Kezdőlap Címkék Munkaerőpiac

Címke: munkaerőpiac

3000 informatikust vesz fel a General Motors

Óriási csata folyik a munkaerőpiacon az informatikusokért – számol be a Forbes. Különösen így van ez az autóiparban, ahol ez a versenyképesség javításának a legfőbb feltétele.

“Gyakorlott szoftver fejlesztőket keresünk” – nyilatkozta a Forbes -nak a General Motors globális technológiáért felelős alelnöke. Randy Mott elmondta, hogy diverzifikálják a fejlesztéseket és egyúttal a detroiti központtól távolabbi helyeken is informatikai centrumokat akarnak létesíteni.

“Bízunk a befogadó kultúrában, mely nagyobb kreativitást eredményezhet, felgyorsulhatnak az újítások és a vásárlóink jobb autókat kaphatnak” – mondta Randy Mott alelnök.

Verseny a munkaerőpiacon

A Covid-19 járvány megmutatta, hogy az informatikának milyen nagy szerepe lehet abban: egy cég miképp küzdi le a felmerülő problémákat. Így érthető, hogy míg a vírus járvány hihetetlen mértékben megnövelte a munkanélküliséget az Egyesült Államokban addig az informatikai szektorban pontosan ellenkező helyzet alakult ki, mert a fejvadászok keresnek munkavállalókat.

Szeptemberben még 3,5% volt a munkanélküliség az informatikai szektorban, de októberben ez 2,8%-ra csökkent! Az elmúlt hónapban 239 ezer új állást hirdettek meg, ez 14 ezerrel több mint szeptemberben.

A General Motors ennek ellenére bízik abban, hogy fel tud venni 3000 informatikust 2021 első negyedévének végéig.

“Az egész közlekedési rendszert újra álmodjuk, hogy eljussunk a teljesen elektromos autózásig. Ez egyedülálló vállalkozás , nem sok cég mondhatja el magáról”

– nyilatkozta a technológiai fejlesztésekért felelős alelnök a Forbes-nak.

Szakképzetteknek könnyebb lesz bejutni Németországba

0

Berlinben a kormánykoalíció pártjai megállapodtak az új bevándorlási törvény egyik legfontosabb részletében, vagyis, az Európai Unión kívülről érkezők ügyeinek megítélésében.

 

A 2015-ös migráns invázió felkorbácsolta a szenvedélyeket ebben az ügyben. A legutóbbi kimutatás szerint 230 ezer olyan menedékkérő van Németországban, akinek a kérvényét elutasították, de nem akar hazamenni. Közülük 174 ezret mentesítettek a deportálás alól – különböző jogcímeken – közli a Deutsche Welle közszolgálati portál. Most azok, akik ebbe a kategóriába tartoznak, fellélegezhetnek, mert a tervezett új törvény kedvező változásokat hoz a számukra. Könnyebben hozzájuthatnak az áhított kék kártyához, mint eddig vagyis,

megkönnyítik számukra a legális munkavállalást Németországban.

Ennek oka, hogy nagy a szakmunkáshiány. Legalábbis, erről panaszkodott a Deutsche Welle közszolgálati portálnak a Munkaadók Szövetségének a főnöke. Nemcsak arról van szó, hogy rossz a helyzet, hanem arról is, hogy a jövőben még súlyosabb lehet a hiány néhány fontos ágazatban. Eddig az unión kívüli munkavállalók csak akkor reménykedhettek legális munkában, ha megkapták a hivatalos igazolást arról, hogy német vagy uniós polgár nem vállalja a munkát. Ez a kritérium a jövőben fokozatosan megszűnik – erről állapodott meg a kormánykoalíció Berlinben.

A bevándorlási törvény alapelve viszont változatlan: továbbra sem keverik össze a menekült kérdést a munkaerőpiac helyzetével.

Pedig a szociáldemokraták ezt szerették volna elérni: egységes kezelését a bevándorlásnak! Politikailag ez igen kényes téma Németországban, ahol a kormánykoalíció pártjainak a népszerűsége folyamatosan csökken a migráns politika miatt. Ráadásul az egyik kormánypárt, a CSU sorsdöntő tartományi választás elé néz Bajorországban októberben.

A gazdasági érdekek és a politikai érzelmek sok helyen ellentétesek: miközben a gyárak küzdenek a szakképzett munkaerő hiányával, sokan nem szívesen látnak más civilizációkból érkezett munkavállalókat Németországban. Természetesen a berlini egyeztetés során is felmerült, hogy a beáramló munkaerő szakképzettsége és nyelvtudása gyakran igen kétséges. Ezért az új bevándorlási törvény nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a jövőben az új bevándorlók szakmai és nyelvi képzésére több pénz jusson, hogy mielőbb be tudjanak illeszkedni a német társadalomba.

Költségvetés 2019: tűzoltás, helyenként fű alatti megszorítás

Felfordulást nem okozna a 2019-es költségvetés, a szociális területen mintha tűzoltás jellegű kiadásnövekedést tervezne a kormány, másutt viszont infláció alatti a növekmény. Az egyik legnagyobb vesztesnek a közmunkások serege látszik.

Semmi különös, búcsú az álmoktól: részletesebben áttekintve így foglalható össze a jövő évi költségvetés tervezete. Marad a robusztus, 4,1 százalékos növekedés, bár csökkenő ütemű, de még mindig impozáns (8,8 százalékos) béremelkedés van a tervasztalon. Az első kockázati elem a növekedési ráta, sok elemző szerint ez kissé túl ambiciózus. Valószínűleg részben erre válaszul a kormány felével megtoldja a költségvetés tartalékait.

A kormány vélelmezett kőszívűségét cáfolni látszik néhány fontos tétel. A kórházi ellátások soron csaknem 6 százalék, a gyógyszerár-támogatásban 7,5 százalék a növekmény az ideihez képest. Sőt, a gyógyászati segédeszközökhöz hozzájutást 10 százalékkal segítik.

Ezek lényegesen meghaladják a 2,7 százalékra tervezett inflációt,

de leginkább tűzoltásnak foghatók fel az elmúlt években felgyülemlő feszültségek láttán.

Más előirányzatokból viszont az látszik, hogy a kormány változatlanul a magas jövedelműek helyzetét akarja erősíteni, a lopakodó elvonás az alsó jövedelmi tizedekben lévőket sújtja jövőre is.

A családi támogatások csökkennek,

ezen belül a messze legnagyobb tétel, a családi pótlék tíz év után is változatlanul fagyásban marad. Ez a szegény sorban élők terheit súlyosbítja. Némiképpen, de az infláció felével növekszik (vagyis reálértéken veszít értékéből) a közgyógyellátásokra szánt összeg.

Ezzel szemben éppen inflációkövető lesz a lakásépítési támogatás (közismert nevén a csok), jövőre már 242 milliárdot szán erre a kormány.

Ez egyre inkább a tehetősek jövőjét szolgálja,

ha figyelemmel vagyunk a legutóbbi folyamatokra, ahogyan az ingatlanpiaci drágulásban rohamosan veszíti el értékét a legnagyobb, 10+10 milliós csok-támogatás is.

A kormány – miután elmúlt a 2008-as válság közvetlen hatása és a magyar gazdaság a kedvező nemzetközi környezetnek, valamint a beözönlő uniós támogatásoknak köszönhetően emelkedő pályára állt a gazdaság – erőteljesen látott hozzá

a közmunkások kiszorításához a munkaerőpiacról.

A programban három éve (januárban) 180 ezren, 2016-ban már 223 ezren, tavaly 211 ezren kaptak nem túl értelmes munkát.

Forrás: BM

Bár a közmunkásoknak csak csekély része (körülbelül 13 százaléka) képes idővel rendes foglalkoztatásban részesülni, a szorító munkaerőhiányt is látva a kormány hozzálátott a közfoglalkoztatás alapos megvágásához. A tavaly év elején még 211 ezres tömeg ennek az évnek elejére 50 ezerrel zuhant, hogy aztán idén áprilisban – a pár napja készült statisztika szerint – a közfoglalkoztatásban részt vevő személyek havi átlagos száma 145 445-re zuhanjon. Ez 2017 áprilisával összehasonlítva 29 ezres csökkenés – olvasható a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi (!) helyettes államtitkársága jelentésében.

Persze itt minden leginkább a pénzről szól,

a közmunka-kassza most nominálisan éppen annyi, mint 2014-ben: 225 milliárd forint.

Közben megjárta a 270 milliárdot, de 2019-ben szekercével hasítanának le a kiadásokból: a 180 milliárd 20 százalékkal lesz kevesebb az ideinél. Ezzel akár 130 ezer körülire eshet a közmunkások száma 2019-ben.

A programból kiesőket a versenyszférának kellene felvennie. A költségvetés tervezete a foglalkoztatás másfél százalékos bővülésével számol. Nem biztos, hogy ezt a 66 ezres igényt az ellátásból kieső közmunkások köréből képes lesz magába olvasztani a gazdaság. Az álláskeresési ellátás bukszáját talán nem véletlenül bő egyharmadával tervezi megfejelni a kormány.

Ha valakinek van szívhangja, azt már fel is veszik

A munkáltatói szervezetektől – köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától – kellenének ötletek a vállalkozói szféra által immár régebb óta a legsúlyosabb versenyképességi gátnak tekintett probléma, a minőségi és mennyiségi munkaerőhiány megoldására – szögezte le a Független Hírügynökségnek Bod Péter Ákos, a budapesti Corvinus egyetemi tanára. A volt ipari minisztert, jegybank-elnököt annak kapcsán kérdeztük, hogy a hírek szerint a hamarosan felálló új kormány új gazdaságstratégiát fog kidolgozni, amelyhez az MKIK-tól és a Magyar Nemzeti Banktól kért javaslatokat. Bod szerint a versenyképesség növelésének a a munkaerőpiaci problémák kezelése a kulcsa, de a megoldást itthon kell keresni, nem a hazatelepülőkre várni: negyedmillió embert kellene és lehetne átterelni a reálszférába. Ha külföldről tudunk behozni munkaerőt – mert tudunk –, akkor miért nem tudjuk országon belül megoldani a kereslet-kínálat kiegyensúlyozását – teszi fel a kérdést.

 

Ön gyakori résztvevője a különféle konferenciáknak, tanácskozásoknak, szakmai fórumoknak, amelyeken az elméleti fejtegetéseken kívül alkalma nyílik meghallani azt is, hogy mit gondol a versenyszféra. Mire van a cégeknek szükségük ahhoz, hogy boldoguljanak, fejlődjenek. Mi a leggyakoribb általuk emlegetett megoldandó probléma, amelyhez nem a piac, hanem az állam segítségét várják?

Valóban nagyon sok szakmai és/vagy vállalati rendezvényen vettem részt, sok-sok gyakorló üzletemberrel volt alkalmam beszélgetni az utóbbi hetekben, s ezekből egyöntetűen az világlott ki, hogy a magyar gazdaság növekedésének első számú akadálya napjainkban a munkaerőhiány. Ez persze európai ügy is, de az Európai Bizottságnak az európai szemeszter keretében Magyarországgal foglalkozó anyaga külön kiemeli, hogy ugyan az egész visegrádi térségben jellemző a munkaerőhiány fokozódása, de nálunk már akuttá vált.

Mennyiségi vagy minőségi ez a hiány nálunk?

Mind kettő, bár eltérő a gazdaság különféle területein. Ugyanis a magyar gazdaság két szektorában nem egyforma sem az igény, sem pedig a kereslet kielégítésének a lehetősége. Az egyik a multinacionális cégekből és a versenyképes magyar nagyvállalatokból álló szektor, ahol alapvetően a minőségbeli és választékbeli munkaerőhiány jellemző. E hatékony szektor igényét alapvetően jól elégíti ki a magyar képzési struktúra, de az demográfiai okokból, és részben a kompetencia-szerkezete miatt elérte a korlátjait. Számos szakterületen  a megoldást  minálunk is a nemzetköziesedés adja, amint ezt már látjuk is az üzleti szolgálgatóközpontoknál, startapoknál, ipari és fejlesztő vállalkozásoknál:

az  indiaitól a spanyolig bármilyen nemzetiségű munkaerőt importálnak a cégek, ha szükségük úgy hozza. Ehhez nem kell kormányzati segítség, pontosabban, egy dologra azért szükség lenne: arra, hogy a sürgősen álljon le az idegenellenes kampányával,

hiszen abszurd helyzetek adódnak már most is. Például, amikor a drágán idehozott külföldi munkaerőre vidéken rendőrt hívnak, mert migránsnak nézik. Az itt dolgozó,  tanuló, kutató külföldiek már lassan nem mernek kimenni Budapesten kívül az utcára. Közöttük vannak azok a harmadik világbeli egyetemi hallgatók, akiket a magyar állam több milliárd forintos ráfordítással, magyar ösztöndíjakkal ide. Nekem is vannak magyar állami ösztöndíjjal itt tanuló hallgatóim, akik Libanonból, Mongóliából, Afrikából nagy örömmel jönnek, majd szembesülnek a kormány által gerjesztett gyűlöletkampánnyal. Ez sokba kerül, semmi értelme nincs, abba kell hagyni!

A külföldi munkaerőt tehát a nagy cégek meg tudják fizetni, s ezzel megoldhatják munkaerő-problémájukat, de vajon a haza kis- és középvállalatok mit tudnak tenni?

Igen, a nagyobb gond most már gazdaságunk másik szektorával van. A kis és közepes cégek is rövid néhány év alatt beleütköztek a mennyiségi hiányba: nincs ember. A képzett és gyakorlott szakembert pedig nem tudják megfizetni. Ebben a szektorban a munkaerőpiac fokozatos nemzetköziesedése sem nyújt megoldást, a  kkv-k számára valójában még a viszonylag olcsónak számító ukrán munkaerő is megfizethetetlenül drága –, nem szólva arról, hogy ezt meg kellene szervezni, beleértve az utaztatásukat, lakhatást, pedig a kormány és a munkaadói szervezetek már régóta fontolgatják ezt a megoldást. Ráadásul nem is feltétlenül erre van igénye a hazai kkv-szektornak: a lengyel vagy a szlovák, cseh példa szerint a több százezres ukrajnai vendégmunkás-foglalkoztatást a mezőgazdasági idénymunkák és a nagy építőipari munkák motiválják.

Ugyanakkor az biztos, hogy a magyar kkv-szektor munkaerőkereslete és annak potenciális kielégítése az a terület, amelyen a kormánynak szerepet kellene vállalnia.  

Érdemes abból kiindulni, hogy a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyed millió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra.

Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.

Kinek lenne ez a feladata, a kormányé?

Itt már nem egyen-megoldások kellenek, amelyeket a Belügyminisztérium és az önkormányzati rendszer egy sablon alapján levezényel. Az oktatási része is tagolt, mert kellene hozzá az utóbbi évtizedek magyar gyakorlatától elég idegen felnőttképzés, „élethosszig tartó tanulás, valamint az iparosnál végzett szakképzés – és ahhoz állami forrásokat kell rendelni.

A munkáltatói része pedig azért nagyon sajátos, mert hazánk számos peremtérségében a hivatalos munkanélküliség felett akár a lakosság negyedét kitevő közmunkási hányad jelzi a térség potenciális munkaerőkínálatát, miközben a kielégítetlen kereslet onnan 50 vagy akár 200 kilométerre van.

Sok cégvezetővel beszélve hallom, hogy ők elég jól feltérképezték a számukra elérhető és náluk hatékonyan foglalkoztatható munkaerőt, hajlandóak is lennének immár e munkaerő-ínséges időben vállalni a betanítást, odaszoktatást: de egyenként kicsik. Az egyiknek kellene hat ács, a másiknak tíz szalagmelletti, a harmadik két kertészt és négy targoncást keres: ám a buszoztatás vagy a munkásszállás-ellátás költségeit csak koordinált keretek között lehet megoldani. Vannak erre szakosodott magánvállalkozások, ám a munkáltatói szervezetek – köztük az MKIK, VOSZ, iparági szövetségek – is kidolgozhatnának konkrét javaslatokat a kormány számára.

Ehhez a Kamara, amely rendeltetése folytán foglalkozik  a reálszféra igényeivel, hasznosan hozzá tud szólni, szemben például a felsősoktatással, amelynek fejlesztési stratégiája nem kamarai profil,

az oktatási folyamat időigénye messze túlnyúlik a munkaadói és kamarai szövetségek időhorizontján, és a konkrét munkáltatói érdekek egyáltalán nem esnek egybe szükségszerűen az ország egészének a távlati érdekeivel. Arra kellenének tehát javaslatok, hogy miként váljon a munkára fogható közmunkás értékteremtő munkára képes emberré. A kettő ugyanis nem ugyanaz.  Ma a közmunkaprogram az egész országot átfogó állami rendben működik. A probléma egy részét talán a polgármesterek is meg tudják helyi szinten oldani, de csak egy részét. Ám a jövő súlypontja nem náluk, hanem a magánszektorban van! A kérdés ugyanis az, hogyan lehet ezt a tömeget átterelni, bevinni a reálszférába. Itt kellene a kamaráknak, szakmai szervezeteknek előállniuk az ötletekkel. Azért említem első helyen őket, mert ezek azok, amelyek elsősorban a kis- és középvállalkozásokat képviselik, s ez a potenciális – a közmunkából a munka világába átterelendő – munkaerő-állomány nem a multik számára jelenthet megoldást. Ugyanakkor a kkv-k is meg tudnák fizetni az ilyen munkaerőt, az érintett közmunkások pedig meg tudnák duplázni a saját legális jövedelmüket, az állam pedig adó- és járulékbevételekhez jutna, illetve sokkal kevesebbet kellene költenie közmunkásokra.  Azaz az állam számára bőségesen megtérülne ennek a támogatása, egy ilyen program működtetése.

Éppen ezért én azt mondom, hogy a magyar versenyképesség javításának a módozatait nem a munkaadói járulék vagy a személyi jövedelemadó kulcsa további csökkentése körül kellene keresni, mert nem ott húzódnak a növekedés korlátjai.

Arról nem beszélve a járulékcsökkentés ugyan mérsékelné a munkaadói költségeket, de azzal még kevesebb jutna az egészségügyre, a nyugdíjakra. Inkább az értékteremtést kell növelni!

Mit tapasztal a reálszféra körében, nem ódzkodnának a közmunkásból munkaerővé avanzsált emberek felvételétől? Nem félnének?

Öt éve, amikor még rendelkezésre áll a munkaerő, és lehetett válogatni a kendermagban, akkor senki nem volt arra rászorítva, hogy képzetlen, szervezett munkától elszokott, akár funkcionális analfabéta emberekkel foglalkozzon, mivel extra ráfordítást igényel a betanítás, kiképzés, szintre hozás. Ma más a helyzet.

Hallottam olyan mondást HR-től, hogy ha van valakinek szívhangja, akkor azt már fel is vesszük.

De nem feltétlenül  az országnak azon a részén található még ilyen rendelkezésre álló potenciális munkaerő, ahol igény van rájuk. Ismét induljanak be a fekete vonatok Szabolcsból a főváros és Nyugat-Magyarország között?

Nem tartom abszurdnak, hogy a keleti országból, vagy éppen Nógrádból eljárjanak dolgozni az emberek, ha valaki meg tudja szervezni számukra az utaztatást, a szállást. Nem a fekete vonatok rendszerét kell újraéleszteni, de az országon belüli munkaerő mozgatására igenis szükség van. Gondolok itt olyan dolgokra, hogy

valaki összegyűjthetné néhány egymáshoz közel működő cég munkaerő-igényét – ennyi és ennyi villanyszerelőre, annyi és annyi vizesre, stb. van szükség, s megszervezné a napi utaztatást.

A gyakorlati megoldást nem nekünk kell most megtalálnunk. Amit viszont határozottan állítok: beindult a gondolkodás ebben is, s ez ragyogó alkalmat kínál arra, hogy a munka világára is kitaláljanak olyan megoldásokat, amelyek segíthetik a magyar gazdaság egészének, versenyképességének is a fejlődését, javulását amellett, hogy a piaci szereplők gondjain is enyhítenének.

Említette, hogy az államnak szerepet kellene ebben vállalnia. Konkrétan mit? Szervezzen? Buszoztasson?

Az államnak szerepet kell ebben vállalnia, hiszen nemzetgazdasági, nemzetpolitikai érdek ennek a problémának a megoldása. De nem gondolom, hogy az állam feladata lenne a konkrét helyi igények összegyűjtése, a szervezés, az utaztatás. Erre a munkaügyi apparátus nem is lenne képes, hiszen ez nem hatósági ügy, hanem üzleti vállalkozás.

De például a kamarák – amelyeket sokan bírálnak, hogy keveset szolgáltatnak – a regionális hálózataikra építve felmérhetnék az igényeket.

Az államnak pedig a költségek egy részét kellene átvállalnia, mivel egy aktív munkaerőpiac eszközről beszélünk. Társfinanszírozást tartanék egyébként helyesnek – a cégeknek is ki kell venniük a részét a ráfordításokból, mert ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy kézen-közön eltűnik az erre szánt állami forrás.

Működik ilyen modell másutt?

Nálunk is működik már ilyen itt-ott, a magánszférában a munkaerő-közvetítő cégek működtetnek ehhez hasonlót. S a nagyobb vállalatok egy része is próbálkozik már ezzel. Amiről mi most beszélgettünk azonban – hogy úgy mondjam – macerásabb, mivel állami intézmények, érdekképviseletek és kisebb-nagyobb magáncégek közös tevékenységére van szükség.

Arról nem is szólva, hogy a külföldi munkaerőt a térségen belül – egyébként nálunk is – már most is számottevő mértékben importálják.

Az Eurostatnak van egy vonatkozó jelentése, amelyből kiderül, hogy Magyarországon 2016-ban 5801 tartózkodási engedélyt adtak ki külföldieknek munkavégzés indokával (egyébként sokatmondó, hogy az összesen, közel 23 ezer tartózkodási engedélyből a legnagyobb arányban kínaiak, ukránok és amerikaiak részesültek), ugyanakkor a cseheknél 23 097-e, miközben Lengyelországban 493 960-at. Tehát ha külföldről tudunk behozni munkaerőt, akkor miért nem tudjuk országon belül megoldani a kereslet-kínálat kiegyensúlyozását? Ehhez azonban – nem lehet elégszer hangsúlyozni – aktív munkaerőpiaci intézkedések kellenek – ahogy egyébként az Európai Unió évek óta tanácsolja, hogy ha már ennyit költ Magyarország a munkanélküliség kezelésére, költse ésszel.

Ma már nem utópia! Valóban jönnek a robotok

0

Jönnek a robotok: öt éven belül 3-4 millió munkahely szűnhet meg Németországban. A kilátások beláthatatlanok.

 

Miközben Berlinben a menekültkérdéssel vannak elfoglalva, a német munkaerőpiac informatikai forradalom előtt áll – hívta fel a figyelmet a Bitkom német informatikai társaság elnöke. Achim Berg a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva kifejtette: attól tart, hogy a 44,5 milliós munkaerőpiac nincs felkészülve erre a változásra, amely a munkahelyek tömeges megszűnésével járhat. A Bitkom előrejelzése szerint nemcsak három-négy millió munkahely megszűnéséről van szó öt éven belül, hanem arról is, hogy minden negyedik vállalkozás csődbe mehet, mert nem lesz rá szükség. Jönnek a robotok, és a mesterséges intelligencia mind több helyen veszi át a munkát, sőt az irányítást is.

Achim Berg konkrét példát is említett az interjúban:

a telekommunikációs ágazatban a kilencvenes években még 400 ezren dolgoztak, ma alig 20 ezren. Vagyis húsz év alatt eltűnt a szektor munkahelyeinek a 95%-a.

Ugyanígy járhatnak az adótanácsadók is, akiknek igen jól megfizetett munkáját átveszik az algoritmusok- A mesterséges intelligencia olyan tempóban gyilkolja meg a munkahelyeket, hogy azokat semmiképp sem lehet gyorsan pótolni. Ráadásul nagy presztízsű és jól megfizetett munkahelyek szűnhetnek meg, helyettük pedig alacsony presztízzsel rendelkező, gyengén fizetett állások jöhetnek csak létre.

„Davosban, a világgazdasági fórumon erről sokat beszéltek, de Berlinben mintha süketek lennének!

Pedig a következő öt évben ez lesz Németország legnagyobb gazdasági és társadalmi problémája, amely alapjaiban rázhatja meg a középosztályt” – nyilatkozta a Bitkom német informatikai társaság elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.

Túlburjánzik az állam, kiszámíthatatlan a jogi környezet

Brutális, hogy ma Magyarországon mintegy 4,4 millióan dolgoznak, közülük 1,3 milliót az állam tart el – állítja Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára, hozzátéve: az Orbán-kormány többször is felvázolt terveket e felduzzasztott létszám csökkentésére, történni azonban nem sok történt. „Nem látok az ellenzéki pártok programjaiban olyan lépés-sorozatokat, amelyek a gazdaság számára rendkívül nagy ígéretet hordoznának” – reagált arra a felvetése, hogy ugyan több ponton bírálja a VOSZ a jelenlegi kormány lépéseit, de nem áll ki az ellenzék mellett demonstratívan, ahogy tette azt nyolc évvel ezelőtt az akkor még ellenzéki Fidesz mellett. A vállalkozók  a gazdaság egyik neuralgikus pontjának a munkaerő-piaci helyzetet tartják: évente negyvenezer fővel szűkül a kínálat a munkaerőpiacon a 15-64 év közötti korosztályban, ami krónikus munkaerőhiányhoz fog hamarosan vezetni. Az állam túlburjánzása és a kiszámíthatatlan jogi, működési környezet is komoly problémákat okoz – állítja Dávid Ferenc.

 

Mit tartanak a magyar vállalkozók a gazdaság neuralgikus pontjainak?

Ma Magyarországon az elsőrendű kérdés a munkaerő-piaci helyzet, ennek két vetülete van: az egyik munkabérekkel kapcsolatos folyamatok, a másik pedig a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása. Ami az előbbit illeti – két év alatt jelentősen megnőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ami nagyon sokakat – elsősorban a hazai tulajdonú kis- és középvállalatokat – kifejezetten megvisel, s ellehetetlenít. Tavaly 15, illetve 25, az idén pedig további 8, illetve 12 százalékkal emelkedtek ezek a bérek, s ez a versenyszférában több mint egy millió foglalkoztatottat érint. Messze nem mindenki tudja kigazdálkodni ezt, különösen nem a vidéki, kistelepülések vállalkozói, kisvállalkozásai, ott, ahol jellemző a nyugdíjasok, az álláskeresési támogatásban részesülők és a közfoglalkoztatottak nagy aránya. Ezeken a településeken a helyi boltos, vendéglátós, fodrász számára például nincs növekedés a keresleti oldalról, honnan tudná tehát kitermelni a megemelt bérek fedezetét? A másik ilyen neuralgikus pont a szakképzés és az elvándorlás egymással szorosan összefüggő kérdése –

a kreatív, szakképzett, vállalkozó szellemű fiatalok elmentek, a képzetlenek, a digitális analfabéták maradtak itthon;

s főként az ország észak-keleti megyéiben már nagyon nehéz foglalkoztatható új munkaerőt találni. Ez olyan problémát fog hosszú távon okozni, amit kezelni szinte lehetetlen lesz, különösen, ha elérkezik a negyedik ipari forradalom.

A demográfia mennyire számít mindebben?

Ez is rátesz egy lapáttal. Hiszen míg az ötvenes évek közepén évi 220 ezer gyerek született, napjainkban számuk nem éri el a 90 ezret sem.

Évente negyvenezer fővel szűkül – az elvándorlás és a fenti tényező együttes hatására – a kínálat a munkaerőpiacon a 15-64 év közötti korosztályban.

Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy kiszámítsuk: mekkora problémát okoz ez már ötéves távlatban is – krónikussá fog válni a munkaerőhiány.

A munkaerőpiac negatív fejleményei mellett mit bírálnak a leginkább a vállalkozók?

A bírálatok, panaszok másik központi kérdése az állam túlburjánzása. Éppen ezen a héten hozta le a 168 óra a döbbenetes összesítést, amin még mi is meglepődtünk, pedig nap mint nap foglalkozunk ezzel a kérdéssel: ma már több mint 1,3 millióan kapják a fizetésüket közvetlenül az államtól vagy állami és önkormányzati vállalatoktól. Ez brutális! A térségben is mindenki előtt járunk ezzel – nem mintha ez dicsőség lenne. Ráadásul nálunk köztudottan magas az adószint, s még inkább az élő munka adóztatása. Logikus tehát, hogy

amiatt kell magasan tartani az adókat, hogy ezt az elképesztő állami vízfejet el lehessen tartani.

Nem a rendőrökről, nem az orvosokról, tanárokról beszélek – hanem a vízfejről, amely nem csak lusta, de sok pénzünkbe is kerül, s megnyomorítja az életünket, a bürokrácia miatt. Gondoljon csak bele!

Ma Magyarországon mintegy 4,4 millióan dolgoznak, közülük 1,3 milliót – azaz közel a harmadot – az állam tartja el.

Köztük van egyébként 300 ezer állami és önkormányzati tulajdonú vállalat alkalmazottja is, akik nem versenypiaci körülmények között dolgoznak. Ez a harmados arány komoly versenyképességi hátrányt jelent a magyar gazdaság számára.

Megjegyzem, még az „elmúlt nyolc év” előtt a VOSZ nagyon sokszor és demonstratívan fellépett az akkori kormánnyal szemben az állam által eltartottak nagy száma miatt – pedig az a mai számnál nem kevéssel volt alacsonyabb…

Az Orbán-kormány emberei – élükön Lázár Jánossal és Csepreghy Nándorral – többször is felvázoltak terveket e felduzzasztott létszám csökkentésére. Van is abban logika, hogy karrierhíddal irányítanák át az üzleti szférába a leépített közszolgákat. Történni azonban nem sok történt.

Visszatérve a vállalkozók véleményéhez milyen egyéb nehezítő tényezőket emlegetnek a leggyakrabban?

Azt, hogy az adórendszer évről évre, de gyakran év közben is változik, s általában véve is a gazdaság jogi környezete folyamatos mozgásban van. Ma egy magyar kisvállalkozó, vagy akár nagyvállalkozó nem tudhatja, hogy egy-két-három hónapon belül mi történik a szabályozási környezetben, beleértve a vagyonbiztonságot – gondoljon csak a takarékszövetkezetek vagy a trafikok ügyére. Hogyan lehet így vállalkozni, befektetni, bővíteni, munkaerőt felvenni? Távol áll tőlem, hogy dicsérjem a kormány gazdaságpolitikáját, de tény, hogy Magyarország növekedési pályán van, forrásbőség van, olcsón lehet hitelhez is jutni, ám a kisvállalatok mégsem mernek előre lépni, pusztán azért, mert nem tudják, mit hoz számukra a másnap jogi környezete.

Szkeptikusak a vállalkozók, nincs bizalmuk, nem mernek vállalkozni – ez pedig hosszútávon negatív hatással jár.

S e három nagy terület – a foglalkoztatással összefüggő anomáliák, az állami vízfej és bürokrácia, valamint a jogi környezet – mellett több probléma is irritálja a hazai kkv-kat. Ilyen a közbeszerzés, s az, hogy szemmel láthatóan nem a teljesítményen múlik, hogy a versenyben hol végzek, hogy piachoz jutok-e vagy sem, hogy megszerzek-e egy-egy üzletet, hanem elsősorban a kapcsolatrendszeren dőlnek el ezek a kérdések. Ez persze összefügg az állam túlburjánzásával.

Már előbb is pedzegettem, ismét nekifutok: nyolc-kilenc évvel ezelőtt teljes mellszélességgel kiállt a VOSZ – élén Demján Sándor elnökkel – az akkor még csak választásokra és győzelemre készülő Orbán Viktor mellett. Mert hogy nagyon sok bírálni valót láttak a megelőző szocialista kormány tevékenységében. Most is sok a bírálat, de nem látszik demonstratív kiállás. Miért hallgatnak?

Orbán Viktor az az ígéretet tette a 2010-es választás előtt – nyilvánosan és a nem nyilvános tárgyalásokon egyaránt –, hogy talpra állítja a gazdaságot. Ez a vezérszava volt, a legfőbb céljának nevezte. És 2011-12-ben valóban történtek is olyan intézkedések, amelyek arra engedtek következtetni, hogy pozitív irányba viszik a gazdaságot. Ilyen volt például a kisadók kivezetése, a vállalkozói vagyon illetékmentes (átadási,) öröklési lehetősége, stb.. Ám megfordult a helyzet és én ezt – bevallom, igen szubjektív módon – ahhoz kötöm, hogy szinte teljesen megszüntették a társadalmi párbeszéd intézményét. Ugyan ez nem forintosítható, de ettől még nagyon fontos, hogy felszámolták a munkaadók és a munkavállalók, valamint a kormány tárgyalási fórumát, az Érdekegyeztető Tanácsot.

Ma nincs érdemi és rendszeres gazdasági érdekegyeztetés, nincs fórum, amelyen minden, objektív mérés alapján megállapított reprezentatív érdekképviselet részt venne.

Ez azt jelenti, hogy nincs is formális kapcsolat a munkaadói, munkavállalói érdekképviseleti szervek s a kormány között?

Vannak, de ritkábbak, s persze az informális kapcsolatok megmaradtak. Sajnos azonban az olyan szervezetek, mint amilyen a VOSZ is, emiatt erejüket veszítették, hiszen ahogy erősödik a központosítás, úgy van egyre kevésbé szükség klasszikus, pártoktól független önkéntes szerveződésekre, arra, hogy ezek hallassák a hangjukat. Nem mondom, vannak fórumok – például a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma és a Vállalkozásfejlesztési Tanács –, de egyre nehezebb eredményeket elérni. A vasárnapi zárva tartás bevezetése nem volt jó történet, és nem a szociális partnerek és a Kormány megállapodásán alapult, de tiltakozásunk végül is sikeres volt.

Lesz-e olyan nyilvános kézfogás a mai ellenzékkel, mint amilyen volt az akkori ellenzékkel 2010-ben?

Mielőtt erre válaszolnék szeretném leszögezni: mi akkor hittünk abban, hogy az új kormány – mert azért azt lehetett tudni, hogy új kormány jön – kezelni fogja az alapbetegségeket, s központi kérdéssé teszi a gazdaság talpra állítását. Az elején ez így is indult. Sajnos azonban a lendület kifulladt, s a hosszú évek távlatában a kapcsolataink is kicsit megfáradtak. Ami pedig a mostani ellenzéket illeti – én tisztességgel végigolvastam a programjukat, s nem látok olyan lépés-sorozatokat, amelyek a gazdaság számára rendkívül nagy ígéretet hordoznának. A szociális ígéretekkel tele van a padlás – állampolgári jogú nyugdíj, garantált jövedelem, négynapos munkahét, minimálbér-emelés, stb.. Ezek azonban csak viszik a pénzt, a fedezetének a forrását sehol nem látom.

Ez a szociális licit egy vak licit, gazdaságilag nincs megalapozva.

Rémisztő még csak gondolni is rá, hogy olyan dolgokat ígérnek, mint Medgyessy a száz napos programban, amit bevezettek, például a 13. havi nyugdíjat, majd tarthatatlansága – fedezethiány miatt – nekik kellett kivezetni. Informális tárgyalásaink persze vannak, de ilyen körülmények között nincs értelme intézményesíteni a kapcsolatainkat az ellenzékkel.

Akkor az nem is számít politizálásnak hogy oda odaálltak, ide meg nem?

Mi pártszimpátiák alapján nem politizálhatunk! Ha azt tennénk, legyengülnénk és/vagy szolgai sorba kényszerülnénk.

A mi feladatunk az, hogy megpróbáljuk szakmai alapon meggyőzni azokat, akik szinte meggyőzhetetlenek. Olyan időket élünk, amikor nagyon alacsony szintre süllyedt a vitakultúra.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az érdekképviseleteknek nincs végrehajtói hatalmuk, de abban hiszünk, hogy a jó döntésekhez mindig meg kell hallgatni a másik felet is, jelesül minket is. Az érdekegyeztetésnek nem szabadna levelező tagozatnak lennie – ma pedig az, igen szomorú, hogy idáig jutottunk. Mi valódi társadalmi párbeszéd révén szeretnénk meggyőzni a mindenkori hatalmat, hogy nem vagyunk az ellenzéke. A kormánynak pedig tudatosítani kellene, hogy csak akkor sikeres, amikor a gazdaság is sikeres.

Hogyan tudják kezelni, hogy meggyengült a lobbierejük?

A VOSZ-nak hosszútávra kell berendezkednie, s ezért tudomásul kell vennünk, hogy vannak idők, amikor nem kíváncsiak arra, amit mi a hazai kkv-k képviseletében mondanánk.  Szakmai alapon kell maradnunk, őszintén kell szakpolitizálnunk.

Nekünk pártpolitikával nem, csak gazdaságpolitikával kell foglalkoznunk.

Nem kell, hogy szeressenek minket, csak használjanak. S azért azt se felejtsük el, hogy érünk el részsikereket – például sikerült, legalábbis ideig-óráig megakadályozni a tavaly tavasszal bedobott újabb kereskedelmi csomagot, benne a reklámszórólapok megadóztatásának, a hipermarketek előtti parkolók fizetőssé tételének, területarányos foglalkoztatási kényszernek a gondolatát. Ott legalább kármentő funkciókat el tudtunk tehát látni. De pozitív történet a kormánypártok által kezdeményezett és általunk is ösztönzött nyugdíjas szövetkezetek létrehozása – hogy még egy jó példát említsek arra, hogy a VOSZ ma is képes jó ügyeket felkarolni és tudja hallatni a hangját.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK