Kezdőlap Címkék Nemzeti Választási Bizottság

Címke: Nemzeti Választási Bizottság

Kiderült, ki lesz Patyi András utóda

0

Mai ülésén választja meg új elnökét a Nemzeti Választási Bizottság. Patyi Andrást Rádi Péter követheti a poszton.

A 24.hu információi szerint Rádi Péter lesz az NVB új elnöke, miután a közigazgatási felsőbíróság vezetésére készülő Patyi András lemond a posztról. Az elnök lemondásának elfogadása és az új megválasztása szerepel is az NVB ma délutáni ülésének a napirendjén.

Az új elnökről a testület tagjai szavaznak.

Az NVB-ben jelenleg a parlamenti többség által megválasztott tagok mellett a frakciók delegáltjai ülnek. A hvg.hu információi szerint Patyi András (legalábbis egyelőre) csak az elnöki posztról mond le, vagyis a bizottságnak tagja marad – azaz ő is szavazhat saját utódjáról.

Mráz Attila, a Társaság a Szabadságjogokért választási jogi szakértője szerint jogi szempontból nincs ezzel probléma. Ahogy a Független Hírügynökségnek elmondta: nemzetközi példák is vannak arra, hogy egy szervezetet valamelyik testületi tag vezet, és amikor lemond vagy megszűnik a vezetői megbízatása, akkor – a testület más tagjaival együtt – ő maga is szavaz arról, ki kövesse a posztján. Így önmagában nem látja kifogásolhatónak azt, hogy Patyi András is szavaz a saját utódjáról.

Rádi Péter ügyvédként dolgozott, 2013-ban az NVB póttagja lett, előtte a 9. kerületi választási bizottság tagja volt. 2015 szeptemberében, Csenterics Ferenc halála után lett a Nemzeti Választási Bizottság tagja. Az NVB-ben

legtöbbször a Patyi András által előterjesztett álláspontnak megfelelően szavazott,

de ellenkező esetre is volt példa: azok közé tartozott, akik elérték az elnökkel szemben, hogy Erdősi Lászlóné népszavazási kérdését hitelesítse a bizottság Nyakó Istvánéval szemben – ez volt a kopaszok hírhedtté vált akciója.

Újabb akadály az ellenzék pályáján

Elfogadta az országos lista kiesésével kapcsolatos iránymutatását mai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület jogértelmezése szerint törölni kell a párt országos listáját, ha egy vagy több jelölt kiesése miatt a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimumot.

 

Az április 8-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított – idézi a testület mai döntését az MTI. Az iránymutatást jegyzőkönyvi döntéssel fogadták el, amely bíróságon nem megtámadható, az iránymutatás alapján hozott konkrét NVB-határozat ellen azonban kérhető jogorvoslat a bíróságon.

Az NVB iránymutatása nem kötelező érvényű.

Mint megírtuk, László Róbert, a Political Capital (PC) választási szakértője elemzésében vitatja, hogy a választási eljárási törvény alapján az NVB-nek lenne felhatalmazása a pártlista törlésére. Szerinte a pártoknak is az az érdekük, hogy legalább 27 jelöltet versenyben tartsanak, és alapvetés számukra, hogy az ellenzéki koordinációban csak legalább ennyi jelölttel lehet részt venni. A pártoknak adandó költségvetési támogatás is erre ösztönzi őket, mert ennyi jelölti számtól kezdődően jár a pénz.

László szerint az NVB szándéka illeszkedik az eddig ismert ellenzéki stratégiákhoz, azokat egyáltalán nem szűkíti be. Mindazonáltal a szakértő szerint nem egyszerű a helyzet az elképzeléssel. A választási eljárási törvényben a lista „kiesése” kapcsán egyetlen szó sincs arról az esetről, ha egy jogerősen nyilvántartásba vett listát állító párt jelöltjeinek száma 27 alá esne.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!