Kezdőlap Címkék Mszp

Címke: mszp

Tíz éve történt: Gyurcsány szerint folytatni kell a reformokat

0

2007. szeptember 15-én az MSZP politikai évadnyitó rendezvényéről írt a Független Hírügynökség. Gyurcsány Ferenc a reformok folytatásának fontosságát és a változásoktól való félelem leküzdését nevezte a legfontosabb feladatnak. Azt mondta, nem volt könnyű az év, de látszani fognak az eredmények és fent fog maradni a koalíció.

Az akkori miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország történelmi válaszút előtt áll, ez pedig a reform vagy a bukás. A kormányfő szerint a reform és a baloldal sikere egyesíthető és a magyar baloldalnak a nemzeti progresszió vezető, elsőszámú erejévé kell lennie.

Gyurcsány Ferenc szerint

a változásoktól való félelemmel meg kell küzdeni.

A hétköznap embere rendet szeretne, a szocialista párt pedig a szabadság rendjét akarja megteremteni. Mint mondta, polgárosodó Magyarországra van szükség, ahol a sikert nem irigység, hanem elismerés fogadja. Véleménye szerint nem csak beszélni kell a hazáról, hanem tenni is érte.

Tíz évvel ezelőtti beszédében Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy a reform nem csak a miniszterelnök, vagy az MSZP ügye, hanem nemzeti üggyé kell tenni.

Egy politikusnak elsősorban nem népszerűnek, hanem hasznosnak kell lennie.

Nem politikai teljesítmény ugyanis olyat mondani, ami „édes a fülnek”, hanem meg kell küzdeni azért, hogy az emberek ne féljenek attól, amit muszáj megtenni. Hangsúlyozta, hogy a győzelem ára 2010-ben nem az önfeladás lesz.

Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy a jobboldal szemet huny, szélsőséges részei pedig aktívak is abban, hogy támadják a rendet és a bizonytalanság legyen az úr. A miniszterelnök szerint

nem kell kordont bontani és nem kell megmagyarázni, hogy miért lehet náciknak masírozni az utcán.

A „nácik grasszálása” ugyanis nemcsak nem jó Magyarországnak, hanem meg kell küzdeni vele. A kormányfő ismét megjegyezte, hogy a jobboldalnak ki kellene mondania, hogy nincs helye a közelében náci jellegű szerveződésnek. Ám véleménye szerint, ehhez nincs meg a bátorságuk.

„Gyenge ember, gyenge kormány, gyenge ország”

– így reagált a Fidesz szóvivője tíz évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc beszédére. Szijjártó Péter szerint egy gyenge ember próbálta meg kétségbeesetten megmagyarázni saját elégedetlenkedő párttársainak, hogy hogyan nyújthatott ennyire gyenge teljesítményt a kormány. A kormányfő náci szervezetekkel kapcsolatos kijelentéseiről azt mondta: „Gyurcsány Ferenc egy gyenge, kétségbeesett ember, aki két kézzel próbál kapaszkodni a hatalmába, és mindenféle képtelenségeket kitalál”

Interjú, amelyben Gyurcsány Ferenc jót is mond a Fideszről

Gyurcsány Ferenc nem hisz a demokratikus ellenzék és a Jobbik együttműködésében, de abban igen, hogy egy új Parlamentben, szűk körben együtt tudnának működni. Úgy látja: nem igaz, hogy a kétharmados törvények mellett teljes bénultságra van ítélve a demokratikus ellenzéki oldal. Beszélt az összefogás esélyeiről, s arról, hogy nem lehet úgy nyerni, ha egyéniben egymás ellen indulnak a pártok. 

A Demokratikus Koalíció elnöke hűti az elszámoltatást követelők kedélyeit: a liberális demokrácia nem fér össze a nép elszámoltatási követelésével, a közvagyont a jogi normákkal összhangban konvertálták magánvagyonná, a bíró pedig csak ezt vizsgálhatja. Elvben egyetlen alternatíva lehet, a forradalom, mert akkor megszűnik a közjog folytonossága. „De ezzel minden porcikámmal szemben állok” – szögezte gondolkodás nélkül és keményen.

Hogyan látja magát, a pártját és a demokratikus ellenzéket 2018 májusában?

Ami a Demokratikus Koalíciót illeti, arra könnyebb válaszolni: ez ugyanis az egyedüli olyan párt a demokratikus ellenzéki oldalon, amely 2014 óta jól kimutathatóan nőtt, és nőni is fog. A párt nagyon egyben van, nálunk nincs kiszivárogtatás, nincsenek politikai cikk-cakkok, érdemi belső konfliktusok.
A demokratikus ellenzék egésze már keményebb dió. Az ország többsége kormányváltást akar, ám a demokratikus ellenzék politikai értelemben nincs megszervezve. Pedig a választás a jövőről, a kormányzóképesség demonstrálásáról szól. S ha az ellenzék nem képes megmutatni, hogy képes együttműködni, akkor rosszabb lesz az. A mi alapállásunk világos: a múlt szétválaszt, a jövő pedig képes egyesíteni.

Ön szerint mennyi idő kell arra, hogy a demokratikus ellenzék erői megállapodásra jussanak egymással?

Botka Lászlónak igaza volt, amikor a színrelépésekor önmagának idén február végi-március eleji határidőt adott. Mi is a gyors megállapodás hívei vagyunk, de azon túl, hogy nincsenek előfeltételeink, mi önmagunkban keveset tudunk tenni. Rajtunk kívül mindenkinek vannak előfeltételei, jó hosszú lista állna össze, ha ezeket mind összeszednénk. Sok kampányt végig éltem már, s megtapasztaltam, hogy a választók nem rendelkeznek hosszú emlékezettel, aminek persze egyaránt vannak jó és rossz következményei is. Ha az utolsó három-négy hónapban rend van, akkor az egység meghozhatja a sikert. De azért jó lenne karácsonyig valameddig eljutni!

A több mint hétéves Fidesz-uralom alatt egy olyan rendszer épült fel, amelynek minden részében a rezsimhez lojális személyek vannak. A rendszer bukása után hogyan lehet visszaállítani a fékek és ellensúlyok rendszerét? 

Kétharmad nélkül nem egyszerű a feladat. A mai helyzet iszonyatos ellentmondása, hogy nagyon nagyarányú elutasítottság mellett kormányoz és küzd a Fidesz-KDNP, amely a legnagyobb kisebbség, s amelyet a teljes ellenzék le tudna szorítani egyharmad alá. Sietek hozzátenni: nem hiszek a demokratikus ellenzék és a Jobbik együttműködésében! Ám abban igen, hogy egy új Parlamentben szűk körben együtt tudnánk működni. Miközben azért az sem igaz, hogy a kétharmados törvények mellett teljes bénultságra van ítélve a demokratikus ellenzéki oldal. Kollégáim egy sor területen megtalálták a törvényes és jogszerű válaszokat.

Van tehát már forgatókönyvük? 

Mást lehet és kell tenni az igazságszolgáltatás, mást a média függetlenségének a helyreállítása érdekében, megint mást a vallás és egyházalapítás szabadságának a helyreállításáért. De nem szabad elárulni a kiskapukat, nehogy becsukják őket.

Nem gondolja, hogy a mai demokratikus ellenzék, ha nyerne is, béna kacsa lenne?

A nagyobbik baj, hogy sokkal nehezebben állhatna helyre a kialakult társadalmi érintkezésmód, kultúra, mindaz, ami beépült az emberek mentalitásába, az az egyfajta alattvalói magatartás. Sok az indulat, kevés a megértés, messze vagyunk bármilyen nemzeti konszenzustól. Anélkül pedig nem lehet sikeres az ország.

Ön szerint létezhet a mai helyzetben hatalomátadás vér nélkül?

Nem hiszem, hogy konfliktusmentes lehet a hatalomátadás akkor, amikor van egy olyan politikai hatalom, amelyik – ha nem esik szét – továbbra is kitart amellett a hite mellett, hogy erkölcsi, történelmi okokból csak neki van joga kormányozni, s mindenki más illegitim lenne. Annyival azért jobb a helyzet ma, mint volt 2002 és 2006. között, hogy akkor dermedve figyeltük, hogy mi történik, most másként viselkednénk. A legkeményebb időszak igazán az átmenet lenne, amikor az újonnan választott törvényhozás még nem esküdött fel, nincs új kormány, s a régi parlament és az ügyvezető kormány kezében van még a hatalom.

Ami annyit is jelent, hogy az övék a belügyminiszter, a kezükben a rendvédelmi szervek irányítása, stb. Ilyen körülmények között hogyan lehet stabilizálni a helyzetet?

Vannak közöttünk olyanok, akik ezen dolgoznak.

A világban van egy olyan trend, amelyet stabilokrácia névvel szoktak illetni, egyszerűen fogalmazva: még mindig jobb egy félig diktatórikus, de stabil rendszer, mint egy kaotikus. Nem tart attól, hogy Magyarország külső partnerei –élükön az Egyesült Államokkal – így viszonyulnak Magyarországhoz?

Valóban nagyon sokáig az volt a Fidesz legfontosabb fegyvere a nyugati partnerekkel folytatott párbeszédben, hogy ők stabilitást tartanak fent. Persze minden reálpolitikusnak tudnia kell, hogy abban az állandó vitában, hogy a külpolitika érdek- vagy értékalapú-e, a válasz kimondva, kimondatlanul az érdekalapúság. Senki nem akar regionális feszültséget. Ezért a demokratikus ellenzéknek hihetően kell tudnia bizonyítani, hogy képes rendet tartani.

De hát hogyan lenne képes sugallni, hogy kormányon egységes lesz és stabilitást biztosít az országnak akkor, amikor már a választást megelőző együttműködésben sem tudnak dűlőre jutni egymással?

Két különböző dologról beszélünk. A demokrácia lényege a vitatkozás, arra épül, hogy tudomásul veszem a sokféle gondolkodást. A nézetkülönbségeket normális dialógus keretében fel lehet oldani. Nem az a probléma, hogy sokfajta személyiség, kultúra, politikai részletvita van közöttünk – ez jó, és Isten ments attól, hogy ne így legyen! Ott vannak a programok, azokban be tudjuk mutatni, hogy mi egyenként mit szeretnénk, de van egy közös talapzat, amire közösen építhetünk, amire építhetjük a megállapodásunkat. Ezt megcsinálni a mi dolgunk.

Ehhez az kell, hogy mindenki felejtse el az őt ért valós vagy vélt sérelmeket.

Én is össze tudnék állítani egy szép listát ezekből, ha nagyon akarnám, de mi ez ahhoz képest, hogy újrateremtünk egy normális  országot, ahol lehet élni, ahol nem kell igazodni a hatalomhoz, s elfogadjuk, hogy sokféleképpen lehet jól szeretni a hazát? Ehhez képest ezek a viták elenyészők. Sajnos azonban látok kisszerűséget és kicsinyességet is.

Feltételezzük, hogy sikerül  a kormányváltás, s túléltük az átmeneti időszakot is. Lesz felelősségre vonás? 

Sokakban iszonyatos indulatok feszülnek, és sokan követelik is a felelősségre vonást. Általában én le szoktam hűteni azokat, akik ilyen húrokat pengetnek. Politikai felelősségre vonás van – ezt hívják választásnak. Az igazságszolgáltatásban azonban nem lehet népbíróságokkal ítélkezni! Van egy probléma, s ezzel persze foglalkozni is kell: meg lehet-e teremteni az ügyészség és a bíróság függetlenségét. Nem újabb elszámoltató biztosok kellenek – magunk között, mire ment ilyennel Medgyessy Péter vagy Orbán Viktor, hiszen tíz politikai indíttatású esetből kilenc totális kudarccal végződött. A liberális demokrácia nem fér össze a nép elszámoltatási követelésével. Ugyanis a bíróság mondja ki, hogy mi bűncselekmény, de a jövendőbeli ítéleteknek lehet egy nagyon ellentmondásos mozzanata:

a köznapi értelemben lopásnak számító ügyek legnagyobb részét a törvényhozás segítségével követték el.

A nagy pénzek nem ott forogtak-forognak, hogy a Debrecenben csak Mr. 20 százaléknak nevezett Kósa Lajos visszakap egy bizonyos összeget a beruházásokból; a nagy pénzek a jogi normákkal összhangban cserélnek gazdát. A magyar termőföld jelentős részét is eladták, egy-két kivételtől eltekintve – ilyen volt Kishantos – azonban jogilag rendben voltak a tranzakciók, még ha esetenként volt is némi jogsértés. Persze tartalmilag rosszhiszemű a törvényalkotás és –alkalmazás, hiszen egyes személyeknek kedvez, de a bíró minden bizonnyal nem ezt fogja nézni, hanem azt, hogy megfelelt-e például a trafikprivatizáció a hatályos törvényeknek, hogy szabályos közbeszerzésen nyert-e Mészáros Lőrinc? A bíró nem írhatja felül a törvényhozói akaratot.

De ez nagyon sokak igazságérzetét bántaná. Nem tart attól, hogy a csalódottak, kiábrándultak kritikus tömeggé válnak, s akár erőszakosan is követelni fogják az elszámoltatást, a vagyonok visszavételét? Nem tart attól, hogy vér fog folyni?

Éppen ezért sem szabad megígérni olyat, amit nem lehet teljesíteni. Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy bizonyára milliók igazságérzetét bántja és fogja is bántani, hogy az ilyen módon magánvagyonná tett közvagyon jelentős részét nem lehet visszaszerezni. Ennek egyetlen alternatívája lehet, a forradalom, amikor megszűnik a közjog folytonossága. De ezzel minden porcikámmal szemben állok. Sokan csalódottak lesznek. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem szabad ilyen nagy várakozást kelteni.

És a média visszarendezése?

A közmédiával lehet mit kezdeni. Azzal persze nagyon könnyen. A magánkézbe adottakkal más helyzet, ott is lehet megoldás, de nem feltétlenül egyszerű. Nem akarok fenyegetően fogalmazni, a lényeg, hogy ki lehet szárítani azokat az elektronikus és print médiumokat, amelyeket különböző helyeken zavaros módon a hatalom az uralma alá hajtott. Anyagi, finanszírozási háttereiket tudatos és bevallott politikával el lehet értékteleníteni, s út nyílhat az átlátható alapokon nyugvó média felé.

Mindezt kormányzati segédlettel?

Kormányzati segítséggel, de nem a párthatalom szolgálatában!

Hogyan?

Csak egyszerű többségi döntést igényel, hogy csupán olyan médiumok működhessenek Magyarországon, amelyek végső tulajdonosai ismertek – az offshore háttérrel rendelkezők nem tartoznak ebbe a körbe. A pénzügyi beszámolók, mérlegek, stb. olyan kötelező mellékleteket is tartalmazzanak, amelyek világosan megmutatják, hogy honnan származik a pénz. Más szóval:

tudomásul kell venni, hogy a média is egy hatalmi ág, s mint ilyen, a finanszírozásának az átláthatósága sérthetetlen közérdek,

oda ellenőrizetlen pártpénzek nem folyhatnak be. Van egy világos közérdek, a nyilvánosság hatalomellenőrzési feladata megkérdőjelezhetetlenül fontos egy parlamenti demokráciában.

Az előbb érintőlegesen megemlítette, hogy minden pártnak van saját programja. Ön annyira optimista, hogy azt gondolja, hogy Magyarországon számít a program, hogy annak alapján választanak az emberek? Ha nem, akkor miért fektetnek bele annyi energiát? A DK programja például igen apróbetűs, s közel száz oldal. 

Van egy erkölcsi és politikai kötelezettségünk: ha a választó kíváncsi rá, akkor joga van tudni, hogy egy-egy párt mit képzel a világról, a jövőről, hogyan tervezné a kormányzását. Szerencsések azok az országok, ahol a választás arról szól, hogy kisebb korrekciókat akarnának az egyes pártok végre hajtani egyes területeken. Magyarország sajnos nem ilyen ország. Magunk közt szólva

valószínűleg nem az fogja eldönteni a pártok közötti versenyt, hogy kinek milyen az oktatás- az egészségügyi vagy éppen adópolitikája.

A miniszterelnök szándékai szerint amúgy is arra kell készülni, hogy továbbra is a Brüsszellel szembeni függetlenségi harc tematizálja majd a választást, Orbán fog majd a nemzetvédő politikus szerepében tetszelegni, aki megvédi a hazát. A kampánynak ez lesz a legerősebb szintje, no meg persze a mocskolódás. Lesz itt minden, magánéleti mocskokat is elő fognak majd szépen rángatni. Rólam mondjuk ezek már mind leperegnek.

Mit tehet az ellenzék, hiszen a kormány, tehát a Fidesz számára ott az eszközök teljes tárháza ahhoz, hogy ráüljön a kampányra, s azt kedve szerint tematizálja?

Az ellenzék ebben a helyzetben – és nagyon is helyesen – úgy teszi fel a kérdést: európai polgári életet akarsz-e, s bent maradni Európában vagy sem. Orbán vagy Európa – ez a választás tétje. A DK kezdte el használni ezt a szlogent, s ma már egyre többektől hallani. De nem vagyok erre féltékeny, nagyon is örülök neki.

Azért csak térjünk vissza egy kicsit a programokhoz, s azon belül is a gazdasági részekhez. A demokratikus ellenzék Önök által is szorgalmazott választási együttműködésén belül hogyan fésülhetők össze azok? Már a MoMa és az Önök programjában is sok az eltérés, s persze a szocialisták eddig megismert programelemei is másfele mutatnak. Nálam sokkal autentikusabb és szakértőbb embert idéznék: Békesi László a nekünk adott interjúban azt mondta, hogy legfeljebb a DK és a MoMa gazdasági programja fésülhető össze. Ön szerint?

A Bokros-program legkarakteresebb része az 500 napos program. Ennek az elképzelésnek a legnehezebb pontja, hogy van-e kétharmad vagy nincs. Ha van, akkor komolyan kell venni, és ebben az esetben megfontolásra ajánlanám, hogy legyen egy átmeneti periódus és utána egy új választás. Ha nincs,  akkor nem alkalmazható. Ami a gazdasági elképzeléseket illeti: a MoMa és a Dk között a fő kérdésben nincs nézetkülönbség: egyik oldalról vissza kell állítani a versenyt, a  piac becsületét, az erősen szabályozó ellenőrzőképes kormányt, s olyan gazdasági környezetet kell teremteni, amely bátorítja a befektetéseket. Másrészt felelőssé teszi azt, akinek több van. Vegyük például az adórendszert, a legtöbb párt programja csak az egyik vagy egy másik csoportot akar kedvezményezni. Mi Bokrosékkal összhangban azt mondjuk, hogy mindenkit figyelembe kell venni. Az ellenzék egyébként gyakorlatilag ma már egyöntetűen azt mondja, hogy az általános forgalmi adót csak differenciáltan lehet csökkenteni, s hogy a személyi jövedelemadót többkulcsossá kell tenni.

A „fizessenek csak a gazdagok” nem jó üzenet, ráadásul a forrásoldalra is figyelni kell,

hiszen a havi egymillió forint feletti jövedelmek megadóztatásából vajmi kevés pénz folyna be az államkasszába. De hogy mondjak azért valami pozitív dolgot is az Orbán-kormányról: sok eredményt értek el a kiskereskedelem és a szolgáltató világ kifehérítésében a pénztárgépek használatának kötelező tételével és az adóhatósághoz történő bekapcsolásával. A költségvetés viszonylag jó helyzetében az ebből a forgalomból érkező plusz bevétel a legfontosabb tétel. Ezt meg kell tartani, sőt ki kell terjeszteni ezt a kötelezettséget egyebek között a szerencsejátékra.

És hogyan viszonyul mindehhez az, amit az MSZP programterveiről tudható?

Teljesen tárgyalóképes alap, jól illeszthető a demokratikus ellenzéki közös programhoz az a tíz pont, amelyet Botka László felsorolt Szegeden, ez a 10 pont lényegében megtalálható a Demokratikus Koalíció Sokak Magyarországa programjában. Mérsékelt, intelligens, tartalmilag jó irányba tett lépés. A Párbeszéd kicsit balra van, ők inkább a polgári bal, az Együtt piacpártibb, a Momentum pedig egy érdekes konzervatív jelenség, ahogy a programfoszlányukból lehet tudni, az identitáspolitikában, a kultúrában, a magánszabadság kérdésében európai szabadelvű, CDU-s módon konzervatívan piacpárti, és európai. A Gémesi György-féle Új Kezdetről sajnos keveset tudok, de azt igen, hogy véd bizonyos alapértékeket Orbánnal szemben, ami tiszteletre méltó.

Nem rá értem, de általában érzékelek egy nagyon súlyos kulturális konfliktust. A polgármesterek többsége egyes szám első személyben beszél: „aláírtam”, „megcsináltam”, stb., aminek az oka, hogy az esetek jelentős részében iszonyatos túlhatalommal rendelkeznek, s ennek a kultúráját szokták meg. Sok polgármester kiskirályként viselkedik, és ez nem konvertálható kormányzati kultúrává.

Ezért sem gondolom, hogy automatikusan jó egy polgármester politikusnak, mint ahogy egy politikusból is válhat csapnivaló polgármester,

mivel más karakter kell ehhez és ahhoz. Például belőlem lehet, hogy csapnivaló polgármester lenne.

De e kis kitérő után visszatérve a pártok programjaira: nem lenne nehéz megállapodni, nincsenek radikális különbségek az elképzelések között. Vezettem már koalíciós kormányt, no, ott aztán tényleg voltak jelentős gazdaságfilozófiai különbségek. Ma kisebbek az eltérések. Nem kell hozzá más csak kompromisszum, ahhoz pedig bölcsesség.

De hát a jelek szerint nem tartanak ott!

Valóban nem. Én persze érteni vélem a többi párt kompromisszumképtelenségének az okát. Ők ebből identitáskérdést csinálnak. Például az LMP „a Gyurcsány” ellenében alakult, ez fontos része a párt identitásának, ha megállapodnak a választási együttműködésben, úgy érezhetik, hogy elárulják azt, amiből születtek. A Momentum az elmúlt 27  évvel szemben jött létre, és ma már ott tart, hogy senkivel semmiben nem akar összefogni. Ez persze minden pártnak a saját belügye, miként az is, hogyan számol el magával, a döntésével annak hatásaival. Ami a DK-t illeti – vannak vitáink, de mi elértük, hogy a magunk tekintetében nagyon jó a lelkiismeretünk. Nem mondjuk meg másnak, hogyan kell viselkednie, mi tesszük a magunk dolgát. Járjuk az országot, heti három napot én is vidéken vagyok.

Egyáltalán, vannak-e egyeztetések legalább szakértői szinten a programok egyes elemeiről? Vagy ha úgy tetszik, az ország alapvető kérdéseiről?

Intenzívek az egyeztetések például az egészségpolitikáról és az oktatáspolitikáról, valamint a közjogi rendszerről, az alkotmányos berendezkedésről, a médiáról, a választójogról. Ezek nem látványos, de azért kitűnően működő egyeztetések. A legkevésbé egyébként a gazdaságról vannak ilyenek, bár például a feltétel nélküli alapjövedelem egy olyan téma, amely már előkerült közöttünk. Meg kell mondjam, hogy

a demokratikus ellenzék világa sokkal egészségesebb, mint amilyennek kívülről látszik.

Jóhiszemű emberi viszonyok között dolgozunk.

És a határon túliak szavazati jogának a kérdésével hogyan állnak? Nem gondolja, hogy ez a szavazati jog és a határon túlra juttatott pénzadományok ügye a jelentőségénél nagyobb vitákat váltanak ki? Pedig csak egy-két mandátumról döntenek. 

Azért egy mandátum is rengeteget tud számítani, a Fidesz-KDNP 2014-ben egy határon túli szavazatokból összegyűjtött mandátummal szerzett ismét kétharmados többséget! De a felmérések is azt mutatják, hogy a választók háromnegyede szerint azoknak kellene csak szavazati jogot biztosítani, akik életvitel szerint Magyarországon élnek, vagy éltek az elmúlt időszakban, esetleg legfeljebb 5-10 éve hagyták el az országot. A kampányunkban nincs benne ez a téma, de a programunknak a része ez az elvi kérdés: hiszen például egy Londonban élő székelyudvarhelyi magyar szavazhat levélben, miközben egy ugyancsak Londonban élő szatymazi magyar nem.

Miért nem lehet erről kimondani, hogy ez tisztességtelen?!

Én Pápán születtem, sokáig ott is éltem, s mégsem szavazhatok a pápai polgármester személyére.

S még egy kérdés, amelynek a megítélése az ellenzék körében is nagyon zavarosan alakul(t). A demokratikus ellenzéki pártok részéről nagy dilemma érződik, a gyűlöletkampány közepette mintha a népszerűség-vesztéstől tartanának, s nem mondják ki egyértelműen, hogy győzelmük esetén milyen sorsot szánnának a kerítésnek. 

Szimbólumok ellen nehéz küzdeni, különösen, ha ezek a szimbólumok hamis biztonságérzetet is teremtenek. Óva intek mindenkit attól, hogy kivont karddal harcoljon ilyen esetekben. Mint a korona ügyében is: én például nem értek egyet azzal, hogy az a Parlamentben van, de óva intenék bárkit, akinek az eszébe jutna elszállítani onnan. A Fidesz egyébként is azt szeretné, hogy a választás a kerítésről szóljon. Ki kell kerülni ezt a csapdát, bár érdemes tudatosítani, hogy a kerítés nem védte meg Európát, csak elterelte a menekültek áradatát Szlovénia felé, s ezzel teremtett a magyar emberek sokaságának biztonságérzetet. A kerítés nem olyan kérdés, amiről igennel vagy nemmel lehet véleményt formálni – ezt kell elmondani az embereknek. Ha a zöldhatáron átmenő ellenőrizetlen forgalmat szabályozza, akkor legyen, de akkor nem szabadna hermetikusan lezárni, hanem szabályos távolságot tartva ki kellene nyitni, tisztességes menekülttábort építeni, ahol emberi és jogi normák szerint élhetnek a menekültek, kérelmük gyors elbírálásáig. Így például össze lehet egyeztetni az ország jogos biztonság igényét a humanitárius és nemzetközi jogi követelményekkel.  Tisztességesen kellene eljárni.

Ön szerint 2018 áprilisában hogyan néznek majd  ki a szavazólapok: minden egyéni választókerületben lesz egy Fidesz-KDNP, egy Jobbik és egy harmadik jelölt? Vagy sok-sok jelölt lesz?

Az optimális az lenne, ha egyetlen jelölt lenne a demokratikus ellenzék oldalán. Itt két nehéz pontot látok: az LMP-t és a Momentumot. Ez utóbbi kapcsán azért szeretném felidézni Mellár Tamás esetét, aki egy nyilvános rendezvényen azt tanácsolta a Momentumnak, hogy listán induljanak külön, de egyéni jelöltekben állapodjanak meg a demokratikus ellenzék többi pártjával, amit ők elutasítottak. Erre Mellár feltette nekik a kérdést: ha ő elindulna a pécsi körzetben, a Momentum kire szavazna, rá vagy a saját, momentumos jelöltjére.. Erre a válasz az volt, hogy a saját jelöltre. Mellár csak annyit közölt: „ez volt az utolsó momentumos rendezvény, amelyre elmentem”. Azt már én teszem hozzá:

ép ésszel senki nem gondolhatja, hogy nyerhetünk, ha egyéniben egymás ellen indulunk.

Ha ez így lesz, akkor a Fidesz ismét kétharmaddal nyer! Aki egy kicsit is normális, be kell látnia, hogy a végén teljesen mindegy, hogy egy mandátummal kevesebb vagy több jut a pártjának. Azt vallom, hogy a nagyobb pártoknak nem a joguk nagyobb, hanem a felelősségük. A legnagyobb az MSZP-nek, amelynek integrálnia kellene. A közös lista esélye nagyon kicsi, mégis, a 106 körzetben egyeztetett jelöltet állítani a demokratikus ellenzéki pártok kötelessége. Úgy látom, hogy a PM, az Együtt, a MoMa, a DK érti, az MSZP-nek pedig meg kell értenie, hogy nem lesz közös lista. A közös indulókban megegyezni pedig nem lenne bonyolult, tíz nap alatt megszülethetne a megállapodás. Hiszen mindannyian tudjuk, hol, melyik pártnak melyik körzet a fontos, hol vannak jó emberei, s megfelelő ereje. Ha leülnénk, borítékolom, hogy az első nap legalább 80 indulóban meg tudnánk állapodni.

Mindenesetre az MSZP részéről nem látszik ennek a felismerése.

Botka nyolc hónapja változatlanul egy megoldást sulykol. Nem állítom, hogy nincs belső logikája annak, amit mond, de nem működik, eddig nem működött, s nem igazán látom, hogy mitől működne a következő két hónapban. Egy bölcs vezető ilyenkor korrigál. Ki lehet azt mondani, hogy „szerintem nekem volt igazam, de miután nem egyedül vagyunk, ezért korrigálnom kell”. A legnagyobb sem diktálhat! Aki ellenzékben diktál, az kormányon is diktálna. Az a művészet, hogy a sokaság úgy érezze: egy kicsit benne van, nem csak követ, hanem alakítja is a magatartást.

Ön szerint mi lesz a vége?

Valami ilyesmi. Van egy lélektani küzdelem, kérdés, hogy az utolsó hónapra az LMP-ben és a Momentumban lesz-e több belátás. Ismerem én persze a csapdahelyzetet, én is voltam ilyenben, amikor Szili Katalint jelölte a Kongresszus elnöknek. Friss miniszterelnökként még nem tudtam, hogy a Kongresszus döntését pokoli nehéz korrigálni. Bár már akkor láttuk, hogy komoly baj lesz a köztársaságielnök-választáson, a vak szerencsében bíztunk, és senki nem volt elég erős ahhoz, hogy szembesítse a pártot azzal, hogy fejnek megyünk a falnak. El tudom képzelni, hogy ma is ilyen helyzet alakult ki az MSZP-ben. S ki lesz az, aki megszervezi az elégedetlenkedőket? Ki mondja meg, hogyan lehet korrigálni? Meddig tart a korrekció? Milyen károkat okoz? Erre nem nekem kell válaszolni.

Ön mégis optimista? Miért? Mitől?

Attól, hogy azt gondolom: mára nagyjából rendkívül tiszta kép alakult ki, s előbb vagy utóbb a vakok is meglátják, hogy az MSZP-nek egyetlen komolyan vehető szövetségese sincs. Nem olyan nehéz észrevenni a korrekció forgatókönyvét.

Szerintem két lehetőség van: vagy korrekció vagy az MSZP politikai halála.

Az más kérdés, hogy a gyászszertartást mi, az emberek fizetnénk meg. Ahogy érzékelem, a problémát majdnem mindenki így látja. Én empatikus vagyok, értem, hogy idő kell arra, hogy megtalálják a megfelelő forgatókönyvet, ami ahhoz kell, hogy ne újabb károkat okozzon a korrekció, hanem olyan helyzetet teremtsen, hogy lehessen belőle építkezni.

Van-e lefektetett menetrend?

Én azt remélem, hogy a következő pár hónap meghozza az áttörést. De a helyzet kulcsa nem a mi kezünkben van. Az MSZP nélkül nincs megoldás.

Bódis Gábor – N. Vadász Zsuzsa

MSZP: valódi problémákról kérdezzék a magyar embereket!

0

Közleményben reagált az MSZP miniszterelnökjelöltje a Fidesz legújabb nemzeti konzultációs ötletére.

Botka László szerint a Fidesz ismét több milliárd forintot fog kifizetni a fideszes haveroknak egy újabb álkonzultáció keretében. Az MSZP ezért felszólítja a kormányt, hogy

az adófizetők pénzéből fizetett kérdőívre valódi, a magyar emberek problémáit érintő kérdéseket tegyen fel!

A további félelemkeltés és összeesküvés elméletek gyártása helyett inkább hazánk valódi gondjaival kellene végre foglalkozniuk. Ha valódi konzultációt akarnak, akkor a következő kérdéseket tegyék fel:

Vannak, akik szerint a magyar egészségügy világszínvonalú, nincsenek patkányok a kórházakban, nincsenek várólisták, nem hiányoznak életmentő felszerelések a kórházakból és nincs orvoshiány, ezért az egészségügy helyett inkább stadionokra költenek százmilliárdokat.  Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?

Egyetért-e Ön azzal, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, annak érdekében, hogy bizonyos csoportok ne lophassák el az uniós fejlesztési pénzeket?

Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország legnagyobb problémája nem a bevándorlás, hanem az, hogy

eddig 600 ezer magyar vándorolt ki hazánkból

és további 1,3 millió tervezi elhagyni az országot?

Felszólítjuk a kormányt, hogy ezeket a kérdéseket is tegye fel a nemzeti konzultáció keretében a magyar embereknek.

MSZP: szembesítő kampány a Fidesz országrombolásáról

0

Az MSZP parlamenti képviselőcsoportja Hajdúszoboszlón kihelyezett frakcióülést tartott, melyen részt vett Botka László miniszterelnök-jelölt, a párt országos elnöksége és megyei elnökei, s ahol megvitatták az őszi parlamenti ülésszak legfontosabb feladatait.

Megállapodás született arról, hogy az MSZP

szembesítő kampányban tájékoztatja a magyar társadalmat a 2010 óta tartó országromboló fideszes politika következményeiről.

Ezen kívül a Botka-kormány 2018 utáni teendőit, Magyarország legégetőbb problémáit 7 helyszínen tartott részországgyűléseken fogják megvitatni az emberekkel a párt politikusai és szakértői.

Ezt követően Botka László miniszterelnök-jelölt tájékoztatást adott a 2018-as parlamenti választás szövetségi stratégiájáról.

A tanácskozáson

élénk szakmai vita zajlott Magyarország legfontosabb problémáiról

és arról, hogy az MSZP miként kívánja ezeket megoldani. Ezzel kapcsolatosan Komáromi Zoltán egészségpolitikus a magyar egészségügy válságának megoldásáról, Andor László egykori uniós biztos az Európai Unió szociális pilléréről, Büttl Ferenc közgazdász pedig egy igazságosabb gazdaságpolitika megteremtésének lehetőségeiről beszélt.

Szanyi Tibor: A magyar nép történelmi választás előtt

0

Az MSZP EP-képviselője Jean-Claude Juncker évértékelő beszédére reagált írásos hozzászólásban. Ebben azt írta: úgy tűnik, Európa felelős vezetőiben végre megérik a felismerés, hogy új szakaszhoz érkeztünk, az európai integrációnak túl kell lépni az elmúlt évek bénultságán, amelyet gazdasági, pénzügyi és menekültválságok, és a Brexit mellett a dezintegrációt erősítő egyéb fejlemények fémjeleztek.

Szanyi Tibor azt írta, ezért örült annak, hogy a Bizottság elnöke olyan kezdeményezéseket vetített előre a testület mandátumából hátra lévő másfél évre, amelyek több, Magyarország jövőjét is meghatározó területen

alkalmasak lehetnek az Unió dinamizálására,

hatékonyabb, demokratikusabb és átláthatóbb működtetésére.

Szanyi Tibor
MTI Fotó: Kovács Tamás

Szanyi kiemelte Európa nemzetközi versenyképességének erősítését, a tagállamok belső és külső biztonságának egyeztetett és ezáltal hatásosabb védelmét, egy új, működőképes és humánus közös migrációs politika kialakítását, a megnövekedett közösségi feladatok finanszírozását biztosító uniós költségvetési reformot, és nem utolsósorban érdemi előrelépést a szociális jogok és esélyek európai szintű kiegyenlítésében.

Szerinte az utóbbi években néhány tagállam, főleg az Orbán-kormány részéről tapasztalt

„önző, nacionalista politikára, az európai szolidaritás elvének és gyakorlatának háttérbe szorulására”

közös és teljes felelősségvállalással kell keresni a döntést. Ahogy írta: „éppen a felelőtlen és cinikus orbáni „pávatánc” kezdi ráébreszteni a felelős európai vezetőket, hogy az integráció és az európai polgárok jövője alkalmasint a demokratikus uniós normák és a szolidaritás kikényszerítését is megkövetelheti.”

Úgy értékeli, hogy a Bizottság és a Parlament megelégelte a tagállami kormányok, vagyis az Európai Tanács szintjén rendre megnyilvánuló szolidaritás-, politikai akarat- és cselekvés-hiányt, gyakran akadékoskodást.

Szanyi Tibor szerint az integráció Juncker által felvázolt „újraindítása” valódi történelmi választás elé állítja a magyar népet is: „A jövőben

vagy részesei, alakítói és kedvezményezettjei leszünk egy sikeresebb és igazságosabb Uniónak, vagy Orbánék hatalmi céljai szolgálatában elutasítjuk és megtagadjuk szövetségeseink szolidaritását,

lemaradunk a globális gazdasági versenyben, elesünk a Szociális Európa nyújtotta egyenlő esélyektől és létbiztonságtól”.

Írásbeli hozzászólást tett a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek is. Ő azt írta:

a legfontosabb kérdés ma az Unió jövője,

az, hogy a 27 tagállamból álló blokk együtt marad vagy kétsebességessé válik, amiben a kimaradók a perifériára szorulnak.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke pedig sajtótájékoztatón azt mondta: Jean-Claude Juncker évértékelő beszédéből bebizonyosodott, hogy

az Európai Bizottság elnökének a biztonság és jólét növeléséhez szükséges lépésekről szól az Európai Unió.

Szerinte ugyanakkor Orbán Viktor számára Európa a félelemkeltésről, a bezárkózásról, a kisebbrendűségi érzésről szól, és ezzel komoly károkat okoz.

Ez volt ma – 2017. szeptember 12.

0

Ha nem volt ideje követni ma a híreket, nem tudja, mi történt Magyarországon és a világban, akkor olvassa el összefoglalónkat!

Fejfájás az MSZP-ben

Okozott, okoz némi fejfájást a paksi időközi polgármester választás eredménye a szocialistáknál. Még akkor is, ha a most vasárnapi szavazáson, hivatalosan, MSZP-s politikus nem is indult, az a fölény, amit a Fidesz jelöltje mutatott, erős aggályokat vetett fel a baloldalon.

Botka László most már januári szövetségkötést emleget.

Egyre több a gyerekkatona a Közel-Keleten

Egyedül a polgárháborús Jemenben több mint 1700 gyerekkatonáról tud a UNICEF. Az ENSZ gyerekvédelmi szervezetének regionális igazgatója szerint, míg a világon mindenütt javul a gyerekek helyzete, ebben a régióban rohamosan romlik.

12 millió gyerek szorul azonnali segítségre Szíriában és 5 millió Irakban.

Jemenben pedig gyakorlatilag mindegyik.

Olajembargó Észak-Korea ellen

Bár a teljes olajembargót, amit az Egyesült Államok szeretett volna, nem szavazta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de így is az eddigi évi 8,5 millió hordó olaj helyett csak 2 millió hordó jut be Észak Koreába. Ezenkívül

megtiltják, hogy külföldön észak-koreai textilipari termékeket vegyenek,

és azt, hogy a külföldön dolgozó észak-koreai munkások hazautalhassák a fizetésüket.

Zsidózás a mobilgát kapcsán

A mobilgátat támogató Egyesület a Római Partért nevű szervezet a Facebookon nekitámadt az ellenzőknek. Mint írták,

„zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni”

őket azzal, hogy a part helyett a Nánási úti nyomvonalon építenék meg a védművet, „mintha elfelejtették volna, mi történt rokonságukkal a ’40-es években”.

Az azeri botrány és az állítólagos zavargások a nemzetbiztonsági bizottság előtt

Rogán Antalt is meghallgatta volna a nemzetbiztonsági bizottság, de ő nem ment el. A bizottság MSZP-s elnöke szerint a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek

semmilyen konkrét információval nem rendelkeznek

a Rogán Antal és más kormánytagok által is emlegetett utcai zavargásokról.

A fideszes alelnök szerint nincs összefüggés a hírekben megjelent számlák, offshore-ügyek és az azeri baltás gyilkos kiadatása között, a jobbikos tag szerint erről még tart a vizsgálat.

Nem lesz népszavazás az euróról és a kannabiszról

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság a kannabisz legalizálásáról és az euró bevezetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseket. Előbbit a Magyar Liberális Párt adta be, utóbbit pedig a Polgári Világ Pártjának elnöke.

Hihetetlen pusztítást okozott Irma

Vízben áll egy autó a floridai Orlandóban
Fotó: MTI/EPA/Gerardo Mora

„Elég sok szörnyűséget láttam, de ehhez hasonlót még soha”

– ezt mondta a holland király, miután az országhoz tartozó Sint Maartenre látogatott, amelyet letarolt a hurrikán. A sziget másik fele Franciaországhoz tartozik – oda Emmanuel Macron látogatott el.

Irma Amerikában trópusi viharrá gyengült, de több államban még tart a rendkívüli állapot. Egész városok vannak víz alatt, több millió embernél nincs áram, Floridában üzemanyaghiány is van.

 

Az ígéretek embere

Botka László, a szocialisták miniszterelnök jelöltje nem ígéretes ember, hanem az ígéretek embere.

Amikor, közel egy évvel ezelőtt, sikeres szegedi polgármesterként kilépett a helyi ringből, és betette a lábát az országos manézsba, sokan, főleg az MSZP hívei, úgy gondolták: itt van az ő emberük.

Magyarország leendő miniszterelnöke.

És Botka tényleg ott volt. És ott van még mai is, ahol annak idején volt. És a párt is ott van, ahol volt. Vagy már ott sem.

Botka László a kezdetekkor azt ígérte, hogy munkálkodása márciusra látszani fog az eredményeken. És tényleg látszott is, még ha nem is úgy, ahogyan eredetileg gondolták.

Úgy tűnik, hogy az eredményeket elfelejtették el értesíteni arról, hogy látszaniuk kell. Vagy legalább megmutatkozniuk.

Májusban megint megnyugtatták az aggódókat. Azt mondták nekik, hogy a nyár végén már biztosan látszani fog az elvégzett munka eredménye. Most, hogy vége a nyárnak, megint megígérték. Hogyha előbb nem, akkor majd jövőre, januárjában.

És ezt most tényleg tutira vehetjük. Hogy amennyiben nem jön közbe semmi, akkor szinte már majdnem biztos, hogy vagy jönni fognak az eredmények, vagy nem

Volt már ilyen. Hányszor hallottuk a jól ismert szöveget: most még egy kicsit össze kell húznunk a nadrágszíjat, de jövőre majd jobb lesz.

És aztán jövőre is elmondják ugyanezt.

Nem kell idegeskedni, még több mint fél év van a választásig. Addig még minden megtörténhet.

Ha mégsem, akkor majd megint megígérjük.

Jövőre? Veletek? Ugyanitt?

Az északi szomszédunknál így vélekednek a jövő évi választásokról – 2. rész

0

Az első részt itt olvashatják.

Markuš úgy látta, hogy miközben az MSZP szavazótáboráért a DK és a Jobbik harcol, a Szél Bernadett vezette Lehet Más a Politika (LMP) pedig a parlamenti bejutásáért küzd, addig „a  liberális-baloldali Momentum” (ekként jellemzi a Momentumot a szlovák sajtó) a másik esélyes. Ezt nemcsak az egykori nagykövet, hanem egyre több szlovákiai híroldal és újságíró látja így. De miért is gondolják ezt, miközben a legutóbbi közvélemény-kutatások pont arra mutatnak rá, hogy a párt támogatottsága jelenleg öt százalék alatt van?

Először is egyedül a Momentum vezetői hangoztatták nyíltan, hogy a baloldalon egy teljes összefogásra van szükség. Fekete-Győr András pártelnök gyakran a 168.ora.hu weboldalnak adott interjújában arról beszélt, hogy „a „parlamenti demokráciában érték, ha koalícióban tudnak együttműködni egymással”. (Ebből a szerző téves konzekvenciát vont le, mivel a Momentum az augusztusi küldöttgyűlésen elutasította a koalíció létrehozását – a Fühü).

A másik ok, hogy a Momentum Nyugat-orientált és rendezné a Budapest és Brüsszel viszonyát, nagy kritikusa és ellenzője a keleti nyitásnak, legalábbis politikai értelemben. Mint ahogyan egy a 24.hu által megrendelt Republikon Intézet augusztus végi közvélemény-kutatásból kiderült: a válaszadók fele az Európai Unióval való kapcsolatot erősítené leginkább, és csupán 8 százalék közeledne jobban Oroszországhoz, mint Európához.

Végül pedig a Momentumnak az is a javára válik, hogy minden politikai mozgalomból kemény bírálatokat vált ki. Miközben a Fidesz „sorozik”, addig a rivális baloldali pártok „trójai falónak” nevezik a mozgalmat, amellyel szerintük Orbán teljesen szét akarja verni a magyarországi demokratikus ellenzéket. Viszont ezek a kétoldalú támadások azt az érzetet keltik a magyar választókban, hogy a Momentum egy olyan mozgalom, amely egyetlen előző kormányzással vagy politikai erőben sincs kapcsolatban, valóban egy új és a korábbitól eltérő politikát képvisel.

Markuš ezért úgy vette észre, hogy Fekete-Győr András népszerűsége rohamosan nő:
ellentétben a többi párttal képes meglovagolni a közhangulatot, aktuális politikai témákkal foglalkozik, képes számukra hasznos dolgokat bedobni a köztudatba. Ezért nem elképzelhetetlen, hogy hét múlva tartott választásokon egy olyan témát vetnek fel, amellyel jelentősen megnövelhetik a szavazótáborukat. Azonban a szerző közben figyelmezett is a Momentummal kapcsolatban, mivel sok magyarországi és külföldi elemző – például a magyar oldalról Török Gábor politológust idézi – egy új Orbánnak, pártját pedig egy új Fidesznek látja.

Végül pedig az egykori nagykövet azzal fejezte be a cikkét, hogy ő sem veti el annak lehetőségét, hogy a 2018-as választások végül nem éppen a Fidesz szája íze szerint fognak végződni: a kormánypártnak nem sikerül kellő mennyiségű szavazatokat begyűjtenie, és így évközi választásokat tartanak majd, ami egyben a NER abszolút vereségét jelentené.

Az azeri botrányról és az állítólagos zavargásokról is tárgyaltak

0

A pártok képviselői még abban sem értettek egyet, hogy mi hangzott el az ülésen.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nem jelent meg az ülésen. Molnár azt mondta:

a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek semmilyen konkrét információval nem rendelkeznek a Rogán Antal és más kormánytagok által is emlegetett utcai zavargásokról.

Szerinte egyébként a jogállamnak része a tüntetés, utcai megmozdulás is.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke arról beszélt, hogy az ülés legfontosabb témája az Európa és Magyarország biztonságát érintő, szerinte az „illegális bevándorlással összekapcsolható bűncselekményhullám, és terrorizmus” volt. Azt mondta, hogy Papp Károly országos rendőrfőkapitány megerősítette a sajtókban megjelent 11 ezer hamis szír útlevél ügyét. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 9 ezren felül további 11 ezer hamis útlevél került fel a schengeni listára, így „óriási kockázatot” kell kiszűrniük a határőrizeti szerveknek.

Az azeri botrányról azt mondta, hogy az örmény nemzetiségi szószóló szerint a hírekben megjelent számláknak, offshore-ügyeknek és a baltás gyilkos kiadatásának nincs köze egymáshoz.

A szolgálatok viszont még információkat gyűjtenek,

a két hét múlva tervezett bizottsági ülésen adnak tájékoztatást.

Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja azt mondta: számára

úgy tűnik, mintha Németh Szilárd más ülésen vett volna részt.

Jelenleg ugyanis az azeri ügyekkel kapcsolatban még a vizsgálatok elején tartanak a szervek, ezért nem is zárhatók ki az összefüggések.

Szerinte semmilyen konkrét információ nincs arról, hogy bárki tervezne az ország területén Magyarország alkotmányos rendjét megzavaró akciót. Ezzel kapcsolatban Mirkóczki szerint riogatás zajlik.

Az LMP-s Szél Bernadett szerint a választásokhoz közeledve egyre inkább kampányfórumként kezelik a bizottságot a politikusok. Azt mondta:

„Az, hogy Rogán Antal fél megjelenni a bizottság előtt, azt jelenti, hogy félnivalója van (…) titkolózni akar.”

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Rogán Antal utcai zavargások előkészítésével vádolta meg az ellenzéket, holott erre semmilyen konkrét bizonyíték nincs.

Terv már van a kormányváltásra

Túlzás lenne azt állítani, hogy áll a bál a szocialistáknál a paksi időközi polgármester választás okán, de annyi azért bizonyos, hogy okozott, okoz némi fejfájást az eredmény. Még akkor is, ha a most vasárnapi szavazáson, hivatalosan, MSZP-s politikus nem is indult, az a fölény, amit a Fidesz jelöltje mutatott, erős aggályokat vetett fel a baloldalon.

Szabó Péter, a végső győztes 68 százalékot ért el, abszolút számokat tekintve – amúgy 31 százalékos részvétel mellett – 3243 szavazatot gyűjtött, míg a másodikként záró, függetlenként jegyzett Mezősi Árpádra 1423-an szavaztak. (Csak a politikai folklór kedvéért írjuk ide: volt olyan induló, aki egyetlen egy szavazatot sem kapott, ami azt jelenti, hogy a jelölt vagy el se ment, vagy már önmagában sem bízik…)

De vissza a szocialistákhoz? Már az önmagában fájó lehet számukra, hogy nem tudtak kiállítani esélyes jelöltet – Mezősit támogatták -, az meg végképp, hogy hét hónappal az országgyűlési választások előtt ekkora különbség mutatkozik a kormánypárt javára. Magyarázatot persze lehet találni: Pakson a lakosság döntő többsége atomerőmű párti, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a lakosság java része az erőműtől, az erőműben kap munkát. Ez azonban csak az önfelmentéshez elegendő, mint ahogy az is: a helyi választás nem szabad összevetni az országossal, ráadásul az önkormányzatokra majd csak 2019 őszén fogunk voksolni. Sikerre, vagy legalább valami jó hírre lenne szükségük a baloldalon politizálóknak, mert így, a folyamatos belső feszültségekről tudósító írások nyomán egyre inkább kedveszegetté válik az Orbán leváltásában reménykedő tábor.

Ez a magyarázata annak, hogy az MSZP berkein belül a paksi eredmény újabb keserűséget, újabb indulatokat hozott magával. Az utóbbi hetek kifelé is zajosabb napjai után csendesedni látszott a tábor, amit a belső ügyeket jól ismerők még véletlenül sem a konszolidáció jeleként értékeltek. Inkább afféle hamu alatt izzik a parázs állapot állt elő, megmerevedett álláspontokkal, elmozdulni képtelen hozzáállással.

Az alapkonfliktusról már több ízben beszámolt a Független Hírügynökség, amit nagyképűen úgy írhatnánk le: távol állnak az elképzelések egymástól a szövetségi politikát illetően. A napokban ennek lehetséges variációit írtuk le, azzal, hogy a mai állapot szerint egyik – amúgy lehetséges – forgatókönyv sem működik. Vannak persze megnyugtatónak szánt mondatok; Gyurcsány Ferenc például, bármikor az MSZP-vel való megállapodásról kérdezik, megnyugtató válaszokat ad: bármily lehetetlennek is tűnik, előbb utóbb egymás tenyerébe csapnak.

De mit jelent valójában ez az előbb, vagy utóbb? Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje, ha jól emlékszünk, márciusi, májusi, majd később őszi szövetségkötésről beszélt, amiből ma még semmi sem látszik,

a hírek szerint mostanság januárt emleget, mint végső dátumot. Az a meggyőződése, állítják hozzá közel álló forrásaink, hogy addigra mindenki, más megoldás nem lévén, szépen besorol mögé.

Ami persze lehetséges, hogy így lesz, de annyi minimum elmondható róla, hogy rejt némi kockázatot magában.

Három hónap sok mindenre lehet elég, akár még egy Botka-Gyurcsány kézfogóra is, csak épp a választó polgárok türelme fogyhat el addigra.

A vita amúgy, ha létezik egyáltalán vita – formálisan semmiképp – akörül forog, hogy legyen e közös lista, mindenütt egy a demokratikus ellenzék által állított, azaz 106 egyéni jelölttel, vagy koordinációs lista.  Amit viszont a törvények okán legfeljebb három párt köthet meg (a listaállításhoz legalább huszonhét egyéni körzetben kell elindulni; négy párt esetében már nem jön ki a matematika, márpedig itt, a baloldalon, ennél több párt van.

A kérdés az, hogy van-e ténylegesen ideje Botkának? Vagy másként: a választókon kívül, már akik kormányváltást szeretnének, kinek fontos még, hogy legyen ellenzéki oldalon megállapodás? Azt mondják: Gyurcsánynak nem olyan fontos, pártja parlamentbe jutása felől abszolút biztos, legfeljebb újabb éveket tölt ellenzékben, képviselőként, de az országgyűlés falain belül. Persze igaz ez Botkára is, vele szemben azonban kifejezett elvárás, mint a párt, mind pedig a választók részéről, hogy jusson előre a szövetségkötésben, ami viszont gátolja abban, hogy önálló brandként vigye piacra az MSZP-t. Az LMP újra és újra eltökélt kijelentéseket tesz az önállósága megtartására, és hasonlóan nyilatkozik a Momentum is. Marad az egy százalék körül mozgó Együtt, vagy PM; ám az elkötelezettség még ezeknél a pártoknál sem látszik.

Egyelőre az sem látszik, hogy a budapesti helyzet hogy alakult. Híreink szerint Tóth József, akit Botka a fővárosi egyeztetésekkel bízott meg, elvégezte a munkáját, létezik egy olyan lista, amelyen a 18 egyéni körzeten megosztoztak a pártok, de mivel Gyurcsány kijelentette, hogy megállapodni csak országosan lehet, ezt az egyezséget akár félre is lehet rakni.

A hét érdekes helyzeteket teremthet egyébként: a DK-nál lezáródik az a pártszavazás, amely eléri azt, hogy Gyurcsány kimozdíthatatlan legyen, a szocialisták pedig választmányi ülésen is találkoznak, Botka László pedig szombaton, a televízió nyilvánossága előtt ismerteti, idézzük: „azt a tervet, hogy miként tehető igazságosabbá 2018 Magyarországa.”

Mi tagadás: ambiciózus terv. Csak a tervhez vezető út nem látható még.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!