója lehet.

Bodnár Zsolt dandártábornok is a választások alkalmából bukott le. Orbánnak most is végig kell gondolnia: kire számíthat a tábornoki karban, ha szorul a kapca?!

Az Amnesty International moratóriumot kér a kém szoftverekre

A Pegasus ügyek felderítésében döntő szerepet játszottak az Amnesty International informatikai szakértői, akiknek leleplezéseit azután 17 lap oknyomozó újságírói írták meg. Köztük volt a párizsi Le Monde is, amely közzétette az Amnesty International nyilatkozatát.

Azonnal állítsák le a Pegasus és más kémszoftverek eladását és felhasználását!

– követeli az Amnesty International arra hivatkozva, hogy „Az emberi jogok világméretű válságát jelzi a Pegasus ügy”.

A Forbidden Stories világosan megmutatta, hogy milyen veszélyekkel jár, ha valakit kémszoftverrel megfigyelnek – hangsúlyozza Agnes Callamard a nemkormányzati szervezet főtitkára. Nyilvánvalóan olyan esetekre céloz mint például a szaúdi újságíró ügye: a Washington Post publicistáját Pegasus szoftverrel figyelték, Isztambulba csalták, ahol megfojtották majd feldarabolták hazája főkonzulátusán. Halála után menyasszonyát és az újságíró szaudi családját is ezzel a kémszoftverrel figyelték tovább.

„Az izraeli NSO csak az egyik olyan cég, amely előállít és elad ilyen kémszoftvereket. Ez az egész ágazat a legalitás határán működik. Épp ezért le kell állítani az eladásokat és a kémszoftverek felhasználását mindaddíg amíg nem születik átfogó jogi szabályozás ennek ellenőrzésére” – követeli az Amnesty International.

Kiket figyeltek?

Több mint 50 ezer telefonszám van a listán – emlékeztet a Le Monde. Legkevesebb hatszáz politikusról és 180 újságíróról tudjuk, hogy megfigyelték őket a Pegasus szoftverrel. Marokkó, Mexikó és Szaúd Arábia az a három állam, ahol a legtöbb megfigyelés zajlott, de szerepel a listán Franciaország és Magyarország is. Párizsban Macron elnököt is ezzel figyelte a marokkói hírszerzés.

Macron két vizsgálatot követel

A francia államfő egyrészt a marokkói hírszerzéstől vár magyarázatot, másrészt pedig az izraeli kormánytól. Emmanuel Macron felhívta Naftali Bennett izraeli miniszterelnököt, hogy járjon utána az ügynek: miképp lehet egy terroristák megfigyelésére kidolgozott kémszoftvert használni a Francia Köztársaság elnöke ellen? Az NSO főnöke ugyanis úgy nyilatkozott, hogy figyelemmel kísérik: az eladott szoftverekkel kit figyelnek?!

Az NSO az engedélyeket még Benjamin Netanjahu miniszterelnöktől kapta, aki személyesen felügyelte a szektort.

Az Amnesty International nyilatkozata ezzel kapcsolatban kifejezi azt a reményt, hogy
„miután magasrangú politikusok is a megfigyeltek között vannak, ezért a világ államai is szükségét érzik majd, hogy szabályozzák a kémszoftver szektort.”

Mi az igazi nemzetbiztonsági kérdés Pegasus ügyben?

A kém szoftvert gyártó izraeli NSO főnöke azzal próbálta cáfolni 17 újság oknyomozó riportereinek közlését, hogy a cég központjában figyelemmel kísérik a Pegasus működését az eladás után is! Ha tehát nem jogszerű célra használták a kém szoftvert: újságírók vagy ellenzéki személyiségek ellen, akkor azt az NSO megakadályozta volna!

Ez a nyilatkozat különösen kínos a szaudi újságíró meggyilkolása ügyében. A Washington Postnak dolgozó újságírót, aki az Egyesült Államokban élt, Isztambulba csalták, majd megfojtották Szaúd Arábia trónörökösének parancsára.

Az újságírót a Pegasus szoftverrel figyelték meg. Ha Izraelben erről tudtak, akkor miért nem akadályozták meg a gyilkosságot?

A többi között ezt próbálja meg most kideríteni egy vizsgálóbizottság, melyben a Moszad is képviselteti magát.

A Washington Post azt írta a gyilkossággal kapcsolatban, hogy a szaúdi trónörökös engedélyt kért és kapott Trump elnök vejétől a gyilkosságra.

Laborc Sándor a Klubrádióban

A Nemzetbiztonsági Hivatal ex főnöke (2007-2009) azt tartja a legnagyobb nemzetbiztonsági problémának, hogy a Magyarországon begyűjtött információk külföldre is kiszivároghatnak, ha az NSO Izraelben továbbra is ellenőrizni tudja a Pegasus programot.

Laborc szerint, ha igazak a hírek, és azok a megfigyelt célszemélyek, akik a hírekben szerepelnek, akkor „nem lehet mit mondani”!

Orbán Viktor nem is mond, de az álláspontja világos: nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az ellenzéki személyiségek és újságírók tevékenységét, ezért az ő lehallgatásuk rutinnak számíthat a titkosszolgálatok gyakorlatában. Orbánt inkább az izgathatja, hogy miképp derülhetett ki mindez? Ezért hirdetik emberei a Pesti tévében, hogy „Soros szervezetei megtámadták a magyar titkosszolgálatokat!”…

Pegasus szárnyán Orbán fél, és mindenkit figyeltet – frissítve

A magyar kormány is megvette a Pegasus szoftvert az izraeli NSO-tól. Oknyomozó újságírók szerint a Pegasus segítségével sok országban figyeltek meg az ellenzéki újságírókat, üzletembereket vagy akár politikusokat is.

A Pegasus kémszoftverrel figyelték többi között annak a szaúdi újságírónak az okostelefonját, akit azután a trónörökös parancsára megfojtottak az ország isztambuli főkonzulátusán. A hackelésre szánt személyek között volt két nő, aki kapcsolatban állt Jamal Khashoggi meggyilkolt szaúdi újságíróval és Cecilio Pineda Birto mexikói újságíróval, akit 2017-ben meggyilkoltak. A hackelésre szánt eszközök telefonszámai között világszerte több száz vezető, üzleti vezető, aktivista és más újságírók.

A Pegasus kémprogramot az izraeli NSO Group hozta létre és adta bérbe. Úgy tervezték, hogy katonák, hírszerző ügynökségek és bűnüldöző szervek tisztviselői nyomon kövessék a terroristákat. Azon országok listája azonban, amelyekben nagyszámú hackelési célpont van, azt sugallja, hogy a rendkívül kifinomult kémprogramokat olyan vezetők rendelkezésére bocsátották, akiknek problémás emberi jogi nyilvántartása van, és akik ellenségek üldözésére törekszenek, mint például Orbán Viktor.

A magyar szál

Öten szerepelnek a magyar sajtó munkatársai közül is a feltört megfigyelési listán. Szinte egyetlen esetben sem történt fizikai erőszak az újságírók ellen Magyarországon; ehelyett Orbán média elleni háborúja más eszközöket alkalmazott. Ez magában foglalta a független újságírók zaklatását, a médiatulajdonosokra nehezedő nyomást, az állami hirdetési források kivonását a kritikus médiumokból.

Rajtuk kívül ügyvédek és üzletemberek is a célkeresztbe kerültek. Simicska Lajos családja is érintett. Azért csak a család, mert Simicska Lajos nem használ okos telefont. Ahhoz eléggé jól ismeri ifjúkori barátját, Orbán Viktort. A miniszterelnök a fontos beszélgetéshez szintén nem használ okos telefont, mert tudja: a Nagy Testvér figyel. Magyarországon vajon hány embert hallgattak le és figyeltek meg Orbán utasítására a titkosszolgálatok? Senki sem tudja.

Ami most kiderült csak a jéghegy csúcsa.

A vizsgálat a Forbidden Stories, egy párizsi székhelyű újságíró nonprofit szervezet és az Amnesty International részvételével zajlott. A projekt médiapartnerei közé tartozik a The Washington Post, a PBS Frontline, az angol Guardian, a francia Le Monde, az izraeli Haaretz és mások.

Miután a magyar kormány is megvette a kérdéses szoftvert aligha lehet kétkedni abban, hogy azt a titkosszolgálatok használták méghozzá a hatalom parancsára.

Emiatt Ungár Péter ellenzéki képviselő  a parlament nemzetvédelmi bizottságához fordult.

Az izraeli NSO cáfol és perrel fenyegetőzik.

Novák Katalin miniszter, a Fidesz alelnöke annyit mondott, hogy sajtóhírekkel nem foglalkozik. Csakhogy időközben Ursula von der Leyen is elfogadhatatlannak minősítette az újságírók lehallgatását, így ebből akár tetszik Nováknak, akár nem politikai botránnyá dagadt a lehallgatás.

Pintér Sándor belügyminiszter szerint a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok nem folytatnak illegális megfigyelést, a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket pedig kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik.

Varga Judit igazságügyminiszter sajtótájékoztatón közölte „a titkosszolgálatok működtetése szakmai feladat Magyarországon, amely teljes mértékben független a politikától és ezeket a döntéseket soha nem pártállás, vagy foglalkozás alapján, hanem az adott tevékenység alapján kell megítélnie.”

Való igaz, a megfigyelés a titkosszolgálat dolga a nemzeti együttműködés rendszerében, melyet Orbán Viktor felügyel. Kizárólag az igazságügyminiszter engedélye kell a megfigyeléshez, a Fidesz úgy változtatta a törvényt, hogy bíró engedélye nem szükséges. Így ha a  Nagyfőnök kér valamit…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!